2024. február 9., péntek

A MAGYAR NARANCS 2024/6. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE

MAGYAR NARANCS ONLINE
Szerző: MAGYAR NARANCS
2024.02.07.


A SZERK.


A SZERK.
Orbán európai végjátéka


Az Európai Tanács, az uniós tagállamok állam- és kormányfői a múlt csütörtökön egyhangú döntéssel módosították az EU költségvetését, és 50 milliárd euró támogatást szavaztak meg Ukrajnának a következő négy évre.

A SZERK.
Politikai kampány


„Kicsit erélyesebben rászólt a gyerekre, ennyi történt” – mondotta a NER szent embere, Böjte Csaba, amikor gyerekbántalmazási vádak érték annak a gyermekotthonának a vezetőjét, amely folytatólagosan elkövetett gyermekek elleni erőszak helyszínéül szolgált tíz éven át.

PUBLICISZTIKA

RANSCHBURG ZOLTÁN
Se veled, se nélküled

Az ellenzéki pártok együttműködési lehetőségei Budapesten

Az Országgyűlés kormánypárti többsége 2023. december 12-én megszavazta a Mi Hazánk által benyújtott törvénymódosítást, így fél évvel az idén júniusban esedékes önkormányzati választások előtt átalakult a fővárosi választási rendszer.

UNGÁR PÉTER
Nem Orbánról szavazunk

Miért keres önálló főpolgármester-jelöltet az LMP?

Voltak már a világtörténelemben kevés sikerrel kecsegtető kísérletek. Ilyen volt az összes középkori próbálkozás arany előállítására, álláspontom szerint ilyenek a képversek, és mostanában a kurzusfilmek is. És talán ilyen az is, ha Schmidt Mária fia (ez vagyok én) fogja a Magyar Narancs olvasóinak figyelmébe ajánlani Hankiss Ágnes fiát (ez Vitézy Dávid). Mégis engedjenek meg egy próbát, mert a politika meggyőződésem szerint mégiscsak arról szól, hogy még lehetetlen helyzetekben is érvelni próbálunk, és nem ítéleteket hozunk.

ZÁDORI ZSOLT
„Medve” a tárgyalóteremben

Amikor a megbilincselés alapjogsértés

Mi a közös Geréb Ágnesben, Gulyás Mártonban, Schadl Györgyben és Ilaria Salisban, akinek büntetőügyét nagy médiaérdeklődés mellett kezdték el tárgyalni a múlt héten? Csak annyi, hogy bár nagyon különféle bűncselekményekkel vádolták őket, mindőjüket megbilincselve, lábbilincsben, vezetőszáron vitték be a bírósági tárgyalóterembe.

BELPOL

INTERJÚ
„Nagyon sokan értik, hogy mi a helyzet”

Juhász Péter V. kerületi polgármesterjelölt

Csak egy jelöltnek szabad elindulni a főváros V. kerületében a fideszes polgármester ellen, és Juhász Péter bízik benne, hogy ez ő lesz. Bár a Belváros az ellenzék számára az önkormányzati választásokon rendszerint bukó körzet, szerinte nem lenne esélytelen. Juhász Péter optimista, mint mindig.

AKKUBALHÉ SÓSKÚTON
Zsarolással a jövőért


Elzavarták saját polgármesterüket a sóskútiak a lakossági fórumról, amelyet egy leendő akkumulátorüzem miatt tartottak. Az esetet jól ismerők szerint viszont politikai színház zajlott a szemünk láttára, és mindez a kormány érdekeit szolgálta.

EGY VÉRLÁZÍTÓ GONDNOKSÁG ALÁ HELYEZÉSI ELJÁRÁS ÉS ELMEORVOSI VIZSGÁLAT
Bárkivel megtörténhet


Egy jogi vita egyik szereplője megkérdőjelezhető érvekkel a gyámhatóságnál gondnokság alá helyezési eljárást kezdeményezett az ellenfelével szemben. A hatóság úgy rendelt el meghallgatást és kért elmeorvosi szakvéleményt, hogy a köztiszteletben álló érintettel nem közölte, ki áll az egész mögött.

KÜLPOL

INTERJÚ
„Ukrajna most sem diktatúra”

Simon Schlegel vezető Ukrajna-elemző, International Crisis Group

Miközben lelassult a háború, Ukrajnában a politikai egyetértés mögött súlyos társadalmi feszültségek vannak, amelyek csak fokozódhatnak, ha visszaszerzik területeiket Oroszországtól. A társadalom egy dologban ért egyet: hogy nem szabad kompromisszumot kötni.

AFD: SZAVAZÓK, TÜNTETŐK, BEVÁNDORLÓK
Irány Afrika!

Az AfD szilárdan tartja második helyét a választók között. A párt ellen eközben hetek óta százezrek tüntetnek Németországban.

KRITIKA

KÖNYV
Extraprofik

Várhegyi Éva: A bankrendszer elfoglalása. Hogyan állítja szolgálatába a bankokat a politikai hatalom?

Hajlamosak lehetünk azt gondolni, hogy a magyarországi bankszektor leuralása csak újabb tétel az autópálya-építő cégek, a szállodaláncok vagy a tojáspiac mellett; a ’tuggyukkik’ ezt is megpróbálják lenyúlni.

KÖNYV
Szilánkos anyaság

Maarja Kangro: Üveggyermek

Az üveggyerek egy magzat, maga a könyv pedig magzatpróza. E fogalmat Radics Viktória alkotta meg az anyaság és a szülés nehézségeiről szóló zsigeri irodalomra.

SZÍNHÁZ
Szex, szerelem, dickpick

Eva Rottmann: Kék órák

Mi az erősebb: a másik iránt érzett tiszta érzéseink, vagy a közösségi nyomás? S mit bocsátunk meg a másiknak azért, mert szeretjük?

OPERA
A hosszú mondatok muzsikája

Eötvös Péter: Valuska

Kevés olyan komponista van a zenetörténetben, aki egyformán terjedelmes életművet hagyott a koncerttermeknek és az operaházaknak.

KIÁLLÍTÁS
Fejhallgató és közlélek

A Budapest-hatás – Fővárosi kötődések és identitások

Budapest kicsit sós, kicsit csípős, kicsit savanyú. Kesernyés, de mégis édes. Tavasszal cseresznyefavirág illatú, olykor pedig szarszagú, húgyszagú, Duna-szagú, cigi- és alkoholszagú. Ha állat lenne, farkas, oroszlán és elefánt is lehetne, ha növény, tölgyfa, búza, tulipán, aloe vera.

FILM
Mikromágia

Celine Song: Előző életek

Injun – a koreai szó jelentése végzet vagy gondviselés, és ez az Előző életek középpontjában álló idea is. A buddhizmusban gyökerező szó azt hivatott kifejezni, hogy ha a lelkek egy előző életben már találkoztak, a következőkben is egymás mellé sodródnak.

KÉPZŐMŰVÉSZET

INTERJÚ
„Végre önmagamért”

Gyuricza Gergely képzőművész

Pszichológusként végzett, a festés és a szobrászat mellett szépirodalommal is foglalkozik, első regénye Szabadesés címmel a közelmúltban jelent meg. A művészet feladatáról, az ismeretterjesztésről, a teljesítményorientált társadalomról és a bűntudattal terhelt testi vágyakról is beszélgettünk.

ZENE

LEÉPÍTÉS A PITCHFORKNÁL
Elvitte az ördög

Egy korszak végét jelezheti, hogy a manhattani székhelyű Condé Nast médiavállalat bejelentette: beolvasztja a Pitchfork zenei-kritikai oldalt a GQ online férfimagazinba, ezért lapátra tette a lap szerkesztőinek és szerzőinek felét.

MI A KOTTA?
Ihaj, nem csuhaj


Klasszikus zenei programajánló a 2024/4. hétre

FILM

MIJAZAKI HAJAO MÁGIKUS VILÁGA
Mintha már jártunk volna itt


Környezetvédelem, háború- és erőszak-ellenesség, a technológiai fejlődés keltette gyanakvás, erős női hősök, ellentmondásos figurák és lassan folyó történet. Áttekintjük a japán Disney-nek is nevezett alkotó pályáját, hogy lássuk, miért téves ez a titulus.

TÉVÉSMACI
Zergék a falon


Amikor Sztupa és Troché még csak tanulták a vízen járást, sokat kellett várni a rossz időre.

VISSZHANG

VISSZHANG: TÉVÉSOROZAT
Griselda


Micsoda aduász a képernyőre vitt feminizmus.

VISSZHANG: LEMEZ
Kolonits Klára: Erkel


Talán meglepő, de eddig egyetlen operaénekes sem mert Erkel Ferenc-művekre szorítkozni egy szólólemez elkészítésénél.

VISSZHANG: FILM
A fattyú


A film központi témáit, főhősünk motivációit tökéletesen foglalja össze a dán és a magyar cím, amely Ludvig Kahlen származására utal.

VISSZHANG: SZÍNHÁZ
Úrhatnám polgár


Jourdain úr (Pindroch Csaba) otthona csupa ragyogás: aranyban úszik minden, az ablakkeretek csillognak, mint a gyémánt.

VISSZHANG: LEMEZ
New Model Army: Unbroken


Nagyot változott a világ az elmúlt négy évtized alatt, a New Model Army viszont alig valamit.

VISSZHANG: FILM
Négy nővér


Terápiát látunk voltaképpen.

VISSZHANG: KÖNYV
Stephanie Sorrell: Mr. Pompás Mancs


Hattie és Bennel életének legrosszabb élménye, hogy Londonba költöztek.

VISSZHANG: LEMEZ
Nailah Hunter: Lovegaze

A Los Angelesben élő és alkotó Nailah Hunter egészen különös zenei kombinációval tűnt fel néhány évvel ezelőtt.

INTERAKTÍV

Egy hét kultúra 2024/6.


Rövid hírek: kultúra itthon, külföldön és másutt

Egy hét tudomány 2024/6.

Rövid hírek: ember, macska, robot...

Snoblesse Oblige 2024/6.


Heti kulturális programajánló

Szüret 2024/6.

Mókás és dühítő gyűjtemény a heti sajtóból. Többnyire az utóbbi.

SZÍNHÁZ

RÉS A PRÉSEN
„A kultúra nem riad”


Oláh Tamás dramaturg, teatrológus

TUDOMÁNY

MIGRÁNSOK A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN EGYKOR
Mindenki földje


Az, hogy Erdély kinek a földje, továbbra is téma a po­litikában, most éppen a román kormányfő jóvoltából. Az igazán érdekes azonban az, hogyan mozgatta emberek tízezreit a háborús helyzet és a munkaerőhiány; nemcsak Erdélyben, hanem a Kárpát-medence más vidékein is.

GASZTRO

CHILI&VANÍLIA
Újévi piac Szöulban


Szójaszószos marhaszegy

LOKÁL

HELYRAJZI SZÁM
Kulacs vendéglő


Úgy tudjuk, hogy Egermann Ferenc csak a háború után magyarosította a nevét Egerszegire, de ez sem menthette meg a Kulacsot az államosítástól.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.