2026. július 5., vasárnap

SULYOK ÉS POLT AZONNAL TÁVOZNA, 12 ÉVES IDŐKORLÁT AZ ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐKNEK – MAGYAR PÉTER BENYÚJTOTTA AZ ALAPTÖRVÉNY 17. MÓDOSÍTÁSÁT

TELEX
Szerző: CSEKE BALÁZS, IGNÁCZ PÉTER
2026.06.04.


A társadalmi egyeztetés után szombat délután benyújtotta a kormány az Alaptörvény 17. módosításáról szóló javaslatát az Országgyűlésnek – közölte Magyar Péter a Facebook-oldalán. A miniszterelnök közölte, hogy „36 évvel a rendszerváltás után először történik meg Magyarországon, hogy egy alkotmánymódosítás nem zárt ajtók mögött születik meg, hanem a magyar emberekkel egyeztetett módon.”

„Megszabadítjuk Magyarországot attól a rendszertől amely évtizedeken keresztül foglyul ejtette az államot, kifosztotta a nemzetet és elfoglalta a köztársasági rendszert” – mondta a kormányfő. Magyar Péter közölte, hogy az Országgyűlésnek ma benyújtásra kerülő minden egyes rendelkezés ugyanazt a célt szolgálja, hogy a magyar államot soha többé nem ejthesse senki foglyul.

Több ponton is átírnák az Alaptörvényt:

- megszüntetnék Sulyok Tamás köztársasági elnök megbízatását.

- 70 éves felső korhatárt vezetnének be az alkotmánybíráknak, amellyel rögtön
  Az Alkotmánybíróság elnökét a jövőben ismét az Alkotmánybíróság tagjai választhatják
  meg maguk közül.

- A bírák a jövőben nagyobb szerepet kaphatnak az Országos Bírósági Hivatal
  elnökének és a Kúria elnökének kiválasztásában, elszámoltathatóságában és
  visszahívásában.

- 12 éves (vagy három ciklusos) időkorlátot vezetnének be az országgyűlési
   képviselőknek.

- Megteremtenék a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal felállításának
   alkotmányos alapját;

- csökkentenék a kétharmados, azaz sarkalatos törvények körét;

- megszűnne az a korlátozás, amely bizonyos költségvetési és adóügyekben korlátozza    az Alkotmánybíróság vizsgálati lehetőségét; valamint

- a vármegyéket visszaneveznék megyékre.

- Szerepel még a Költségvetési Tanács vétójogának eltörlése,

- a közpénz védelmének erősítése,

- az önálló Országgyűlési Őrség megszüntetése,

- egységes rendészeti igazgatás,

- és az Alkotmánybíróság hatásköreinek visszaadása.

Magyar Péter a múlt hétfői napirend előtti felszólalásában jelentette be, hogy Tisztítótűz művelet néven átfogó akciót indítanak, és módosítják az Alaptörvényt. A javaslat részleteit először a parlamentnek mutatta be, majd később felkerült a kormány honlapjára a tervezet, amihez öt napig lehetett észrevételeket küldeni. A kormány közlése szerint 23 ezernél is több javaslat érkezett, ezeket a mesterséges intelligencia segítségével összesítették...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.