2024. május 7., kedd

AZ INFLÁCIÓRA HIVATKOZVA TÖBBSZÖR IS DRÁGÍTHATNAK A BANKOK

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: B. VARGA JUDIT
2024.05.06.


Mostanra már minden nagyobb bank bejelentette, hogy a tavalyi inflációt követve mekkorát emel díjain. Úgy tűnik azonban, az ügyfelek így sem nyugodhatnak meg, amelyik tételt változatlanul hagyták, azt az év során bármikor drágíthatják a fogyasztói árak 2023 évi emelkedése miatt. Erre az MBH részéről már akad is példa.


Az OTP korábbi lépése után április elsejétől már többe kerül a CIB, a K&H, a Raiffeisen és az Unicredit ügyfeleinek is a bankszámla. Május elsejétől (esetenként április 30-ától) pedig az Erste és az MBH is emelte díjait. Az Azénpéntem.hu saját adatbázisa alapján kiszámolta: a már megismert inflációs drágítások után a nagyobb bankoknál most nyitható egyszerűbb számlák átlagosan 28 százalékkal kerülnek többe a korábbiaknál (a díjakat itt kalkulálhatja) . Ez persze nem csak az inflációs díjemelést tükrözi. Folyamatosan változik ugyanis a bankok számla, sőt kártyakínálata is. Talán nem lepődik meg senki azon, hogy ez többnyire magasabb díjakat hoz.

Több bank is közleményben hangsúlyozta, hogy a mindennapi bankoláshoz kötődő díjaik átlagosan a tavalyi infláció alatt emelkednek. Az OTP elnök-vezérigazgatója, Csányi Sándor portálunknak adott interjúban is kiemelte, hogy a legnagyobb magyar bank nem használta ki a lehetőséget (a hitelintézetek törvény szerint az infláció mértékével utólag emelhetik díjaikat – a szerk.), csak egyszámjegyű emelést hajtottak végre a számlavezetési díjakban. Csányi egyébként hozzátette, hogy ha az infláció ugyanúgy nőtt volna idén is, mint tavaly, akkor indokolt lett volna kihasználni a jogszabály adta lehetőséget...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.