2023. október 6., péntek

A BTK. KÖZÖSSÉG ELLENI USZÍTÁSNAK NEVEZI, AMIT SOLTÉSZ A KERESZTÉNYSÉGGEL AZONOSÍT

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2023.10.05.


Reméljük, lesz valaki, aki felkérdezi Soltész Miklós államtitkárt azzal a képtelen állításával kapcsolatban, miszerint Nyugat-Európában „a demokrácia bölcsőjében, a liberalizmus fellegvárában, ha valaki felvállalja kereszténységét, akkor kirúgják az állásából és börtönbe is viszik”. Ismerjük ezeket a rémtörténeteket, amelyek a „kereszténynek” nevezett vallási alvilágban terjednek, amely immár állami és kormányzati szintre emelkedett.

Ezek a rémtörténetek mindig meghamisítják azokat az eseteket, melyekre hivatkoznak. Az érintettek a Bibliára és a kereszténységükre hivatkozva uszítanak egy kisebbség ellen, ami a törvényekbe ütközik. Félreértelmezik a Bibliát, a keresztény hitet keverik ideológiákkal, amelyek nem azonosak azzal. Isten senkit nem gyűlöl, senki ellen nem uszít, senkinek az emberi méltóságát nem sérti, és senki ellen nem kelt gyűlöletet. Isten nem tálib, mint ők.

Ezek a náci beszéd modern változatai, amelyek vége a holokauszt lett. Ezért demokratikus országok jogrendje tiltja és büntetni rendeli, függetlenül attól, milyen ideológia nevében követik el. Ezt a magatartást még Magyarország törvényei is büntetik, mivel a NER lusta és felszínes diktatúra, amely nem törölte a kisebbségek elleni gyűlöletbeszédet a törvényből. Ezek része a „lakosság egyes csoportjai” ellen a „nemi identitás, és szexuális irányultság” miatt mondott gyűlöletre uszító beszédek. Nem titok, hogy az új „tudjukkikről” van szó.

Amit Soltész a kereszténységgel azonosít, azt Magyarországon „közösség elleni uszításnak” hívja a Büntető törvénykönyv, amit egyébként az Orbán-kormány rendszeresen elkövet, a törvényhozás szintjén is, a könyvek fóliázásáról nem is beszélve...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.