2023. március 14., kedd

MAGYAR NARANCS AJÁNLÓ (TARTALOMJEGYZÉK)

MAGYAR NARANCS
Szerző: MaNcs.hu
2023.03.08.


A SZERK.


A SZERK.
Svédben


Mire e sorok megjelennek, meglehet, a magyar parlamenti küldöttség már meg is hozta a tiszteletet Svédországból és Finnországból! Részünkről legalább négy-öt stanyicli svéd és ugyanannyi finn tiszteletre számítunk alsó hangon, de minél több lesz, annál jobb.

A SZERK.
Kánaánban

A pedagógusok rövidesen megérkeznek a Kánaánba, s milliós fizetések sora jelzi majd a hatalom jóindulatát – hangzott el mostanában kormányzati szájakból. A Kánaán ugyan még sehol, de biztos, ami biztos, az Orbán-rezsim már előre benyújtotta a számlát érte. A pedagógusok minősítésének változásairól beloldalainkon írunk, most lássuk az ún. státusztörvény tervezetét.

A SZERK.
A névtelen ország


Tisztelt Gazdasági Versenyhivatal! Halaszthatatlan állampolgári kötelességemnek eleget téve, a magyar életmód védelméről szóló törvény értelmében azzal a bejelentéssel fordulok a hivatalhoz, hogy Kovács (II. emelet, 4-es ajtó) folyamatos kihágásokat követ el a magyar életmód terhére.

PUBLICISZTIKA

GULYÁS ÁBEL
Az utolsó próféta

Tamás Gáspár Miklós tragikus közírói örökségéről

Talán a legtöbb vitát kiváltó honi értelmiségi volt, aki filozófusként az anarchizmustól kezdve a konzervativizmuson át a marxizmusig a politikai gondolkodás majd minden irányzatának képviselőjeként maradandót alkotott. Mindeközben példát is tudott mutatni: a teljes nyugati hagyományra építő public intellectual etalonjaként tűnt fel a kortársai szemében. Halála után ránk maradt a kérdés, hogy a közélet iránt érdeklő fiatal generáció mit tud továbbvinni TGM publicista örökségéből.

EGOTRIP


EGOTRIP
Sajó László: Öt és feles

A 118-as

Három év után K.(ékesi) Dezső újra a szanatóriumban.

EGOTRIP
Várhegyi Éva: Ekotrip

A szerzés mámora

Most, hogy megpróbálom egy könyvben összerakni a magyar bankszektor „elrablásának” szövevényes történetét, látom, milyen nehéz a dolga a krónikásnak, ha egyszer pontot szeretne tenni a sztorija végére. Amikor már lezárnám a számvetést, a banda valamely tagja richtig újabb bankocskával (Sberbank), alapkezelővel (Diófa), brókercéggel (Equilor) bővíti trófeagyűjteményét. Mintha beteges függőségben szenvednének: a szerzés mámora akkor sem hagyja leállni őket, amikor az újabb szajré már inkább csak a gondjaikat szaporítja.

KÜLPOL

INTERJÚ
„Kínának kellene radikálisan demokratizálódnia”

Shih-Chung Liu, a Tajpej Képviseleti Iroda vezetője

Nő a feszültség Tajvan körül, a világ pedig az ukrajnai orosz invázió fényében igyekszik újraértelmezni a szigetország és a kommunista Kína viszonyát. A Magyarország által el nem ismert állam de facto budapesti nagykövetével, Shih-Chung Liuval (Liu Si Csunggal) a bonyolult geopolitikai helyzetben lévő ország perspektíváiról beszélgettünk. Szóba került Szijjártó Péter lángosdiplomáciája is.

BELPOL

VISZIK AZ EGYHÁZAK AZ ÖNKORMÁNYZATI INGATLANOKAT
Az úr szerény szolgái


Egy múlt év végi törvénymódosítás értelmében az egyházak megigényelhetik azon önkormányzati ingatlanok tulajdonjogát, amelyeket fenntartóként működtetnek. A jogszabály nem hagy semmi lehetőséget a településeknek, amelyek így több százmilliós, esetenként milliárdos vagyonvesztéssel számolhatnak.

MEGINT MÁSKÉPP ÉRTÉKELNÉK A PEDAGÓGUSOK TELJESÍTMÉNYÉT
Színesebb póráz


Hamarosan tesztelni kezdik a pedagógusok új teljesítményértékelési rendszerét. A minisztérium ezt átfogó egyeztetés nélkül vezette be, igaz, a tárca a tanárok bizalmát már rég elvesztette.

INTERJÚ
„Ez egy nagyon jó szisztéma”

Gáts Andrea ügyvéd, szabályozási szakjogász a szakmai kamarák áldásairól és a MOK kinyírásáról

Miután a kormányzat szerint a Magyar Orvosi Kamara (MOK) megfenyegette a háziorvosokat, az Országgyűlés kormánypárti része az ellátás biztonságára hivatkozva azonnali hatállyal megszüntette a MOK számos jogosultságát. Vajon ez figyelmeztetés a többieknek? Egyáltalán, mi a kamarák szerepe? A Magyar Szakmai Kamarák Szövetsége főtitkárát kérdeztük.

KISTELEK ESETE AZ AKKUMULÁTORGYÁRRAL: CSAK A FESZÜLTSÉG
Mégsem jött


Egy hónapig úgy volt, hogy 500 milliárd forintból akkumulátorrészegység-gyár épül Kisteleken. Aztán kiderült, egy ilyen üzem áramszükségletét rövid időn belül nem lehetne kielégíteni. A harc ettől még folytatódik a polgármester és ellenfele – egyébként két egykori munkatárs, barát – között.

MIÉRT BOCSÁTOTTÁK EL A JANIKOVSZKY ÁLTALÁNOS ISKOLA IGAZGATÓJÁT?
Harminc éve elszelelt

Munkaügyi pert indított egy kőbányai általános iskola korábbi igazgatónője a Kelet-Pesti Tankerületi Központ ellen, mert szerinte a fenntartó jogtalanul rúgta ki őt 2021 májusában. A történetnek politikai szaga is van, de nem minden az, aminek elsőre látszik.

KÖNYV

INTERJÚ
„A szörny teremtése”

Péter Ágnes irodalomtörténész, fordító Mary Shelley-ről

Újra lefordította a Frankensteint, és A függetlenség ára címmel a modern feminizmus kezdeményezőjének, Mary Woll­stone­craftnak és lányának, Mary Shelley-nek párhuzamos pályarajzát is megírta. A kor feminista törekvéseiről, az újrafordítás okairól és a két nő viszonyáról is beszélgettünk.

RÉS A PRÉSEN
„Dolgozom tovább”


Berta Ádám író, szerkesztő

KRITIKA

KÖNYV
Papírforma

Janice Hallett: A színjáték

A levélregény szinte elfeledett, ám korábban annál népszerűbb műfajához nyúlt az elsőkönyves Janice Hallett, regénye egy színtársulat tagjai közötti rövidebb-hosszabb e-mailek garmadájából épül fel. Nem példa nélküli a szórakoztató műfajban vagy a kortárs irodalomban, hiszen Bram Stoker Drakulája vagy Stephen King Carrie című thrillere is hasonló formát követ, Hallett azonban önmagát és az olvasót is nehéz kihívás elé állítja, amikor tucatnyi szereplőjét levélíróvá teszi.

KÖNYV
Lenyúzni az ént

Garaczi László: Weszteg

Első ránézésre járványregény, másodikra többnek tűnik, harmadikra tényleg több. A terjedelmében kis-, intenzitásában nagyregény a karantén idejének Magyarországán játszódik. Kész kordokumentum a 2020-as évtized elejéről, megjelenik benne az időszak mindennapokat meghatározó megannyi eleme: az érintésfóbia, a megszállott fertőtlenítés, az áruk felhalmozása a lakásban, a távoktatás, a digitális kapcsolattartás, maszktípusok és vírusvariánsok, könyökpacsi, az időérzékelés és a képzelet átrendeződése.

RÁDIÓ
Metában vagyunk

Probléma Hajóssal és Márkóval

Szögezzük le rögtön, ennek a műsornak a célja a szórakoztatás. Persze még a legkegyetlenebb rétegműsorok is szórakoztatók – valakinek.

SZÍNHÁZ
Hogy el ne felejtsük

Óz, a varázsló

Gothár Péter nem rendezett 2019 óta. (A TÁP Színház keretei között Takács Katalinnal és Znamenák Istvánnal színre vitte ugyan Beckett Elesettek című darabját, de azt még nem mutatták be.) Most Novák János invitálásának tett eleget. Dolgozott már korábban is a Kolibriben, 2005-ben a Darvasi László-féle Trapitit mutatta itt be. Érdekes, „mi lett volna, ha” kérdés, hogy amennyiben nem kerül körön kívülre, vajon akkor is megcsinálja-e az Ózt. Mindenesetre akár megfontoltnak és jól eltervezettnek is gondolható ez a visszatérés, hiszen e klasszikus, gyerekeknek szóló darabbal Gothár anélkül emlékezteti nézőit rendezői kvalitásaira, hogy különösebb felhajtást csinálna maga körül.

SZÍNHÁZ
Mi vagyunk a Titanic

Ki ölte meg az apámat?

„Uraim, megtiszteltetés volt önökkel játszani!” – hangzik el kétszer is az idézet a Titanic című filmből; másodjára már egyértelműen a közös alkotás és játék örömére vonatkozik, ami valóban csak úgy sugárzik az előadásból és a színészekből. Talán éppen ennek az intenzív és pontos együtt lélegzésnek, egymásra figyelésnek köszönhető, hogy ez a sokféle eszközzel dolgozó, témájában is szerteágazó produkció, amely a francia falutól a magyar parlamentig, az érzelmestől a kiáltványszerűig ugrál, mégis magától értetődően egységesnek tűnik fel.

KIÁLLÍTÁS
Körbe-körbe

Küldetés teljesítve: Belanciege

Mi köti össze a tetőn bujkáló grúz elnököt a szerb turbófolkkal, az IKEA által kisajátított FRAKTA táskát Nyikita Hruscsovval, a divatmémeket a Mr. Bones’ Wild Ride című videójátékkal, Dante Poklát Trumppal, Kanye West Red October márkáját Werner Herzog rendező hagymával elfogyasztott cipőjével?

FILM
Az érzelmek igájában

Jerzy Skolimowski: IÁ

Nem olyan nemes, mint a ló, (egyesek szerint) nem olyan intelligens, mint a kutya, nem beszélve arról, hogy fennköltségben mennyivel elmarad az olyan vadaktól, mint a szarvas vagy a farkas.

KONCERT
Mindig felfelé

Bach: A hat csellószvit. Várdai István szólóestje

Ingmar Bergman Suttogások és sikolyok című filmjének van egy fantasztikus jelenete. Az egymástól teljesen elhidegült testvérek, Karin és Marta között, akik addig kötelességszerűen ápolták nagybeteg nővérüket, Agnest, a beteg halála előtti éjszakán váratlanul felszakad a jég. Végre csak beszélnek és beszélnek, áradnak belőlük az évek, évtizedek óta ki nem mondott szavak, és újra szerető testvérekké válnak.

ZENE

NEKROLÓG
Festő és filozófus

Wayne Shorter (1933–2023)

Miles Davisről szokták mondani, hogy zenekaraival meghatározta a jazztörténeti stílusok irányát. Aktuális zenekarához 1964-ben csatlakozott Wayne Shorter szaxofonos, aki abban is felzárkózott a mesterhez, hogy a járatlan utat kereste.

A GILMOUR–WATERS-HÁBORÚ
Teljes holdfogyatkozás


Március 2-a a Pink Floyd mesterművének számító The Dark Side of the Moon 50. születésnapja. A legendás albumot ismét kiadták az évfordulóra, és jó lenne ez alkalomból csak ünnepelni – ám ezt jócskán megnehezíti a már nem létező zenekar tagjainak szűnni nem akaró, s egyre durvuló civakodása. Mi áll az együttes dalszövegírója és fő zeneszerzője között dúló, immár több évtizedre visszatekintő háborúskodás hátterében?

MI A KOTTA?
Pillangóhatás


Klasszikus zenei programajánló a 2023/10. hétre

VISSZHANG

VISSZHANG: FILM
A néma erdő


Meglehet, nemcsak az elszenvedett, de az elkövetett bűnökről szóló, de a kollektív tudattalanba merült, zsigeri, egyesek szerint genetikai szinten is kimutatható tudás is öröklődik nemzedékről nemzedékre.

VISSZHANG: LEMEZ
Jean-Efflam Bavouzet

Mozart: Piano Concertos, Nos. 24 & 25

Jean-Efflam Bavouzet és a Manchester Cameratát igazgató Takács-Nagy Gábor úgy tervezi, hogy mind a 27 Mozart-zongoraversenyt lemezre veszi az esős város ragyogó akusztikájú koncerttermében, a Stoller Hallban.

VISSZHANG: FILM
Kokainmedve


Az talán nem rendhagyó, hogy egy csapzott, tébolyodott ábrázatú alkotó berongyol egy stúdió ajtaján...

VISSZHANG: KONCERT
Rameau: Castor és Pollux (első változat, 1737)


Ma már nem merészség koncertszerűen előadni egy hosszú Rameau-operát, Vashegyi György meghódított a műfajnak egy nagy és hűséges közönséget.

VISSZHANG: KÖNYV
Meg Mason: Bánat és öröm


Martha most múlt negyven, válik a férjétől, aki már kamaszkoruk óta szerelmes belé.

VISSZHANG: LEMEZ
dEUS: How to Replace It


Az elmúlt harminc évben a dEUS lett Belgium legfontosabb könnyű­zenei exportcikke.

VISSZHANG: FILM
Micimackó: Vér és méz


A. A. Milne 1926-os Micimackójából születtek már animációs filmek, sorozatok és élő szereplős adaptáció is.

VISSZHANG: LEMEZ
Kali Uchis: Red Moon in Venus


Öt év alatt harmadik figyelemre méltó albumával jelentkezik.

FILM


TÉVÉSMACI
Róka szalad a fák alatt


Amikor Sztupa és Troché motorbiciklire szálltak, a nagymamának öltöztetett Ómafa pattant az oldalkocsiba.

INTERAKTÍV

Egy hét kultúra 2023/10.

Rövid hírek: kultúra itthon, külföldön és másutt

Egy hét tudomány 2023/10.

Rövid hírek: bülbül, müon, robot...

Snoblesse Oblige 2023/10.

Heti kulturális programajánló

Szüret 2023/10.


Mókás és dühítő gyűjtemény a heti sajtóból. Többnyire az utóbbi.

TUDOMÁNY

MIRE JÓ ÉS MIRE NEM A MESTERSÉGES INTELLIGENCIA?
Lop, csal, hazudik


A „mesterséges intelligencia” összefoglaló néven ismert számítógépes programok szélsebes terjedése számos etikai, jogi és ismeretelméleti problémával szembesíthet minket. Ha nem vigyáz az emberiség, az MI kihúzhatja a lába alól a valóság talaját. Van, ahol már be is perelték.

KONYHAI KÉMIA LXVII. – RÁNTOTT HÚS
A mór megette a kötelességét


Olyan egyszerűnek tűnik meghempergetni a húst lisztben, tojásban, zsemlemorzsában – csak a sorrendre kell ügyelni. Alább leleplezzük kedvenc ételünk összes titkát.

GASZTRO

CHILI&VANÍLIA
Cavolo nero, babbal


Csilis, fokhagymás vajban párolt kelkáposzta babbal

LOKÁL

HELYRAJZI SZÁM
Fekete-fehér óvoda


Fedezzük fel!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.