2023. július 2., vasárnap

ORBÁN OROSZ MINTÁRA ÉPÍTI KI A MAGYAR ÁLLAMOT

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: AMERIKAI NÉPSZAVA
2023.07.01.


Orbán a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) rendészettudományi karának tisztavató ünnepségén olyan állam képét hirdette meg, amiről június 27-én a Bild című német lapnak adott interjúban beszélt. Ennek mintája pedig Oroszország. Először arra a kérdésre, mit hallott a Wagner-puccsról Oroszországból, Orbán azt mondta: „Nem, nekünk hírszerzési szolgálataink vannak. Ők mindennél megbízhatóbbak.” Most hangzott el először, hogy Orbán milyen fontosnak tartja a Rogán (így saját maga) alá rendelt titkosszolgálatokat, és mennyire épít rájuk, megbízik bennük.

Aztán Putyin hatalmáról azt mondta: „Putyin Oroszország elnöke. Ha valaki azt gondolja, hogy megbukhat vagy lecserélhető, az egész egyszerűen nem érti meg az orosz embereket és az orosz közjogi struktúrákat.” Az orosz „közjogi struktúrákról” később kifejtette, hogy azok mit jelentenek: „Ez Oroszország. Oroszország másként működik, mint mi. De az oroszországi struktúrák nagyon szilárdak. A hadseregen, a titkosszolgálaton, a rendőrségen alapulnak. Tehát az egész másként működik. Ez egy katonailag orientált, katonai gondolkodású ország.”

Orbán ezután még egyszer megerősítette, hogy Putyin hatalma azért stabil, mert „a mögötte levő struktúrák meglehetősen erősek. Tehát komolyan kell vennünk az egész orosz komplexumot”. Az orosztól eltérő struktúrák alatt az európai demokráciák struktúráit értette, amelyek nem „a hadseregen, a titkosszolgálaton, a rendőrségen alapulnak”. Orbán és rendszere ezektől a struktúráktól már régen eltávolodott. Már a tanárokat és az orvosokat is vezénylik, mint a katonákat, minden a BM alá tartozik, még a civil szakmák és az állami szolgáltatások is. Minden katonai rendben megy.

Ehhez jön a haderőfejleszés, a katonai toborzás, az ütőképes és erős hadsereg vágya, amire milliárdokat költenek. Amit Orbán az orosz fasiszta államról és a diktátoráról mondott, az Magyarország jelenlegi mintája, Orbán ezt követi. Ennek adott hangot a tisztavatáson is, ahol azt mondta: „szükség van erős országra, erős kormányra, erős gazdaságra, erős hadseregre és nem utolsósorban erős rendvédelmi szervekre”.

Orbán azt állította, „Olyan idők jönnek, amikor a gyenge népek elvesznek, az erősek megmaradnak, ezért minden nap erősíteni kell saját védvonalainkat és rendvédelmi szerveinket”. Mindezek hazugságok, az erőt nem a rendvédelmi szervek adják, ez csak diktatúrákban van így. Az erő a jogállamból, a törvények uralmából, a civil társadalom szabadságából, az igazságosságból fakad. Az orosz modell az, amit Orbán hirdet, amely „hadseregen, a titkosszolgálaton, a rendőrségen alapul”. Megfigyelésre, lehallgatásra, spiclikre épülő militáns rendőrállam az, amit Orbán hirdet.

Orbán azt mondta, „az igazság erő nélkül keveset ér”. Mi fordítva gondoljuk, az erő igazság nélkül keveset ér. Csupán felhívjuk a figyelmet, hogy az álkeresztény fasiszta vezér ezúttal is ellentmond a Bibliának, amely szerint igazság által vagyunk erősek. Nem az igazsághoz kell az erő, hanem maga az igazság az erő. Orbán ebből a szempontből nagyon gyenge, mert az egész rendszere hazugság és hazugságra épül, az igazsághoz semmi köze nincs. Ezért van szüksége a fizikai erőre, a rendvédelemre, a titkosszolgálatra, a hadseregre, az orosz típusú „közjogi struktúrákra”.

Ez nem erő, hanem erőszak. De Orbán a végére tartogatott egy humoros megjegyzést: „a bűncselekményeket visszaszorították, így ma Magyarország Európa egyik vagy talán a legbiztonságosabb országa”. A bűncselekményeket úgy szorították vissza, hogy a beszédet Magyarország legnagyobb és legsúlyosabb bűnözője mondta, aki megdöntötte az alkotmányos rendet, kisajátította, elfoglalta és kirabolta a magyar államot. Nem betört a bankokba, hanem egész bankokat rabolt el, beleértve a Magyar Nemzeti Bankot is. Azért tehette meg, mert nincs demokrácia és jogállam...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.