KARDOS ANDRÁS: A BOSSZÚ STÁTUSZA

SZABADSÁG KLUB
Szerző: KARDOS ANDRÁS
2023.07.06.

Ugyan még lehet is fokozni a bosszú nyelvét, lehet hazaárulózni a végtelenségig, hadat üzenni Brüsszelnek, Amerikának, csakhogy a diktatúra mámoros légkörébe porszem került: sem az inflációt, sem az árrobbanást, sem a csirkefarhátot nem lehet úgy elvarázsolni, mint a nemváltó mesekönyveket ledarálni.

„Semmit nem ért az itthoni viszonyokból az, aki bedől annak a bődületes marhaságnak, hogy buta, műveletlen, orruknál fogva vezethető birkákat akar nevelni bárki a közoktatásban. Gazemberek terjesztik azt az aljasságot a kormányról, hogy szándékosan tönkreteszi az iskolákat és direkt ellehetetleníti a tanárokat. Az igazság az, hogy a közoktatás összeomlásában egyedül az Orbán-fóbiás ellenzék érdekelt, mert azt hiszi, az emiatt kirobbanó jogos felháborodás megroppanthatja a kormányt támogató szilárd társadalmi többséget”. (Magyar Nemzet)

Szegény Gajdics Ottónak nem szóltak, hogy véget ért a jóléti maffiaállam korszaka. Ebből viszont az következik, hogy a Kormányrajongó Médialiga bajnokai hangot kell, hogy váltsanak. Illetve. Eddig ugye gyűlölködtek, hergeltek, migránsoztak, libsiztek, lenéztek és lekezeltek mindenkit, aki nem kormányhívő. Ugyanis a tízes évek jó részében gazdasági felmenetel volt, rezsicsökkentés, 13. havi nyugdíj, meg amit akartok, ehhez illett az a hang, amelyet fentebb idéztem Gajdics mestertől.

Csakhogy. Nevezzük ezt a korszakot bosszú 1-nek. A Fidesz, jelesül Orbán, az izomból lenyomott politikai hengerléseit mindig is arra építette, hogy a hívek mindenféle csoportok ellen kényelmesen hergelhetők, tiszta szívvel gyűlöltek LMBTQ-mozgalmat, CEU-t, genderista tagozatokat, mindegy is, kiket: ugyanis a szekér haladt, a diktatúra ráülve a gazdasági felhullámra, kényelmesen reszkethetett a menekültektől, Sorostól, nemváltó civil aktivistáktól, NGO szervezetektől. Ok, jött a Gigafon, gyűlölet, uszítás, háborúpártiak, népellenség, minden, ami a plakátra fér. Ez volt a bosszú 1 korszak, termelték is a kétharmadokat.

A diktatúra berendezkedett, a maffiaállam a gazdasági prosperitás alatt zavar nélkül kavart, igaz, néha „demens vénembernek” hívta a pápát, ami aztán nem volt annyira aktuális, sebaj, itt van helyette demensnek a Biden.

Ez működött is, ellenzék szétalázva, sőt nemlétben, csakhogy a gazdaság az egy luciferikus intézmény. Jól megcsalja a belőle sápot húzókat. Elég egy kicsiny háború és mindjárt felfordul minden. Az okosabb fideszes gigafonosok sejtették, hogy a bosszú 2 nevű új korszak nem lesz fenékig tejfel. Egyfelől ugyan még lehet is fokozni a bosszú nyelvét, lehet hazaárulózni a végtelenségig, hadat üzenni Brüsszelnek, Amerikának, csakhogy a diktatúra mámoros légkörébe porszem került: sem az inflációt, sem az árrobbanást, sem a csirkefarhátot nem lehet úgy elvarázsolni, mint a nemváltó mesekönyveket ledarálni.

Messze még az igazság pillanata, az „ellenzék” mindent megtesz, hogy míg a világ és két nap fennmaradjon ez az Abszurdisztánba fordult maffiaállam, de azért itt „új szakasz” van. Igaz, még az oktatás elleni bosszútörvény simán átmegy, néhány ezres, érdektelen tüntetés mellett, de egy valami biztos: véget ért a diktatúra aládúcolt aranykorszaka. Mára már csak a még inkább felfújt propaganda és gyűlölet maradt, de én szólok Gajdics mesternek: ez nem lesz elég önmagában. Sőt a helyzet az, hogy a szenvedés mindig is kitermelte a történelem folyamán a mindenkori közösségek, társadalmak spontán mozgalmait, méghozzá átfogó, a rendszer, jelesül a diktatúra egészét megkérdőjelező, széleskörű ellenállási mozgalmat.

Amikor egy diktatúra a bosszú 2 fázisába jut, magyarán csak a duma van, de kaja nincs, akkor egyfelől fel kell erősödnie a gyűlölet hangjának, hiszen pótolni kell a népnek a materiális javakat, ez viszont fokozza a gyűlöletnyelv hibaszázalékát. Mondok erre két példát: Orbán ezzel az örökös „béke” szajkózással a pillanatot megnyerte ugyan, de jellegzetesen ez nem volt elég. Ehhez jött az ellenzék „leháborúpártizása”, ami lássuk be, annyira primitív, hogy még a vágyott rajongókat sem igen éri el. Másfelől, amíg a migráns ügyben Orbán valamilyen módon eladta, hogy „neki lett igaza” (amúgy dehogy), addig béke ügyben ez nem fog menni: minden háborúnak vége van egyszer, az nem egy etwas, hogy valaki ezt X évvel ezelőtt bemondta.

A másik hiba a státusztörvénynek becézett bosszútörvény a tanárok ellen. Minden diktatúra kézikönyvének második fejezete, hogy ha baj van a gazdaságban, akkor biztosan ne rontsál rá az oktatásra, az egészségügyre, a kultúrára. Ugyanis, ha egy diktatúra ráront az alapszerkezet reprodukciójának bármely elemére, annak beláthatatlan következményei lesznek, nem csupán „történelmi léptékben”.

A dolog úgy áll, hogy a ma még szolidaritáshiányos magyar társadalom se perc alatt állhat össze akkor, ha a hatalom kikezdi az alapokat, és Orbánék most éppen ezt teszik. Tessék emlékezni Bős-Nagymarosra. A vízi erőmű elleni hatalmas tüntetés, a romániai falurombolás elleni tüntetés nem azért mozdított meg százezreket, mert hirtelen fel lettek számolva a kádárizmus pocsolyastruktúrái, hanem azért, mert az egész rendszer repedt meg gazdaságilag és politikailag itthon is, másutt is.

Jó lenne ezt megérteni persze akkor is, ha ma még nem jutunk tovább annál, minthogy az ellenzéki pártok nincsenek is, a nép meg nem szolidáris önmagával se. Mindez igaz, de pusztán populista nyelvi attrakciókkal az orbánizmus csak ideig óráig tudja pótolni az anyagi prosperitást.

És eljő a idő, amikor Mészáros napi gazdagodása már nem eladható a nemzet üdveként. Mint ahogyan a bosszú sem, mert elfogynak a nyelvi panelek, és a csirkefarhát azt mégsem tudja pótolni.

ITT OLVASHATÓ