2024. május 5., vasárnap

AMERIKAI NÉPSZAVA: MAGYAR STÍLUSGYAKORLATOT MUTATOTT BE ROGÁNNAK

AMERIKAI NÉPSZAVA
Szerző: AMERIKAI NÉPSZAVA
2024.05.05.


Hatásos demonstrációt tartott a Tisza Párt Debrecenben, ami ezúttal is bizonyította, hogy az ellenzék bedőlt a Fidesz propagandagyár árulójának, a kiképzett propagandistának, aki a Fidesz saját fegyverét fordítja velük szemben, és ehhez naiv emberek hitét használja fel.

A Fideszen belüli propagandaháború zajlik a szemeink előtt, amelybe bekapcsolódtak a sikerérzésre szomjas ellenzékiek, mint statiszták, és közelről nézik a sértett és bosszúálló Magyar Péter és Rogán Antal propagandaháborúját. A baj, hogy ezt valódinak gondolják.

Amikor valódi politikai kérdésekről van szó, Magyarból hiányzik a képesség és a bölcsesség, amit jól bizonyít, hogy Orbán háborús vádjait azzal „védte ki”, hogy azonosult a fideszes propagandával. Magyar sem szállítana fegyvereket, ő is a tárgyalóasztalhoz kényszerítené az ukránokat. Neki is ez a „békepártiság”. Tisztességes demokratánál itt van vége.

Magyar hajszálpontosan addig ment el az oroszok szerepét illetően, mint a Fidesz. Amit ő mond erről, azt még a Fidesz is mondja. Magyar nem meri vállalni az igazságot, mert ő maga is a Fidesszel ért egyet, hogy az ukránoknak fegyverrel kell kiűzni az oroszokat.

De ez a gyűlés és Magyar egész tevékenysége nem a valódi politikai kérdésekről szól.

Magyar stílusparódiát, egyfajta stílusgyakorlatot mutat be: hogyan kellene csinálnia egy ellenzéki vezérnek, ha populista szemfényvesztő akarna lenni. Be akarja bizonyítani az egykori főnökének, hogy jobb nála. Legyőzi őt a saját fegyverével.

Két kakas viadala zajlik, amelynek semmi köze az országhoz.

Magyar egész személyiségéből sugárzik a pózolás, a kevélység és a gőg, a bizonyítási vágy és a szereplés. Üvölt róla, hogy a volt feleségének, Rogánnak és a Fidesznek beszél, nekik szerepel. Nekik akar bosszúságot okozni és legfőképp bizonyítani. Nekik akarja megmutani.

Magyar Péter debreceni színpadán egyetlen őszinte ember jelent meg, Kozma Éva, aki a mikepércsi anyák képviseletében az akkumulátorgyárak veszélyeire hívja fel a figyelmet. Kozma Éva hús-vér emberként a valóságról beszélt, ami szívbe markoló volt.

Magyar Péterből két alkalommal tört ki az őszinteség, amikor láthatóan őszintén és szívéből beszélt: amikor a személyes sérelmei miatt Kósa Lajosnak (jellemzően „Lalinak”), s amikor a célszemély Rogán Antalnak (megint: „Tóninak”) üzent.

A „Hallod-e te Rogán Antal” kezdetű szöveg kiszólás volt a szerepjátékból, odaszólt Rogán Antalnak, hogy nézze, hogyan megbolondította az embereket, mire képes, mit veszítettek vele, és most megfizet nekik mindenért. Magyar második diplomamunkája is jeles.

Ebben az egészben csak az a tragikus, hogy a színjátékban és emberkísérletben résztvevő ellenzékiek mindezt komolyan gondolják, nekik tényleg szükségük lenne változásra, mert ők már éledeznek, az ellenzéki pártjaik pedig még nem. Ezt használja ki Magyar.

Az ellenzéki publikum élvezi, hogy végre egy fideszes szélhámos ringatja álomba őket, élvezik, hogy nem megfontolt, öntépő és felelős, kezüket tördelő, demokrata értelmiségiek beszélnek hozzájuk, hanem egy gátlástalan populista, aki szép reményeket hazudik nekik.

Az sem zavarja őket, ha ebből semmi nem igaz. Miután kellőképpen gyávák és megalkuvók voltak 14 éven át, nem mertek soha senkiért, semmiért kiállni, ezt szerették a pártjaikban is, hogy nem erőltették őket erre, már csak reménykedni akarnak. Ha nem igaz, akkor is.

Cipolla pedig teremt egy hamis világot nekik, s mutogatja magát az egykori főnökének. Kérkedik a tudásával, s kihívta egykori mesterét, hogy legyőzze a manipulációban és a propagandában...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.