2023. november 7., kedd

SCHADL VÍZZEL MENŐ AUTÓJÁNAK FELTALÁLÓJA: ORBÁN GYŐZŐ, A MINISZTERELNÖK TESTVÉRE IS ELJÖTT HOZZÁNK HÁROMSZOR

TELEX
Szerző: PRESINSZKY JUDIT
2023.11.07.


- A Schadl-Völner-ügy nem csak végrehajtók kinevezéseiről és állítólagos kenőpénzekről szól, vannak mellékszálai is. Az egyik ilyen a paksi ügylet, ezt kezdte el tárgyalni kedden a bíróság.

- A vád szerint a volt igazságügyi miniszterhelyettes és fideszes államtitkár, Völner Pál vállalta, hogy a végrehajtói kar volt elnökének, Schadl Györgynek az egyik cégére az Innovációs és Technológiai Minisztériummal kiírat egy milliárdos pályázatot, és ezt elnyerve szép pénzhez juttatják a vállalkozást. A cég papíron vízüzemű motorral kísérletezett, ami a tervek szerint a paksi atomerőműhöz szolgáltatott volna innovációt. Hiába mondták Völnernek, hogy nem is biztos, hogy működőképes ez a dolog, Varga Judit egykori miniszterhelyettese a vád szerint közölte: a pénz elnyerése után úgysem ellenőrzi ezt senki.

- Völner Palkovics Lászlót és Süli Jánost próbálta behálózni ahhoz, hogy segítsék Schadl ötletét pályázathoz jutni.

- Az ügyletben volt és jelenlegi államtitkárok nevei is felbukkannak: Kovács Pál és Steiner Attila, akik Sülihez hasonlóan személyesen tekintették meg Schadl találmányát. Őket csütörtökön hallgatja meg a bíróság.

- A vízüzemű motor valódi feltalálója a bíróságon azt mondta: előbb R. Róbert, majd Schadl György finanszírozta az ő munkáját.

- Völner Pál pedig egyszer még egy üveg vizet is átnyújtott neki, amikor kigyulladt az autó, benne a motorral.

- Orbán Viktor miniszterelnök testvére, Orbán Győző háromszor is elment hozzá, állította a tanú a bíróságon.

- Schadl György szerint a találmány rendben működött, Völner Pál szerint ő nem követett el bűncselekményt. R. Róbert pedig elmesélte, hogy egy szép este elindult az ámokfutás, és megtörtént a csoda ezzel a találmánnyal.

„Ez többet ér, mint a legdrágább autó”

A vízüzemű motort nem Schadl György találta fel, hanem egy bizonyos K. Szabolcs és N. Csaba, előbbit szintén tanúként hallgatta meg a bíróság. K. Szabolcs keddi vallomása megegyezett azzal, amikről az ügyészségi kihallgatásán beszélt. Azt mondta, a találmánnyal még 2012 környékén kezdtek el foglalkozni, ami valójában szerinte Nikola Tesla találmánya. „Nem csináltunk új dolgot, csak megcsináltuk, ami elmaradt” – vallotta. A találmány lényege, hogy a vizet 12 voltos árammal hidrogénre és oxigénre bontja, a motor pedig csak a hidrogént égeti el. De akár magas hőmérsékletet is elő tudnak vele állítani.

Szóval ezt a találmányát 2016 környékén meg is mutatta régi ismerősének és saját bevallása szerint is nagyon jó barátjának, R. Róbertnek, azaz Gazdinak – Schadl György szintén vádlottak padján ülő jó barátjának. K. szerint R. Róbert ekkor felajánlotta neki, hogy havi félmillió forinttal finanszírozza ezt a találmányt. Összesen nagyjából 180 millió forintot adott így K. Szabolcsnak, szerinte azért ő, mert neki volt erre pénze.

„Ez többet ér, mint a legdrágább autó, a világon egyedülálló” eszköz volt ez, mondta a tanú a találmányáról. Ezt a motort végül R. Róbert kocsijába tették bele, egy Daewoo Nubira típusúba. A pénzmozgásokról szerződést nem kötöttek, csak „az adott szó” volt a biztosíték köztük...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.