2023. november 4., szombat

HOLLIK, ÉS A MINIMÁLBÉR FELTÉTELES MÓDJA

REZEDA VILÁGA
Szerző: Rezeda
2023.11.04.


Hollik István a Fidesz kommunikációs igazgatója. Az alábbiakat ennek fényében tessenek értékelni, mintegy objektíven. Tegyék félre ennek érdekében Hollik elvtárssal kapcsolatos érzéseiket, legyenek azok akár pozitívak és rajongóan elfogadók, esetleg megvetésre, kiröhögésre hajlók. A tudomány nem tűri a lelket, csakis a tiszta észt, s ha így nézzük, Holliktól függetlenül tárul elénk a Fidesz kommunikáció leglényege, ami maga az alantas téboly. Minimálbérről lesz szó, annak emeléséről, ám mielőtt a sodró lendületű cselekménnyel foglalkoznánk, emlékezzünk meg annak tárgyáról is egy kicsit.

A magyar minimálbért (tehát amit valóban így neveznek, illetve édestestvérét, a garantált bérminimumot) Neriában uszkve egymillió ember kapja a zsebébe hó elején, s lírai megfogalmazásban ennyi magyarnak kuncog a krajcár a zsebében, és üzen neki ki onnan, hogy ennyiért dolgoztál, nem épp semmiért. Mert és ugyanis, most a minimális különbségeket félre téve a két rabszolga-bértípus között, uszkve hetesszáz, hétszáz (700) euróról van szó, ennyit kapnak a magyari jómunkásemberek az emlegetett zsebükbe. Ettől más, nem Fidesz vezette országokban a proletárok nagy valószínűséggel röhögőgörcsöt kapnának.

No most, azon megy a vita kies hazánkban – az apró részletektől ezúttal eltekintve -, hogy ezt a kuncogó összeget tizenöt százalékkal emeljék, tehát úgy nagyjából és egészéből nyolcvan euróval, és most újólag nem mutatjuk meg ilyen összeg hallatán mondjuk egy burgenlandi traktorista gunyoros képét. Ám most, hogy így elmeséltem a nyomorult életünket, nézzünk valami kis vidámság után. E buzgalmunk során jutunk el Hollik elvtárshoz, aki megnyilvánulásaival rend szerint széles jókedvünkről gondoskodni igyekszik. Most sincs ez másként, ám, ha a történet kiteljesedik, és nem csapkodják a térdüket, arról én nem tehetek...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.