2023. szeptember 25., hétfő

POLÓNYI ISTVÁN: AZ ÁTSZERVEZÉSSEL A FIDESZ MEGSZÁLLTA AZ EGYETEMEKET 1. RÉSZ

HÍRKLIKK
Szerző: MILLEI ILONA
2023.09.24.


A Fidesz két legyet ütött egy csapásra azzal, hogy az egyetemeket alapítványi formába szervezte át. A cél nyilvánvalóan a politikai megszállás volt, ugyanakkor a rendszer lehetővé tette, hogy ezeknek az intézményeknek teljesen átláthatatlan legyen a költségvetése – állapította meg Polónyi István oktatáskutató. A Hírklikknek adott interjúban arra is felhívta a figyelmet, hogy ez a konstrukció eliminált ma az Európai Unióban általánosnak mondható alapvető elvárásokat: az átláthatóságot és az elszámolhatóságot. Mint mondta, az már látszik, hogy nagyon komoly veszteségek lesznek, ha nem sikerül változtatni rajta
.

A Telexnek adott interjúban Palkovics László elismerte, nem bölcs dolog, ha a politika rátelepszik a kuratóriumokra, és Fidesz-káderekkel töltik fel azokat. Nem késői egy kicsit ez a felismerés, nem ő volt az a miniszter, aki ezt a változást minden fázisában végigvitte?

Ő hajtotta végre. Palkovics egy nagy szélkakas, és nagyon voluntarista ember, aki nem igazán az oktatáspolitikába való. Ő nagyon szolgai végrehajtója volt annak, amit Orbán akart. Tulajdonképpen Stumpf Istvánt kell olvasgatni, ő volt az, aki világosan kifejtette, hogy kik is valók a kuratóriumokba: nem mindenfajta kozmopolita, hanem népnemzeti gondolkodású emberek. Orbán maga is nyilatkozta, hogy az egyetemi kuratóriumokba kifejezetten a nemzeti szempont alapján tesznek embereket, úgy, hogy „internacionalista-globalista” személyek ne lehessenek a tagok között. A miniszterelnök úgy fogalmazott: „Én nem tudok jó szívvel javasolni senkit sem egy ilyen kuratóriumba, aki egyébként egy internacionalista-globalista szemléletű ember. Mert akkor az egyetemeket is ilyen irányba vinnék el.” Palkovics nyilván ezt hajtotta végre. És a mai napig ebben semmi változás nem történt azon túl, hogy a miniszereket, kormányzati tisztségviselőket kivették, de gyakorlatilag ugyanolyan Fidesz-kádereket tettek a helyükre...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.