2023. július 2., vasárnap

„AZT AKARJUK, HOGY AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN ÉLŐ EMBEREK ÁRNYALTABB KÉPET KAPJANAK MINDARRÓL, AMI MA MAGYARORSZÁGON TÖRTÉNIK - ”INTERJÚ GORDON WHITMAN KÖZÖSSÉGSZERVEZŐVEL

MÉRCE / INTERJÚ
Szerző: NAGY GERGŐ MÁTÉ
2023.07.02.


Június 16-án és 17-én Közös hatalmunk néven szervezett kétnapos nemzetközi konferenciát a Közélet Iskolája Budapesten. A CEU-n megrendezett esemény keretében hazai és külföldi (javarészt amerikai) közösségszervezők, aktivisták, társadalomtudósok és politikusok folytattak eszmecserét, illetve vitát arról, hogy a különböző civil szervezeteknek és alulról építkező társadalmi mozgalmaknak milyen szerepük lehet a nem-demokratikus rendszerek leváltásában, valamint általánosságban a társadalmi igazságosságért folytatott munkában
.

A konferencia pénteki napján megtartott második kerekasztal-beszélgetés (Tömeges szerveződés – hogyan építsünk országos hálózatot?) résztvevője volt az amerikai székhelyű, főként vallási közösségek szerveződését segítő Faith in Action nemzetközi szervezésért felelős ügyvezető igazgatója, Gordon Whitman is, aki a rendezvény első napjának végén néhány kérdés erejéig a Mércének is a rendelkezésére állt. Az alábbiakban most a vele készült interjút olvashatjátok:

Nagy Gergő Máté: Beszéljünk kezdésként egy keveset magáról a Faith in Action-ről és arról, hogy mit is jelent pontosan az, hogy hitalapú szervezetként (faith-based organization) működtök? Mi a koncepció emögött?

Gordon Whitman: A Faith in Action azon az elképzelésen alapul, miszerint maguk az emberek tudják a legjobban, hogy mi az, amire szükségük van, és ha ők egybegyűlnek, akkor közösen elérhetik azokat a változásokat, amelyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy jobb életet élhessenek. Tehát a fő meggyőződés a szervezetünk mögött az, hogy mindenkinek rendelkeznie kell beleszólással az életét alakító döntések meghozatalába, s mindezt azáltal, hogy az emberek összefognak és megszervezik magukat, illetve a körülöttük élőket (pl. a szomszédjaikat) azzal a céllal, hogy a kormánnyal és a döntéshozókkal kapcsolatba lépve közösen artikulálják az érdekeiket, és kifejezzék azt, hogy mik a szükségleteik. Mondhatjuk azt is, hogy a Faith in Action lényege tulajdonképpen az emberekben való hit.

Miután a Faith in Action nagy hangsúlyt fektet a vallási közösségekre és a különféle felekezetekkel történő együttműködésre, kijelenthető, hogy a szervezetetek egyebek mellett egyfajta alternatívát is kínál a vallási közösségek politikai részvételére nézve? Szemben például a különböző jelenkori vallási fundamentalista csoportok befolyásával?

Igen, azt gondolom, hogy létezik egy olyan téves percepció – és sajnos okkal –, amely szerint a vallás mindenképpen a mások feletti ítélkezésnek és a kirekesztésnek az eszközéül szolgál, vagy csupán az aktuális status quo fenntartását célozza. Ugyanakkor a vallásnak és a hitintézményeknek mindig is megvolt az alapvető döntési lehetőségük arra nézve, hogy az emberek pártjára vagy a fennálló hatalmi intézmények oldalára kívánnak-e állni. Ez mindenütt választás kérdése. Ha végignézel a legfontosabb vallási hagyományokon, látható, hogy van bennük egy közös elköteleződés a tekintetben, hogy az ember – illetve az emberi élet mint olyan – szent.

Ebből ered többek között az a meggyőződés is, hogy szeretnünk kell a körülöttünk lévőket, tisztelettel kell kezelnünk más embereket, és hogy külön figyelmet kell fordítanunk a társadalmunk azon tagjaira, akik jelenleg valamilyen oknál fogva szenvednek. Ezek együttesen alkotják a vallásos hitnek azt a magját, amely átível például a kereszténységen, a judaizmuson vagy az iszlámom is. Az egyes vallási alapelveket azonban rendkívül könnyen eltorzíthatják vagy tudatosan félreinterpretálhatják, más célokra használhatják fel, így amikor a Faith in Action a vallással összefüggő értékeken vagy a hitintézményeken keresztül folytatott munkáról beszél, akkor valójában az említett értékeknek és azok tényleges jelentésének a visszaköveteléséről van szó. Vagyis arról, hogy mindenki számára biztosítanunk kell az emberhez méltó bánásmódot.

Ezen kiindulópontok alapján mely társadalmi ügyek jelentik a munkátok legfontosabb területeit? Akár az Egyesült Államokban, akár nemzetközileg.


Még egy dolgot hozzátennék ennek kapcsán a hitnek a közéletben elfoglalt helyéről. Ha megkéred az embereket, hogy írják le neked azt a szerepet, amit szerintük a vallásosság játszik a társadalmainkban, jellemzően azt válaszolják, hogy a vallás „hierarchikus és gyakran kirekesztő”, vagy hogy „arról szól, hogy kik tartoznak közénk és kik nem”.

Viszont amit a gyakorlatban maguk a hétköznapi emberek gondolnak a saját vallásos hitük mondanivalójáról, az az, hogy ki kell állniuk a társadalom leginkább kiszolgáltatott helyzetben lévő tagjai mellett, valamint támogatniuk és védeniük kell őket.

Mi azt a fajta általános értelmezést szeretnénk megerősíteni, amely szerint a vallás a reményt, a lehetőségeket és az embertársainkkal való fair bánásmód üzenetét képviseli.

Azokban a közösségekben, ahol jelen vagyunk, a Faith in Action olyan kérdésekkel foglalkozik, amelyeknek a fontossága kapcsán van egyfajta – a különböző vallási hagyományokon átívelő – egyetértés. Elsősorban azért dolgozunk, hogy emelkedjenek a bérek, javuljon az egészségügyi ellátás és az oktatás színvonala, illetve törekszünk arra, hogy maguk a közösségek általánosságban előrelépjenek. Tehát leginkább a közös érdekeket keressük, és az emberek, valamint a közösségek gazdasági és társadalmi jólétére koncentrálunk...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.