2024. január 15., hétfő

A FIDESZT NEM LEVÁLTANI, HANEM FELSZÁMOLNI KELL

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: AMERIKAI NÉPSZAVA
2024.01.14.


Lengyelországban az illiberális keresztényfasiszták félúton jártak a jogállam felszámolása során (például nem szüntették meg a demokratikus választáson való bukás lehetőségét), amikor a lengyel nép leváltotta őket. Mivel nem jutottak a diktatúra felépítésének végére, s nem forradalom döntötte meg a hatalmukat, megúszták a börtönt és a lincselést, viszont ellenzékben maradhattak, mint a demokratikus pluralizmus egyik pártja.

Ebből következik az abszurd helyzet, hogy egy abszolút fasiszta párt az önkényuralmi rendszer kiépítésének szándéka és próbálkozása után a demokratikus jogállam legitim és legális szereplője lehet, amely ebből a pozícióból támadja az alkotmányos és demokratikus jogállam helyreállítását. Mivel leváltható volt a lengyel fasiszták pártja, lehetőségük van arra, hogy demokratikus keretek között ellenzékből legyenek újra fasiszta puccsisták.

Ezért nincs könnyű helyzetben Donald Tusk, mert ha megijed, elvtelen kompromisszumot köt, vagy megalkuszik, akkor elveszíti a létjogosultságát és demokratikus küldetését, a jogállam helyreállítását, másrészt a gyengesége biztos bukáshoz vezet. De még ennél is rosszabb, ha az önkényuralom és a fasizmus nyilvánvaló intézkedéseit nem számolja fel, mert azzal legitimálja őket. Az a látszat keletkezik, hogy a fasizmus legitim alternatíva, csak kereszténységnek kell nevezni.

Életútja és eddigi ténykedése alapján nem kell attól tartani, hogy Tusk megalkuszik, mert ő volt az egyetlen, aki kifüstölte Orbánt az Európai Néppártból is. Kormányának intézkedései pedig abszolút helyes úton járnak: visszafoglalta a közszolgálati televíziót, megszüntette a közpénzből folytatott hazug fasiszta propagandát és agymosást, helyreállítja legelőször is a sajtószabadságot. Az Orbán-családhoz hasonló illiberális fasiszta tolvaj belügyminisztert és a helyettesét jogszerű bírósági döntés alapján a független igazságszolgáltatás börtönbe vágta.

Éhségsztrájkolhatnak, mindenki eldöntheti, hogy eszik vagy nem eszik. Ezzel nem lehet a bíróság törvényes ítéletét visszavonatni vagy megsemmisíteni. A fasiszta államelnök, mint az önkényuralmi államcsíny része, kegyelmet adhat nekik, ellenállhat a jogállamnak, de a demokratikus fordulatot nem akadályozhatja meg. Ha Tusk kitart, s jól komminikál, ha megértet mindent a lengyelekkel, és tisztességes marad, akkor nem bukhat el.

Most arra nem térünk ki, hogy a magát hazug módon szabadnak és függetlennek nevező magyar médiának az a része, amely nem tartozik közvetlenül Orbán propagandagyárába, a lengyel fasiszták tiltakozásait olyan hisztérikus módon tálalja, mintha Donald Tusk lenne a jogsértő és azonos morális alapon álló felek harcolnának egymással. Csupán azt jegyezzük meg, hogy a félmunkát végző lengyel fasiszták megúszták a lincselést, de nem kerültek a diktatúraépítés és az alkotmányos rend megdöntésének kísérlete miatt bíróság elé.

Ez azt jelenti, hogy demokratikus keretek között kapnak még egy esélyt arra, hogy újra megpróbálják megszerezni a hatalmat és létrehozni a lengyel fasiszta diktatúrát, emellett lehetőségük van arra, hogy akadályozzák az alkotmányos rend helyreállítását, hazudjanak, romboljanak, uszítsanak és pusztítsanak. Így a lengyel demokratikus helyreállítás kísérlete érdekes fejlemény, politológiai szempontból egyedülálló fejlemény, aminek még lehetnek hatásai egész Európa jövőjére. Bízunk abban, hogy Donald Tusk befejezi, amit elkezdett.

A lengyel párhuzam alapján elkerülhetetlen, hogy Orbán fasiszta rendszerét ne vessük össze azzal, ami Lengyelországban történik. Mindenekelőtt le kell szögezni, hogy Pesten nem történhet meg az, ami Varsóban, mert Magyarországon Orbán befejezte a fasiszta állam felépítését, lerakta a fejlett nácizmus alapjait, az alkotmányos rendet megdöntötte, és kiépítette azokat a mechanizmusokat, amelyek megakadályozzák, hogy demokratikus úton leváltható legyen. Demokrácia látszatába burkolt puha fasiszta diktatúra működik.

Ezért annak lehetősége kizárt, hogy Orbán és „pártja” valaha ellenzékbe vonuljon. Orbán csak előre mehet, nem hátra, számára nincs visszaút. Rendszere vagy nyílt totális diktatúra lesz vagy királyság, amely azonban nélkülözi a legitimitást és az alkotmányosságot, ezért előbb-utóbb forradalommal végződik. Orbánra, a strómanjaira, a kiszolgálóira lincselés, az utcai harcok közepette akasztás, jobb esetben életfogytig tartó börtön, esetleg menekülés és valamilyen diktatúrában életfogytig tartó száműzetés vár. Ellenzékiségről szó sem lehet.

Ebből az következik, hogy igazi ellenzék nem a „kormányt” (amely csak egy bűnszervezet), hanem a törvénytelen rendszert támadja, és ennek a törvénytelen rendszernek a létezését, a legitimitását utasítja el. Egyetlen követelése a demokratikus jogállam helyreállítása, az alkotmányos rend visszaállítása lehet, nem a rendszeren belüli kormányváltás (ez eleve kizárt és a gondolat Felcsúton minden alkalommal nagy derültséget okoz), nem szociális reform és/vagy szociáldemokrata fordulat. Ez utóbbi mind bullshit, kamu, szélhámosság.

Ennélfogva igazi ellenzék nem szociáldemokrata fordulat hazugságával gyűjti a szavazóit, nem szociáldemokrata fordulatra kér felhatalmazást az Orbán által kiépített rendszerben, hanem kizárólag az alkotmányos rend megdöntése ellen szerveződik. Ehhez gyűjti azokat, akik tudnak háromig számolni, és észrevették, hogy Orbán a fasiszta vezér, a zsarnok és a meg nem válaszott király, aki ellopta az országot, felszámolta a jogot és a szabadságot, az országot tulajdonává tette, az alkotmányos rendet megdöntötte, a demokráciát, népuralmat megszüntette.

Igazi ellenzék egyetlen legitim programja az Orbánnal és zsarnoki rendszerével szembeni forradalom lehet, amelynek nemcsak erőszakos és fegyveres formái lehetnek, hanem békés ellenállás, polgári engedetlenség, bojkott, a legitimáció (vagyis az engedelmesség) teljes felmondása, passzív ellenállás, és még sorolhatnánk. Ha ezt senki nem hirdeti meg, senki nem szervezi meg, akkor Orbán és népe nem hagy más lehetőséget egymásnak, mint csak a forradalmat, amiből jó esetben nem lesz véres polgárháború. Ez látszik reálisnak.

Ebben az esetben fel sem merül, hogy ebből a bűnbandából egyetlen fasiszta a közéletben maradjon, bármilyen politikai szerveződésben résztvegyen, hiszen egytől egyig bíróság elé kell állítani őket: államellenes bűncselekmény, diktatúra szervezése és működtetése, a korlátlan hatalom birtoklásának alkotmányellenes volta miatt, és minden közvagyon elleni bűncselekményért, beleértve az ellopott pénzeket, a korrupt kínai, arab és orosz üzleteket, lélegeztetőgépeket, kötvényeket, közbeszerzésnek álcázott vagyonátjátszásokat stb., teljes vagyon elkobzással együtt...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.