2023. június 29., csütörtök

ÍGY FOGLALTA BE A NER A LEGGAZDAGABB MAGYAROK LISTÁJÁNAK ELEJÉT

SZABAD EURÓPA
Szerzők: NÉMETH DÓRA, KELLER-ALÁNT ÁKOS
2023.06.29.


Mára szinte teljesen elfoglalták a hatalomhoz közel állók a száz leggazdagabb magyar listájának elejét. A leggazdagabbak között kevés az innovátor és még kevesebb a nő, de az igazán nagy vagyonnal rendelkezőknek akkor is kedvez az orbáni gazdaságpolitika, ha nem állnak közel a hatalomhoz.


Májusban jelent meg a 100 leggazdagabb magyart bemutató lista 2023-as kiadása Szakonyi Péter szerkesztésében. A listáról itt írtunk korábban, most azt néztük meg, hogy

és hogy kiknek kedvez a gazdaságpolitika.

A gazdagok listáján többségben vannak azok, akiknek nincs vagy csak gyenge a kötődésük a NER-hez; egynegyedüknél találtunk erős kötődést a Orbán-kormány holdudvarához. Náluk is kevesebben vannak azok, akik kizárólag a hatalomhoz való közelségből, 2010 után szerezték azt a vagyont, amivel a leggazdagabbak közé kerültek.

Fontos azonban, hogy azok, akiknek erős NER-es kötődésük van, jellemzően a lista első felében szerepelnek. Érdemes megjegyezni azt is, hogy a száz leggazdagabb összvagyonának majdnem felét a lista első tíz helyezettje birtokolja...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.