2024. március 21., csütörtök

EGYETLEN RETTENTŐ PIRAMISBA SZERVEZNÉ CSÁK JÁNOS A MAGYAR KULTÚRÁT, A TETEJÉN CSÁK JÁNOSSAL

QUBIT
Szerzők: NAGY GERGELY, BALÁZS ZSUZSANNA
2024.03.21.


A magyarországi kulturális élet végső és teljes központosítását készíti elő a Csák János által vezetett Kulturális és Innovációs Minisztérium. Ha a törvénytervezetet elfogadják, a most a Magyar Kultúráért Alapítvány kuratóriumi elnökeként, a Petőfi Kulturális Ügynökség vezérigazgatójaként és a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatójaként is a kormány bizalmát élvező Demeter Szilárdnak nagyjából akkora lesz a hatalma, mint az MSZMP Központi Bizottságának titkáraként a kultúrát teljes ellenőrzése alatt tartó Aczél Györgynek volt. Az új kultúrtörvény várható részleteit az Index írta meg szerda reggel, a cikk értelmében néhány állami kontroll alatt álló szuperintézmény felügyeli majd a teljes hazai kulturális életet, mégpedig olyan mélységig, hogy a legkisebb intézmények igazgatóit is meghívásos alapon, vagyis pályáztatás nélkül nevezhetik majd ki.

A tervek szerint a Magyar Nemzeti Múzeum hagyja majd jóvá a vármegyei hatókörű városi múzeumok éves terveit és beszámolóit, a könyvtárak munkáját pedig az Országos Széchényi Könyvtár koordinálja. A színházaknak a Nemzeti Színházzal kell majd egyeztetniük nemcsak a költségvetésüket, hanem a műsortervüket is, illetve ehhez hasonlóan minden komolyzenei szervezetnek a Nemzeti Filharmonikusokkal, minden táncszervezetnek a Nemzeti Táncszínházzal kell majd egyeztetnie az éves műsor- és pénzügyi tervekről és beszámolókról. Az alkotóművészetet teljes egészében a Petőfi Kulturális Ügynökség felügyeli majd, a Magyar Művészeti Akadémiával közösen.

Az Index összefoglalója szerint „a készülő törvény minden ágazatra kiterjeszti a szakfelügyeletet, ami a kulturális intézmények, szervezetek tevékenységének fejlesztése, a szakmai munka színvonalának emelése, a kulturális közfeladat minőségi szintjének megállapítása és hatékonyabb ellátása érdekében működtetett szakmai kontroll rendszer (...). A kulturális támogatások során az átláthatóság, nyomonkövethetőség, felelősség követelményét kell érvényre juttatni, és biztosítani kell az e törvényben meghatározott célok közérdeknek megfelelő megvalósulását.”

A szakmai egyeztetések kimerültek a tájékoztatásban

Arról nem esik szó a Fidesz-kormány által 2020 óta rövid pórázon tartott Index cikkében, hogy a közérdek pontosan mit is jelenthet, mint ahogy az sem derül ki a cikkből, hogy a készülő törvény milyen szakmai egyeztetések nyomán körvonalazódott. Nemrég a Qubit szerkesztőségébe eljutott egy dokumentum, amelyből még több részlet derül ki arról, hogy várhatóan milyen is lesz az új kulturális törvény. Úgy tudjuk, hogy bár a készülőben lévő anyagot a Csák János vezette minisztérium bemutatta néhány „szakmai egyeztetésen”, értesüléseink szerint egyeztetés valójában nem zajlott, a kulturális intézmények vezetőit inkább csak tájékoztatták, a jelenlévők már kész tervekkel szembesültek, véleményezésre valódi lehetőség nem volt, és a meghívottaknak kiosztott anyagot vissza is szedték a minisztérium képviselői. Sőt, a hazai kulturális élet számos általunk felkeresett szereplője egyáltalán nem hallott még a törvénytervezetről, annak tartalmáról éppúgy a sajtóból értesült, mint bárki más...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.