2024. október 3., csütörtök

„OLYAN SZINTEN VAN KIVÉREZTETVE EZ A NÉGY EGYETEM, HOGY NEM SZÁLLTUNK VOLNA EL 200 SZÁZALÉKOS KÖVETELÉSSEL SEM”

NÉPSZAVA
Szerző: HOMPOLA KRISZTINA
2024.10.01.


A megalázóan alacsony fizetések rendezéséért a Zeneakadémia küldöttsége jövő pénteken tárgyal a kormánnyal. Tóth Balázs szakszervezeti küldött küzd a béremelésér
t.

Legutóbbi sajtóközleményükben tarthatatlan helyzetről írnak. Miért?

Az ELTE-n Tátrai Annamária statisztikusként készített vizsgálatának metodikája szerint mi is összeállítottuk a magunk bértábláját. A Zene­akadémián két bértábla érvényes: a tanársegédek, adjunktusok, docensek, professzorok a felsőoktatási bértábla, míg a támogatói kör, vagyis az adminisztráció, a gazdasági munkatársak, a hangszerészek és karbantartó kollégák a közalkalmazotti bértábla szerint kapnak fizetést. Mindkettő hihetetlenül elavult. Kiderült, hogy bár a QS egyetemi világranglistán a Zeneakadémia a rendkívül előkelő 22. helyet tudhatja magáénak, a béreket tekintve sereghajtó még a négy állami fenntartású magyar egyetem között is. Egy docens nettó 341 ezer, egy professzor nettó 510 ezer forintot kap. Ez arcpirító.

Mi a követelésük?

A munkáltatói döntésen alapuló, 2021-22-ben bevezetett 15+15 százalék beépítése az alapbérbe, és ezt beépítve azonnal 50 százalékos emelés. Ez első hallásra magasnak tűnhet, de olyan szinten van kivéreztetve ez a négy egyetem, hogy nem szálltunk volna el 200 százalékos követeléssel sem. A nemzetgazdasági átlagnak megfelelő garantált tanársegédi minimumbér bevezetését is követeljük, ez 636 ezer forint. Kirívó az is, hogy a doktori ösztöndíjból nem lehet ma már megélni, tehát ott is nagyon komoly emelést szeretnénk elérni. Az egész kulcsa egyébként a képzési normatíva jelentős, 50 százalékos emelése lehetne.

Mit tettek eddig?

Januárban elkezdtük gyűjteni az aláírásokat az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE), majd ehhez kapcsolódott a Budapesti Műszaki Egyetem (BME), nem sokkal később a Zeneakadémia, végül a Képzőművészeti Egyetem is. Addig nem volt még példa arra, hogy a négy állami egyetem összefogjon, és hogy több mint háromezer aláírás összegyűljön. Ez nagyon nagy szó. Levélben küldött követeléseinkre nem kaptunk választ, ezért demonstratívan személyesen adtuk át az aláírásokat. És hát mit ad isten, ahogy összegyűltünk a minisztérium előtt, kijött Hankó Balázs – akkor még államtitkárként –, és szívélyesen fogadott bennünket, betessékelt, hogy beszélgessünk. Készültek fotók is erről, amelyek Hankó Balázs Facebook-oldalán nagyon jól mutatnak. Akkor megígérte, hogy a kétszer 15 százalék – amit eddig is kaptunk – alapbérbe emelésének akadálya nem lehet, a többiről azóta – több mint 80 napja – nem esett szó.

Kiadtak szeptember 12-én egy sajtónyilatkozatot. Erre született válasz?

Az Index feltett a felsőoktatási dolgozók béremelése kapcsán egy kérdést Gulyás Gergelynek, aki annyit mondott, hogy a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) kevésbé illetékes. Meglepő válasz volt: a KIM-hez tartozik a négy állami egyetem, illetve az összes többi is bizonyos értelemben. Nem sokkal ez­után az államtitkár meghívta először a BME-t, aztán az ELTE-t, majd minket, végül pedig a Képzőt is. Gyanítom, hogy a külön-külön meghívások legfőbb oka, hogy roncsolja és megbontsa a négy egyetem összefogását. Innen üzenem, nem fog sikerülni, nem térünk el a követeléseinktől...


Lásd még:







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.