2024. március 13., szerda

NEM AKÁRHONNAN ÉRKEZETT REAGÁLÁS: A KANCELLÁRI IRÁNYÍTÁSI MODELL MEGBUKOTT

INDEX
Szerző: SÜMEGI NOÉMI
2024.03.13.


„A kancellári irányítási modell megbukott, a Nemzeti felsőoktatási törvény felülvizsgálatra szorul. A történelem – sajnos – ismétli magát a Zeneakadémián” – írja az Indexhez eljuttatott levelében Aszódi Attila, a BME Természettudományi Kar dékánja, a BME szenátusának tagja. A levél az Index tegnapi cikkére, illetve a Zeneakadémián történtekre reagál. „Ugyanez a kancellár, Kotán Attila másfél éve még a BME-n dolgozott, hasonló, elfogadhatatlan vezetési módszerekkel” – írja Aszódi Attila.


Feszült hangulatú szenátusi ülésre került sor tegnap, 2024. március 12-én délelőtt a Zeneakadémián, ahol megjelent mintegy hatvan diák, és beszédet mondott Németh Zoltán István, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Hallgatói Önkormányzatának (LFZE HÖK) elnöke.

Beszédében azt mondta: ha a kérdéseikre nem születik megfelelő és időszerű válasz, „arra számíthatunk, hogy a hallgatói közösség az elmúlt 149 évben nem tapasztalt módon fejezi ki elégedetlenségét, ami tovább súlyosbíthatja az egyetem jelenlegi helyzetét és mélyítheti az intézmény iránti bizalom hiányát, ezáltal országos és nemzetközi botrányt válthat ki. A döntés a kancellár úr kezében van”.

A dékán kifakad

Cikkünkre és a történtekre Aszódi Attila, a BME Természettudományi Kar dékánja, a BME szenátusának tagja reagált. Az Indexhez eljuttatott levelét az alábbiakban teljes terjedelmében, változtatás nélkül közöljük:

„Meghallja-e valaki a Zeneakadémia segélykiáltását?í"

A kancellári irányítási modell megbukott, a Nemzeti felsőoktatási törvény felülvizsgálatra szorul. A történelem – sajnos – ismétli magát a Zeneakadémián.

Sokan aggódva nézzük azokat a híreket, amelyek a Zeneakadémiáról érkeznek. Legutóbb 2024. március 12-én írt arról számos sajtóorgánum, hogy botrány tört ki a Zeneakadémián, a hallgatók lázadnak, mert a kancellár lehetetlen helyzetet teremtett, egy éve nem jelenik meg a szenátus ülésein, meghatározó dolgozók mondanak fel, a működés feltételei nem biztosítottak, és az intézmény léte került veszélybe.

EGY 150 ÉVES MÚLTÚ, NEMZETKÖZI HÍRŰ INTÉZMÉNYNÉL FELFOGHATATLAN, HOGY ILYEN HOGYAN TUD MEGTÖRTÉNNI.

Ez a helyzet sajnos nem egyedülálló és nem először történik meg, sőt. Ugyanez a kancellár, Kotán Attila másfél éve még a BME-n dolgozott, hasonló, elfogadhatatlan vezetési módszerekkel. Akkor egy 240 éves, nemzetközi hírű, a területén itthon és külföldön kiemelkedő teljesítményt nyújtó intézményt, a Műegyetemet zilálta szét 
kárt okozott, és rombolta az állami intézményt. Valami hasonlót tesz most a Zeneakadémián....

ÜVÖLTÖZVE, A HATÁSKÖRÉT ÁTLÉPVE, A FELSŐOKTATÁSI TÖRVÉNY RENDELKEZÉSEIT SOROZATOSAN MEGSÉRTVE SODORTA AZ ŐRÜLETBE A BME DOLGOZÓIT.

Olyan szervezeti változásokat hajtott végre, melyeket nem volt hajlandó bevezetni az egyetem működését szabályozó alapvető dokumentumokba, a BME-nek rendszeresen és módszeresen 
kárt okozott, és rombolta az állami intézményt. Valami hasonlót tesz most a Zeneakadémián.

A károkat, amiket a Műegyetemen okozott, mind a mai napig nem heverte ki a szervezet. A kancellária azóta is diszfunkcionális. A szervezeti kultúra, amit Kotán Attila a BME-n meghonosított, most is folyamatos működési problémákat okoz. Egyetemi polgárként az ember csak azt nem érti, hogy miért és hogyan lehet ezt megcsinálni? Miért lehet az állami vagyont rombolni, a közös értékeket tönkretenni?

MIÉRT NEM HALLJÁK MEG A TERÜLETÉRT FELELŐS ÁLLAMI VEZETŐK AZOKAT A SEGÉLYKIÁLTÁSOKAT, AMELYEKET MOST A ZENEAKADÉMIA HALLGATÓI ÉS DOLGOZÓI KÜLDENEK A NAGYVILÁGNAK?

Hogyan lehet hagyni, hogy egy személy folytatólagosan és módszeresen, egymás után több felsőoktatási intézményben is tönkretegye az alapvető funkciókat és ellehetetlenítse a működést?

...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.