2023. november 7., kedd

IDE A LÓVÉT!

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: KOVÁCS ZOLTÁN
2023.11.03.


2021 júniusában az Európai Tanács ülése után uniós államfők kérdéseket tettek föl a magyar miniszterelnöknek, miután Orbánék akkoriban verték keresztül a parlamentben a kisebbségek érdekeit semmibe vevő úgynevezett családvédelmi törvényt. Ekkor hangzott el először felelős európai politikustól, hogy nem muszáj az Európai Unió tagjának lenni. Mégpedig egyszerre háromtól. Xavier Bettel luxemburgi miniszterelnök azt mondta: „Nem meleggé váltam. Az vagyok, ez nem döntés kérdése. (...) Az anyám utálja, hogy meleg vagyok, ezzel élek együtt. Önök pedig ezt törvénybe teszik. Ez alapvető jogokról szól, a jogról, hogy lehetünk mások” – írta a 444.hu a Politico nyomán. A holland miniszterelnök is bírálta a törvényt: Mark Rutte szerint Magyarországnak nincs semmi keresnivalója az EU-ban, ha kitart a jogszabály mellett. Antonio Costa portugál kormányfő is hasonlóról beszélt, szerinte Magyarországnak nem muszáj az unió tagjának lennie, lehetne úgy is, hogy csak a gazdasági együttműködést választja, mint Norvégia vagy Svájc, de Magyarország mégis a tagságot választotta. Lényegében ugyanezen a véleményen volt Mario Draghi, akkori olasz miniszterelnök, hozzátéve, hogy az Európai Unióról szóló szerződés 2. cikkét nem véletlenül írták, Európában ugyanis súlyos múltja van az emberi jogok elnyomásának, és a szerződést Magyarország is aláírta. Orbán úgy válaszolt, szerinte az intézkedéseket félreértették.

2021 azonban az utolsó békeév volt, a nézetbeli szakadék azóta időről időre mélyült. Mára eljutottunk addig a pontig, hogy keresni kell az olyan eseteket, ahol a magyar kormány ne mondana homlokegyenest mást, mint ami az uniós álláspont. Ezek Ünnepélyes pillanatai a vétós zsarolási fenyegetések. Ez akkor is gyengíti az uniós egységet, ha végül születik valamilyen megoldás, aminek kormányzati magyarázatai többnyire annyira ellentmondásosak, hogy néha az sem derül ki azonnal, hogy történt-e vétó, vagy sem. Nem kevésbé meghitt pillanatok azok sem, amikor Szijjártó Péter Szergej Lavrov, valamint, ahogy azt a diplomáciai hierarchia szabályai előírják, Orbán Viktor Vlagyimir Putyin kezét szorongatja: mindenki a maga szintjének megfelelő bűnös partner tenyerében olvadozik.

Hogy Magyarország elszigetelődött, az ténykérdés. Ezt ma már Orbán sem tagadja, tevékeny ideológiai koponyák pedig mára a magyarázatot is készre vágták: csak Orbán nem változik, a világ pedig rossz irányba megy. Nem mellékesen, az a világ megy rossz irányba, amelyik kitart saját értékei, a demokratikus berendezkedés, a szabadságjogok és a korrupciómentes gazdaság mellett. Senki sem mondta, hogy az ilyen rendszert maradéktalanul képes működtetni, de azt igen, hogy Magyarországon erre már kísérletet sem tesz a regnáló kormány, sőt a visszaélések egy része rendszerszintűvé vált. Amikor a magyar kormány ellen ilyen ügyekben kötelezettségszegési eljárást indítanak, és utóbb már forrásokat tartanak vissza, jön a zsarolási fenyegetés...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.