2023. október 27., péntek

AZ ÉLET ÉS IRODALOM 2023/43. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE

ÉLET ÉS IRODALOM
Szerző: ÉS
2023.10.27.


PUBLICISZTIKA

Kovács Zoltán
A nagy zsaroló


Akkor hát mára ide is eljutottunk: olyan térségi országok tartanak előrébb nálunk, amelyek a kelet-európai változások idején lényegesen rosszabb helyzetben voltak, mint mi. A lenézett és sokkal mélyebbről induló Lengyelország vagy a szovjeturalom alatti Észtország már rég elénk került, nemcsak a GDP-t tekintve. (Szlovákia is előttünk volt sokáig, amíg a korrupció és a rossz kormányzás tönkre nem tette.) Aztán, hogy a blama még nagyobb legyen, akkoriban emlékezetesen bántó megjegyzések is elhangoztak főként Romániát illetően, aztán lám, mi lett belőle? Fél évvel az előzetes adatok megjelenése után az Eurostat friss adatközlése alapján: Magyarországon az egy főre jutó GDP (vásárlóerő-paritáson számolva) az EU átlagának 76,6 százaléka volt, míg Romániában ez az arány 76,7 százalék. Vagyis Románia a legismertebb fejlettségi mutató esetében megelőzte Magyarországot.Tovább

A szerző további cikkei


Dobozi István
Amerika működési zavara

A kisebbség zsarnoksága a többségé helyett

A többségi uralomtól félve az alapító atyák annak idején kemény biztosítékokat építettek be az Egyesült Államok alkotmányába. Akkor minek tulajdonítható, hogy ma egyre inkább a szélsőséges politikai kisebbségek aránytalan befolyása, a kisebbség zsarnoksága veszélyezteti a demokráciát és a politikai rendszer normális működését a nyugati világ leghatalmasabb országában? Van-e kiút a fokozódó politikai diszfunkcióból?Tovább

A szerző további cikkei








Marosán György
Morál, erőszak

A mesterséges intelligencia: a moralitást érvényesítő globális mediátor

Még évtizedekkel ezelőtt a Wall Street Journalban olvastam egy vizs­gálatról, amelyben vállalati középvezetőket vallattak arról, miként kezelik a „kényes” eseteket. A törvények ugyan világos támpontot kínáltak, ám egyre többször merült fel, hogy döntéseikben az etika szempontjára is tekintettel legyenek. A válaszokból a morális „érzékenység” jellegzetes különbsége rajzolódott ki: a szexuális zaklatás (89 százalék), a fogyasztó megtévesztése (87), a környezeti károkozás (80), a munkavállalók magánélete utáni „kutakodás” (82), a munkabiztonság (76), a meg­vesz­tegetés (73), az üzembezárás (55), végül a sort a termékek árképzése, illetve a vezetői fizetések zárták (37 százalék). Az eltérő százalékok a döntéshozók hajlandóságára utaltak, hogy a moralitás szempontjára tekintettel felülbírálják az érvényes jogi szabályozást vagy a gazdasági racionalitást. Évekkel később azután a törvények változása rendre „visszaigazolta” a felmérés százalékai által kifejezett etikai megközelítést. Mintha a moralitás „beelőzné” a jogrendet.Tovább

A szerző további cikkei



Lévai Júlia


FEUILLETON

Bihari Péter
Apponyi Albert „középútra lép”

A szerző további cikkei

IRODALOM

Markó Béla
Fóliázott történelem


Olvastam valahol, hogy a férfi gyöngéden megcsókolja az ajkát a nőnek. Nem volt szokás nálunk nyilvánosan csókolózni. De azért tudni véltem a módját. Tudtam, de nem tapasztaltam. Csakhogy Kézdivásárhelyen az ajkunk tulajdonképpen az állunk. „Felütöm az ajakadat”, rázza az öklét behajlított karral a liberális székely legényke. Így mondja: „ajakadat”. Amit pedig ti ajaknak neveztek, az nekünk: „a szájunk préme”. Szeretek nyelvészkedni azóta is. Talán a prémből, talán a peremből származik ez a prémes száj. Vagy a bajuszból. A keleti asszonyoknak is lehetett annak idején egy kis bajuszkájuk. De ez most megint egy kollektív me too. Nem folytatom. Gond van a nyelvünkkel. Kínlódtam, hogy elképzeljem, amit olvastam. Az állon csókolt nő. Hát ez előjátéknak is gyenge. Bár nem lehet tudni.Tovább

A szerző további cikkei

Szanyi Erika
„You make me feel so young”


Nem tudtam nemet mondani a találkozóra. Húsz ruha a szekrényből ki, húsz vissza, aztán az egész elölről, mindez egy pohár borért és egy volt pasiért. Aggódtam, hogy milyen lesz? Érdekes vagyok-e még? Szép, vonzó, szexi, basznivaló? Öreg? Persze mind a ketten öregedtünk, de akkor is. Legalább a dumám még jó. Az még hetvenévesen is jó lesz. Milyennek látna meztelenül? De ez mindegy is, hisz csak egy pohár bor lesz.

A találkozót nem egy kocsmába beszéltük meg, merthogy majd kitaláljuk, hol. Ő kitalálta. „Van egy lakásom itt a közelben, ha gondolod.” Praktikus, olcsó, diszkrét megoldás. Összedobtunk két üveg pezsgőt, és elindultunk. Megcsapott a kaland szaga. A tilosban jártunk. Nem először és már megint, mégis olyan izgatott voltam, mint másokkal az első randevún sem.Tovább

A szerző további cikkei

Horváth Péter
Kutyaszótár

– avagy Cincili szerint a világ –

– Nézd meg a combját! Szerintem táncosnő lehet!

Azóta kiderült, hogy Szuzuki gazdája nem táncosnő, hanem hivatalnok egy japán vállalatnál, ahol angolul beszélnek. Most is angolul trécselt a futtató távoli sarkában a sárga sapkás, lila mellényes férfival, akit még sose láttam erre, ahogy az agarát sem. Az illető kék nadrágot és bordó cipőt viselt. Nem nézett ki rosszul. Úgy tűnt, Szuzuki gazdájának is ez volt a véleménye, mert kissé idétlenül kacarászva beszélgetett vele. Péter féltékenyen téblábolt köröttük, mint aki ott is van, meg nem is. Nem mert bekapcsolódni a beszélgetésbe, mert az angolja gyenge.Tovább

A szerző további cikkei

Szomorcik Sz. Rozália
Asszonyok éjjel


Sokan lesznek tanúi gyermekem vergődő életének, akárcsak az enyémnek, szőttem tovább riadalmam, de ők sem segítenek, azt mondják, az ő élete, erre van ítélve. A felnőtt gyermekem tudni fogja, hogy másra született, jobb sorsra, de nem megy neki az élet úgy, ahogy szeretné, csak kínlódik tovább. Ez az öregasszony a szenvedésre született, mindent úgy fogad el, ahogy jön. Nekem most itt van a hasamban a gyerek, és én azt próbálom, akarom játszani, hogy minden színvonalas. A szoba tiszta, a konyha is tiszta, van a házban minden, ami az alaphoz kell, bútorok, ágyneműk, ruhák, élelem. Éjszakánként ruhákat varrok magamnak, mint a többi asszony.Tovább

A szerző további cikkei

Margetin István
Sosem lesz már ötcsillagos


A lány alig akarta elhinni, anyukám, ez nem létezik, pont erről szól a darab, egy vízitündér szerelméről, van benne tó is, tóból kisétáló vízi ember is, valld be, hogy hallottál róla valahol. Vagy titokban tudsz csehül. Elmosolyodott az emléken, aztán elhessegette, gyerünk vissza Olaszországba. Szurkolni azt jelenti, hogy ott vagy. Egyenesen, büszkén ülsz a fotelban, mintha az opera páholyában ülnél. Összpontosítasz, minden gondolatoddal rá koncentrálsz, arra, hogy ő a legjobb. Átadod az erődet.Tovább

A szerző további cikkei

Kerényi Tamás
ez kibaszás


Kerényi Tamás
minek

Kerényi Tamás
ötven

Kerényi Tamás

Zalán Tibor
Felezőszonettek



Berta Ádám
Sáfrány


VISSZHANG

Lévai Júlia
Mentik, ami menthető


KRITIKA

Csehy Zoltán
Kezdetben volt az igeidő


► Fenyvesi Orsolya: Mindig kezdetben. Kalligram Kiadó, Budapest, 2022, 104 oldal, 2990 Ft

A poénok halmozódnak, és halmozottan problematizálódnak, a metaforátlanítás olykor megkövetel egy bizonyos olvasói tűréshatárt: „Szerettem volna, ha áldottnak nevezi /méhem gyümölcsét, erre azt felelte, / ha teheti, ő termelői piacra megy”. Az őrangyalok nem mindig vigyáznak a költőkre, a nyelv kijátssza, megrontja, elbizonytalanítja őket. Bálványozza-e a költő a képet kedvére, vagy inkább ne is csináljon magának, magáról képeket? Fenyvesi Orsolya könyvének számos, hasonlóan trükkös metapoétikai felvetése van. A Ne csinálj magadnak ehető képet című vers imént említett dilemmája például egy ostyára fotózott fiatalkori kép nyomán bontakozik ki. A tortán megjelenített fénykép családi elfogyasztása mosódik össze a pusztulás, a felfalatás, a megsemmisülés, a többes számban való feloldódás képeivel („az utolsó morzsáig élek”), illetve társul a bálványimádás bűnének érzeteihez.Tovább

A HÉT KÖNYVEI

A könyvújdonságokat az Írók Boltja (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Andócs Zoltán. A könyvek 10% kedvezménnyel megrendelhetők az irokboltja.hu weboldalon.Tovább

A szerző további cikkei

L. Balogh Béni
Ex libris


Turbucz Dávid: Horthy Miklós, a haditengerésztiszt
Apor Balázs: Láthatatlan tündöklés
Krahulcsán Zsolt: Biszku
Tabajdi Gábor: Tartótisztek

A szerző további cikkei

Codău Annamária
Körkörös idegenség


► Terézia Mora: Nap mint nap. Fordította Nádori Lídia. Jelenkor Kiadó, Budapest, 2023, 496 oldal, 5499 Ft

Abel Nema látványosan kísérleti irodalmi figura, részben a posztmodern utórezgéseket mutató írói technika (amely bár következetes, eluralkodik a regényen) és önkény tárgyaként (lásd a már az első oldalon előre jelzett két „csodát”). Például nem érthetjük, miért érdekes mások számára, hisz alig nyilvánul meg. El kell fogadnunk, hogy az elzárkózása az, ami izgató s frusztráló, plusz a 10 nyelv ismerete s akcentus nélküli beszélése egy baleset után megjelenő nyelvi képességnek és egy fonetikai labornak köszönhetően. Ugyanennek a balesetnek következménye a fizikai érzékelés tompulása (kivéve a „fiúcskák” irányában érzett izgalmat) és a tájékozódás képességének hiánya. Tehát megszakadt Abel közvetlen kapcsolata a külvilággal: „Él bele a világba, de nem ebben a világban él.” (15.).Tovább

A szerző további cikkei

Benedek Szabolcs
Az eltöröttek

► Jászberényi Sándor: Mindenki másképp gyászol. Kalligram Ki­­adó, Budapest, 2023, 256 oldal, 3990 Ft

Regényként emlegetem ezt az egyszerűségében is takaros, zsebben is elférő, kézbe illően tetszetősre tervezett, Mindenki másképp gyászol című könyvet, és nem csupán azért, mert ez áll a szennycímlapon. Mintha a szerző és a kiadó hangsúlyozni akarnák, hogy regényt olvasunk, tudván, hogy lesznek, akik szerint ez egymáshoz hol gyengébb, hol erősebb szálakkal kapcsolódó történetek gyűjteménye, már csak azért is, mert némelyik eredetileg novellaként látott napvilágot lapokban és folyóiratokban. Én viszont nem csupán tudomásul veszem a szennycímlapon is megerősített írói szándékot, miszerint ez így együttesen már egy regény, hanem magam is ezt gondolom. A szöveg felépítése, megkomponálása, tartása, íve, egységes nyelvi megformáltsága és tónusa egyértelműen regényt rajzol ki a csak látszólag egymás mellé helyezett, valójában nagyon is illeszkedő, hosszabb-rövidebb történetekből.Tovább

A szerző további cikkei

Deczki Sarolta
Egymást kérdező történetek


Ketten egy új könyvről – Sándor Iván: Tiltott terület. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2023, 152 oldal, 4499 Ft

A tiltott terület kis terjedelmű regény, és sajátos poétikája van, mely azonban tökéletesen illeszkedik a regény világnézetéhez és kommunikációs szituációjához. Olvasás közben mintha egy beszélgetés közepébe csöppennénk, hiszen a mondatok nem a grammatika mesterséges tagolási rendjét követik, hanem a keletkező gondolatét, a megélt élményét. Ezt jelzi a sorok tördelése, a nagy betűk gyakori elhagyása és a központozás helyenkénti hiánya.Tovább

A szerző további cikkei

Bakó Sára
A palackposta elkészült


Ketten egy új könyvről – Sándor Iván: Tiltott terület. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2023, 152 oldal, 4499 Ft

Korunk égető ügyeihez ennyire közel menni nem kockázatmentes vállalkozás, Sándor viszont mer tabuk nélkül írni, miközben kiváló arányérzékkel adagolja a feszültséget. A befogadó is összerázkódik a német publicista kérdésére: „maguk miért barátkoznak még mindig a szörnnyel?” (56.). Az aktualitásokra adott reflexiók nem csak az orosz–ukrán konfliktust tematizáló részekben tűnnek fel. A Helytörténész elveszik a Hivatal útvesztőiben, és az egyetlen alkalmazottat, aki segíteni próbál neki a kutatásban, kirúgják. Azon már meg sem lepődünk, hogy az iskola új tanára nem adhat engedélyt a diákokkal való beszélgetésre, hisz tudjuk: „fölötte az Igazgató, az Igazgató fölött a Tankerület, a Tankerület fölött a hatalmi apparátus” (66–67.).Tovább

A szerző további cikkei

Nagy Barbara
Érzéki gondolatok


(Erdélyi Gábor Társításaim című kiállítása a Ferenczy Múzeumi Centrumban, Szent­endrén 2023. dec. 31-ig látható.)

A néző egy nagyon finom bevezetésen keresztül eljut a kép keretén (magunkba zártságon) és paszpartuján (az, ami elválaszt a valós világtól) egészen az utolsó terem Menny című képéig, ez egy éteri, világító, alig kék felület, melyet a vakkeret kettéválaszt – elválasztja az eget a földtől –, és melynek határain, a vakkeretek csomópontjain van némi lehetőségünk a továbbjutásra és a fénybe kerülésre.Tovább

A szerző további cikkei

Sinkó István
Teremtések és egyéb dolgok


(A Teremtés – A létezés ereje című kiállítás a HAB Galériában 2024. január 15-ig látható.)

Létrehoztak egy olyan, filozófiákkal, kétséges válaszokkal és választott kétségekkel teljes, összetett kiállítási anyagot, melynek megtekintése után a nézőt további értelmező kérdések, felismerések és kétségek is gyötörhetik. Olyan teremtő összefüggéseket mutat fel korokon átívelő kiállítási anyagában a kurátor, melyek egy dolgot bizton állítanak; a művész folyamatosan deifikálódik – megistenül – munkája során. Hisz alkot, teremt, létrehoz.Tovább

A szerző további cikkei

Báron György
Nagyítás


(Mellékszereplők, magyar film. Rendező: Sopsits Árpád)

Higgadt, kiérlelt munka a hosszú szünet után megszólaló rendező új alkotása. Körülbelül akkora összegből készült, amennyi a milliárdos presztízsprodukciók büfészámlája. Ideje hozzá szoknunk, hogy már csak a margón, gerillamódszerekkel forognak értékes filmek – hol csurran nekik némi adófillér, hol nem. Csak az utóbbi hónapok terméséből így készült a Magyarázatok mindenre, az Elfogy a levegő, az Éger – és most Sopsits műve.Tovább

A szerző további cikkei

Molnár Zsófia
Életünk romjai


(Lidércek, Shaxpeare, Delírium; Örkény Színház, október 10.)

A részletekbe kár lenne belemenni, mivel a színpad majd minden négyzetcentiméterén és az előadás majd minden másodpercében a Bodótól megszokott felfokozott ritmusban pörögnek a képek, valamint a hozzájuk tartozó fricskák és poénok, amelyek szintén felfokozott trágárságát megint csak nem érheti kritika, hiszen Závada Péter szövege abszolút az utcáról ismerős nyelven szól. Mindemellett a színlapon már hígítva tálalt cím (rövidítve: LSD) is sokat elárul arról, miféle eszköztárra számíthatunk (két terápiás ülés között egy kollektív hallucinációra).Tovább

A szerző további cikkei

Torma Tamás
Középkor betonba öntve


(A diósgyőri várrekonstrukció)

A fideszes önkormányzat aztán kicsúszott a határidőkből, az új ellenzéki vezetés pedig megörökölte úgymond a „problémát”. A beruházók még beépítettek 12-13 milliárd forintot, a kormánytámogatások lassan elapadtak, az idei évben pedig a konzorcium hirtelen levonult az építkezésről, mert kiderült, újabb milliárdok kellenének két torony magasításhoz: a mai falmagok nem bírnák el a további szinteket. Szóval Diósgyőr áll, kegyelempénzre vár, nem lett belőle se tágasabb múzeum, se új szálloda, lett viszont egy torzó, félrement félbehagyottságában a várprogram-beruházások, mondhatnánk, állatorvosi lova.Tovább

A szerző további cikkei

Fáy Miklós
A baritont kivégzik


(Jake Heggie: Dead Man Walking – élő közvetítés a Metből, október 21.)

A Dead Man Walking igazi opera. Úgy értem, színházi értelemben, vagyis nem viszi előre a cselekmény, senki nem nézi azért, hogy megtudja, mi lesz a nóta vége, és még csak Operák könyve sem kell hozzá. A baritont kivégzik, erről szól a film is. Meg minden ehhez kapcsolható dologról, hogy szabad-e egyáltalán kivégezni valakit, nálunk szerencsére nem, de nem mondhatnám, hogy ettől érdektelenebbé válna a történet, mert hiába vallják és tanítják, azért a büntetésben nemcsak a társadalom önvédelméről van szó, hanem a bosszúról is.Tovább

A szerző további cikkei

Grecsó Krisztián
Jelbeszéd az életünk


(Koncz Zsuzsa: Jelbeszéd, 2.0, YouTube, premier október 18.)

A napokban publikált egy új dalt Bródy János és Koncz Zsuzsa, a Jelbeszéd című sláger ötvenedik (!) évfordulójára. A rocktörténeti jubileum, a magyar közösségi tudathoz tartozó dal és a párdarabaja maga is esemény, végig lehetne gondolni, mi és hogyan változott a könnyűnek mondott zene meg a politika viszonyában, milyen spontán kölcsönhatások működtek, és vajon a mai Krúbi-befogadók tudják-e, milyen alapról indul a lázadó, örök ellenzéki retorika.Tovább

A szerző további cikkei

Rákai Zsuzsanna
Így kell ezt csinálni


(Jonas Kaufmann, Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Jochen Rieder – Művészetek Palotája, 2023. október 15.)

Őszintén szólva alighanem ez a sűrű, célzott figyelem az ő leginkább magával ragadó képessége. Sokat dicsért hangja igazság szerint egyáltalán nem kelt különleges benyomást, mi több, bariton fekvésben valójában egyértelműen szebb, bársonyosabb, meggyőzőbb a hangszíne, mint tenorként. Technikailag azonban bármire képes vele, ráadásul úgy, hogy az embernek szinte alkalma sincs az énektechnikát csodálni, mert Kaufmann bármikor el tudja hitetni a hallgatójával, hogy szólamát csakis valamiféle keresetlen őszinteség miatt képes hibátlanul megszólaltatni.


INTERJÚ

Károlyi Csaba
„Két utam van, a teória és a kritika”

Beszélgetés Radnóti Sándorral

PÁRATLAN

Huszár Ágnes
TERMINOLÓGIAI HÁBORÚ

Tovább

A szerző további cikkei








pá-ti- 

(celebrálja Nyerges András)
HETI TEXTUS


A szerző további cikkei

Szikszai Károly
BRIGÁDNAPLÓ


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.