2023. március 9., csütörtök

RÓNA PÉTER: A POLITIKA SZTEROIDKÉNT HASZNÁLTA A PÉNZBŐSÉGET A GDP NÖVEKEDÉSÉHEZ

KLUBRÁDIÓ / ESTI GYORS
Műsorvezető: SZÉNÁSI SÁNDOR
2023.03.08.


Róna Péter közgazdász Matolcsy György beszédére reagálva azt mondta: a magyar gazdaságpolitika nem ’21-től, hanem jóval régebb óta súlyos tévúton van. Ennek lényege, hogy mániákusan üldözték a GDP növekedését, amihez "szteroidként használták" a pénzbőséget, mindig nagyobb likviditást bocsátottak a nemzetgazdaság rendelkezésére, mint amennyire az egészséges működéshez szükség lett volna. Ez "egészen beteg" méreteket öltött például a választási pénzszórással, és ebből jött az inflációs helyzet.

Matolcsy György szerdán tartotta meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB) esedékes beszámolóját az Országgyűlésben. Sok egyéb mellett kijelentette, hogy 2021-re utat tévesztettünk, és a kormánynak az előző 10 évvel ellentétben ezúttal nincs célja a következő 10 évre, Orbán Viktornak pedig nincs igaza abban, hogy a teljesítményt nem kell mérni. Az MNB elnöke szerint muszáj feltenni a kérdést, hogy miért vagyunk az utolsó ötben az EU-ban.

Róna Péter közgazdász, jogász, a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottságának korábbi tagja az Esti gyorsban erről azt mondta: nem tudja, milyen sértettség van jelen Matolcsy és a kormány viszonyában, a lényeg, hogy a magyar gazdaságpolitika nem ’21-től, hanem jóval régebb óta súlyos tévútra került. Ennek lényege, hogy mániákusan üldözték a GDP növekedését, mert azt hiteles mércének tartják a társadalmi jólétre nézve. Ehhez „szteroidként használták” a pénzbőséget, mindig nagyobb likviditást bocsátottak a nemzetgazdaság rendelkezésére, mint amennyire az egészséges működéshez szükség lett volna. Abban igaza van Matolcsynak, mondta, hogy ez „egészen beteg méretet öltött” ’21-től a választásig. Elárasztották az nemzetgazdaságot hatalmas likviditási többlettel, ebből jött az inflációs helyzet, amellyel most küszködni kell.

Az Matolcsy álláspontjának lényege, hogy ezt az inflációs problémát a nemzeti bank egyedül nem tudja kezelni. Ehhez sokkal szorosabb költségvetési fegyelemre lenne szükség, de erre a kormány nem hajlandó. Lásd a februári költségvetési deficitet, amely történelmi csúcsot jelent, ilyen még nem volt – jegyezte meg.

Tehát a költségvetés túlköltekezik, továbbra is fűti a nemzetgazdaságot likviditással, amit a jegybank igyekszik valamilyen módon kiszippantani a rendszerből, de a rendelkezésére álló eszközállomány ehhez már kevés – ismételte meg. Róna Péter helyesnek tartja, hogy az MNB bevezette a kötelező tartalékrátát, bár már rég meg kellett volna lépniük. Ráadásul az infláció tompítása is sokba kerül: egynapos kamattal, veszteségesen tudják csak visszavenni a bedobott pénzeket.

Dávid Ferenc közgazdász, a DK országgyűlési képviselője szerint vádiratba csomagolt önvallomást tett Matolcsy György, amikor szerdán a Parlamentben kijelentette a költségvetés hozzájárult a jelenlegi inflációhoz.

ITT HALLGATHATÓ MEG, ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.