2023. december 1., péntek

A MAGYAR NARANCS 2023/48.SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE

MAGYAR NARANCS ONLINE
Szerző: MAGYAR NARANCS
2023.12.01.


A SZERK.


A SZERK.
Plakát a Lipótmezőn


Ebben is benne volt a Soros keze. A nemzeti konzultációban – izé, egy darabig. Aztán lebukott a Soros keze, mert az éberség elől nem lehet elbújni, nem hogy egy kéznek, de még egy csálén álló mutatóujjnak sem. Az éberség éber reggel, délben és a nagy sötét éjszakában is.

A SZERK.
Játék a vízzel


„Szeretettel értesítem önöket, hogy sikerült végképp elhárítanom az atomháború rémét az emberiség feje fölül. Módszerem egyszerű volt és zseniális: elintéztem a nagyhatalmak megbízottjánál, hogy az atombombákat ezentúl Magyarországon gyártsák, magyar vállalatok közreműködésével” – írta Moldova György 1967-ben.

PUBLICISZTIKA

VAS GÁBOR
Újrahasznosított szólamok

Támadás a demokrácia ellen a politikamentesség jelszavával

A Magyar Orvosi Kamara volt elnöke a távozását egyebek mellett azzal indokolta, hogy a testületet olyanok vezessék, akikre „az árnyéka sem vetül a politikai kötődésnek”.

EGOTRIP

EGOTRIP
Sajó László: Öt és feles


B mint bójás ember (A futball ábécéje)

BELPOL

INTERJÚ
„Nem kellene ismét ugyanazt a hibát elkövetni”

Lőrincz Viktor Olivér, az Akadémiai Dolgozók Fórumának alelnöke

Egyetemi szervezetek és kutatók tiltakoznak, miután egy törvényjavaslat végleg megszüntetné az MTA ráhatását a magyar kutatóhálózatra. Az Akadémiai Dolgozók Fórumának (ADF) ­alelnökével azután beszélgettünk, hogy az egyesület nyilatkozatot tett közzé az ügyben.

SZÁZEZERREL KEVESEBBEN VALLOTTÁK MAGUKAT CIGÁNYNAK TAVALY, MINT AZ ELŐZŐ NÉPSZÁMLÁLÁSON
Kinek szégyen?


„Nem túl szexi”, „szégyen”, „jobb titkolni” – mit mondhat el magáról az az ország, ahol a legnépesebb kisebbség ily módon nyilatkozik meg a saját identitásáról? Ahol az állampolgárok megváltoztatják a nevüket, hogy ne érje őket sérelem a származásuk miatt? Ahol 2022-ben 210 ezren vallották magukat a cigány kisebbséghez tartozónak, miközben a valós számuk 600–800 ezer közötti lehet?

EGY SIKERES ISKOLAIGAZGATÓ ÖNGYILKOSSÁGA
Hírzárlat halál után


A gyulai kórházban öngyilkos lett Maczik Mihály, ­Békéscsaba egyik szakközépiskolájának az igazgatója. Az intézményben 1990 óta tanított, és 2000 óta vezette az iskolát, amely az irányítása alatt nagy fejlődésen ment keresztül. Az utóbbi időben viszont az iskola ­miatt több minden is nyomaszthatta.

A MI HAZÁNK ÉS AZ ÖSSZEESKÜVÉS-ELMÉLETEK
Csatornázás


A Fidesz az elmúlt egy-másfél évtizedben sikerrel ­vette át a népszerű szélsőjobbos toposzokat az idegengyűlölettől a nyílt homofóbián át azon tézisig, mely ­szerint a liberálisok fel akarják számolni a büszke nemzeteket, kevertté tenni a tiszta vérvonalat. Azért a virtigli szélsőjobb is él és virul.

NEM ÉPÜL MEG A VÁCI KÓRHÁZ RENDELŐINTÉZETE
A szó elszállt


Bár a kormány 2018-ban ezzel (is) kampányolt, máig nem épült új rendelőintézet Vácon. Elkülönítettek ugyan e célra több mint ötmilliárd forintot, ám a beruházást végül lefújták. A Fidesz az EU-t és az ellenzéket okolja újabb be nem váltott ígéretéért.

MIT ÉR HAT HEKTÁR ERDŐ SZEGED SZÉLÉN?
Kivágni és ültetni


Rendelettel akadályozta meg a kormány, hogy Szeged közgyűlése megvédhesse a kivágástól az erdőt, amely az egyházmegye futballstadionja mellett áll. Kiss-Rigó László püspök iskolát építene oda. A vitában elhangzott: erdő az, amit gondoznak, és az állam olyat ültetne a szóban forgó „dzsumbuj” helyett.

INTERAKTÍV

Olvasói levelek 2023/48.

Észrevétel Szigeti B. Péter: Engesztelhetetlenek c. cikkéhez

Egy hét kultúra 2023/48.
Rövid hírek: kultúra itthon, külföldön és másutt

Egy hét tudomány 2023/48.
Rövid hírek: rokon, fül, viszketés...

Snoblesse Oblige 2023/48.
Heti kulturális programajánló

Szüret 2023/48.
Mókás és dühítő gyűjtemény a heti sajtóból. Többnyire az utóbbi.

KRITIKA

FILM
Hol itt, hol ott

Ridley Scott: Napóleon

Már akkor tudni lehetett, hogy a maestro valami turpisságra készül, amikor Joaquin Phoenixre, az önbizalom-hiányos, tragikusan túlkompenzáló férfiak specialistájára osztotta a címszerepet.

FILM
Profik egymás közt

David Fincher: A gyilkos

Tipikus természetfilmes jelenet: a ragadozó ugrásra készen lesi reménybeli zsákmányát, türelmesen várakozik a tökéletes pillanatra, hiszen tudja, csak egyetlen esélye van.

KÖNYV
Mint a vízipisztoly

Javier Marías: Tomás Nevinson

Az elején szeretni is lehet ezt a történetet, például az esszészerű, érzelmes előhangért: így célozta meg az egyszeri vadászember Hitlert – már a ravaszon volt az ujja –, és aztán ezért nem lőtte le.

SZÍNHÁZ
Szuperwumen és Wándörmen

Wándör Wumen és Szupermen

A színház jövőjéről humoros vagy éppen keserű utópiákat is közlő, Két ország – két színházi kultúra? című tanulmánykötet egyik írásában (Kovács Bálint jegyzi) egy kőszínházi kolléga így szól a szabadúszóhoz: „Ti, függetlenek, kétszáz éve is azt mondtátok, hogy a szakadék szélén vagytok, aztán valahogy még mindig játszogattok itt-ott. (…) úgy látom, nagyon, nagyon tágas hely az a szakadék széle.”

KONCERT
Bolond hangszer

Fazıl Say: Goldberg-variációk

Nyilvánvalóan Glenn Gould „bűne”, hogy a zongoristák felesküdtek a dünnyögésre meg a dúdolásra. Gould ugyanis elsőként, majd’ hetven évvel ezelőtt sikerlistás lemezt csinált a Goldberg-változatokból.

FILM

WILLIAM FRIEDKIN (1935–2023) ÉLETMŰVE
Kard által

Önmaga legkíméletlenebb kritikusa és legkitartóbb mítoszépítője, zsánerek közti kötéltáncos, mesterművek és vállalhatatlan fiaskók készítője, a hatalom bírálója és a férfias tekintély tisztelője.

TÉVÉSMACI
Rókák és pipacsok


Amikor Sztupa és Troché az Országos Pecsételő és Iktató Vállalatnál dolgoztak, az ablak volt a mindenük.

KÉPZŐMŰVÉSZET

INTERJÚ
„Egy idegen nyelv”

Mészáros Flóra művészettörténész

Most jelent meg Lantos Ferencről szóló monográfiája, ennek kapcsán az absztrakt művészetről és a nonfiguratív nyelv szellemi aspektusáról beszéltünk.

ZENE

INTERJÚ
„Mint egy kiképzőtábor”

Charlie Steen énekes

A Reflektor Fesztivál fő fellépője a Shame volt. Az angol posztpunkzenekar frontembere a koncert előtt adott interjút a Narancsnak. Kiderült, hogy a színfalak mögött sokkal visszafogottabb figura, mint a közönség előtt.

MI A KOTTA?
Fütyülő suszterinasok


Klasszikus zenei programajánló a 2023/48. hétre

VISSZHANG

VISSZHANG: KÖNYV
Babarczy Eszter: Néhány szabály a boldogsághoz


A kötet első szakasza, A változás kora egy ötvenes éveiben járó elvált nő kétségbeesett út-, illetve célkeresését mutatja meg.

VISSZHANG: LEMEZ
Balog József: Viennese Romance


„A mennyben talán majd megengedik nekem, hogy ne adjam fel Bécset mint örök otthonomat” – írta Beethoven a városról, amely befogadta őt.

VISSZHANG: FILM
Egy zuhanás anatómiája


Bergman és a tárgyalótermi dráma találkozik a korábban feledhető munkákkal jelentkező Justine Triet érdemein felül díjazott filmjében.

VISSZHANG: LEMEZ
Beirut: Hadsel


Az amerikai Beirutot felbukkanásakor a legígéretesebb zenekarok közé sorolták.

VISSZHANG: KÖNYV
Rachel Cusk: A vendégház


Tengermelléki, sötétzöld és barna színekkel ábrázolt lápvidéken mozognak a szereplők.

VISSZHANG: TÉVÉSOROZAT
A láthatatlan fény


A háborús filmek olyanok, mint a nagyszülők történetei: míg néhány évtizede lenyűgöztek, mára már kicsit túl jól ismerjük azokat.

VISSZHANG: LEMEZ
Lol Tolhurst, Budgie and Jacknife Lee: Los Angeles


Ismerik a viccet, hogy találkozik két brit posztpunk legenda?

KÖNYV

RÉS A PRÉSEN
„A saját irodalmi tereink”


Nagy Gabriella író, a Litera főszerkesztője

TUDOMÁNY

NAPÓLEON A TÖRTÉNELEMBEN ÉS A FILMVÁSZNON
Kalap, kabát


Nem valószínű, hogy pont Ridley Scott látványos és szórakoztató (ám a történelmi hitelességre többnyire fittyet hányó) filmje nyomán fogják újraértékelni a kutatók Bonaparte Napóleon világtörténelmi szerepét.

GASZTRO

CHILI&VANÍLIA
Ganjang


Sertésszűz szójaszószos, karamellizált gombával és sütőtökpürével

LOKÁL

HELYRAJZI SZÁM
Ikarus 180


Igaz, hogy az 1961-es Budapesti Nemzetközi Vásáron már bemutatták az Ikarus 180-ast, ám a kiállított járműben nem volt motor, így legfeljebb gyönyörködni lehetett benne.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.