2023. szeptember 23., szombat

„AZ IDŐSEBB NŐVÉR ÉS MOHÓ RIVÁLISA” – ÍGY FORRT EGGYÉ BUDA ÉS PEST

QUBIT / PODCAST
Szerző: SASHEGYI ZSÓFIA
2023.09.21.


Volt idő, amikor még díjat szedett a parkőr, ha az ember le akart ülni a Múzeumkertben egy padra, a pipafüstös kávéházak mellett kinyitottak a fagylaldák, a ligetben térzene szólt és a cukrászdákba már gardedam nélkül is beülhettek az ifjú jegyesek. Ekkor született meg Pest, Buda és Óbuda egyesüléséből fővárosunk, amelynek hihetetlen gyors, 19. századi fejlődéséről olyan férfiak gondoskodtak, mint Széchenyi István, József főherceg vagy a New Yorkig száműzött Házmán Ferenc, Buda utolsó polgármestere. Budapest Főváros Levéltárának készülő várostörténeti monográfiája nyomán ebben az adásban is Géra Eleonóra történész, levéltáros, az ELTE BTK Művelődéstörténeti Tanszékének docense vezet minket bolyongásainkban a város ismerős terein át...

Részletek a műsorból: 

A csatornarendszerrel komoly gond volt, és bizonyos időszakokban visszament a kiszivárgó szennyvíz kétharmada a város alá és ez iszonyatosan sok gondot okozott, sok bűzzel és rossz higiéniai körülményekkel járt. Tudjuk, hogy Széchenyi István volt az első, akinek volt angol vécéje, de hogy jutott ki a városból az, amit a többi polgár ürített?

Géra Eleonóra: Nem minden jutott ki a városból, merthogy még egészen nagy bérházaknál is megtörténik igen sokáig, hogy nem kötik rá a csatornahálózatra. 14 nagyobb csatorna volt a pesti oldal alatt, voltak olyanok, amelyek még a középkorban vagy a törökök idején készültek, ezeknek egyrészt a lejtése sem felelt meg, másrészt amikor magasabb volt a Duna vízállása, az értelemszerűen a szennyvíz bizonyos mennyiségét visszaduzzasztotta a város alá. A pangó szennyvíz nem csak hogy dugulásokat okozott, de a szaga is rettenetes volt. Ennél még nagyobb gond, hogy nem minden folyt a csatornába, a nagy bérházaknál is előfordult, hogy emésztőgödröt ástak, amibe belement a latrináknak a tartalma, meg amit odaöntöttek, ugyanakkor az udvar közepén ott volt a kút is, ahonnan meg az ivóvizet vették. A kettő tartalma akár keveredhetett is. Ez elég komoly gondot jelentett, főleg azért, mert a XIX. században megjelenik egy új, rettegett betegség Európában, a kolera, amiről pontosan tudjuk, hogy a szennyezett ivóvízzel illetve az ürülékkel terjed. Az ilyen nagyvárosokban egyszerűen megállíthatatlan a kolera, ha felüti a fejét. A kolera kell ahhoz, hogy aztán majd a szennyvízhálózatot, illetve a vízvezeték-hálózatot bővítsék. A Duna-víz már egyre kevésbé fogyasztható, a pesti külső kerületeknek az utcaképéhez még a század legvégén is hozzátartoznak a vizes asszonyok, akik puttonyból árulják a Duna vizét és nem tudni, hogy ők a Duna melyik szakaszán veszik a vizet. Nekünk ma a víz nem zavaros, nem sárgás színű, mellékíze sincsen. Ebben az időszakban ez azért nem ennyire egyértelmű. Sok mindent megisznak víz néven, de azt azért tudják, hogy nem árt felforralni és hogy vannak eljárások, amelyekkel tisztítani lehet. Különböző textíliákon szűrik át, de azért ilyen megoldásokkal csak pár pohár vagy kancsónyi vizet lehet megtisztítani, többet nem. És miután itt elborzadtunk Pest példáján, hasonlítsuk össze a pesti 14 csatornát a budai viszonyokkal. Ott, ahol a Várnegyedben csupa előkelőség lakik, és a Krisztinaváros is arról híres, hogy a jobbmódúak, szép kertes villákban laknak ott és a Víziváros egy része is a tehetősöknek a lakhelye, ehhez képest legfeljebb a Víziváros alatt, vagy fent a Várban voltak csak csatorna részletek. Itt ezen a részen még sokkal rosszabb a helyzet.

A Nemzeti Múzeum volt a forradalom egyik kiindulópontja, de annak a hagyománya is ebből az időszakból ered, hogy szívesen ravatalozunk itt fel politikusokat.

Géra Eleonóra: 1837-ben fognak hozzá az építkezéshez, a valamikori Batthyány-major helyén. Előtte is volt kiállítás a régi Batthyány-palotában, de az az épület nem volt alkalmas arra, hogy múzeumnak használják tartósan, mert már akkor sem fértek el benne a gyűjtemény egyes darabjai. 1837-re beszerzik az építőanyagot, kiássák az alapokat, és aztán jön az 1838-as nagy árvíz, ami az építőanyag jelentős részét el is viszi. Azért olyan szép, nagy az az impozáns lépcsősor, amit ott látunk, mert ezután áttervezték az épületet. Az árvíz tapasztalatait levonták és olyan magasra tervezték a lépcsőt, hogy egy következő, hasonló mértékű árvíz ne tudjon kárt tenni a gyűjteményben. Akkor még nem gondolták, hogy akár szónoki emelvénynek is alkalmas ez a lépcső, különösen a kétoldali mellvéd. És hogy aztán miért lett belőle az 1848. márciusi eseményeknek egyik fontos színtere? Azért, mert bár akkor már áll az épület, sőt a gyűjtemények egy része is beköltözött, viszont a Nemzeti Múzeum körül, éppen azért, mert építési terület volt korábban, van egy nagy szabad terület, és az emberek ott találnak helyet, ahova összegyűlhetnek. Így aztán a forradalmi eseményeknek az egyik fő központja lesz a Nemzeti Múzeum, ott számos népgyűlést tartanak.

Lassan elérkezünk ahhoz a pillanathoz, amire emlékezve most beszélgetünk. 150 évvel ezelőtt egyesült Pest és Buda, de nagyon sok vita előzte meg ezt a lépést. Milyen érvek, ellenérvek voltak? Én csak egyet idéznék itt. Amikor fölvetődött ennek a lehetősége, akkor a pesti polgármester úgy fogalmazott: „Minek megterhelni Pestet a fejlődésképtelen, szegény, főként német Budával?”

ITT HALLGATHATÓ MEG, ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.