2024. január 9., kedd

„BETEG NEM MARAD ELLÁTATLANUL” – NEM AGGÓDIK A KÓRHÁZI OSZTÁLYOK LEÁLLÁSA MIATT AZ EGÉSZSÉGÜGYI ÁLLAMTITKÁR

NÉPSZAVA
Szerző: DANÓ ANNA
2024.01.08.


A fővárosban Takács Péter szerint nem is nagyon okozhat gondot, ha valakinek egy másik kerületben lévő ellátóig kell utaznia.


Ideiglenes intézkedésről van szó, beteg ellátatlanul nem marad – nyilatkozta a Népszavának Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár, akit a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Intézet (NNGYK) honlapján olvasható azon határozatokról kérdeztünk, melyek kórházi osztályok részleges, illetve teljes leállítását közölték.

Kunetz Zsombor orvos, a Röntgen blog szerzője Facebook posztjában felhívta rá a figyelmet, hogy az NNGYK honlapján január hatodikán egyszerre 20 egészségügyi intézmény részleges leállását jelentette be. A listából egyebek mellett kiderül, hogy a Szent János Kórház – noha a budai agglomeráció baleseti centruma –, már a sérültek, illetve az ittas sérültek ellátását sem tudja biztosítani. Több mint egy tucat fekvőbeteg ellátóhely ellátási palettája szűkül, köztük a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Hetényi Géza centrumkórháznak, továbbá a Heves megyei Markhot Ferenc centrumkórháznak, ahonnan ügyeleti időszak alatt a szemészeti ellátásra szorulóknak Debrecenig kell utazniuk.

Január elején több olyan jogszabály életbe lépett, ami szűkítette a foglalkoztatást

– mondta lapunknak Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke. Így például a munkaerő-közvetítés, kölcsönzés megszüntetése. Ő már karácsony előtt jelezte lapunknak, hogy csupán a kiadatlan szabadságok is okozhatnak ellátási problémákat. Az ő adataik szerint átlagosan 15-20 napnyi szabadságuk ragadt benn a szakdolgozóknak. Így év végén év elején elfordulhat, hogy „bezár a bolt.” Az érdekvédő úgy vélte, hogy az emberhiány mögött ott lehet a kórházak eladósodása is, a költségvetési korlátok miatt nem is lehet annyi embert felvenni, mint amennyinek a kórházak szükségét érzik...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.