2023. augusztus 2., szerda

MEGJÖTT A VÁLASZ VARGA MIHÁLYTÓL: NEM LESZ RENDKÍVÜLI NYUGDÍJEMELÉS NOVEMBERIG

NÉPSZAVA
Szerző: MUHARI JUDIT
2023.08.02.


Az ellátások értékállóságának megőrzésére érdekében pedig nem indokolt egyeztetni az emelés módszeréről – állítja a pénzügyminiszter.


– A kormány joga eldönteni, hogy november előtt kiegészíti-e nyugdíjakat, az emelés módszerének pontosítására tett javaslat pedig nem indokolt – többek között ez a válasz érkezett a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsának (Nyuszet) elnökének nyílt levelére a kormánytól.

Juhász László augusztusban a nyugdíjak 3 százalékos, januárig visszamenőleges emelését, és az ellátások éves növelésének átalakításáról szóló egyeztetést kérte Orbán Viktor miniszterelnöktől. A hét nagy, országos idősügyi szervezetet tömörítő tanács vezetője azért fordult a kormányfőhöz – aki egyben az Idősek Tanácsának elnöke is –, mert a magas infláció miatt gyorsuló ütemben szegényedik a nyugdíjas társadalom. Juhász László a miniszterelnök helyett a pénzügyminisztertől kapott választ.

Varga Mihály azt írta, a nyugdíjakat a korábbi éveknél magasabb mértékben, tavaly 14-, idén pedig 15 százalékkal emelte a kormány a háború és a brüsszeli szankciók hatására megemelkedett infláció miatt. A pénzügyminiszter a mostanában sokat hangoztatott mondattal is érvelt: a kormány azon dolgozik, hogy az infláció év végére egy számjegyű legyen. Kitért arra is, hogy amennyiben az évközi adatok alapján a becsültnél magasabb lesz az éves infláció értéke, januárig visszamenőleg – a törvényben előírtak szerint – novemberben lesz nyugdíjkorrekció.

Juhász László úgy fogalmazott:

szép és hosszú a válasz, csak éppen a lényegre nem tér ki, konkrétumok helyett mellébeszélés áll benne.

Éppen az a baj, hogy a törvény csak novemberi korrekciót ír elő, becsült adatok alapján. Ám nincs semmilyen következménye annak, ha ez a becslés nem jó. Emellett probléma az is, hogy a novemberi korrekció nem képes megóvni az infláció év közbeni hatásától a nyugdíjasokat.

Az év végi kiegészítéssel májusban nem lehet kiflit, tejet venni

- fogalmazott...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.