2024. február 24., szombat

DEUTSCH TAMÁS A FIDESZ EP-LISTAVEZETŐJE, ORBÁN RÁHEL BARÁTNŐJE MINISZTERI BIZTOS LETT - AZ ÁTLÁTSZÓ HETI LAPSZEMLÉJE

ÁTLÁTSZÓ / HETI LAPSZEMLE
Szerző: ERDÉLYI KATALIN
2024.02.23.


Hvg.hu: Orbán Ráhel barátnőjéből miniszteri biztost csinált Nagy Márton


A kreatívipar fejlesztéséért és ágazati koordinációjáért felelős miniszteri biztossá nevezte ki Jakab Zsófiát Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter. A nő az elmúlt években a Magyar Divat és Design Ügynökség vezérigazgatójaként dolgozott. Ez most beolvad Nagy Márton minisztériuma alá, így továbbra is Jakab áll majd az élén, csak most már miniszteri biztosként. Jakab a miniszterelnök legidősebb lányának, Orbán Ráhelnek a barátnője, egykori évfolyamtársa.

Telex: Az Integritás Hatóság feljelentést tett Süli János exminiszter családjának félmilliárdos „tehenészete” miatt

Hadházy Ákos, az Átlátszó és a 444.hu is részletesen foglalkozott azzal az esettel, amelyben egy korábban Süli János volt paksi miniszter, majd később a fia, Süli Balázs által vezetett és tulajdonolt cég támogatásáról van szó. Most az Integritás Hatóság is megvizsgálta az ügyet, amelynek a végén feljelentést is tett ismeretlen tettes ellen a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV) költségvetési csalás bűntette és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt. Ezen túl szabálytalansági eljárás lefolytatására szólította fel az irányító hatóságot (Miniszterelnökség Agrár-vidékfejlesztési Programokért Felelős Helyettes Államtitkársága).

444: Felfüggesztik a Kúriai Döntések című folyóirat kiadását, amíg ki nem derül, hogyan kerülhetett bele a kegyelmi botrányt kirobbantó határozat

„A Kúria elnöke az említett lapszámban 3. sorszámú eseti döntés közzétételének körülményeire vonatkozóan soron kívüli vizsgálatot rendelt el” – válaszolta a lap kérdéseire a Kúria kommunikációs osztálya, majd hozzátették: „A vizsgálatra tekintettel a Kúria elnöke elrendelte a folyóirat szerkesztésének és kiadásának felfüggesztését.” A Kúria havi folyóirata ugyanis fontos szerepet játszott abban, hogy napvilágra kerülhetett K. Endre elnöki kegyelmének ügye, ami miatt végül lemondott Novák Katalin köztársasági elnök.

Népszava: Tízmillió forintra büntették Müller Cecília hatóságát egy vakcinabeszerzési hiba miatt

Tízmillió forintra bírságolta meg a Közbeszerzési Döntőbizottság a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központot (NNGYK) az őszi Moderna-vakcinabeszerzés miatt. Az eljárást hivatalból indította a Közbeszerzési Hatóság elnöke, és a Közbeszerzési Döntőbizottság február 20-án tette közzé az elmarasztalást. A törvényességi ellenőrzés eredménye szerint az NNGYK nem tudta meggyőzően bizonyítani, hogy a beszerzés feltétlen, pontosabban „rendkívül sürgős” szükségességét. A kifogásolt közbeszerzéssel az NNGYK 100 ezer adag Moderna vakcinát szerzett be, amelynek becsült értéke mintegy 1,5 milliárd forint.

Magyar Hang: Deutsch Tamás lesz a Fidesz EP-listavezetője


A Fidesz elnöksége Deutsch Tamást javasolja a Fidesz-KDNP EP-listavezetőjének – jelentette be Kocsis Máté, a kormánypárt frakcióvezetője a képviselőcsoportok balatonalmádi, kétnapos ülésén született döntést. Az erre a pozícióra szánt Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter február 10-én Novák Katalinnal együtt bejelentette visszavonulását a közélettől a K. Endre elnöki kegyelmében való érintettsége miatt.

TÖLGYESSY PÉTER A KEGYELMI BOTRÁNY HATÁSAIRÓL

PARTIZÁN
Szerző: PARTIZÁN
2024.02.23.



Válságban van az ország? Tölgyessy Péter jogász, közgazdász a vendégünk, akivel arról beszélgetünk, hogy mire mutat rá a február elején kirobbant politikai botránysorozat, és a kegyelmi ügy tükrében milyen következtetéseket vonhatunk le a rendszer működéséről.

KISS MARI: NEM GONDOLTAM, HOGY GYŰLÖLNI FOGJUK EGYMÁST

SZELFI / SZABAD EURÓPA
Szerző: LAMPÉ ÁGNES
2024.02.24.



A színművész szerint a politikai nyomás abban is látszik, hogy ki válhat kedveltté, míg régen a színvonal igény és követelmény is volt. Novák Katalin Győzikét felköszöntötte a születésnapján, míg Presser Gábor esetében erről nincs hír. A tolerancia helyett a hencegés és a büntetőfékezés lett az alap.

Mint mondta, amikor annak idején jött a Fidesz és a fiatalok, nem gondolta, hogy majd gyűlölni fogjuk egymást, és egy rendszer épül arra, hogy valakit semmissé tegyen, és ne legyenek lehetőségei. Az emberek hencegnek a vagyonnal, amit nem is az érdemeikért vagy a munkájukért kaptak. Emellett agresszívek lettünk, tolerancia helyett a hencegés és a büntetőfékezés lett az alap – véli a színművész, akivel szóba kerül a színművészeti egyetem sorsa, a színházra váltó filmrendezők látásmódja és a lovak szeretete is.

ALFÖLDI RÓBERT: ANNAK A GONDOLKODÁSNAK, AMIT ÉN KÉPVISELEK, ITT NINCS LÉTJOGOSULTSÁGA

NÉPSZAVA
Szerző: BALOGH GYULA
2024.02.24.


Arthur Miller Az ügynök halála című drámáját rendezi a Centrál Színházban, amelynek szombat este lesz a premierje. Más mellett a barátságról, a magányról, a közéletről, Molnár Ferenc Liliomáról, és az elmúlásról kérdeztük. Interjú.


Az ügynök halálát rendezted már a Thália Színházban 2004-ben Bodrogi Gyulával a főszerepben. Előtte 2000-ben játszottál is Miller darabjában a Tivoliban Sándor Pál rendezésében. Most miért vetted újra elő? A régi ismeretség okán, mint ahogy az interjú videós változatában is, tegeződni fogunk.

Ha valamit megrendeztem, mondjuk húsz évvel ezelőtt, azzal nem pipáltam ki a darabot. Az ember sokat változik ennyi idő alatt és egy ilyen sűrű történetről más mondanivalója is van, mint korábban. Úgy gondolom, hogy a darabban benne van a hétköznapi ember küzdelme és reménytelensége és ez nagyon is itt van ma is, talán sokkal jobban is, mint 20 éve.

Willy Lomant Stohl András alakítja. Vele régi munkakapcsolatban vagy. Azért nem csodálkoznék, ha azt mondanád, hogy amikor felhívtad ezzel a feladattal, igencsak meglepődött.

Ő már nem lepődik meg semmin, másrészt miatta is akartam ezt a darabot megrendezni újra. Meg persze Balsai Móni és a két fiút játszó Szécsi Bence és Fehér Tibor miatt. A színészek kikristályosították azt az irányt, amerre menni akartam. A következő munkám a Hamlet lesz, azt már megrendeztem kétszer is. Úgy látszik, az ilyen darabok időre időre nem hagyják nyugodni az embert...

A GRIPENEK NEM MOSSÁK LE A HAZUG GYALÁZATOT

AMERIKAI NÉPSZAVA
Szerző: AMERIKAI NÉPSZAVA
2024.02.23.


Másfél éven át azzal a hazugsággal akadályozták a svéd NATO-csatlakozás ratifikációját, hogy a mindent szó nélkül megszavazó, önálló véleménytől, akarattól megfosztott Fidesz-frakció „megosztott”, mert megsértődött a svéd politikusok kritikái nyomán.

Ez mind hazugság volt, mert Svédország senkit nem sértett meg, a demokratikus kritika jogával élt egy olyan uniós országgal szemben, ahol felszámolták a jogállamot, a fékek és ellensúlyok rendszerét, és önkényutralmi rendszert hoztak létre.

Ezt a kritikát mások is elmondják, európai parlamenti határozatok vannak róla.

Ezt a hazugságot követte az újabb hazugság, amikor Orbán azzal mászott ki a gyalázatos hazudozás és szemétkedés alól, hogy tulajdonképpen a Gripenekről szóló megállapodást várták, amiről eddig szó sem volt, mert az arról szóló tárgyalások már három éve folynak.

Ha Orbán Gripenekről szóló hazugsága igaz lenne, akkor márfél éven át hazudtak a sértett fideszes képviselőkről, ami a hivatalos indoklás volt. De egy olyan ember esetében, mint Orbán, mi sem természetesebb annál, minthogy az első hazugság cáfolata is hazugság.

Ezzel szemben egyértelműen beleillik a svéd NATO-csatlakozás akadályoztatása az orosz érdekek szolgálatába, amely egy összefüggő, koherens magatartás, amelynek része volt a svéd NATO-csatlakozás blokkolása is. Orbán az oroszokért járatta le Magyarországot.

Orbán végül egyedül maradt a hazugságaival, lelepleződött a gyalázatos viselkedése, s ebből a kátyúból csak úgy tudott kijönnni, hogy Budapestre csalja a svéd miniszterelnököt, először úgy, mint aki bocsánatot kér a sértődött képviselőktől, később a Gripenek miatt.

Ulf Kristersson először becsületesen elhatárolódott attól, hogy segédkezet nyújtson annak az embernek, aki másfél éve mocskolódik velük és zsarolja őket, majd inkább engedett a nyomásnak, mert megértette, hogy Orbán olyan egérfogóba került, amiből nem jönne ki még sokáig. Nekik ennél fontosabb a biztonság. Lezuhanyoznak Orbán kézfogása után.

Ezzel együtt mi nem értünk egyet ezzel a meghátrálással és megalkuvással, elítéljük azt, hogy Kristersson nem tartotta a szavát, mert az ilyen mocskos gazembereket, mint Orbán, le kell leplezni, és nem szabad nekik segédkezet nyújtani. Sokáig már nem húzhatta volna.

A Gripeneknek semmi közük a NATO-csatlakozás megszavazásához. Orbánnak akkor sem lett volna más választása, ha Kristersson nem jön Budapestre, a bizalmat pedig nem tudta újraépíteni, mert Orbán viselkedéséből süt a sértettség, a frusztráció, a düh és a gyűlölet...

KÉT ÉV HÁBORÚ, HÁROM PORIG ROMBOLT VÁROS

TELEX
Szerző: KIRÁLY ANDRÁS
2024.02.24.


Az ukrajnai orosz invázió második évfordulója előtt elesett Avgyijivka, az ukránok dél-donyecki erődítménye. A harcokban szinte teljesen elpusztult a város, de az ottani károk mértékét egyelőre független forrásból nem lehetett felmérni. A háború elmúlt két évében három másik ukrán város esett el hasonlóan súlyos utcai harcokban: Mariupol, Szeverodonyeck és Bahmut. A pusztítás mértékét műholdas adatok elemzésével vittük térképre.


Napra pontosan két éve, 2022. február 24-én reggel az orosz hadsereg lerohanta Ukrajnát. Vlagyimir Putyin elnök és a hadvezetés villámháborúra készült, a támadást széles fronton, négy fő irányból indították meg: Belarusz és az orosz–ukrán határ északkeleti csücskéből két irányból indultak meg a főváros, Kijev irányába. Keleten Harkiv felé indították meg támadásukat, délen pedig szintén két irányból, a keleti, félig oroszbarát szakadárok kezén lévő Donyeckből nyugatra, a Krímből pedig északra kitörve Ukrajna fekete-tengeri partvidékét vették célba. A legnagyobb sikereket pont itt érték el, pedig papíron itt lett volna a legegyszerűbb feltartóztatni a támadást. A szakadár területek és Ukrajna határán nyolc éve erődített állásokon kellett átverekedniük magukat, a Krímből pedig csak két út vezetett ki, ezeket elvben könnyedén kellett volna blokkolniuk az ukrán erőknek.

Hogy végül az orosz erők milyen aknamunka, szabotázs és árulás segítségével juthattak el lényegében egy héten belül a Dnyeper folyó határolta területekig, máig vizsgálatok tárgya. Az eredménye azonban hamar tragikus napokat hozott Mariupolra, a háború előtt 425 ezer lakosú azovi-tengeri kikötő- és iparvárosra, mely mélyen a frontvonalak mögött találta magát...


VAN TÖRTÉNELMI PÉLDA A KORLÁTOZOTT NATO-TAGSÁGRA, AMI MEGOLDÁST HOZHATNA UKRAJNÁNAK

24.HU
Szerző: SZEGŐ IVÁN MIKLÓS
2024.02.24.


Két évvel ezelőtt, 2022. február 24-én indított támadást Ukrajna ellen az orosz hadsereg. Sz. Bíró Zoltán Oroszország-szakértő gondolatmenetét követve tekintjük át a háború eddigi huszonnégy hónapját.

A 2019-ben megválasztott ukrán elnököt, Volodimir Zelenszkijt is megdöbbentette, hogy 2022. február 24-én megindultak az orosz tankok, hadihajók, lövész-gyalogosok és deszantosok Kijev, Mariupol, Harkiv, Zaporizzsja és Herszon ellen. A támadás okozta meglepetés – az amerikai hírszerzés hiába figyelmeztette Ukrajnát, Zelenszkijék maguk sem hitték, hogy bekövetkezik az invázió – nemcsak Kijevet sokkolta, még Josep Borrell, az Európai Unió külpolitikai „főfelelőse” sem hitt az amerikai hírszerzés értesüléseinek.

A magyar vezetés álláspontjára abból következtethetünk, amit a budapesti lengyel nagykövet egy lapunknak adott korábbi nyilatkozatában mondott. E szerint még 2021 végén személyesen Mateusz Morawiecki lengyel konzervatív miniszterelnök figyelmeztette a magyar kormányt az orosz támadás veszélyére, de az események menetéből láthattuk, hogy a budapesti politika ezt hitetlenkedve fogadta. Talán Orbán Viktor 2022. február 1-jei moszkvai „békemissziója” volt a magyar politika leglátványosabb kudarca. A Fidesz-vezetés „zavarának” tudható be az is, hogy a 24-ei támadást követő napokban Ukrajna mellé állt a magyar kormány. Az Orbán-kabinet Moszkva álláspontját támogató retorikájáról ekkor még nem beszélhettünk, legfeljebb a nem sokkal később kitalált propagandaeszközről, az újabb választási sikert is megalapozó „stratégiai nyugalomról”.

A februári orosz támadás után sokan nem hittek abban a katonai szakértők közül, hogy Ukrajna képes lesz az akció megfékezésére. Az ukrán összeomlással, illetve gyors, Moszkva által levezényelt kijevi hatalomváltással számoló szakértők tévedése hamar nyilvánvaló lett. Még nyilvánvalóbb, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök is elszámolta magát: eleve nem túl nagy – körülbelül 200 ezer fős – erővel támadott, és gyakorlatilag a teljes front szélességében.

Valójában egy Kijev elleni diverzáns akcióra koncentrálhattak inkább a Kremlben.

Gyanítható, hogy Zelenszkij leváltását próbálták volna elérni az oroszok – az ukrán elnök a fővárosban élte túl a háború első napjait, állandóan változtatva tartózkodási helyét. Később Moszkva természetesen cáfolt minden olyan teóriát, hogy Zelenszkijt akarták volna elkapni a légideszantosai, akiket egy Kijev környéki repülőtérről szorítottak ki az ukránok az első napok meglepetése után.

A nem túl jelentős támadóerő és a különleges elfogási akció azon a feltételezésen alapulhatott, hogy ha Zelenszkijt elkapják az oroszok, akkor az ukrán hadsereg gyorsan megadja magát, és a 2014-es donyecki és luhanszki példa nyomán Moszkva ölébe hullik egész Ukrajna. Moszkva azonban az invázióval az ukrán nemzet összefogását érte el, még akkor is, ha ma már nem támogatják annyian a háború folytatását Ukrajnában, mint két évvel ezelőtt. A háború támogatásának 90-ről 48 százalékra való visszaeséséről Sz. Bíró Zoltán Oroszország-szakértő, ruszista beszélt most csütörtökön egy, a Nagy Imre Emlékházban tartott előadásában...

„HATALMAS HIBÁT KÖVETTEM EL” – ISMERT GYERMEKVÉDELMI SZAKEMBEREK MELLETT TARLÓS ISTVÁN KÖRNYEZETE IS TUDOTT A BICSKEI PEDOFILÜGYRŐL

NÉPSZAVA
Szerző: SZALAI ANNA
2024.02.24.


Nehezen hihető, hogy az akkori főpolgármester semmivel nem volt tisztában. A gyermekvédelmi szakemberek között akadt, aki még 2012-ben lebeszélte a nevelőket arról, hogy a médiához forduljanak az igazgató, Vásárhelyi János szexuális visszaélései miatt.


„Mindenfajta közbenső vizsgálat, így a fenntartó esetleges vizsgálata is azzal a kockázattal jár, hogy megzavarja a rendőrségi vizsgálat folyamatát” – ezt javasolta még 2011-ben a Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat (TEGYESZ) gyermekvédelmi szakértője, a fővárosi önkormányzat most elkészült hivatali vizsgálata nyomán írt jelentés szerint.

A bicskei gyermekotthon – mint arról többször írtunk – 2013-ig a főváros fenntartásában volt. 2011-ben, még a Tarlós István fémjelezte korszakban, a fővároshoz futottak be az első bejelentések arról, hogy az otthon igazgatója abuzálhat gyerekeket. Rendőrségi nyomozás indult, de ezt egy év múlva lezárták, mert nem találtak olyan bizonyítékot, amely kétséget kizáróan bizonyította volna a bűncselekményt. Évekkel később – amikor már állami fenntartásban volt az intézmény – újabb vizsgálat indult, s ekkor már bizonyítottá váltak a pedofil bűncselekmények. Az igazgatót, Vásárhelyi Jánost és helyettesét, Kónya Endrét, aki segíteni próbált az ügyek eltussolásában elítélték. Kónya Endre kapott kegyelmet Novák Katalin államfőtől.

A jelentés nyilvános változatában a neveket kitakarták, a Népszava információi szerint a fenti tanácsot egy elismert gyermekvédelmi szakember, a TEGYESZ korábbi igazgatóhelyettese, a gyámi tanácsadók akkori irányítója adta 2011. október 5-én a rendőrségi bejelentést követő fővárosi egyeztetésen. Azt is elmondta, hogy tudomása szerint a gyámi tanácsadókhoz nem érkeztek a nevelők gyermekek vallomásaival megtámasztott szexuális visszaélésekről szóló bejelentéséhez hasonló tartalmú észrevételek. Majd hozzátette: „az intézmény maximálisan nyitottan működik, nehezen képzelhető el, hogy 4 év alatt ezekről az eseményekről külső személy nem szerzett tudomást”. Kíváncsiak lettünk volna rá, hogy egy tisztázó vizsgálat helyett miért arra helyezte inkább a hangsúlyt, hogy „az eseményekről tudomással bíró, ám a szükséges intézkedést elmulasztó intézményi munkatársakat kellene felelősségre vonni”. A szakembert azonban hiába próbáltuk utolérni...

ORBÁN MEGINT FELÁLLT A PADLÓRÓL

HÍRKLIKK
Szerző: NÉMETH PÉTER
2024.02.24.


Sokan hitték azt, hogy a Borkai-, Szájer-, Kaleta-ügy után rászámolnak majd a Fideszre, de – állíthatjuk – a kormánypárt lábon kihordta az ütést. Néhány nap zavarodottság, kommunikációs deficit után ellentámadásba indult, és maradt minden a régiben: elsöprő Fidesz-fölény.


Nagyjából hasonló érzés uralta a közbeszédet, amikor kiderült a legújabb skandalum, azaz a pedofil történet elhallgatása, Novák Katalin és Varga Judit, majd Balog Zoltán – enyhén szólva – furcsa szerepe, és kényszerű távozásuk a közéletből. Itt ugye nem pusztán arról volt szó, mint Schmitt Pál esetében, akiről, immár köztársasági elnökként, derült ki, hogy doktori disszertációjánál csalt, plagizált és ezért meg kellett fosztani doktori címétől.

Mellesleg az az eset annyira nem viselte meg a kormányfőt; azóta is a díszvendégek között látja a hajdani olimpiai bajnokot, ami mégiscsak azt jelenti, hogy Orbánnak ez a tett nem annyira jelent erkölcsi gondot. Ebből persze arra is következtethetünk, hogy a miniszterelnök hogyan kezeli az ilyen esetet; nem gondolja, hogy a megtévedt szereplőt el kell dugnia a hátsó sorokba, ellenkezőleg, éppúgy, mint a legutóbbi évértékelőn, kiemelten kell kezelni a hozzá hűséges szereplőket.

Novák és Varga még nem jutott el ebbe a stádiumba, de ne legyen kétségünk: hamarosan ott lesznek ők is a legjobbak között.

Ott lesznek, még akkor is, ha a pedofil igazgatót támogató elítélt kegyelmi ügye kicsit súlyosabb bűn, hiba – tessék választani –, mint a szöveg-lopás. Súlyosabb, hiszen itt gyerekek megrontásáról van szó, egyfelől, másfelől valamiféle szövevényes háttérről, amiről még ma sem tudunk többet. Nem tudjuk, ki és milyen indíttatásból tolta ezen emberek szekerét, van-e valamiféle összefonódás a kormányzati/Fidesz-szereplők között, milyen egyéb érdemekkel rendelkeznek a börtönbe jutottak. Azt látjuk, hogy távolodva a történtektől, egyre kevesebb esélyünk van arra, hogy megtudjuk a valóságot, hiába állít fel a főváros vizsgáló bizottságot, annak végeredményét biztosan keresztbe veri a Fidesz kommunikációja.

És itt újra visszajutottunk oda, ahonnan elindultunk: megint azt hitték, hogy ezt botrányt már nem tudja kivédekezni a kormány/Fidesz, de újra csak tévedtünk. Hiába volt megint nagy zavar az első napokban, hiába próbálták rutinszerűen kezelni az történteket, előbb elhallgatni, aztán hazudva egyetérteni a köztársasági elnökkel, majd az élére állni a tiltakozásnak, hiába derült ki naponta újabb hazugság, a közvélemény nem söpörte ki a hatalomból annak birtokosait, hagyta, hogy Orbán néhány nap bujkálás után az évértékelőn megpróbálja lezárni az ügyet, kihirdetni: megerősödve kerültek ki a történtekből.

Hogy ténylegesen megerősödtek-e, azt erősen kétlem, azt azonban biztosan állíthatom: sem az ellenzék, sem a társadalom nem profitált belőle...

EGY SZÓRÓL - JÓREGGELT EURÓPA

JÓREGGELT EURÓPA
Szerző: BENEDIKTY BÉLA
2024.02.22.


Egy szóról


„A lemondás körüli vitáról pedig csak annyit mondhatok (…), hogy a távozó két asszony kisujjában több méltóság van, mint a baloldal összes vezetőjében együttvéve.”

Valamiért nagyon zavart ez a mondat. Nem azért, mert sokminden eszembe jut Novák Katalinról és Varga Juditról, de a méltóság bizonyosan nem, hanem mert ott van benne az a "két asszony".

Nem tudunk mit kezdeni a nőkkel. Nemcsak a viselkedésünk zavart és torz, a szavaink is azok. Még a kedvesnek szánt becézéseink is az állatvilágból valók: mókuskám, galambom, csibém, miegymás. De a legrosszabb az "asszony". Nem mondom, a nagy kultúrnyelvek is elég szegényesek tudnak lenni, ha a nőről kell szólni, a német semlegesnemű das Weibje, az angol férfiból nőiesített szavai, a manből lett woman, a maleből kiegészített female, az olaszoknál a signore utolsó betűjét a-ra cserélő signora mind az alávetettséget jelöli, de egyik sem annyira szánalmasan, mint a magyar asszony. Az értelmező szótár az alánból eredezteti, nekem ezzel kapcsolatban súlyos kétségeim vannak, de ez itt nem nyelvtudományi értekezés, hadd rögzítsek annyit, hogy az én nyelvérzékem szerint az "asszony" lekezelő, suta és idétlen.

Ideteszek két részletet ebből a blogból, mind a kettő 2013-ból való, magyarázatnak talán jó lesz:

A faluról

„A főzésbe sajnos nem tudok besegíteni, annyi időm nincs, de lesz ott asszony elég.”

„Az elsődleges célom a szertartáson, hogy fegyelmezett apuka legyek, ne szipogjak, ne törölgessem a szemem. Ez az asszonyok dolga.”

(Magyarország miniszterelnökének mondatai)

Asszony nem ember, lány nem gyerek. Faluhelyen voltaképpen nő nincs is. Lyány van meg asszony van. Az asszony végképp nem ember, amikor asszony lesz a lyánybú, akkor az azt jelenti, hogy férje, pontosabban ura van neki. Né lesz belőle.

Gyerekkoromban falun nyaraltam. Szerettem ott lenni. Szerettem a falusiakat. A szokásaikat, az életmódjukat, amivel alkalmazkodtak a földhöz. A takarékos mozdulataikat és beszédmodorukat. Aratni az ötvenfokos napsütésben csak úgy lehet, ha az ember akkorát lép, amekkorát kell, akkorát lendít a kaszán, amekkorával a legszélesebb sort tudja levágni, és amit tartani tud a tábla végéig, hogy a mögötte-mellette menő kaszásnak ne kelljen változtatni a maga mozdulatain, hogy ő is tudja tartani a sort, és hogy az asszony mögötte a sarlóval mindig pontosan akkora markot szedjen, szinte gabonaszálra mindig pontosan ugyanakkorát. Ötven fokban nincs beszéd, mindenki tudja és teszi a dolgát. Délben ebéd a fa árnyékában, ha van fa a közelben, ha nincs, akkor az út partján ülve, takarékos mozdulatokkal, lehetőleg lábosból egy szál evőeszközzel, és nincs kérem meg köszönöm, nincs beszélgetés, mert az fogyasztja az energiát.

Az élet falun terem (némely tájnyelven a búzát életnek hívják), az élet lehetősége, létünk, energiánk alapja, az ennivaló.

Napnyugtakor otthon, amikor megjön a csorda, megy a jószág a helyére. A tyúk odébb röppen, a kutya félrehúzódik. Miska neee! Ennyi elég, ha Miska valamiért megáll, akkor még annyi van, hogy az anyád, és kap egyet az oldalára.

Mindenki tudja a dolgát. Az asszony mos, főz, takarít. Azért van. Aztán meg gyereket szül. Ha nem sikerül, akkor lyányt. Az se nagy baj, majd legközelebb lesz gyerek is, ez meg azért csak kell, hogy legyen utánpótlás, mosni, főzni, takarítani.

Télen van beszélgetés. Földről, jószágról. Az öreg paraszt ritkán szól, de akkor okosat mond. Szentenciát. Az asszonyok a falu dolgairól is beszélnek. Születésről, halálról, jegyben járásról, házasságról.

Asszony másról nem beszél. Nem arra való. Legyen szívós, legyen munkabíró, dolgozzon hajnaltól estig, de a komoly dolgok az emberre tartoznak. Azokhoz erő kell, nagy erő, fizikai erő, asszonynak az élet igazán jelentős terepein nincs keresnivalója. Ez jó mulatság, férfimunka volt, írta a magyar irodalom egyik legkiválóbb költője, frailty, thy name is woman (gyarlóság, asszony a neved), mondja Hamlet a saját anyjáról, la donna é mobile (az asszony ingatag), énekeli a mantuai herceg Francesco Maria Piave szövegét a Rigolettóban (Victor Hugo eredeti szövegében: "Souvent femme varie, / Malheureux qui s'y fie." - prózai fordításban: A nő/az asszony gyakran változik, / Szerencsétlen, aki megbízik benne.) – nagy hagyománya van a nő lenézésének a világ „kultúrájában”. Ahogyan arról legutóbb ennek a blognak az Invokációjában már beszéltem, mostanában azért vagyunk néhányan, akik kezdünk rájönni a nő valódi értékére, a hozzánk, férfiakhoz viszonyított értékére, de még nagyon kevesen, minket leginkább kiröhögni szokás, még nagyon sokáig. De már vagyunk néhányan. Már néhány nő is kezdi elhinni.

Ez a felismerés (mely szerint a nő nem egyenrangú a férfival, hanem magasabb érték) nem faluról indult, és még nagyon sok idő fog eltelni, amíg eljut odáig. A falun egyelőre az asszony az élet szükséges kelléke, hozzátartozik a ház körüli élethez, mint a jószág, de nem ér többet (asszonyi állat). Mint mondtam, szívós és munkabíró.

Mondják, van már sok helyen traktor, a cséplőgép helyett kombájn.

De a paraszti mentalitás nem változott. A hagyományos életmód a génekben van, tessék megnézni az amerikai farmert. Évtizedek óta nem kaszál, és nem egy tehenet tart, hanem sokezres marhacsordát. Ám ha lehet hinni az amerikai irodalomnak, az amerikai farmer leírására tökéletesen alkalmasak a fenti mondatok. Nem állítom, hogy nem növekszik az általános alól való kivételek száma, de sok nemzedék születik még és hal meg, mire a génekből kimosódik, ami évezredek alatt ivódott bele.

A civilizációnak nem a falu a bölcsője. A tudomány és a művészet nem ott terem. Művész jöhet onnan, rendkívüli esetben akár elsőgenerációs is, valami őstehetség, de tudós még ritkábban, és mindketten el kell, hogy menjenek a faluból, le kell vetkőzniük a falusi mentalitást. Az egyszerűség olykor nagyon szép tud lenni, de az emberiség fejlődésének nem lehet alapja.

Egy ország gazdaságát rendben irányítani, a társadalmat a legmagasabb civilizációs szinten tartani, annak szükség esetén példát mutatni, az emberi faj fejlődését előmozdítani – nagyjából ezek volnának a feladatai egy ország első emberének.

Magyarország első embere faluról származik. És a megnyilvánulásai azt mutatják, hogy falusi is maradt.

Esetleg andalodjunk el ezen, és dicsérjük a falut, ahogy én tettem néhány bekezdéssel előbb?

Éppen lehet...


DEUTSCH ÉS A HÁNYÁS

REZEDA VILÁGA
Szerző: Rezeda
2024.02.24.


Tegnap, midőn örömmel nyugtáztuk, a bátorak több tízmillió pénzünkbe kerülő világtól való elzárkózásuk során Deutsch Tamást bírták jelölni EP-választási listavezetőjüknek, csak gondoltuk, hogy kevés lesz oda ő szegény. Ám, mivel minden viszonylagos, és a rossznál is lehet még rosszabb (vö.: Örkény: A pogány Süttőfia Süttő gondolatai, miközben Vencellin abádszalóki prépost parancsára testét négyfelé szaggatták), nem gondoltuk volna, hogy elég egy nap, és bizonyítja nekünk, megfelelő választás volt ő oda.

Abban az értelemben mégpedig, hogy egy huszárvágással – a szokásos, ennyire végződő közösségi médiás bejegyzésében – tett tanúbizonyságot arról, nála lentebb nagy valószínűséggel márt nem lehet létezni. Ekkor természetesen morális, kognitív és egyéb készségekre gondolunk, mint ami alapvetésekre szükség van az emberi élethez, ha az ember pedig listavezető, akkor még inkább. De nem a Fideszben ezek szerint. Az állandóság azonban az ebben a történetben, hogy ezt megszoktuk, és meg sem lepődünk rajta.

Egyáltalán. Hogy ezt leszögezzük. És idézzük is rögvest, mert eleget pergett a dob, fokoztuk a várakozást, hogy vajon mit is sikerült közölnie a mi Tominknak, amellyel arra méltónak bizonyult, hogy megörökítsük az utókornak ezeken a lapokon is. Nos: „A sokszínűség önmagában nem érték. A hányás is sokszínű. Ennyi”. – Így és ekképp a Fidesz listavezetője, de amikor azt mondtuk, hogy ezzel ő közölni akart valamit, akkor egyből feltehető a kérdés: kinek. Mert valakinek csak szánta, és abban egészen biztosak vagyunk, nem nekünk.

Kinek tehát és akkor? Nos, minden bizonnyal az ő bávatagjainak, a szavazóbázisnak, akikről viszont más összefüggésben állapítottuk meg két napja, hogy valami őskori gomba szintjén leledzenek. Ehhez most hozzá teszünk egy kis moszatot is nagy szomorúan. Nem tudható, mi volt előbb, a Fidesz kommunikációjának folyamatos lentebb igazítása, hogy a táboruk nívójához klappoljon, illetve, hogy a kollégisták predesztináltan ilyenek. Harmadik eshetőség, hogy együtt hülyültek el, és uralkodnak így az országon mindörökre.

Ugyanakkor végül, de nem utolsó, sorban ez az odaböffenés szól afelé is, aki Deutschot erre a magas tisztségre jelölte. A választott ezt bírta előadni, mint ami Orbán kényes ízlésének megfelel, és lehet, nem is tévedünk ekkor olyan nagyot. Mert országunk fura ura is mutat nívójában ilyen mélységeket, aki örül annak, ha az egyik samesza tagadja a sokszínűség érték voltát, s ennek érzékeltetésére a hányásra bír gondolni. És ezt le is írja milliós tábornak való eljuttatás és szellemi örömszerzés szándékával minden bizonnyal, mert különben minek.

Nem értjük, viszont tudjuk, a sokszínűség önmagában miért fáj Deutschnak. Nagy valószínűséggel ő maga azonban nem, mert még nem vallotta be a tábori szürkéhez vagy a barna ingekhez való vonzódását. Illetve az is bizonytalan, gondol-e egyáltalán valamire is, mert erős a kétség mibennünk, s igazolásul most is a Fidesz kommunikációjára gondolunk, mint amelyik a jelmondatoktól eljutott a jelszavakig, és a jelek szerint útja nyílegyenes az artikulálatlan szógyökig vagy betűig. Néhány képregényes hangutánzó föliratig...


2024. február 23., péntek

AZ ÖNÁLLÓ ELBESZÉLÉS JOGA: LEGYEN FEBRUÁR 23-A NEMZETI EMLÉKNAP!

MÉRCE
Szerző: SZEGEDI DEZSŐ
2024.02.23.


Írásom szomorú aktualitását adja, hogy ma, február 23-án 15 éve annak, hogy rasszista terroristák meggyilkolták az 5 éves Csorba Robikát és az édesapját, Csorba Róbertet.


Az alábbiakban egyrészt amellett fogok érvelni, hogy minden közösségnek joga van ahhoz, hogy a saját történetét, ezen belül a fontos, kiemelkedő, meghatározó pozitív és drámai eseményeket autonóm módon, a közösség nézőpontjából mondhassa el, mutathassa be. Másrészt azt fejtem ki, hogy miért vélem szükségesnek, hogy bevezessük a közbeszédbe a romák ellen 2008-2009 között elkövetett rasszista támadássorozat kapcsán a terrortámadás kifejezést, amely a megtörtént cselekményeket pontosabban, valószerűbben írja le.

Minden közösségnek alapvető és elidegeníthetetlen joga, hogy saját maga mondja el, mutassa be azokat az eseményeket, amelyek a közösség története, identitása, kultúrája, múltja, jelene és jövője szempontjából alapvetőek, fundamentális jelentőségűek. Ebből következik, hogy minden közösségnek elemi joga, hogy maga jelölje ki és határozza meg azokat a jeles vagy éppen drámai erővel bíró eseményeket, amelyek kapcsán szükségesnek és fontosnak tartja a saját közösségében és szélesebb társadalomban való kollektív megemlékezést és emlékeztetést. Tehát kulturális és emlékezetpolitikai téren is evidensnek tekintjük a semmit rólunk nélkülünk elv érvényesülését.

Vannak olyan események, tragédiák, amelyek túlmutatnak az érintett közösségeken. Túlmutatnak, hiszen nem csak, vagy nem elsősorban az adott közösség életére, mindennapjaira hatnak, nyomják rá bélyegüket, hanem a széles társadalom szempontjából is meghatározóak, vagy legalábbis annak kellene lenniük.

Emlékbizottságunk szerint ilyen tragédia a 2008-2009-ben romák ellen elkövetett terrortámadás-sorozat. Az áldozatok magyar honpolgárok voltak. Olyan emberek, akik hittek abban, hogy az állam szavatolja a normális, biztonságos élethez való jogaikat, emberi méltóságukat, s megvédi őket a rasszizmustól, a kirekesztéstől, a fenekedő nácik támadásaitól. Tévedtek. Mindannyian tévedtünk.

A terrortámadások sajnos nem keltettek elemi felháborodást a társadalomban. Nem demonstráltak tömegek a rasszizmus és a romákat ért gyilkosságok ellen. A politikusok, a véleményformáló értelmiségiek – kevés kivételtől eltekintve – nem emelték fel szavukat a rasszista politikai tömörülések uszításai, a paramilitáris szervezetek megfélemlítő akció ellen. Sőt, a demokratikus pártok a szélsőjobb politikai fogalomkészletét kezdték használni, a rasszista szavazóknak pedig rendre politikai gesztusok sorát tették. Szégyenteljes csöndbe sulykolva, hogy mindez ártatlan honfitársak életét követelte.

Az áldozatok családjai, a magyarországi roma közösségek is egyedül maradtak e szörnyű tragédiával. Egyedül maradtak, hisz gyászukban, fájdalmukban csak kevesen osztoznak. Egyedül maradtak, mert az állam és annak képviselői máig nem tartják fontosnak azt, hogy kifejezzék az együttérzésüket, hogy a tragédia súlyának megfelelő és az áldozatok emlékéhez méltó módon kezeljék az ügyet.

Cselekvés, szolidaritás, kollektív kiállás helyett 15 éve fülsüketítő csend és közöny van.

A roma közösségeken kívül csak egy maroknyi humanista pro roma szervezet és civil számára fontos az áldozatokról való megemlékezés, s az emlékeztetés, illetve a társadalom figyelmének felhívása arra, hogy az ordas eszmék, a kirekesztő beszédmód nem tűnt el a közéletből. Sőt. Ugyanúgy mérgezi a közbeszédet, a paramilitáris szervezetek pedig ugyanúgy grasszálhatnak, és félemlíthetik meg a roma embereket, közösségeket.

A bántó, bénító csend és közöny falát kizárólag őszinte, bátor, humanista beszéddel, kiállással tudjuk lerombolni. Oly módon, hogy roma és nem roma közösen hajt fejet az áldozatok emléke előtt, mutat szolidaritást a gyászoló hozzátartozókkal. S oly módon, hogy nemcsak egy maroknyi civil számára lesz fontos az emlékezés az emlékeztetés, hanem a demokratikus közösség egésze számára. Közös megemlékezés, párbeszéd és kiállás nélkül nincs lehetőség a szörnyű és megmagyarázhatatlan tragédia feldolgozására. Csakis együtt, egymást erősítve van mód erre...

„AKKOR AZT MONDTÁK, BELEÁLLUNK NÉVVEL ÉS ARCCAL, CSAK BŰNHŐDJÖN VÉGRE”

444.HU
Szerző: RÉNYI PÁL DÁNIEL
2024.02.23.


- Olyan zárt világ működött a bicskei gyermekotthonban, ahonnan alig szivároghattak ki az erőszaknak kitett áldozatok panaszai.

- Az igazgató, aki válogatott módszerekkel manipulálta környezetét, huszonhat éven át élt egy épületben a gyerekekkel.

- A „kivételezetteket” pénzzel, törődéssel és ajándékkal jutalmazta, mindent elintézett nekik.

- „Mindenki tudta, az igazgató is, hogy sok gyerek folyamatosan be van állva.”

- V. János olyan pszichotikus függést alakított ki áldozataival, hogy volt, aki hosszú évek molesztálása után is szeretettel beszélt róla.

- Interjú Moskovics Judittal, az RTL Házon kívül riporterével, aki elsőként tárta fel a bicskei gyermekotthon sötét titkait.

444: Hogyan találkoztál először a bicskei gyermekotthonban történt visszaélések történeteivel?

Moskovics Judit: Megkeresett egy közeli ismerősöm barátja, egy számomra akkor ismeretlen nő, hogy el akar mesélni egy történetet, amitől képtelen szabadulni. 2014 tavasza volt. Végső elkeseredésében döntött úgy, hogy a nyilvánossághoz fordul. Egy kávézóban találkoztunk Schmidt Erikával, aki évekkel korábban élménypedagógusként dolgozott a bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthonban. Elmesélte nekem, hogy ebben a gyermekotthonban, – ahol külsősként, heti rendszerességgel tartott foglalkozásokat – az igazgató rendszeresen molesztálja a rábízott gyerekeket.

Azt is Erikától tudtam meg, hogy több gyerek 2011-ben már feljelentést tett az igazgató ellen, de a nyomozás eredménytelenül zárult, miután többen visszavonták a vallomásaikat. Bár a Magyar Narancsban megjelent egy cikk erről, nekem elkerülte a figyelmemet. A nyomozás lezárultával a sajtó sem foglalkozott vele tovább, ami érthető is volt: mihez kezdesz egy lezárult nyomozással, ha se vallomás, se tényállás, miközben az állítás, a molesztálás vádja, rendkívül súlyos, a vádlott pedig köztiszteletben álló ember. A rendőrség 34 tanút hallgatott meg az ügyben, mielőtt 2011-ben lezárta a nyomozást. Nem tudom hány szerkesztőség ment volna tovább egy ilyen sztorival.

De ezek olyan állítások voltak, amiket az újságíró nem söpörhet le az asztalról. Ahogy Erika egyre több részletet megvilágított, úgy körvonalazódott előttem egy különleges zárt világ, ami egyszerre volt ijesztő, mégis valóságos. A 87 éves Batthyány-kastély elmesélve is elvarázsolt hely hangulatát keltette. Hatalmas, véget nem érő kert, gyönyörűen felújított kastélypark. Szauna. Lovasterápia. Bicikli. Tavirózsák, rackajuhok. Minden van, még iskola is működik a falakon belül: sok gyereknek azon túl, hogy kiszaladnak az éjjel-nappaliba csokit venni, nem sok okuk van kilépni a vaskapun.

444: És egy igazgató, aki ott él a gyerekekkel egy fedél alatt.

MJ: Első pillanattól rendkívül furcsának találtam, hogy az igazgató maga is életvitelszerűen az épületben él. Kezdettől fogva ez volt a legnyugtalanítóbb részlet. Nem tudtam elképzelni, ennek milyen szakmai indoka lehet. Nem gondnok, hogy intézkedjen, ha csőtörés van. Miféle 24 órás szolgálat ez?

444: Mennyire szokványos jelenség ez egy gyermekvédelmi intézményben?

MJ: Tudomásom szerint, bár nem vagyok szakember, ez gyermekvédelmi szempontból is erősen kifogásolható, és egyáltalán nem megszokott dolog. Nem egyszerűen egy lakrész volt ez valahol az intézményen belül, hanem egy olyan kétszobás szolgálati lakás, ami közvetlenül az igazgatói irodából nyílt. És bár az épületben lakott, az igazgatónak volt egy saját tulajdonú lakása is Bicskén, amit albérletbe kiadott. Semmi nem indokolta, miért él az intézményben.

A másik szokatlan körülmény, amit Erika a kávézóban elmesélt, első perctől nyomasztott. Ahogy ismertette a zárt világ szereplőit, úgy vált világossá előttem, hogy ebben a történetben mindenki ismer mindenkit. A bicskei emberek közül sokan dolgoznak a gyermekotthonban, a konyhán, karbantartóként, ezerféle munkakörben. Fontos munkaadóhely ez a városban, ahol rendezvényeket is gyakran tartottak. Az igazgató lakásáról kiderült, hogy egyik helyettese bérli. Aztán az is, hogy ez az igazgató – „János bácsi”, vagyis V. János – egy köztiszteletben álló és kitüntetett díszpolgár Bicskén.

Azt tudtam, hogy egyetlen magyarországi gyermekotthon sem valami vidám hely, de a bicskei állapotok elmesélve is rémisztőnek hatottak. Nagyon sok bent lakó gyerek drogfüggő volt. Legtöbben pot-pourrit, lakásillatosításhoz használt, szárított növényi anyagokat szívtak. Bármit besodortak, amit be lehet. Gáztöltőztek. A herbál, a biofű mindennapos dolognak számított. Erre, az elbeszélések szerint, az intézmény vezetői nem tekintettek különösebb problémaként, amivel programszerűen foglalkozni kéne. Mindenki tudta, az igazgató is, hogy sok gyerek folyamatosan be van állva.

Mivel a gyerekek jelentős része szerhasználó volt, sokan nem vették komolyan azt sem, amikor egyesek panaszokat fogalmaztak meg.

PEDIG ELŐFORDULT OLYAN, ERIKA ELMONDÁSÁBÓL TUDOM, HOGY EGY GYEREK, MINDENKI ELŐTT AZT ORDÍTOZTA AZ IGAZGATÓI ELŐTTI FOLYOSÓN RÖHÖGCSÉLVE, HOGY „PEDÓJÁNOS, PEDÓJÁNOS!”

Az ilyen elszólásokat a dolgozók inkább elengedték a fülük mellett azzal, hogy „drogos hülyegyerekek, összevissza beszélnek”. A mindennapos megélése az volt ezeknek a helyzeteknek, hogy nem kell ezt nagyon komolyan venni...

ORBÁN VIKTOR ÚJ TÖRVÉNYT ÍGÉR, DE A GYERMEKVÉDELEMBEN JÁRTAS JOGÁSZOKNAK VAN EGY ROSSZ HÍRÜK: A JOGÁSZKODÁS NEM SEGÍT

QUBIT+
Szerző: BALÁZS ZSUZSANNA
2024.02.23.


„A magyar kormány a mögöttünk hagyott közel 14 évben mindvégig egyedülállóan nagy hangsúlyt fektetett a családok támogatására és a gyermekek védelmére. Ez a kormány mindenkinél nagyobb arányban támogatta a családokat, bevezettük a csokot, a babaváró támogatást, a falusi csokot, adókedvezményt biztosítottunk a gyermekes családoknak és teljes adómentességet a legalább négy gyermeket vállaló nőknek. Megdupláztuk a bölcsődei férőhelyek számát, és a korábbiakban nem látott nagyságrendű óvodafejlesztési programot indítottunk. Eközben elfogadtuk Európa legszigorúbb gyermekvédelmi törvényét; a pedofíliára vonatkozó büntetőjogi szabályozást szintén a konzervatív jobboldali kormánytöbbség szigorította. Külön pedofilnyilvántartást hoztunk létre (...), és minden korábbinál szigorúbb családvédelmi törvényt fogadtunk el (...). A családpolitikáért, családok támogatásáért a legtöbbet éppen Novák Katalin elnök asszony tette a 2014 utáni időszakban, ahogyan Varga Judit miniszter asszonynak is meghatározó szerepe volt a BTK szigorításában, a családvédelmi törvény elfogadásában és magyar és nemzetközi színtéren történő megvédésében” – kezdte a február 16-i kormányinfót Gulyás Gergely kancelláriaminiszter. A családokért dolgozó, sőt harcoló Novák Katalinról beszélt Orbán Viktor miniszterelnök is az egy nappal későbbi évértékelőjében. Orbán azt is hozzátette, hogy „a tanulságokon túl feladat is adódik, a magyar gyermekvédelmi rendszert meg kell erősíteni (...). Egy új gyermekvédelmi törvénycsomag formájában be kell nyújtanunk az országgyűlésbe.”

De vajon mennyit segít a magyar gyerekek helyzetén egy új gyermekvédelmi törvénycsomag? Mint azt Pintér Sándor belügyminiszter államtitkára, Rétvári Bence február 20-án kedden részletesen kifejtette a közösségi médiában, Orbán Viktor kormányát azzal biztosan nem lehet vádolni, hogy tartózkodott volna a törvénymódosításoktól. A gyerekek védelme nevében nemcsak a Gyermekvédelmi törvényt (Gyvt.) módosították (több tucatszor), hanem a Büntető törvénykönyvet (Btk.) és a Polgári törvénykönyvet (Ptk.), sőt az Alaptörvényt is. Rétvári szerint, akinek a Facebook-posztját a biztonság kedvéért az adófizetői forintokból gazdagon kistafírozott propagandagépezet nagyágyúi, a Magyar Nemzet, az Origo, a Pesti Srácok, a hirado.hu és számos kisebb orgánum is megfuttatta, az alábbiak voltak a kormány legfontosabb gyermekvédelmi intézkedései:

- 2012-ben új, minden eddiginél szigorúbb, a gyermekek védelmét hangsúlyosan megjelenítő Büntető törvénykönyv bevezetése;

- a gyermekek sérelmére bűncselekményeket elkövetők nevelési és gondozási hivatástól való elzárása;

- a kapcsolati erőszak mint bűncselekménytípus bevezetése;

- titkos menedékházak törvényi létrehozása;

- a gyámhatóság, gyermekvédelmi jelzőrendszer megerősítésére vonatkozó törvénymódosítás;

- egységes eljárásrend a gyermekvédelmi intézményekben, a nevelőszülőknél és a javítóintézetekben élő gyermekek bántalmazási eseteinek kivizsgálására és kezelésére;

- a gyermekek otthongondozási díjának bevezetése;

- a gyermekbántalmazás esetén korszerű segítséget és kezelést nyújtó Barnahus-modell hazai átültetése;

- pedofil-nyilvántartás létrehozása;

- a gyermekek sérelmére elkövetett súlyos szexuális bűncselekmények elévülésének megszüntetése;

- a gyermekpornográfia elkövetőivel szembeni súlyosabb szankciók bevezetése.

Évtizedek óta a gyermekvédelemben dolgozó, egyetemeken oktató jogászokat és a nemzetközi gyermekvédelemben is jártas szakembereket kérdeztünk arról, hogy ezek az intézkedések vajon mennyiben járultak hozzá a gyerekek védelméhez. Miközben ugyanis a kétharmados felhatalmazással bíró kormány a fenti – és még több tucat –, salátatörvényekben elbújtatott jogszabállyal, rendelettel, módosítással, vagyis épp a miniszterelnök által kifogásolt, majd paradox módon egy alaptörvény-módosítással orvosolni igyekezett, úgynevezett jogászkodással vitézkedett a gyermekvédelem érdekében, nemcsak a bicskei gyermekotthonban szexuális bűncselekmények áldozatává vált gyerekek sorsa jelzi, hogy a gyermekvédelemmel Magyarországon súlyos gondok vannak.

Egyre-másra történnek olyan bűncselekmények, amelyeknek családokban nevelkedő gyerekek válnak áldozatául: rendszerszintű hibák járultak hozzá például azoknak a gyerekeknek a meggyilkolásához, akikkel a gyerekek anyja által többször – eredménytelenül – feljelentett, vagy épp a börtönből frissen szabadult apjuk végzett a neki biztosított felügyelet nélküli láthatáson. A jelzőrendszer, vagyis az óvoda- és iskolapedagógusok, védőnők és orvosok által nem elég súlyosnak ítélt erőszakkal nemcsak a nevelőotthonokban vagy a nevelőszülőknél nevelkedő, hanem a családokban, sőt kifejezetten jómódú családokban élő gyerekek is találkozhatnak, és ezekkel az esetekkel szemben a magyar gyermekvédelmi rendszer sokszor éppoly tehetetlennek – rosszabb esetben érdektelennek – bizonyul, mint a bicskei gyermekotthonban szexuálisan bántalmazott gyerekek megvédésében...

PIKÓ ANDRÁS: A KERÜLETBEN ŐRZIK A FIDESZ KÁBA KÖVÉT, SZERETNÉK VISSZAKAPNI, ÉS MINDENT BE IS VETNEK

TELEX
Szerző: NAGY BÁLINT
2024.02.23.


Józsefvárosban 2019-ben néhány száz szavazattal győzte le a C8 civil szervezet jelöltje, az ellenzéki pártok által is támogatott Pikó András a Fidesz polgármesterét, Sára Botondot. A kormánypártok vélhetően nem mondtak le a kerületről: Józsefváros Pikó vezetése alatt is kitüntetett figyelmet kapott a kormányközeli médiától és a fideszes politikusoktól. A civil polgármester idén civil jelölteket is készül indítani, ebben a pártok nagy része támogatja, de nem mindenkivel egyeztek meg. Miért könnyebb pártkötöttségek nélkül? Mi válasza a „csövesvoksozására”, és miért nincs szerinte jelen a Fidesz a kerületben? Interjú Józsefváros polgármesterével, Pikó Andrással, aki arról is beszélt, hogy miért kellett a saját kerületi lapjukba olvasói levelet írnia.


Néhány napja kerületi választási szövetségről posztolt Facebookon. A hírek szerint a C8 civil szervezetnek és a Szikra Mozgalomnak is saját jelöltje lehet. Hogy állnak a tárgyalásokkal? Megvan a kerületi választási megállapodás?

A főváros legerősebb választási szövetsége alakul itt Józsefvárosban. 2018-ban rettenetesen leépült volt a pártstruktúra, 2018-ban egy időközin nagyon csúnyán megbukott az itteni ellenzéki pártok koalíciója. Ahhoz képest most a pártok jobb állapotban vannak, többet dolgoznak, és felnőtt két erős, helyi beágyazottságú mozgalmi szervezet: az egyik a Szikra, a másik a saját szervezetem, a C8. Az ő bevonásuk egy olyan politikai konstrukciót hoz, ami nincs másutt a fővárosban. Józsefváros egy különleges politikai terep: itt nagyon sok az olyan ellenzéki szavazó, akinek nincsen pártja. Őket is meg akarjuk szólítani. Itt egyébként az a különleges helyzet van, hogy a Momentum és a DK megfér egymással, ezért szerintem a legerősebb szövetségnek a gerince létrejött.

Szó volt arról, hogy ismét indítanának valamelyik választókerületben roma jelöltet. 2019-ben Balogh Lajos Pacit indították, azonban a képviselő 2020-ban elhunyt. Az ő hiánya hogy mutatkozott meg a kerületben? Miért fontos, hogy újra legyen roma képviselő?

Balogh Paci óriási veszteség volt, személyesen is nagyon megérintett. Az öröksége nagyon fontos, ezt megpróbáltuk életben tartani. A legfontosabbat meg is valósítottuk: a tehetséges roma gyereknek és most már felnőtteknek is járó ösztöndíjat. Fontos volt számára, hogy legyenek romák az önkormányzatban, ezért most másodjára írjuk ki a roma gyakornoki programunkat, van roma referensünk, már vannak is innen munkatársaink. Ha a Paci most hall, azt gondolom, büszke lenne, és valóban a szemébe tudnék nézni.

Fontosnak gondolom, hogy a főváros legnépesebb roma közösségével rendelkező kerületben folyamatosan tágítsuk azokat a határokat, ami az itteni romák kulturális, közéleti szerepvállalását is bővítik. Józsefvárosban érezzük a legjobban a Fidesz örökségét: gyakorlatilag vazallusi helyzetben voltak a romák, ha valamit el akartak érni. Ezzel szemben az a jó, ha ők valóban autonóm, szabad módon tudják megélni a cigányságukat. Az önkormányzat partner ebben.

A kerület tizenkét egyéni választókerületéből jelenleg kilencben van ellenzéki képviselő. Ők mind újraindulhatnak vagy lesz változás? Az MSZP társelnöke Kunhalmi Ágnes azt mondta a kerületről, hogy „győztes csapaton ne változtass”. De az ön által közzétett szövetségben egyelőre az MSZP és a Párbeszéd sem szerepel. Miért?

Nem lett több egyéni képviselői hely, de lettek új szereplők. Amennyire látom, a pártok elfogadták azt, hogy két helyen civil jelölt fog indulni. Az MSZP kijelentette, hogy engem támogatnak, mi fenntartjuk nekik a helyet a csapatban. Mivel országosan a közös indulásért gyűjtenek aláírást, nem lenne önazonos ha pozícióféltés miatt végül nem jönnének be ebbe a szövetségbe. Itt szerintem a saját választóikkal kellene elszámolniuk, mert ez a Fidesz érdekében álló forgatókönyv lenne.

Mi létrehoztunk egy helyi konstrukciót, abban van helye az MSZP-nek. Egyelőre várjuk őket, mert három tárgyalási fordulóban nem vettek részt. Ezt nem gondolom barátságosnak, de van lehetőségük csatlakozni. Az MSZP és a Párbeszéd tehát még nincs benne a helyi szövetségben, de meg fogjuk oldani. Azon dolgozunk, hogy helyek helyett a munkáról beszéljünk. Nem fogok sportállásokat osztani, de ha valaki dolgozni akar Józsefvárosért, az meg fogja találni itt a számára megfelelő munkát.

Józsefváros képviselő-testülete 12 egyéni választókerületi és 5 kompenzációs listáról bejutott képviselőből áll. A 12 választókerületben jelenleg 9-ben van ellenzéki képviselő, 3-ban pedig kormánypárti. A testületben jelenleg három frakció működik: a Fidesz-KDNP 5 taggal, a Józsefváros Jövőjéért frakció (DK-MSZP) szintén 5 taggal, illetve a Momentum-Párbeszéd frakciója 5 képviselővel...

IVÁNYI GÁBOR: "A SZEGÉNYSÉGET NEM LEHET FELSZÁMOLNI!"

FRISSHÍREK PODCAST 
Szerző: FRISSHÍREK PODCAST
2024.02.22.



Van kiút a mélyszegénységből, avagy milyen lehetőségei vannak annak a gyermeknek, aki szegény családba születik? Hogyan válik a gyermek a politika eszközévé, miközben fizikailag is fáj az éhezés? Kérdéseinkre Iványi Gábor az Oltalom Karitatív Egyesület elnöke válaszolt, miközben Orbán Viktornak is üzent.

„AZ AKKU-FELDOLGOZÓK SÚLYOSAN VESZÉLYEZTETIK AZ ÉLETMINŐSÉGET ÉS A KÖRNYEZETET”

ÁTLÁTSZÓ / MUTYIMONDÓ EXTRA
Szerző: ÁTLÁTSZÓ
2024.02.22.



A magyarországi akkumulátor-ipar okozta gazdasági és környezeti károk, fokozódó tiltakozás az újabb feldolgozó üzemek létesítése ellen, illegális raktárakban tárolt veszélyes hulladékok – ezekről a témákról volt szó az Átlátszó podcast-adásában. Vendégeink Győrffy Dóra közgazdász, valamint Orosz István, bátonyterenyei és Kormányi Zsolt, sóskúti lakosok voltak, a beszélgetésben az Átlátszót Bodnár Zsuzsa képviselte.


A kormány nagyhatalommá kívánja tenni Magyarországot az akkumulátor-gyártás terén, emiatt viszont gondoskodni kell az irdatlan mennyiségű akku-hulladék kezeléséről. Vendégeinkkel az ennek kapcsán felmerülő problémákról beszélgettünk.

Győrffy Dóra egyetemi tanár, közgazdász számos tanulmányban tárta fel, milyen következményekkel kell számolni a növekvő számú hazai akkus beruházás kapcsán. Az akkumulátorgyártás mind a gazdasági felzárkózás, mind a környezet szempontjából károsnak tekinthető Magyarország számára – fejtette ki a szerző egy korábbi tanulmányában.

Vendégünket műsorunkban az akkuhulladék sorsáról és kezeléséről írt újabb tanulmányában leírtakról faggattuk. Győrffy Dóra elmondta, hogy nemcsak az akkumulátorgyártás hazai erőltetése kecsegtet az ország számára kevés gazdasági előnnyel, hanem az akkuk újrahasznosítása is. A közgazdász számos érvvel és adattal támasztotta alá, hogy a feldolgozás – a gyártáshoz hasonlóan – nagyon energia- és vízigényes folyamat, valamint rendkívüli környezeti terhelést is jelent.

Szerinte elemzőként már értelmetlen is azt vizsgálni, hogy az akkumulátor-újrahasznosítás hazai kiépülése elősegíti-e az ország gazdasági felzárkózását az EU átlagához – sokkal inkább arra kell felhívni a figyelmet, hogy mennyire

súlyosan veszélyezteti a magyarországi életminőséget és környezetet.

A beszélgetés másik két vendége Orosz István, bátonyterenyei és Kormányi Zsolt, sóskúti lakos volt. Orosz István régóta követi a SungEel Kft. Bátonyterenyén működő feldolgozó-üzemének működését. Feljelentést is tett a cég által okozott környezeti és egészségügyi károkozás, valamint az illegálisan tárolt akku-hulladékok ügyében – ezekről több cikkünkben is beszámoltunk már.

Vendégünk a podcastban elmondta, hogy a Bátonyterenyén mért légszennyezettségi adatok és az üzem környezetében tapasztalt bűz, majd a cég folyamatos bírságolása rendkívül aggasztóak. Szerinte a hatósági ellenőrzések sem megbízhatóak, s emiatt a civil szervezetekre és a helyi lakosságra hárul a feladat, hogy az ügyben felhívják a veszélyekre a figyelmet...

FRIDERIKUSZ MOST: AZ ÍRÁSTUDÓK ÁRULÁSÁRÓL - INTERJÚ ESTERHÁZY PÉTER ÍRÓVAL, 2008. /// F.A. 274.

FRIDERIKUSZ PODCAST
Szerző: FRIDERIKUSZ SÁNDOR
2024.02.22.



"A Semmi művészet a föltámasztott anya könyve, az anyáé, aki ismeri a lesszabályt, és akinek nyelve, mely által a világhoz való viszonya meghatározódik, a futball nyelve. A fiú csak ehhez képest van, és minden és mindenki más is csak ehhez az anyafutballnyelvhez képest létezik. A futball, mely a szerző előző könyvében inkább a magántörténelem-írás eszköze és terepe volt, mostanra mint világszemléletet van jelen, melynek eredője az anyához és az anyanyelvhez való viszonyban gyökerezik: anyanyelv-komplexus.

Ha az olvasó Esterházy Péter regényében a családtörténeti szálat keresi, megtalálja - finoman megírt, kerek történetekben. Ha érzelmeket akar, azokat is: plátói szerelem, gyengédséggel teli házastársi szeretet, no meg az anyai meg az apai. Aki az esterházys-önreflektív szövegvilágra kíváncsi (hol kezdődik, és hol végződik az író?), az sem fog csalatkozni. Irónia, szépség, történelem, aranycsapat, apa, nagymama, nagynéni, nagybácsi, anya, élet és halál, főként halál, de az nagyon szépen megírva. És az élet is, persze, a halál előtt."

Ez a beszélgetés Esterházy Péterrel 2008-ban akkor készült, amikor megjelent a Semmi művészet című kötete, és bár az interjú elején erről is van szó, de aztán valahogy, valamiért mégis az írástudók felelőssége, az írástudók árulása felé fordult a beszélgetés.

PUTYIN JOBB- ÉS BALOLDALI NYUGATI POLITIKUSOKAT EGYARÁNT MEGTÉVESZTETT - A KLUBRÁDIÓ NEMZETKÖZI LAPSZEMLÉJE

KLUBRÁDIÓ / VILÁGTÜKÖR
Szerző: KÁRPÁTI JÁNOS
2024.02.23.


Új könyvében Paul Lendvai magyarázatot ad arra, miként tévesztett meg a szovjet-orosz rendszer és mindenekelőtt Putyin oly sok, jobb- vagy baloldali nyugati politikust és értelmiségit – írja a recenziójában a Der Standard.


Lendvai Pál új könyvét, az Über die Heuchelei, vagyis A képmutatásról című művet méltatja Hans Rauscher újságíró a bécsi Der Standardban, ahol a veterán szerző, Közép- és Kelet-Európa-elemző ma is rendszeresen publikál. Mint írja, ebben a könyvben Lendvai magyarázatot ad arra, miként tévesztett meg a szovjet-orosz rendszer és mindenekelőtt Putyin oly sok, jobb- vagy baloldali nyugati politikust és értelmiségit.

Rauscher szerint Lendvainak megvan az a – zsurnaliszták körében ritka – adottsága, hogy elemezni és mesélni is tudjon. Évtizedek során begyűjtött élményeit úgy képes megosztani, hogy közben azokat értelmezési keretbe helyezi. Mostani könyve, amely nélkülözhetetlen segédeszköz lehetne számos politikus számára, kaphatta volna akár azt a címet is, hogy Az elvakultságról, mármint nyugati politikusoknak a keleti potentátok irányában mutatkozó elvakultságáról.

Lendvai témája Oroszország, a Balkán és különösen Magyarország vonatkozásában a nyugati politikusok értetlensége – olvasható a recenzióban. A megcsalatottság, pontosabban Oroszország vonzereje eszerint a történelmi kapcsolódások alapján a baloldaliak esetében azzal függ össze, hogy hagyományosan képmutató imperialista világhatalomnak tekintették, és mint ilyet, elítélték az Egyesült Államokat. A jobboldali populisták és nemzeti konzervatívok ugyanakkor megvetik az általuk dekadensnek, a leszbikusokkal és melegekkel szemben toleránsnak tekintett amerikai kultúrát, és empátiát mutatnak az állam csúcsán álló erős ember iránt.

Rauscher kiemeli még az új Lendvai-könyvnek azt a fejezetét, amely a jugoszláv állam széthullásának a dinamikáját mutatja be, valamint azt a megállapítást, amelyet a szerző Sebastian Kurz volt osztrák néppárti kancelláról tesz a könyvben. Ez így hangzik: „Soha nem láttam még olyasvalakit, aki az áldozat és a vádló szerepében egyaránt a politikai képmutatás olyan virtuózának bizonyult volna, mint ez a 37 éves, visszaútra szóló jeggyel is rendelkező polit-nyugdíjas.”

A holland miniszterelnök már megszerezte a NATO-országok kétharmadának támogatását, esélyes hogy ő legyen az új főtitkár

Most nézzük a Politico amerikai portál európai kiadását, amely úgy értesült, hogy Mark Rutte, az eddigi holland miniszterelnök már megszerezte a NATO-országok kétharmadának – a jelenleg 31 tagállam közül több mint húsznak – a támogatását ahhoz, hogy ő legyen az atlanti szövetség új főtitkára. A Politico tudomása szerint más nevet nem is terjesztettek a tagállamok elé véleményezésre, és bár az egyeztetések még nem zárultak le, Rutte jelöltsége mögött növekvő támogatás van. A NATO júliusban Washingtonban tartja következő csúcstalálkozóját, és az a cél, hogy addigra elfogadtassák Ruttét a távozó norvég Jens Stoltenberg utódjaként, aki tíz évvel ezelőtt lépett hivatalba. Megjegyzem, ez a szokásosnál jóval hosszabb idő a poszton, de Stoltenberget többször is meghosszabbították, előbb a COVID-járvány, aztán az Ukrajna elleni orosz agresszió miatt.

Az a mintegy tíz tagország, amely még nem mondta ki az igent, eltérő okokból tartózkodik ettől – írja a Politico. A Bloomberg hírügynökségre hivatkozva úgy véli, a török hallgatás oka az, hogy Ankara elvárná Ruttétől, hogy ne részesítse előnyben az EU-tagállamokat a NATO-n belül. Magyarország – áll a Politico cikkében – régóta nézeteltérésben van Ruttével, aki élesen bírálta a demokrácia magyarországi visszaszorulását. Zárójelben emlékeztetek arra, hogy Ruttéről mondta egy európai uniós vita során Orbán Viktor, hogy „a holland fickó”. Ami a balti államokat illeti, nem világos még, hogy beállnak-e Rutte mögé, akitől több politikai támogatást várnának Ukrajna NATO-csatlakozásának elősegítését illetően. Kaja Kallas észt miniszterelnök maga is érdeklődést mutat a NATO legmagasabb nem katonai tisztsége iránt. Ugyanez érvényes Krišjānis Kariņš lett külügyminiszterre.

A balti országok közösen tiltakoznak az EU mezőgazdasági politikája ellen

Az EurActiv brüsszeli portál beszámol arról, hogy kelet-európai, illetve balti országok – nevezetesen Csehország, Szlovákia, Magyarország, Lengyelország, Litvánia, Lettország és Bulgária – gazdálkodói egyesítették erőiket, és közösen tiltakoznak az EU mezőgazdasági politikája ellen. Közülük sokan – főként a csehek és a szlovákok – bírják saját kormányuk támogatását, vagy legalábbis megértését – olvasható a cikkben. Az említett országok agrárkamarái közös memorandumot fogalmaztak meg, amelyben – írja az EurActiv – elutasítják a mezőgazdasági termelés mennyiségi korlátozását, valamint követelik az EU és Ukrajna közötti vámmentességi megállapodás eltörlését, a közös európai mezőgazdasági politika szabályainak egyszerűsítését. A közös tiltakozás legjellemzőbb formájának az ígérkezik, hogy a gazdák traktorokkal és más mezőgazdasági nagygépekkel a határátkelőkhöz vonulnak. A fő figyelem a cseh-szlovák határra irányul, ahová a két ország kamaráinak képviselői mellett a magyarokat is várják a tiltakozó rendezvényre.

MEGINT NŐTT A SZÁM, IDÉN MÁR 23 EZER HATÉVESNEK KÉRTEK ISKOLAHALASZTÁST AZ OKTATÁSI HIVATALNÁL

NÉPSZAVA
Szerző: JUHÁSZ DÁNIEL
2024.021.23.


A beadványok többségét elfogadták, ami azt is jelezi a Szülői Hang Közösség szerint, hogy felesleges volt szigorítani, bonyolítani a rendszert.


Idén összesen 23 342-en kérelmezték az Oktatási Hivatalnál (OH), hogy a tankötelezettségi korhatárt elérő gyermeküknek még ne kelljen iskolába mennie a szeptemberben induló 2024/2025-ös tanévben – derült ki az OH lapunk megkeresésére küldött tájékoztatásából.

Az iskolahalasztási kérelmek nagy többségét már el is fogadták, a hivatal 21 053 gyermek esetében döntött a hatéves kortól kötelező beiskolázás egy éves halasztásáról. További 1540 kérelem esetében még nem érkezett be a szakvélemény a szakértői bizottságoktól. Az összes kérelem közül az OH 14 483 esetben fordult a pedagógiai szakszolgálatokhoz a gyermekek vizsgálata és szakvélemény elkészítése miatt.

A halasztási kérelmek száma folyamatosan nő.

2021-ben 16,4 ezer, 2022-ben 21,3 ezer, 2023-ban 22,7 ezer, idén pedig 23,3 ezer kérést adtak be.

A kormány 2019-ben változtatott a hatéves kortól kötelező iskolakezdés, valamint az iskolaérettség megállapításának szabályain, a módosítások 2020 januárjában léptek életbe. Az óvodapedagógusok és a szülők már nem dönthetnek arról, hogy egy hatéves kisgyermek érett-e az iskolára, vagy jobb lenne számára, ha egy évet még óvodában maradna. A kérdést – sokszor a szakszolgálatok bevonásával – a hivatal dönti el, az iskolahalasztást az OH-nál kell kérelmezni, idén erre január 18-áig volt lehetőség. A szigorítást a kormányzat azzal magyarázta,

hogy korábban sokan visszaéltek rendszerrel és indokolatlanul tartották vissza a gyerekeket az iskolától.

A 2020-ban életbe lépő változtatások előtt évente mintegy 30 ezer gyermek esetében döntöttek az iskolakezdés elhalasztásáról a szülők és az óvodák, 2021-ben viszont már csak 16,4 ezer kérelem érkezett az OH-hoz. A Szülői Hang Közösség szerint a kérelmek visszaesésében nagy szerepe volt annak, hogy a szülők és az óvodák sem kaptak megfelelő tájékoztatást az új eljárási rendről – például, hogy pontosan milyen papírokat kell beszerezni
,

így sokan kimaradtak a kérvényezésből, rengeteg kisgyermek kerülhetett éretlenül az iskolákba.

A szülői civil szervezet ezért részletes tájékoztató kampányt indított, mire 2022-ben már 21,3 ezerre, 2023-ban 22,7 ezerre, idén pedig 23,3 ezerre nőtt a kérelmek száma, amelyek nagy többségének helyt adott az OH, tavaly például 98 százalékos arányban.

A Szülői Hang képviselője, Miklós György arra is rámutatott, hogy azoknál a gyerekeknél, akiknél már óvodában sajátos nevelési igényt (SNI) vagy beilleszkedési, tanulási és magatartási nehézségeket (BTMN) állapítottak meg, nem kell külön kérvényezni az iskolahalasztást az OH-nál, elég az illetékes pedagógiai szakszolgálathoz fordulni. Vagyis azoknak a gyerekeknek a száma, akik egy évvel később kezdik az iskolát, néhány ezerrel magasabb lehet az OH által közölt adatoknál. – A számok lassan megközelítik a 2020 előtti adatokat. Ez, valamint az elfogadott kérelmek magas aránya is azt mutatja,

hogy nem történtek tömeges visszaélések, ezért felesleges volt úgy átalakítani, szigorítani a rendszert, hogy az a szülők és a gyerekek életét nehezítse meg

– mondta a Népszavának Miklós György...

SÚLYOS CIVILIZÁCIÓS ÉS MORÁLIS KÉRDÉSEK, VALAMINT POLITIKÁN TÚLI CIVILIZATORIKUS TÖRÉSVONALAKAT, AMELYEK NÉLKÜL A TELJES TÖRTÉNET CSAK RÉSZBEN VÁLIK ÉRTELMEZHETŐVÉ

FACEBOOK
Szerző: GÁBOR GYÖRGY
2024.02.22.


Sámuel második könyvének egy helyén (2Sám 21,10-14) olvasható az a megrendítő eset, amikor a gibeoniták kegyetlen módon, bosszúból kivégzik Saul hét leszármazottját, ám az egyik megölt áldozat anyja népe törvényeinek, szokásainak és hagyományainak megfelelően azonnal megadja a végtisztességet a kivégzetteknek. S mindezt látva, Dávid ennek hatására kérte ki a gileádiaktól a filiszteusok által ugyancsak kegyetlenül kivégzett Saulnak és Jonatánnak a csontjait, hogy méltóképpen eltemethesse őket.

Thuküdidész A peloponnészoszi háborúról írott munkájában (I,138) elmondja, hogy a Kis-Ázsiában meghalt Themisztoklészt rokonai akaratának megfelelően hazaszállították és Attikában eltemették, ám „az athéniak tudta nélkül, mert nem lett volna szabad itt eltemetni, hiszen hazaárulásért volt számkivetésben.” Vagyis nem a végtisztesség mindenkinek kijáró ténye vált kérdésessé az athéniak számára, hanem az, hogy szolgálhat-e megszentelt földként hazájának földje az áruló számára.

És persze az Antigonéban Kreón nem az istenek törvényével kíván szembeszegülni, amikor elrendeli, hogy Polüneikészt temetetlenül kell hagyni, hanem a rendelete nem más, mint politikai provokáció. Maga mondja, hogy „régóta vannak itt / Oly férfiak, kik ellenem lázítanak, / Titkon rázzák fejük s nem hajtották nyakuk / Törvényeim jármába engedelmesen. / Azok voltak, már látom én világosan, / Kik ezt megtenni felbéreltek másokat.” Vagyis Kreón saját politikai ellenzékének szánt provokációjáról van szó, ugyanis a temetetlenül hagyott holttest – Kreón logikája szerint – előcsalja majd a politikai ellenzékét, hogy azok az isteni törvényre hivatkozva megadják a végtisztességet Polüneikésznek.

Súlyos civilizációs és morális kérdések, amelyek az ókori Izraelben vagy az ókori Görögországban, a nyugati civilizáció két meghatározó bázisán tökéletesen azonos elbírálás alá estek. A példák egyébként tetszőlegesen szaporíthatók, s csak emlékeztetnék arra, hogy a holttestek meggyalázása, megcsonkítása, temetetlenül hagyása a későbbiekben is a legelborzasztóbb tettnek számított, a civilizáción kívüliség legbarbárabb megnyilvánulásának.
Navalnij tragikus történetével kapcsolatosan mindenki – amúgy helyesen - a politikai összefüggéseket keresi, a hatalmát az első pillanattól kezdve gyilkosságokkal, robbantásokkal megalapozó, s a politikai vitapartnereit toronyépületek ablakán szakmányban kihajíttató, ellenfeleivel barbár kegyetlenséggel leszámoló, s továbbra is a régről jól bevált KGB-s üzemmódban tevékenykedő véreskezű diktátornak a meghatározó szerepét és a kimeríthetetlenül gazdag orosz diktatórikus tradícióból alaposan megismert működésmódot és logikát emlegetve.

Ám Navalnij történetével kapcsolatosan – amúgy helytelenül – nem igen hozzák szóba azokat a politikán túli civilizatorikus törésvonalakat, amelyek nélkül a teljes történet csak részben válik értelmezhetővé, s amelyek nélkül aligha lesz világos, hogy az EU-tagállam és NATO-szövetséges Magyarország kormánya, amely a keresztény értékekről delirál, hazudik és handabandázik a nap 24 órájában, kit is tekint legfőbb szövetségesének, s kinek is valójában a leghűségesebb fegyverhordozója, bajtársa, cinkosa és tettestársa. Tudniillik annak a gyilkos diktatúrának, ahol ablakokon hajítják ki a diktátornak nem tetszőket, ahol az idegméreg bevetése napi rutin, még akkor is, ha az külföldön történik, s akár a civil lakosságra jelent veszélyt, ahol a XXI. században is bevett gyakorlat egy másik szuverén ország lerohanása, s a polgári lakossággal szemben rendszeresített tömeggyilkosság, s ahol a kegyeleti szempontok nem jelentenek semmit, minthogy a hatalom által meggyilkolt emberek holttestét mindaddig nem adják ki a családnak, amíg a gyanús és árulkodó nyomokat gondos kezek el nem takarítják.

A civilizáció szónak Erasmus óta több jelentése van, köztük viselkedési formát is jelent, amelynek ellentéte a vadság, a barbárság állappota.

Mindenesetre Norbert Elias alapműve, A civilizáció folyamata még a mindennapi viselkedési formákat is számba veszi, így például a köpést, az étkezési szokásokat, a különféle biologizmusokat stb. az európai civilizálódási folyamatok leírására.

Ám ablakon történő rendszeres kihajításokról vagy holttestek kiadásának megtagadásáról nem számol be.

SZÜRKE ALKOTMÁNYJOGÁSZ VÁLTJA NOVÁK KATALINT | KICSODA SULYOK TAMÁS, A FIDESZ ÁLLAMFŐJELÖLTJE?

PARTIZÁN
Szerző: Partizán
2024.02.22.



Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnöke lesz a Fidesz-KDNP köztársaságielnök-jelöltje - jelenette be a Balatonalmádiban tartott kihelyezett frakcióülés utáni sajtótájékoztatóján Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője. A kegyelmi ügy miatt lemondott Novák Katalin utódjáról várhatóan márciusban dönt az Országgyűlés. 

Mai adásunkban értékeljük a kormánypártok döntését, meghívott vendégeinkkel átbeszéljük Sulyok eddigi szakmai életútját, valamint hogy mit várhatunk tőle a nemzet egységét megjeleníteni hivatott államfői poszt várományosaként. 

0:00 - Visszaszámláló 
4:42 - Schiffer András - ügyvéd, volt országgyűlési képviselő 
34:21 - Hacsi Gábor - jogállam-szakértő, Amnesty International 
51:45 - Lakatos Júlia - Nemzetközi igazgató, Méltányosság Politikaelemző Központ