2023. március 9., csütörtök

ZENTAI PÉTER: A HARMADIK ÚT A POKOLBA VEZET

KLIKKTV / TÍZ
Riporter: BOLGÁR GYÖRGY
2023.03.08.


A nemzet nevében a nemzetet szisztematikusan leszegényítették, hogy aztán körbecsalják, túszként fogva tartsák és kialakítsanak egy Stockholm-szindróma-szerű jelenséget, amikor a népnek nincs más mentőangyala, mint maga az, aki őket ebbe a helyzetbe sodorta. Ugyanakkor mindazt, amit csináltak, azt a nemzet nevében csinálták, arra hivatkozva, hogy ez a nép választotta meg őket. Ami azért történt, mert egyrészt átverte őket az első fordulóban, a második fordulóban pedig azért, mert gyakorlatilag lélegeztető készüléken tartja a népet a rendszer, és a nép nagyjából ezzel tisztában is van – hangzott el a Klikk Tv Tíz című műsorában, ahol Zentai Péter újságíróval a venezuelai helyzetről is beszélgetett Bolgár György.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.