2024. március 5., kedd

AZ EGÉSZSÉGÜGYI ÉS OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK, KOLLÉGIUMOK DOLGOZÓIRA SEM VONATKOZIK A RENDELET, AMELY A GYERMEKBÁNTALMAZÁST KEZELNÉ - A BELÜGYMINISZTÉRIUM EGY MÓDOSÍTÁST MÁR BEJELENTETT

NÉPSZAVA
Szerző: MUHARI JUDIT
2024.03.05.


– Képzés, széles körű konzultáció a szakemberekkel, szakmai szervezetekkel, a gyerekek véleményének megkérdezése, és bevonásuk a döntéshozatalba. A kormányrendeletben előírt, kizárólag a gyermekvédelmi intézmények vezetőre vonatkozó pszichológiai vizsgálat helyett ezt kellene tennie a kormánynak, ha komolyan gondolná a gyermekvédelmi rendszerben lévő hibák megoldását – mondta lapunknak Herczog Mária. A szociológus, gyermekvédelmi szakember azután beszélt erről, hogy kiderült: a pedofil botrány nyomán a kormány szigorít a gyermekvédelmi intézmények vezetőinek kinevezésén, és a pozíció betöltéséhez egyebek mellett pszichológiai alkalmassági vizsgálat szükséges.

Herczog Mária kijelentette: a szakemberek felkészítése és folyamatos továbbképzése is fontos lenne, az abúzus megelőzésének első lépése azonban a felvilágosítás. Vagyis az, hogy tudják a gyerekek, mi a jó nekik, és hol van a „testi határ”. Ismerniük kell, mi számít bántalmazásnak, mert ha ezzel nincsenek tisztában, akkor szólni sem tudnak róla.

– Az Európai Unióban megvannak a direktívák arról, hogyan, és mit kellene tenni. A körülöttünk lévő országokban alkalmazzák is a szakmai protokollt, itthon is követni lehetne a jó gyakorlatokat

– mondta.

A szociológus megjegyezte azt is: az összes, gyerekekkel foglalkozó intézményre, iskolákra, kollégiumokra, egészségügyi intézményekre is ki kell terjeszteni a szabályozást, hiszen nemcsak egy bentlakásos otthonban, vagy nevelőszülőknél érhet abúzus gyereket. Az oktatókat, a nevelőket, a konyhásokat, a takarítókat, gépkocsivezetőket is képezni kellene a gyerekekkel való helyes bánásmódra. Hozzátette: egyébként nem a szexuális-, hanem a fizikai, és a lelki bántalmazás a leggyakoribb.

Beszélt Herczog Mária arról is, hogy milyen negatív hatása van a kegyelmi- vagy pedofil botrány után megkezdett szakmaiatlan szigorításnak. Például az óvodákban gondot jelenthet, hogy az óvodapedagógusok nem tudják, mit tehetnek ezentúl, ha például fáj egy gyerek hasa. Megsimogathatják, vagy nem? Ha nem tudja kitörölni a fenekét a kiscsoportos, akkor segíthetnek neki, vagy nem? Megölelhetik az intézetben a nevelők a gyereket, vagy átkarolhatja nevelőszülője a kiskorút, ha hozzá bújuk, vagy lökje el maguktól őket? Herczog Mária kijelentette: meg kell védeni a gyerekeket, de ez egy komplex, és szakmai elveken működő feladat...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.