2020. július 19., vasárnap

CSEPELI GYÖRGY: AZ LESZ A MEGLEPETÉS, HA A SZÉKEMBEN EGY ROBOT ÜL MAJD, ÉS JOBB VÁLASZOKAT AD, MINT ÉN

24.HU
Szerző: CSERI PÉTER
2020.07.19.


Nem kell félni a mesterséges intelligencia (MI) térnyerésétől, mert az új világ nem megszünteti az embert, hanem betölti – állítja Csepeli György, aki szerint ugyanakkor ellen kell állnunk az MI mindent bekebelezni vágyó törekvésének. A jó hír, hogy erre megvannak a technikák, a rossz, hogy ezeket csak nagyon kevesen alkalmazzák. A szociálpszichológussal annak apropóján beszélgettünk, hogy nemrég megjelent az Ember 2.0 című könyve, amelyben a mesterséges intelligencia gazdasági-társadalmi hatásait elemzi.

Amikor az ember több ezer évvel ezelőtt feltalálta a kereket, vajon akkor alkalmazta először az MI-t, vagyis a mesterséges intelligenciát?

Az még nem számít annak, de az emelő már igen.

Mi a különbség?

A kerékkel maga az ember oldott meg egy konkrét problémát, az ókorban viszont már használtak olyan emelőszerkezetet, amely saját maga alkalmazta a működéséhez a közlekedőedények elvét. Az már egy kezdetleges szintű mesterséges intelligenciának számít, mert képes volt az embertől függetlenül elvégezni egy racionális műveletet. Az ipar fejődése évezredek óta leírható az egyre komplexebb és intelligensebbek gépek létrehozásával.

Rengeteg konkrét példát hoz az új könyvében a mesterséges intelligencia mai alkalmazásáról és jövőbeli lehetőségeiről az élet legkülönbözőbb területeiről. Hogy miként van jelen már most az iparban, a közlekedésben, az egészségügyben, az oktatásban, a hadviselésben, általában az állami szolgáltatásokban. Van olyan alkalmazása az MI-nek, ami még önt is meglepte?

Őszinte leszek, ilyen nem volt. Főként azért nem, mert engem elsősorban nem az MI egyes konkrét alkalmazási formái érdekelnek, hanem a tendenciák. Így például az, hogy a mesterséges intelligencia különböző alkalmazásai egyre autonómabbakká válnak. Igazából akkor fogok meglepődni, ha a jövőben nem önnek adok egy interjút, hanem egy újságíró robotnak. Aki esetleg jobb kérdéseket fog feltenni, mint ön...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.