2023. április 25., kedd

A PEDAGÓGUSOK SZTRÁJKKAL, TÁMOGATÓIK TÜNTETÉSSEL IS NEMET MONDTAK A STÁTUSZTÖRVÉNYRE

HÍRKLIKK
Szerző: MILLEI ILONA
2023.04.25.


Hétfőn délután vonulásos tüntetést szervezett több civil és szakmai szervezet, szakszervezet, a résztvevők „Státusztörvény, bosszútörvény”, „Nincs tanár, nincs jövő!” skandálással vonultak a Kálvin térről a Belügyminisztérium elé. A több ezres tömeg előtt sokan beszédet mondtak, ezekben az összefogástól az általános sztrájk követeléséig sok minden elhangzott. Ám egy igazán fontos információt Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) ügyvivője osztott meg a hallgatósággal: a legnagyobb uniós parlamenti frakciók vezetői Ursula von Leyenhez fordultak, és arról tájékoztatták, hogy a magyar kormány által „összedobott” státusztörvény nem felel meg azoknak az uniós elvárásoknak, amelyeket Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program Pluszban (EFOP PUSZ) az uniónak tett.


Nagy Erzsébet a Hírklikknek fel is sorolt néhány példát arra, hogy a tervezett törvény mely részei nem felelnek meg az uniós elvárásoknak. Például nem teszi vonzóvá a pedagóguspályát, szerzett jogokat vesz el, és csökkenti az autonómiát. Nagy Erzsébet szerint a levél azért is nagy jelentőségű, mert egyébként nehéz áttörni azt a falat, hogy magyarországi oktatási törvényekkel az Európai Parlamentben foglalkozzanak, mivel az oktatás alapvetően belügy. Csak itt most annyiban kötődik össze az uniós támogatással, hogy a magyar kormány azt vállalta, olyan jogszabályokat hoz létre, amelyek benne vannak az EFOP Pluszban. Ezért fel kellett hívni arra a figyelmet, hogy ez nemhogy nem teljesül, de a vállaltaknak egyenesen az ellenkezője jön létre. Ezért nagyon kemény levelet írtak a frakciók, a levelet az összes nagy frakció vezetője (az EPP, vagyis az Európai Néppárt; a, liberális-centrista Renew Europe; az S&D, vagyis a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége; és a The Left, Greens/EFA vagyis az Egységes Európai Baloldal/Északi Zöld Baloldal frakció vezetője) aláírta. Konkrétan a Zöldek állították össze, és csak a szélsőjobb frakció nem írta alá. A levelet elküldik az összes érintett uniós biztosnak is. (Az Európai Parlament öt pártfrakciója egyébként levelében aggodalmát fejezi ki a többi között az Országgyűlés által április 11-én elfogadott, a panaszokról, közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentésével összefüggő szabályokról szóló törvény miatt is.)

Nagy Erzsébet szerint ez egy elég erős jelzés az uniós parlamenttől arról, hogy súlyosan problémás a státusztörvény tervezete. Mint mondta, a levél igen nagy lépés annak érdekében, hogy a magyar kormány ne tudja uniós támogatásból tovább rombolni a demokráciát és a közoktatás helyzetét...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.