2023. március 17., péntek

SZABADSÁGUNK MEG VAN FERTŐZVE, MÉGPEDIG A LEGSZENNYESEBB MÓDON – ZSIDÓGYŰLÖLET 1848-BAN

ÉSZKOMBÁJN / TELEX
Szerző: SARKADI ZSOLT
2023.03.16.


A Mi Hazánk március 15-i megemlékezésén Toroczkai László pártelnök beszédében egyebek mellett azt fejtegette, hogy szerinte az amerikaiak keze van az Északi Áramlat gázvezeték felrobbantásában. Amikor erről beszélt, kitért Radosław Sikorski lengyel politikusra is, és ha már róla volt szó, nem mulasztotta el megemlíteni azt sem, hogy Sikorski felesége, Anne Applebaum zsidó.

„Anne Applebaum, aki Amerikában… ugye AppleBAUM… túlélő, ugye. A családjával együtt, mindent túlélt”

– fejtegette a pártelnök a hallgatóság nagy derültségére.

Március 15-én különösen rosszízű az antiszemita hangulatkeltés, már csak azért is, mert – bár a magyar történelemórák tananyagából ez többnyire kimarad – 1848. március 15. után antiszemita erőszakhullám söpört végig az országon, a közrend átmeneti felbomlása az ország több településén is felszínre hozta lakosság zsidóellenességét, és halálos áldozatokkal járó pogromokra is sor került.

Több mint harminc városban törtek ki kisebb-nagyobb antiszemita zavargások, ezekben összesen több tízezer fő vett részt. Ahogy Kádár Gábor és Vági Zoltán történészek írják, a pogromok résztvevői között voltak magyarok, németek, szlovákok, polgárok, diákok és parasztok, férfiak és nők egyaránt...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.