2024. március 21., csütörtök

JÁVOR BENEDEK: AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG 19-RE HÚZOTT LAPOT ÉS VESZTETT, DE MAGYARORSZÁG IS

HÍRKLIKK
Szerző: NÉMETH-KÁLLAI SZILVIA
2024.03.21.


Jávor Benedek szerint elég életszerüen hangzik, hogy a magyar kormány az uniós pénzekért cserébe hagyta abba az Ukrajnával kapcsolatos döntések folyamatos vétózását. A Párbeszéd EP-listavezetője így reagált arra a hírre, hogy az Európai Parlament (EP) bíróság elé citálta az Európai Bizottságot (EB), mert elnöke, Ursula von der Leyen feltételezése szerint politikai alkut kötött Orbán Viktorral. Arra hivatkoztak, hogy úgy szabadították fel tavaly decemberben 10,2 milliárd euró zárolását, hogy Magyarország valójában nem teljesítette az összeg feloldásához szükséges feltételeket. Jávor úgy véli, az összeget újra zárolhatják is.


A paktum lényege az, hogy az uniós pénzekért cserébe Magyarország támogatja az ukrán csatlakozási folyamat elkezdését?

Arra hivatkoznak az EP-ben, hogy a forrásokat a politikai alku miatt szabadították fel, nem pedig azért, mert Magyarország teljesítette az elvárt feltételeket. Az EP szerint ezzel az EB megsértette az uniós jogot, hiszen nem teljesültek az igazságszolgáltatás függetlenségét illetően támasztott elvárások...

Mire hivatkoznak?

Az EP azzal indokolja állítását, hogy az EB egész egyszerűen nem győződhetett meg az igazságszolgáltatás függetlenségével kapcsolatos elvárások teljesüléséről. Voltak ugyanis olyan tételek – például az Országos Bírói Tanács (OBT) politikai függetlensége –, amelyekről csak később, az idén januárban születtek meg a döntések. Tehát tavaly decemberben nem tudhatta a bizottság, hogy ez a feltétel teljesülni fog-e. Ennek ellenére hozzájárult a pénzek zárolásának feloldásához, vagyis valójában 19-re húztak lapot, hiszen nem lehettek ezeknek az információknak, bizonyítékoknak a birtokában...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.