2023. július 22., szombat

TUSVÁNYOS NEM KOMILFÓ

REZEDA VILÁGA
Szerző: Rezeda
2023.07.22.


Előtte vagyunk a fő attrakciónak, ami a mai Orbán-beszéd lesz, s amitől feltehetőleg holnap fogunk majd írásban elborzadni. Voltaképp úgy van felépítve ez az egész több napos fideszes köldöknézés, hogy fölvezesse a vezér megszólalását. Minden annak ágyaz meg, muníciót ad hozzá, hangolja a csápolókat és klakőröket, aki tehát – mindenki – ide elutazik, itt fellép, színpadra áll vagy azt hiszi, valamiféle vitában vesz részt, esetleg az a kényszerképzete, hogy ott őt érdemben meghallgatják, javaslatait figyelembe veszik, akkor nem tudja, hol él. Nem ismeri a Fideszt, és menthetetlenül elveszett a barbárság mocsarában.

Nem kellene sok ennek belátásához, csak emlékezni kellene arról és arra, hogy a fideszhatalom a köznapokban hogyan bánik az ellenfeleivel, vonja meg a jogait, röhögi ki és alázza meg. S ha ez megvolna, akkor már csak minimális önbecsülés miatt sem járkálna Tusványosra az, aki komolyan gondolja, hogy ennek a maffiának el kellene takarodnia az ország éléről. Mert minden egyes ember, aki elfogadja a meghívást, részt vesz egy illegitim hatalom legitimációjában, mi pedig erre nem adtunk felhatalmazást. A Fidesznek arra, ahogyan legyalulja az országot, a magát ellenzéknek tartókat pedig a díszlet szerepre.

A NER tizenharmadik évében, mindazok után, ami velünk történt, a rendeleti kormányzás sokadik évében, amikor Orbán egy személyben dirigálja az országot annak kifosztása mellett leginkább a bosszúállástól vezérelve, a köznapokon látványosan megmutatva azt, hogy a parlamentre bábszínházként tekint, nincs épeszű ok és indok Tusványosra menni. Semmit nem lehet elérni, ábrándozni ugyan igen a párbeszédről, csak jobb volna tudni, akit most bábunak odaültettek a színpadra, azt a háta mögött kiröhögik, voltaképp embernek sem tartják igazán, magyarnak pedig pláne nem. Tusványosra menni morális csőd...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.