2023. november 2., csütörtök

SZÉKY JÁNOS: NEM ÖSSZEFOGÁS, HANEM ELLENZÉKI SZÖVETSÉG VITTE GYŐZELEMRE TUSKOT

TÍZ / KLIKKTV
Műsorvezető:
2023.10.31.


Lengyelországban demokrácia van, és nem abban merül ki az ellenzék programja, hogy meg kell dönteni a rossz ember uralmát, pedig Kaczynski egy szociopata, ott is vannak korrupciós ügyek még családon belül is – mondta a KlikkTV Tíz című műsorában Széky János. Az Élet és Irodalom rovatvezetője a parameter.sk oldalon írta le gondolatait azzal a címmel, hogy „Mit tanulhat a lengyel ellenzék választási győzelméből a mai magyar ellenzék?” Az újságíró a cikkben röviden megfogalmazta a választ, hogy semmit, a műsorban pedig kifejtette, miért is gondolja így.

Ha a Szejmben összefognak a pártok, kioltották volna egymás programjait és kevesebb szavazatot szereztek volna.

Az ellenzék tehát szövetségben volt, de nem volt összefogás, amiről nálunk már háromszor derült ki, hogy nem működik, és csak csúfos vereséghez vezet. Szerinte ennek nincs haszna, "egy grammal több szavazójuk nem lesz attól, hogy feladják önmagukat."

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.