Szerző: MIZSUR ANDRÁS
2025.07.23.
Átható hagyma- és zsíroskenyér-szag lengte be a debreceni Déri teret, mire este fél nyolc körül Magyar Péter befutott országjárásának keddi állomására. A Tisza Párt elnöke ezúttal nem kenuval vagy biciklivel érkezett, hanem robogóval, és szokásához híven ezúttal is magyar zászlóval a kezében vonult be a rendezvény helyszínére. A Tisza Szigetek önkéntesei addigra egy hadseregnek is elegendő zsíros kenyeret gyártottak le, hogy legyen mivel megkínálni azt a több száz embert, aki meg akarta hallgatni az interaktívnak beharangozott Magyar Infót. Az interaktivitás annyit tett, hogy a Lázárinfók mintájára a közönségből bárki kérdezhetett Magyar Pétertől és a Tisza Párt jelen lévő szakértőitől, Hegedűs Zsolt ortopéd főorvostól és Bódis Krisztától, aki társadalompolitikai szaktanácsadóként segíti Magyar Péteréket.
Lázár Jánossal ellentétben Magyar Péter egy kérdezőt leszámítva nem nagyon kapott igazán kritikus kérdéseket. Nagyrészt arról kérdezték őt és a Tisza szakértőit, hogyan fejlesztenék a vasúti közlekedést és az egészségügyet, vagy hogyan javítanának a magyarok mentális állapotán. Az is elhangzott Magyar Pétertől, hogy a Tisza-kormányban négy miniszternek – az igazságügyi, az egészségügyi, a pénzügyi és a társadalompolitikáért felelős miniszternek – lesz vétójoga minden kormányzati döntésnél.
Az egyetlen kritikus kérdés attól a fiatal férfitől hangzott el, aki azzal lett ismert, hogy Lázár János berettyóújfalui fórumán az ország szétlopásáról és a szárnyaló inflációról beszélt. Azt kérte Magyar Pétertől, hogy álljon ki a Tisza Párt volt Fejér vármegyei koordinátora mellett, akit a kormánymédia azzal próbált lejáratni, hogy pornófilmekben szerepelt. Szerinte a propaganda dehumanizálta a nőt, de nem volt fair Magyar kommunikációja sem, amikor egyik posztjában párhuzamba állította a pornózást és a belváros szétlopását. Magyar erre azt mondta: nem tudhatja a kérdező, milyen volt a belső kommunikáció erről a párton belül, majd azzal folytatta, hogy neki minden szavára figyelnie kell a propaganda miatt. Azzal zárta le a témát, hogy elnézést kér, ha a kérdező úgy érzi, bárkit is megbántott az ügyben...

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.