2026. július 2., csütörtök

BIRÓ FERENC: TÚLÁRAZTÁK, ELŐRE LEJÁTSZOTTÁK A KÖZBESZERZÉSEKET

SZINTEN TÚL
Műsorvezető: KRUG EMÍLIA
2026.07.02.



Nem botránykeltés volt a célunk, hanem hogy tükröt tartsunk a közbeszerzésekről – mondta Biró Ferenc, az Integritás Hatóság elnöke a Szinten Túl Krug Emíliával podcastban a szervezet éves közbeszerzéssel, korrupcióval kapcsolatos jelentése kapcsán. A hatóság a Digitális Kormányzati Ügynökség, a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság és a Nemzeti Kommunikációs Hivatal tevékenységét vette górcső alá, melyek létrejöttük óta 37003 milliárd forintot kezeltek. A szervezetektől az Integritás Hatóság akadozva, nem teljeskörűen kapott információkat. Ha kértek plusz adatokat, azt a választ kapták: „miért jöttél ide, nincs itt keresnivalód”. - Azt láttuk, hogy az állam drágábban bonyolítja a közbeszerzést, mint ha azt a piacon történt volna – tette hozzá. Ezen túl megállapították azt is, hogy sok esetben az árak megállapításánál a kiírók és a pályázók összejátszottak egymással. A Balásy Gyulához köthető Lounge csoport jelentkezett a hatóság antikorrupciós társadalmi érzékenyítő pályázatára, amit Biró Ferenc már akkor bizarrnak tartott. Szerinte az volt a céljuk, hogy meghekkeljék a pályázatot. A magyar közbeszerzési piacra jellemzőnek tartja, hogy három évvel ezelőtt egy honlap megépítésére kiírt pályázatukra jelentkezők közül, az első nyolc érdeklődő kérdése az volt, hogy kire írták ki tendert. Arra a kérdésre, ha az ÁS5Z elnök kezdeményezte a bíróságnál az elmozdítását, ha erről döntés születik, fellebbezni fog. Szerinte őt csak jogerős bírósági ítélet esetén lehet elmozdítani a hivatalából.

Szinten túl Krug Emíliával minden szerdán és pénteken a YouTube-on. Ha megteheti, támogassa a műsor készítőit a szintentul.hu oldalon.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.