Szerző: DR. RÉKASSY BALÁZS
2023.09.30.
Furcsa 33 évvel a szocializmus bukása után kommunista eszmékről írni, a hazai egészségügy kettészakadását sokféleképpen jellemezhetjük, de egyet biztosan kijelenthetünk: 2023-ra sikerült megvalósítanunk egyszerre 2 szélsőséges szcenáriót, a vadkapitalista magánegészségügyet és egy kommunista eszmék mentén átszerveződő állami egészségügyet.
Sajnos mivel stratégia sincs a két rendszer korrekt párhuzamos együttélésére, ezzel szemben a két rendszer egymás elől szívja el az erőforrásokat, egyre inkább sikerül azt a megoldást kialakítanunk, melyben mindenki rosszul érzi magát – és lassan nemcsak a betegek, hanem minden szereplő vesztes lesz.
Az évtizedek alatt elhanyagolt, alulmenedzselt és alulfinanszírozott állami egészségügy mellett a piacgazdasági igények következtében mára van egy komoly szereplővé hízott magán ellátórendszer, amelyet a tőke és a pénz mellett a szabályozatlanság, és minden szolgáltató saját erkölcsi és saját szakmai normája jellemez. Egységes szakmai színvonal, transzparencia nincs. Van, ahol a beteg érdeke számít és van, ahol a tulajdonosok profit elvárása győz. Mivel előtakarékossági formák nem jellemzőek, így a piac igazi meghatározója a beteg pénztárcája, a lakosság fizetési hajlandósága, vagyis lassan inkább fizetési képessége – a jelen inflációs környezetben nem kell magyarázni, hogy ez utóbbi
nem túl sok optimizmusra ad okot, és borzasztó kiszolgáltatottá teszi a szektort.
Takács Péter államtitkár úr egyetlen szabályozása, fenyegető kijelentése a legutóbbi szakmai fórumon ezen 800 milliárd forintos szolgáltatói piac tekintetében úgy hangzott, hogy ha hibázik egy magánszolgáltató, és az állami intézményben történik a szövődmények elhárítása, akkor ezt a magánszolgáltatónak kell állnia. (Azt hagyjuk, hogy ez a kijelentés szakmailag több sebből vérzik, a lényeg, hogy ettől még egy magánklinika se fogja becsukni a boltot, és egy betegnek se lesz jobb az ellátása). De mi van a másik oldalon, a közfinanszírozott állami egészségügyben?
Míg a hazai lakosság szinte minden mértékadó ország lakosainál többet költ az egészségügyre saját zsebéből, addig az egymást követő magyar kormányok számára az egészségügy, a többi közszolgáltatáshoz hasonlóan, nem prioritás. A politikusok számára túl komplex, túl bonyolult, és drága. Így az állam egészségügyre kevesebbet költ, mint az országunk fejlettségétől elvárható lenne, és maximum – tegyük fel, hogy jószándékkal – igyekszik megteremteni a lehetetlent, kevés állami pénzből működtetni a rendszert, elvileg jó vagy legalább is elfogadható színvonalú ellátást nyújtani a társadalomnak. Ha kevésbé vagyunk jóindulatúak, az állam egyre inkább kivonul az ellátásból, magára hagyja a benne maradt dolgozókat, és a teljes társadalmat.
Miközben leegyszerűsített, katonás rendben gondolkodik, és szervezett hatékonyságot remél, csodálkozik, ha motiválatlan szétesettséget tapasztal.
Gyakorlatilag vezetőink fejében egy XXI. századi egészségügyi ellátás helyett kommunista eszménykép világosodik meg: olcsón, jót, mindenkinek. –
Pedig Hofi óta tudjuk, hogy ebből csak kettőt lehet választani:
- Olcsón jót – csak a párt által kiválasztottak kaphattak,
- Olcsón mindenki – hát az tuti nem lesz jó,
- Vagy jót kellene nyújtani mindenkinek, de arra pénzt kellene szánni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.