2024. április 1., hétfő

SZABAD EURÓPA: ORBÁN VIKTOR SZAPPANOPERÁT RENDEZ – HETI KAMPÁNY-ÖSSZEFOGLALÓ

SZABAD EURÓPA
Szerző: KERÉNYI GYÖRGY
2024.03.31.


A maffiaállam működése vs. Jelenetek Don Pedro és Donna Judina házasságából: ez a két történet verseng a közönség figyelméért a Magyar–Varga–Rogán-botrányban. Mivel Magyar Péter politikai (ígérete szerint már EP-választási) tőkéjét építené a NER színfalak mögötti működéséről szóló kiszólásaival (egy titkos hangfelvétel közzétételével immár: bizonyítékával), ezért heti kampány-összefoglalónk vezető helyére kívánkozik az ügy. Azért történt más is: most először fut neki közös listával három ellenzéki párt az EP-választásnak.

„Tévésorozatokkal nem foglalkozom”
– ennyit mondott a miniszterelnök Magyar Péter kijelentéseiről a 444.hu kérdésére a hét elején. Úgy tűnik, mégis foglalkozik, sőt egyenesen rendez: a Fidesz válaszát a titokban rögzített hangfelvétellel a NER-ből katapultáló Magyar Péter immár több hete tartó napirend-dominálására.

Egyértelműen központi iránymutatásra (így Orbánra-Rogánra) utal, hogy néhány óra alatt a lemondása óta a Fidesz-kommunikációból eltüntetett Varga Judit mellett kiálló posztok lepték el fideszes politikusok, kormányzati szereplők közösségi médiás oldalait. A Telex információi szerint kedden központi utasítást kaptak a Fidesz választókerületi elnökei, hogy lájkolják és osszák meg Varga Judit Facebook-bejegyzéseit.

Az pedig a Magyar-féle közéleti narratíva (Völner–Rogán–Schadl-ügy; maffiaállam, amely fogalmat M. Péter névrokona, Magyar Bálint vitte be szerzőtársával, Madlovics Bálinttal a NER rendszertipológiai katalógusába) helyett kizárólag magánéleti – Magyart dehonesztáló – történetet mesél. Akár két órában, ahogy a volt miniszter tette Hajdú Péter bulvárshow-jában.

Sok mindent el lehet mondani Magyarról, de tény, hogy eddig tartózkodott attól, hogy megromlott házasságuk részleteit – benne kiskorú gyerekeiket – nyilvánosság elé vigye. Felesége és a Fidesz-kommunikáció megtette helyette. Hiába, ahol fát vágnak a hatalom stabilitásának aládúcolása érdekében, ott hullik a forgács. Jelesül három kiskamasz érzései, akiket vélhetően anélkül is megvisel szüleik válása, hogy Hajdú Péter műsorában hallgatnák a részleteit anyjuk elmondásában. (Ehhez képest semmi, hogy a gerincsérvműtétből lábadozó Gulyás Gergely is kénytelen volt öltönyre cserélni a pizsamát, hogy kamera előtt elmondja: kipukkadt a lufi – mármint a Magyar Péter-i vádak.)

Kíváncsian várjuk a melegszál felbukkanását a történetben, és abban is van még tartalék, amit Magyar reagált felesége sajátos családállítási próbálkozására: a kiválóan dekázó exminiszter a küzdősportokban is jártas, volt férje szerint ütötte, rúgta őt.

Annak, aki a héten esetleg lemaradt volna az előző részek tartalmáról:

- hangfelvétel Magyartól arról, hogy Rogánék belenyúltak a Schadl-ügy aktáiba, szóltak Völner Pál államtitkárnak, hogy megfigyelik, és bár a legfőbb ügyész jó katona, de mégsem ura teljesen az ügyészségen zajló eljárásoknak;

- Magyar még aznap, kedden újabb nagy létszámú tömegtüntetést szervezett, ahol először beszélt Orbán felelősségéről: „a maffiaállam feje”, Orbán Viktor sem úszhatja meg – mondta;

- Varga Judit tanúkihallgatása az ügyészségen: Fürcht Pál főügyész szerint lehetetlen kívülről belenyúlni vizsgálati anyagokba;

- Hajdú Péter a kétórás, Varga Judittal folytatott nyilvános „beszélgetés” alatt egyszer sem kérdezett rá sem a Schadl-, sem a kegyelmi ügyre.

Török Gábor politológus szerint kilenc éve nem látott politikai válság van Magyarországon. Nagyon komoly veszteségek érték a Fideszt, de ebből az ellenzék semmit nem tud profitálni, a figyelem Magyar Péteren van.

A Momentum benyújtja a parlamentnek az isztambuli egyezményt ratifikálásra. Az ezt korábban elutasító Orbán-kormány-miniszter, Varga Judit – aki most folyamatos házasságon belüli terror elszenvedéséről beszél – felelős miniszterként még politikai hisztinek minősítette a nőkkel szembeni erőszakot nemzetközi egyezmény szintjén is elutasító és az aláírókat hatékony szankciók működtetésére kötelező dokumentum ratifikálásának követelését.

Ehhez kapcsolódóan: Kik a polgármesterjelöltek a 49 legnagyobb településen?...
...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.