2024. március 5., kedd

INOTAI ANDRÁSS: ÉRTELMEZHETETLEN „BÖLCSESSÉGEKET” ADOTT ELŐ ORBÁN AZ ÉVNYITÓN

HÍRKLIKK
Szerző: NVZS
2024.03.05.


„Nem tudok nem reagálni ezekre a miniszterelnöki kijelentésekre, mert ez a hülyeséghalmaz még a Kanári Szigetekről is látszik, ahol éppen a szabadságomat töltöm.” Így fogalmazott a Hírklikknek Inotai András professzor, akit arra kértünk, értelmezze Orbán Viktornak a gazdasági évnyitón elhangzott beszéde egyes pontjait. A kormányfő a magyar gazdaságról, annak néhány szereplőjéről éppen úgy sommás megállapításokat tett, mint a háborúról, a külpolitikáról. Meglepő volt, hogy – szokásával ellentétben ezúttal – igazán még csak nem is „Brüsszelezett”, de azért Donald Trump és az európai szélsőjobb méltatása nem maradhatott ki. És persze nem hiányozhatott a saját „víziója” sem.


Számos meredek kijelentés, megállapítás hangzott el Orbán Viktor részéről a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara évnyitóján tartott előadásában, ahogy a Telex tudósításában is olvashatjuk. Mi most néhány, kifejezetten a gazdaságpolitikával foglalkozó kijelentésének szakmai kommentálására kértük Inotai Andrást.

Kétféle gazdaságpolitika. Kétféle gazdaságpolitika van, szakszervezeti és kamarai, az előbbi Nyugat-Európában válságba jutott, de Magyarországon szerencsére a kamarával működött együtt a kormány eddig is – mondta Orbán.

Ezzel szemben, Inotai András szerint egy normális szociális piacgazdaságban, egy fejlett országban a különböző megközelítéseket nem szembeállítják egymással, hanem ehelyett egyeztetik, s ebből alakul ki egy gazdasági versenyképesség, egy társadalmi kohézió és egy politikai stabilitás. „Aki szétválasztja ezt a kettőt, az csökkenti a versenyképességet, szétveri a társadalmi kohéziót, ami politikai instabilitáshoz, illetve nemzetközi bizalomvesztéshez vezethet” – mondta.

A kormányfő szerepe. Azért tartják a miniszterelnököt, hogy a gazdaságpolitika mögül az egyszerű gazdasági megfontolások ne tűnjenek el, megjelenjen a józan paraszti ész – így Orbán.

Inotai szerint azonban jó lenne, ha a világ érdekében, minden országban mielőbb eltűnnének a politikából a „buta parasztok”.

Inotait ezután Orbán négy „bölcsességével” szembesítettük: 
...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.