2024. január 29., hétfő

BERÉNYI ESZTER: A KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI KÖRÉ EGÉSZ IPARÁG ÉPÜLT, AMIT ELEVE A MAGAS STÁTUSZÚ CSALÁDOK HASZNÁLNAK

QUBIT
Szerző: KENDE ÁGNES
2024.01.29.


Berényi Eszter oktatásszociológus, az ELTE Társadalomtudományi Karának oktatója addig háborgott a HVG évente közzétett top 100-as gimnáziumi listája láttán, hogy készített egy alternatív listát, ami nem az oktatás hagyományos eszközökkel mért színvonala, hanem a szülők társadalmi helyzete szerint rangsorolja a gimnáziumokat. Érdekes, bár bevallása szerint nem meglepő eredményre jutott: kiderült, hogy a Magyarország legjobb gimnáziumaiba felvett diákoknak a kiemelkedő tanulmányi teljesítményen kívül van még egy közös tulajdonságuk, nevezetesen az, hogy eredményeik erősen korrelálnak szüleik vagyoni és iskolázottsági helyzetével, így az oktatási intézmények által elért eredmények nemcsak a gyerekek szuperképességeiről, hanem szüleik társadalmi-gazdasági státuszáról is sokat elárulnak.

Berényi Esztert erről az összefüggésről, a lista összeállításának módszertanáról és az így kapott eredményekről kérdeztük...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.