2024. április 6., szombat

SERÉNYEN ÜLTETIK A FÁKAT A HATVANPUSZTAI ORBÁN-REZIDENCIA KÖRÉ

444.HU
Szerző: KAUFMANN BALÁZS
2024.04.06.



A héten másodszor járt az Alcsút melletti Hatvanpusztán Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő, ahol Orbán birtoka épül. Kedden a Gulyáságyú Médiával egy repülő fedélzetén nézte meg, hogy áll a hosszúra nyúlt építkezés. Így:

Kiderült, hogy egy új, nagyobb pálmaházat kapott a „majorság”. A lap egyébként úgy vette észre, a birtokon nagy a nyüzsgés, emellett felfedeztek egy új építkezést is. „Egyfajta hangár (talán termény vagy gép tárolására) épül a birtok jobb hátsó traktusában, legalábbis a betonalap erre utal” - írták. Tavaly nyáron úgy tűnt, hogy a lényegi részek már elkészültek, azt pedig már korábban bemutattuk, hogyan épült a birtok:...

Most egy tévéstábbal ment vissza Hadházy és ezúttal a földről tekintették meg a helyet. „Közben azt is láttuk, hogy gőzerővel ültetnek a kastély köré rengeteg új fát. Ennek oka az lehet, hogy a mostaninál jobban takarja el a luxus „majorságot” a kíváncsi szemek elől, bár igazán értelme csak akkor lesz, ha a kastély főbejáratához vezető, most még közutat eladják a Főnöknek és ő lezárja azt” – írja posztjában a politikus...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.