2023. július 26., szerda

AZ ILLIBERALIZMUS ALKONYA

REZEDA VILÁGA
Szerző: Rezeda
2023.07.26.


Nem szeretne az ember a lombrosóság hibájába (bűnébe) esni, de Orbán Balázs feje valami idvezült debilitást mutat, midőn az Alapjogokért Központ nagyformátumú kiadványát népszerűsíti. Feltartott hüvelykujj, bamba mosoly, s mindezt a jobboldali szellemi, de legfőképp erkölcsi fölény nevében. Mint annak az üzenete, hogy na, most úgy odacsaptunk az ellenségnek, hogy ebből az ütésből felállni már képtelen, és minimum behúzott farokkal (szőrét hullató vidéki róka) sompolyog el a küzdőtérről lehajtott, megszégyenült fejjel.

Nem éppen. Orbán Balázs a nagyobbik (zsírosabb, súlyosabb) Orbán politikai igazgatója, takarjon ez a hivatal akármit is, lényege azonban az ostoba szervilizmus, az önfeladás, és a kötelező eszme kétségek nélküli szolgálata. Az ilyesmi soha nem vezet jóra, ha az ember megszűnik gondolkozni, akkor olyan lesz, mint hősünk, bár azt nem akarnám mondani, csak rá kell nézni, holott de. Ez a kisebbik Orbán ezúttal azért csinált hülyét (vásári majmot) magából, mert az Alapjogokért Központ közpénzből egy könyvnek nevezett valamit adott ki.

Állított elő. Inkább ez a frappánsabb megfogalmazás, mert olyasmiről, aminek tartalma nincsen, csak formája, nehéz frappáns értékelést írni, s igazából nem is lehet. Ilyképp szükségszerűen a jelenségről lehet mesélni, a kiadványban megbúvó morális, intellektuális nihilről, ami ráadásul még attól is terhes, hogy humorosnak lett szánva. De mit várjunk egy olyan csapattól, amelynek ebbéli készségeit egy baginacsa páros képviseli, és ezzel mindent el is mondtunk. Az a vicces az egészben, hogy azt hiszik, ez vicces.

És ez a téveszme látszódik Orbán Balázs bamba vigyorán is. De nem feszítem tovább a húrt, hősünk feltartott hüvelykujjal mutatja be a lehengerlő műalkotást, ami nem egyéb, mint Michael J. Knowles amerikai konzervatív politikai kommentátor most megjelent Miért is szavazzunk a libernyákokra? című könyve. Ez a „könyv” 245 teljesen üres oldalt tartalmaz, ami lehengerlő – és sárba taposó – közlés arra utalna a maga lehangoló módján, nincs olyan dolog, amit a „libernyákokkal” kapcsolatban vonzónak vagy értéknek lehetne tekinteni.

A „libernyákok” tehát nincsenek is ebben a megközelítésben, azaz előttünk áll, midőn az illiberalizmus elérte ormait, teljesítőképességének csúcsát, ami nem egyéb, mint a puszta tagadás. Hogy mit tagad, azt hosszan lehetne részletezni, ám, ha egy szóval lehetne utalni rá, mint ami a liberalizmus lényege, akkor a szabadság az, amire nem létező megvetendőként tekint. De azt sem tudjuk, mit kínál helyette, mint egyedül üdvözítőt, mert erről nincsen tudomásunk, hacsak nem a régi fideszes szlogent: „folytatjuk”.

Ám, mint emlékezhetünk, akkoriban, amikor ez volt az a hívás, amely a bávatagokat szavazni szólította, egy büdös szó nem esett arról, mit is akarnának folytatni. Azaz, a liberalizmus úgymond eltörlése után nem kínált semmit, ami annak értékei helyébe lépne, csak a puszta, öncélú hatalmat, de ezt így bízvást nevezhetnénk akár a totális nihilnek is. S ha Orbán Balázsra nézünk, ez az üresség látszik a bamba képén, és még büszke is rá. Esszenciájuk a rombolás, és mindezt hangosan teszik, harsonaszóra mintegy, az illiberalizmus így menetel a semmibe.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.