2024. március 25., hétfő

MAGYAR PÉTER: A FELESÉGEM AZT MONDTA, HOGY EZ EGY MAFFIAKORMÁNY, AMIBŐL NEM LEHET KISZÁLLNI

MAGYAR HANG
Szerző: MAGYAR HANG
2024.03.25.


2023 januárjában készült a felvétel, ez előtt soha nem rögzítettem senkinek a beszélgetését, nem olyan típus vagyok. De ez egy olyan nap volt, amikor este a volt feleségem egy beszélgetés során elkezdte nekem magyarázni, amikor mondtam neki, hogy mondjon le, hogy ez egy maffiakormány, amiből nem lehet kiszállni. Mesélt egy-két dolgot, nem minden szerepel a felvételen. De úgy éreztem, ebből rögzítenem kell – mondta Magyar Péter a Gulyáságyú Médiának adott interjúban hétfőn.

A felvétel a lakásunkon készült – tette hozzá. Nem akartam felhasználni – mondta. Két-három hete beszélgetett is Varga Judittal, akkor jelezte neki, hogy ez megvan, és fel is fogja használni, mert egy ország várja tőle, és nem tehet mást, kötelessége. Arra kérte, hogy menjen be vele az ügyészségre és tanúskodjon vele, de erre nemet mondott. Két okból teszi ezt közzé most: az egyik az ügyészség vislekedése a múlt heti meghallgatáson és az utána kiadott közlemény. „Aki azt megfogalmazta, az egyszerűen hazudik, vagy csúsztat” – fogalmazott. A másik ok, amit a propaganda az ügyében művel. Azt mondta, sokakkal beszélt erről, külföldi újságírókkal is, és mind azt mondták, ez nemzetközi szinten is példátlan.

Azt mondta a felvételről, az egy klasszikus beszélgetés. Volt már egy felfokozott hangulat, ki fog belőle derülni, hogy Varga Judit első kézből tud dolgokat a Völner-Schadl-ügyről – mondta. Az ügyészség elkezdhet most majd évekig szöszmötölni, de szerinte a nyomás miatt ezt majd nem tehetik meg, ezért is hozza nyilvánosságra a felvételt. Így az ügyészség inkább tanúkat hallgathat meg az ügyben és rendes eljárást indíthat...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.