Szerző: TÓTA W. ÁRPÁD
2026.08.14.
Augusztus 20. a szocializmusban lett a tűzijáték ünnepe. Azt jól megnézte az ember, aztán örült. Az Orbán-kormányok erre a félseggű hagyományra építettek, és egyre nagyobb cirkuszt rendeztek számolatlan pénzért, amiből nyilván loptak, hiszen mindenből loptak. Ez a löttyös lendület tavaly érte el a csúcspontját, amikor a brutális légvédelmi tűz mellé azt is elmagyarázták a műsorban, hogy Péter király mekkora egy mocskos áruló volt. Akkor lett nyilvánvaló, mennyire félnek.
Elment mellettük az idő. Mást gondolnak ma az emberek a tűzijátékról, mint húsz éve. Annyi és olyan robbanást néznek meg bármikor, amennyit kedvük tartja. Hirosimától a Halálcsillagig, HD-ben. Nem olyan nagy szám már ez. Viszont értesültek róla, hogy nem igazán jó az állatoknak, a levegőnek és a költségvetésnek. Úgy járt, mint a húsvéti locsolás: valaha kihagyhatatlan volt, aztán kényszeredett szokás, végül meghaladott csökevény, amin már csak a vének pörögnek.
Pár sértődött, rossz színész mutogat háborogva a kőtábláira, amiket még Kádár János adott át nekik a Gellért-hegyen. Hogy eddig így volt, most miért nincs így. Azért, mert ti a múlt vagytok, és tévedésből vagytok itt. Lekéstétek a meteort. Pont ez a helyzet a többi témájukkal. A megnyerhetetlen abortuszellenes hőzöngéssel, ami nem állja ki a népfelség próbáját. A szenteskedő szemforgatásba csomagolt homofób gyűlölködéssel. Az egész eszement gondolattal, hogy főzzünk ókori szakácskönyvből mindenkire. Azokra is, akik nem beszélgetnek képzelt barátokkal, és nem kérnek ebből a kotyvalékból.
Nyugi, megleszünk nélkületek. Pont megfelelő ünneplés lesz az a buli a Kossuth téren. És ha nektek ez nem tetszik: így jártatok. Lesz körmenet, senki nem tiltotta meg. Számoljátok ott össze magatokat, aztán sírjatok. Tanuljatok meg kisebbségben élni, mert ez a jövőtök. Ez a hátralévő életetek. Szubkultúra vagytok. Legyetek hálásak a liberális korszellemnek, amelyben a szubkultúrákat nem bántja senki. Ti sem.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.