Szerző: SZELESTEY LAJOS
2020.07.20.
Egyelőre teljesen bizonytalan, hogy létrejön-e az egyezség a hosszabbításban, az uniós csúcsértekezlet immár 4. napján, miután az eredetileg kétnaposra meghirdetett megbeszélések hajnali egyeztetések után délután 2-kor folytatódnak, miközben a szívós alkudozás egy pontján kiderült: a német kancellár a jogállam ügyében beállt a magyar és a lengyel álláspont mögé. Ám ezzel kiváltotta a hollandok és az osztrákok felháborodását. A takarékos négyek mindenesetre ragaszkodnak ahhoz, hogy az eredetileg tervezett 750 milliárd eurónál csak kevesebbet költsenek a vírus által súlyosan érintett országok megsegítésére, és hogy csökkenteni kell a vissza nem térítendő juttatások összegét.
Ugyanakkor teljesen nyitott az is, mi lesz a demokratikus normák betartásának követelésével. A Frankfurter Allgemeine Zeitung feltűnőnek nevezi, hogy vasárnap déltájban éppen Orbán Viktor jelentette ki: mindenképpen meg kell állapodni. Noha éppen ő fenyegetett vétóval arra az esetre, ha a költségvetést és a pénzügyi segítséget a jogállamiság tiszteletben tartásához kötik. Ami az egyik hatalmas akadályt jelenti az egyezség útjában. A kérdést előző este az Európai Tanács elnöke végre napirendre tűzte, ám gyorsan kiderült, hogy a magyar politikus nincs egyedül. Egyetért vele a három másik visegrádi tag.
Vasárnap délelőtt Orbán elsősorban holland kollégájára adott le sortüzet, miután az a jogállam leghevesebb védői közé tartozik. Mint mondta, nem érti, hogy Mark Rutte miért utálja őt vagy Magyarországot. Meg hogy ragaszkodni kell a demokráciához. A kezére játszik, hogy a hágai kormány vezetője egyébként is a figyelem központjában áll, hiszen a takarékos négyek képviselőjeként kemény álláspontot képvisel az anyagiak dolgában is.
A Bild Zeitung számolt be arról, hogy szombat este a német kancellár váratlanul megtámogatta a magyar és a lengyel álláspontot, amikor a francia elnök társaságában éppen a spórolást hirdető hollandokat, osztrákokat, svédeket, dánokat, valamint finneket igyekezett meggyőzni. Éppen ő, akinek a menekültválság óta fölöttébb zilált a viszonya Orbánnal. De hát próbálja menteni a csaknem kétbillió eurós tétet és elősegíteni a kompromisszumot.
Ám Rutte kemény maradt és felsorakozott mögötte az osztrák kancellár is. Mármint hogy nem szabad rossz egyezséget tető alá hozni Orbánnal, és hogy a jogállamiság vörös vonalat jelent. Amibe beletartozik, hogy a magyar politikus nem juthat vétójoghoz. A szankciókról kétharmaddal kell határozni, így a magyaroknak szánt támogatásokat akkor is mérsékelni lehet, ha a lengyelek vagy a szlovákok ellenkeznek. Ez azonban cseppet sem tetszett Angela Merkelnek, ám a holland vezető erre azt válaszolta, hogy a kancellár és Emmanuel Macron kész tények elé állította a földrészt, amikor bedobta a csomag ötletét, úgyhogy ő tehet mindenről.
Előzőleg Orbán viszont kijelentette, hogy ha elakad a szerződés ügye, akkor azért a holland a felelős. Mint ahogy az egész káoszért. A vádaskodás aligha járult hozzá a konstruktív vitához
A Frankfurter Rundschau hozzáteszi, hogy az osztrák miniszterelnök bírálta azokat a tagországokat, amelyek túlságosan is rugalmas álláspontot tanúsítanak a jogállamiság ügyében. A lap a Bild cikke alapján hozzáteszi, hogy éppen Merkel lehetett a célpont. Előzőleg ugyanis Orbán kilátásba helyezte, hogy megtorpedózza az egész koronacsomagot, ha a kifizetéseket a jogállamiságtól teszik függővé. Ezt akarta a német kancellár elkerülni, hogy gyorsan zöldágra lehessen vergődni a milliárdok elosztásáról. A frontok mindenesetre érdekesen alakulnak. Orbánon kívül a portugálok első embere is elfogadhatatlannak minősítette a takarékos négyek ellenállását. Ezzel szemben a luxemburgi kormányfő fontosnak tekinti a jogállami mechanizmus bevezetését. Xavier Bettel kifejtette: nem szabad megengedni, hogy egyesek kétségbe vonhassák az unió értékeit, amik a közösség gerincét képezik. Mert az EU nem zöldséges üzlet, ahol mindenki kedvére válogathat.
A Brüsszelből keltezett kommentár sajnálatosnak tartja, hogy a tagállamok már csupán pénzeszsáknak nézik az EU-t, és képtelenek politikai célt adni az uniónak, de ezen belül különleges, amit Orbán Viktor művel. A közösség holtpontra jutott, az egymásnak feszülő erők kölcsönösen blokkolják egymást, a mechanizmus magától már nem jön mozgásba. Az persze természetes, hogy minden vezetőnek a saját országa érdekeiért kell harcolnia, de amikor a költségvetés, vagy a gazdasági segélycsomag forog kockán, akkor is meg kell lennie a közös politikai törekvésnek. Ám pont itt hibádzik a dolog. Hiszen a közösség nem lehet puszta kifizetőhely.
Ennek azután egészen groteszk megnyilvánulása volt, amit Orbán üzent, hogy ti. csak a magyarok dönthetik el, mire fordítják a saját pénzüket. Már engedelmet, de ez ostobaság. Uniós pénzből valósul meg a magyar közbeszerzések több mint fele. Ez az összeg nem Magyarországé. Ám a politikus csak azért lehet ilyen pofátlan, mert más EU-vezetők már nem képesek következetesen gondolkodni. Például vegyük azt, hogy a holland kormányfő gyakorlatilag vétójogot követel magának az újjáépítési alap felhasználásánál. De akkor miként akarja, hogy a magyarok, lengyelek és mások ne ragaszkodjanak a vétóhoz, amikor ikgyekeznek kivédeni, hogy a jogállam megsértése miatt megvonják tőlük a szubvenciókat?
A helyzet arra emlékeztet, mint amikor a lengyel nemesség a 18. században minden döntést meggátolt a parlamentben, ezért az ország játékszerré vált az ellenségek számára. A csőlátás azonban veszélyes. Az EU lényege az egységes piac, amely segít növelni a jólétet. Olyan keretet nyújt, amelyben egyenlő jogok illetnek meg majdnem félmilliárd embert. Védi a kisebbségeket, olyan egyéni szabadságjogokat alkot, amikért másutt ölnek. Riasztó, hogy ezeket a vívmányokat egy ideje az unión belül szabotálják. Pedig nemes program volna védeni és elmélyíteni az eredményeket. Ami mögé mind a 27 tagnak be kellene állni. Persze alighanem annak is meg lenne az ára.
A lap úgy látja, hogy a gazdasági mentőprogram körüli vita jól rávilágított: immár nem egyeztethetőek össze egymással Európában a különböző kormányzati és életmodellek. A három napja tartó brüsszeli csúcs megmutatta, hogy enyhén szólva is mennyire sajnálatos az EU állapota. Az unióból már nem sok maradt. Éppen most porlad szét a háború utáni rendezés egyik legmerészebb találmánya.
A német-francia segélytervet csalinak szánták, hogy a többiek ráharaphassanak. Hiszen a válság megtépázta a 27-ek egységét, azért bizonyítani kellett az összetartást. Ám immár látnivaló, hogy odalett a szervezett magasabb rendeltetése. Összekötő szál persze volna elég, amiből kiemelkedik az egységes piac. Abból mindenki csak profitál, még a nettó befizetők is, mégsem sikerül a tagoknak kompromisszumot kötniük. Fontos természetesen, hogy ekkora összeg elosztásánál ragaszkodnak a szabályokhoz és az ellenőrzéshez. Amihez idő és jó idegrendszer szükséges. Az is jogos, hogy a támogatást a jogállam védelmének új eszközeként kívánják bevetni. Ám immár csak nehezen lehet elviselni a takarékos négyek dogmatizmusát, vagy Orbán és a többiek nacionalizmusát, ami hatalmuk bebiztosítását célozza.
Az egyes kormányzati és életmodellek ütik egymást és ez tragédia, mert mutatja, hogy tehetetlen az egyébként ritkán megmutatkozó német-francia szövetség. Merkel és Macron lendületet akart adni az EU-nak, ám cserében szűkkeblű elosztási harcot kapott, no meg azt, hogy az egységet nem lehet megvásárolni. Ha kudarcot vall a mostani próbálkozás, akkor el kell gondolkodni azon, hogy mi az unió célja. Viszont ha mégis sikerül megállapodni, akkor kézenfekvő a felismerés: túl nagy az ár, és a 27-ek még egyszer nem tudják megfizetni.
Ha üres kézzel távoznak a részvevők a háromnapos brüsszeli tanácskozás után, akkor az hatalmas csapás volna. Igencsak ártana az EU tekintélyének és kérdéseket vetne fel az ügyben, hogy válságok idején mennyire képes cselekedni a szervezet. Azon kívül kedvezőtlenül befolyásolná az új vezetők, Ursula von der Leyen és főként az elsőszámú közvetítő, Charles Michel megítélését.
De még ha lesz is megállapodás, a csúcs megmutatta, milyen súlyos a bizalmatlanság bizonyos politikusok között. Arról nem beszélve, hogy az uniónak meg kell birkóznia a kelet-európai nacionalistákkal, akik esetében félő, hogy lábbal tapodnak a földrész alapértékein. Ez rossz hangulatú konferencia politikai sebeket hagyhat hátra.
Azt csupán a liberálisok remélik, hogy a populisták számára végzetesnek bizonyul a koronaválság félrekezelése, mert az olyanok, mint Orbán vagy az indiai államfő, agyafúrtak, így megerősödve jutnak túl a fertőzésen, és országuk csak még jobban eltolódik az autokrácia felé. Eszközük az, hogy egyrészt ezúttal is bevetik a kulturális háború stratégiáját, másrészt pedig keményen fellépnek a kórokozó megfékezésére. Így látja a helyzetet Jan-Werner Müller, a stanfordi egyetem politológusa.
A populizmus szakértőjeként felhívja a figyelmet, hogy e politikai irányzat számára az az alaptétel: kizárólag az ő mozgalmuk testesíti meg az „igazi népet”. Minden más politikus korrupt, aki pedig netán nem ért egyet velük, az egyszerűen nem része a nemzetnek. Azon felül módszeresen megosztják az embereket, miközben folyamatosan azt hangoztatják, hogy egységbe forrasztják az országot.
A magyar miniszterelnök és Erdogan rutinos róka, ezért a kulturkampf és a vírussal szembeni harc során még jobban kibővítette hatalmát. Orbán tovább szűkítette a szólásszabadságot. Ő és a többiek azt állítják, hogy megvédik a kisembert a globalizáció hatásaival szemben, de esetükben a valóságot a kliensrendszer jelenti. Szívesen fogadják a külföldi beruházókat, amíg azok nem akarják megingatni uralmukat. A német autóipar nagy szerepe folytán az ellenoldal krémje Audi-kráciának hívja azt, ami Magyarországon van.
A lap azt írja, a kormányfő vonalat húzott a gazdaságban: a hazai szektort szemérmetlenül átjátssza az oligarchák mind jobban bővülő birodalmának, ott viszont érvényesül a demokrácia, ahol idegen szereplők is ténykednek. Ugyanakkor a liberálisok hatalmas hibákat követtek el az utóbbi 10 évben: alábecsülték a populistákat, és azt hitték, hogy azok mindenképpen kudarcot vallanak, hiszen politikájuk ellentmond a józan észnek. Meg hogy a kormányon senki sem lehet populista, hiszen a hatalomra kerüléssel ő maga is az elit része lesz. Csak arról feledkeztek meg, hogy a demagógok bármikor elő tudják kapni a megfelelő mumust. Ha netán megszorulnak, még mindig ott vannak a homályos világelitek, már ha a hazai ellenerőket sikerül kiiktatni. Müller mégsem véli úgy, hogy itt populista szökőárral, vagy legalábbis hullámmal lenne dolgunk, de amelyik populistának helyén van az esze, az a maga javára fordítja a Covid-19-et.
7 éve óta nem volt ekkora politikai válság Bulgáriában. A napok óta tartó, tízezres tüntetéseken a korrupció, az igazságszolgáltatás függetlenségének megsértése és oligarcha érdekek kiszolgálása miatt a kormány távozását követelik. Ma ugyan bizalmi szavazás lesz a szófiai parlamentben, de Boriszov miniszterelnök alighanem veszi az akadályt. Mindenesetre az unió legszegényebb országáról van szó, amelyet Oroszország szeretne befolyása alá vonni, és amely mutatja, hogy a kontinens egy részén megrendültek a demokratikus normák.
A bolgárok azonban eltérnek Magyarországtól és Lengyelországtól, ahol a kormánypárt irányítja a demokratizálási folyamat fellazítását. Szófiában ugyanis több szereplő is dolgozik ugyanezen, a hatalmon belül és kívül is, ideértve gazdag üzletembereket. A közfelháborodás közvetlen kiváltó oka az volt, hogy kiderült: egy dúsgazdag vállalkozó saját célokra használja a Fekete-tenger egyik strandját és ebben civil ruhás titkosrendőrök segítenek neki.
Az Európai Külkapcsolati Tanács bolgár intézetének egyik szakértője úgy véli: sokan úgy érzik, hogy útelágazáshoz érkezett az ország. Vagyis hogy már nem igaz az elv, miszerint mindenkire egyaránt vonatkozik a jog. Egy másik elemző azt mondja, hogy dúsgazdag vállalkozók foglyul ejtették az államot. Egy hete a szófiai amerikai nagykövetség igen határozott hangú nyilatkozatban állt ki a tiltakozók mellett. Az Európai Unió viszont eléggé lagymatagon reagált. De hát az EU általában kerülni igyekszik a viszályt, amikor egyes kormányok eltérnek a demokratikus játékszabályoktól. (Paradox, hogy Boriszov a hét végén az EU legfelső fórumán gyújtó beszédet tartott a jogállamiság mellett – a szerk. megj.)
