2024. január 29., hétfő

UTÓLAG VÁLTOZTATOTT A SZABÁLYOKON AZ ORBÁN-KORMÁNY, TÖBB MINT 16 EZER PEDAGÓGUS INKÁBB NEMET MONDOTT A MINŐSÍTÉSRE

NÉPSZAVA
Szerző: JUHÁSZ DÁNIEL
2024.01.29.


Az előre jelzett 22 ezer fő közül mindössze 5,4 ezren vesznek részt az 2024-es eljárásban. Ráadásul a visszamenőleges szabályozás törvényességi aggályokat is felvet.

Bár eredetileg 22 ezer pedagógus került be a 2024. évi minősítési eljárásba, abban végül csak 5451-en vesznek részt – tudtuk meg az Oktatási Hivataltól (OH). Az idei minősítésre – mely során az érintettek „szintet léphetnek”, vagyis például Pedagógus I. vagy Pedagógus II. fokozatba kerülhetnek – még tavaly kellett jelentkezni. A résztvevők számának csökkenését az tette lehetővé, hogy tavaly még kötelező volt a Pedagógus II. fokozat elérése, de törvényi változások miatt az idei évtől már nem az, vagyis az érintettek utólag dönthettek arról, hogy mégsem vesznek részt az eljárásban.

Az OH Népszavának küldött adatai alapján tehát több mint 16 ezer pedagógus, vagyis az eredeti létszám háromnegyede nyilatkozott úgy, hogy inkább nem kér a minősítésből. Az 5451 fő résztvevő többsége minden bizonnyal gyakornok fokozatú, akiknek még mindig kötelezően minősülniük kell Pedagógus I-be. Az OH kérdésünkre ugyanis azt is elárulta, hogy

a résztvevők közül mindössze 1671 fő vesz részt a Pedagógus II. fokozatra irányuló, immáron nem kötelező eljárásban.

Maga az eljárás egy hosszabb és bürokratikus folyamat, amely rengeteg plusz terhet ró a pedagógusokra a nevelés-oktatással összefüggő munkáik mellett. El kell készíteniük egy részletes portfóliót is, amit később egyfajta szóbeli „vizsgán” kell megvédeniük. Az idei eljáráshoz a portfóliókat 2023. november 25-éig kellett elkészíteni és feltölteni az OH rendszerébe. A magasabb fokozatba lépés magasabb fizetési kategóriát is jelent, igaz, a bérek csak a gyakornokok esetében térnek el jelentősebben.

Az idén januári béremelés után egy gyakornok fizetésének alsó határa bruttó 528 ezer forint (ez nettóban, kedvezmények nélkül 351,6 ezer forint). Ez az összeg Pedagógus I-ben bruttó 538 ezer forintra – nettó 357,7 ezer forintra – nő. A Pedagógus I. és a Pedagógus II. fokozat alsó fizetési határai között viszont már csak bruttó 17 ezer forint a különbség, ami nettóban 11,3 ezer forintot jelent. De a Pedagógus II. fokozat megszerzését célzó eljárás résztvevői számának csökkenésében szerepet játszhat az is, hogy a kormány utólag, visszamenőleges hatállyal módosított a portfóliók elbírálásának szempontrendszerén...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.