2023. április 21., péntek

CÉLKERESZTBEN A NEVELŐSZÜLŐK, A GYERMEKVÉDELEMNEK CSAK ÁRTOTT AZ ELLÁTÓRENDSZER ERŐLTETETT ÁTALAKÍTÁSA

NÉPSZAVA
Szerző: SZALAI ANNA
2023.04.21.


Sok gond feszíti az ágazatot, de a szakértő szerint a közelmúlt tragédiái egyedi esetnek számítanak.

Két napig keringett Nyíregyházán és környékén egy nevelőanya autójának csomagtartójában a gondjaira bízott két éves kisfiú holtestével, hátsó ülésén pedig a gyermek másfél éves húgával. Az eddigi információk szerint a gyermek etetés közben félrenyelt és megfulladt. A nő nem kért orvosi segítséget. Két hónappal korábban Polgáron halt meg egy hasonló korú kisfiú, akit a gyanú szerint nevelőanyja bántalmazott szófogadatlansága miatt, majd leesett a lépcsőn és már nem tudtak rajta segíteni. A halálesetek reflektorfénybe vonták a hazai nevelőszülői hálózatokat és a gyermekvédelmi rendszert.

– Ezek egyedi esetek – szögezi le Szilvási Léna, az SOS Gyermekfalvak szakmai vezetője. Aztán azzal folytatja, Magyarországon 5500 nevelőszülő dolgozik, akik közül most sokan rettegve olvassák a híreket és szemlesütve járnak az utcán. Holott arcpirítóan kevés jövedelemért, napi 24 órában szabadság, pihenőidő és érzékelhető társadalmi megbecsülés nélkül gondoskodnak 17 ezer gyerekről.

S közben a kormány, a gyermekvédelmi szakma, az ágazati irányítás néma marad.

Ez erkölcsileg erősen megkérdőjelezhető, hiszen a nevelőszülők viszik el hátukon a hazai gyermekvédelmet.

„A nevelőszülők általánosan jobb környezetet jelentenek a családból kiemelt gyermekeknek, mint az otthonok, még akkor is, ha kis létszámú lakásotthonokról van szó. A nevelőszülők többsége azonban túlterhelt” – magyarázza Szilvási Léna. A gyermekvédelemben alapelvként jelent meg, hogy a nevelésbe vett gyermekeknek elsődlegesen nevelőszülői családokban kell elhelyezést biztosítani, csakhogy egyre több a családból kiemelt gyerek és egyre kevesebb a nevelőszülő. A nyugdíjazás, betegség vagy kiégés miatt távozókat nagyon nehéz pótolni, új belépő pedig alig akad. A rendszer telítettségét mutatja, hogy a nevelőszülők több mint fele 3 vagy több elhelyezett gyermekről gondoskodik és jelentősen emelkedett az 5 vagy 6 gyermeket ellátók száma is. A nevelőszülők csaknem ötöde ilyen...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.