2024. október 1., kedd

RENDASZERHASZNÁLAT

HÍRKLIKK
Szerző: KÉRI LÁSZLÓ
2024.10.01.


Sokban van már nekünk ez a rendszer. Egyre többet kell fizetnünk érte, miközben a rendszer mind nyilvánvalóbb működési zavaraival hovatovább a mindennapi életfeltételeinket teszi hónapról-hónapra nehezebbé. Hol az oktatás, hol a közlekedés működési akadozásaitól kell szenvednünk, s akkor az egészségügyet már nem is merjük említeni.


Hónap végén viszont mindig megjön a számla: ennyit és ennyit fogyasztottunk, cserébe pedig ennyit és ennyit kell fizetnünk. Fizetünk is becsülettel, amíg tudunk… Időnként azért az ember elidőzik a számlánál, elkezdi böngészni a részletes tételeket és a meglepetéstől elakad a lélegzete. Ugyanis a legnagyobb tétel nem is az aktuális, adott hónapban mért fogyasztás, hanem a RENDSZERHASZNÁLATI DÍJ.

Elhasznált rendszer

Hogy is van ez? Miért is kell még külön is fizetnünk a rendszer használatáért? Hiszen beszedik az adóinkat, példátlan mértékben megadóztatják a mindennapi fogyasztásainkat, az élelmiszervásárlásainkat, a tankolásainkon is elsősorban a költségvetés gazdagszik, és a legalapvetőbb közigazgatási szolgáltatások árai is megállíthatatlanul emelkednek, nem beszélve a láthatatlanul reánk rótt terhekről. (A tranzakciós illetékektől, a jogosítvány-árakig, a büntetési tételek megemelkedéséig, se szeri, se száma a rejtett inflációs trükköknek.) Sokba van ez a Rendszer nekünk, és úgy tűnik, mintha nem is magunkat, hanem csak egy vékonyka réteget finanszíroznánk, egy olyan kislétszámú csoportot, amelynek a vagyona, jóléte még a Covid és az infláció éveiben is rendületlenül, példátlan mértékben gyarapodott és gyarapszik – minden pillanatban.

Miért nem a Rendszer fizet nekünk azért, mert egyáltalán még elviseljük? Igaz, a legeslegutolsó kormányfői ígéretekből mintha azt lehetne kihámozni, hogy jövőre megint pénzesőt várhatunk, ami már azért is érthető, mert választások előtti év lesz. Jó lenne viszont azt is az emlékezetünkbe idézni, hogy a legutóbbi (2021-22-es) kegyosztással is inkább jártunk hosszabb távon pórul, semmint szerencsésen. Utána az árfolyamromlással, valamint a két éven át szorongató inflációval együttesen kamatostól vették vissza tőlünk a 21-22-es, féléves adakozás jótéteményeit. Most, a szeptemberi Nagy Terv meghirdetése nyomán joggal lehet deja vu-érzésünk, ezt a trükköt nem is oly régen egyszer már láthattuk, az élesebb emlékezetűek pedig azt is tudhatják, hogy történelmileg hasonló „megoldásokból” kivétel nélkül rosszul jött ki Magyarország népe.

Egyszóval, nagyon elhasználtnak tűnik ez a Rendszer és mind többen érzik megengedhetetlen túlzásnak a jelenlegi rendszerhasználati díjat. A fogyasztásunk számottevően nem nő, a rendszerhasználati díjak viszont szünet nélkül emelkednek...

A LEGŐSZINTÉBB FIDESZES: ORBÁN BALÁZS; EVELIN KITÁLALT MAGYAR PÉTERRŐL

POTTYONDY EDINA VIDEÓPODCAST
Szerző: POTTYONDY EDINA
2024.10.01.



A legőszintébb fideszes: Orbán Balázs; Evelin kitálalt Magyar Péterről.

NE TŰNJ OKOSNAK

REZEDA VILÁGA
Szerző: Rezeda
2024.10.01.


Szerencse, hogy megint összegyűltek a Parlementben a honatyák-, és anyák, illetve a hazátlan bitangok, vö.: ellenzék, azaz homelessek. Mivelhogy ősz van. És bár a nyárra egyáltalán nem panaszkodhatunk, hogy uborkaszezon lett volna, mostantól minden bizonnyal nagyobb koncentráltsággal kapjuk a képünkbe a showt. Van egyrészt a falak között a Fidesz (per KDNP), akik, illetve amelyek másfél évtizede azt csinálnak, amit csak akarnak, illetve egy olyan ellenzék, amelynek már eddig sem kellett volna bejárnia, hogy legitimizálja a maffiát.

Mára viszont egy olyan ellenzék csinál úgy, mintha a létezésnek egyáltalán volna valami értelme, amelynek tagjai jelen állás szerint be sem jutnának az országgyűlésbe. Így innen nézve delikát ez az egész. Viszont azt nem tagadhatjuk, hogy mindig tudunk valami újat tanulni, vagy régi dolgokat látunk olyan új köntösben megjelenni, amitől leesik az állunk. Feltéve, ha van még valami, amin el tudunk csodálkozni, de ez a készség és képesség már egyre kevesebbünkben van meg, így többnyire mélán nézzük, mit dobott nekünk a gép.

Hát ezt. Ritka dolog és alkalom, ha doktorminiszer urunk megjelenik az ódon és avas szagú falak között, ha ott adja elő azt, amit előtte számtalan alakban mindenféle leuralt médiában. Most sem volt ez másként, s mivel a jelenlegi agymacskája a gazdasági semlegesség, amiről már születése pillanatában állapították meg a hozzá értők: olyan nem létezik, ő azonban annyira rá van pörögve momentán erre, hogy képtelen abbahagyni. Tehát tegnap is erről értekezett azzal a teherrel, senki nem röhögött e képébe, hogy hagyja abba a mókálódást.

Nincsen ehhez már sem kedve, sem ereje senkinek, a magyar országgyűlés az idők során lassan belesüppedt a totális hülyeségbe, ám innentől egyszerűsítünk a dolgon. Azaz, nem mondjuk el újólag Orbán totális sületlenségeit, hanem segítségül hívunk egy lapot, amely semlegesen akar tudósítani arról, amiről ily módon nem lehet, mégis sikerült egyetlen mondatban összefoglalnia egyetlenünk eszement agyamenését, amit amúgy ott a falak között rezignáltan hallgattak azok, akik éppen már be sem kerülnének oda.

„A miniszterelnök parlamenti beszéde a tényeket illetően érintőleges kapcsolatban volt a valósággal, helyzetértékelése már párhuzamos univerzumban mozgott, a jövőre vonatkozó tervei pedig lázálomba illők.” – Így a tudósítás kezdete, ami után a többit már el sem kell olvasni, hiszen előttünk áll ekképp is a téboly maga. De bármilyen meglepő is, a kulcsot a fölfejtéshez Kövér pedellus adta meg egy, épp az üléssel párhuzamosan megjelenő interjújában. Kövér minden szava maga a kinyilatkoztatás, ez is az volt.

Mindnyájunk kedvenc házmestere szerint: „aki államtitkári pozíciót tölt be, az ne kezdjen el értelmiségi módon viselkedni, és okoskodni, mert hibát követ el”. Ezt az intést amúgy Orbán Balázs kapta a meglehetősen élénk ordítást kiváltó ideája miatt, miszerint az oroszoknak nem szabad ellenállni, hanem szépszerével megadni magunkat nekik, viszont ezzel az a baj, hogy nem értelmiségi attitűdöt, sokkal inkább a hazaárulásét látjuk benne. Hiába magyarázkodik tehát Kövér, a baj megtörtént, viszont ez az idea, amit előadott, azért nekünk is új...

SINKÓ ESZTER: KÖNNYEN LEHET SOK PÉNZT ROSSZUL ELKÖLTENI AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN

SZABAD EURÓPA
Műsorvezető: LAMPÉ ÁGNES
2024.09.29.



Az egészségügyi közgazdász szerint nagyon negatív a magyarok véleménye az egészségügyi ellátó rendszerről, teljesítőképességről, hozzáférhetőségéről, és arról, hogy a polgárok mennyire minőségi ellátást kapnak. Sokszor ugyanis már az is gondot jelent, hogy a beteg bejusson a háziorvoshoz. Lehetetlen feladat egy kézből irányítani az egészségügyet, véli Sinkó Eszter. A szolgáltatás reakcióképessége nagyon leromlott az elmúlt időszakban, mióta az ellátórendszerek döntő többsége állami kézbe került. A kormányok az elmúlt 34 évben mindig is szerettek különböző népegészségügyi programokat letenni az asztalra. Kérdés, a kabinet most mennyi humánerőforrást hajlandó átcsoportosítani, és mennyi pénzt tesz hozzá. A várólisták ügye továbbra sem megoldott, a János Kórház például már csak 2026 őszére ad időpontokat. Hiába a prevenció, ha mégis baj van, a betegek akár a sebészeti ellátáshoz sem jutnak hozzá. Az ellenzéki önkormányzatok is a szakma szabályai szerint működtetik a szakrendelőket, az orvosok nem politikai szempontok alapján kezeik a betegeket. Az idei nyár kiverte a biztosítékot a légkondicionáló berendezések ügyében, az állampolgárok türelmetlenebbek, sokkal dühösebbek, nehezebben fogadják el a rossz kórházi körülményeket. Magyar Péter tevékenysége pedig katalizálta ezeket az indulatokat, ezért a kormány kénytelen felvenni a kesztyűt. Közben mindenhonnan próbál pénzeket összesöpörni, ami az egészégügyi szereplőket is érintheti. A kormány még a Kelet-Európai régióhoz képest is GDP arányosan 700 milliárddal költ kevesebbet az egészségügyre, emlékeztet a szakember.

01:43 Magyarok negatívan ítéli meg az egészségügyi ellátást 
07:01 Egy újabb népegészségügyi stratégia? 
16:10 Lesz klíma a kórtermekben és milyen az új ügyeleti rendszer? 
24:03 Miért kap kevesebb pénzt az egészségügy? 
31:01 Pénzelvonások következményei

A KÜLÖNBSÉG UKRAJNA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT - A 444 NAPINDÍTÓ HÍRLEVELE

444.HU
Szerző: HERCZEG MÁRK
2024.10.01.


Parlamenti botrányok, Orbán Balázs múlni nem akaró hibája, Magyar Péter zsarolása, Izrael durvulása, és humoros répafaragványok a 444 reggeli hírlevelében.

Ismét itt a 444 napindító hírlevele (és nem az egyetlen), benne az elmúlt nap fontosabb anyagaival.





2024. szeptember 30., hétfő

MAGYAR INFÓ 10. RÉSZ

MAGYAR PÉTER HIVATALOS
Szerző: MAGYAR PÉTER HIVATALOS
2024.09.29.



Magyar Infó 10. rész

AMERIKAI NÉPSZAVA: GYURCSÁNY HAZAÁRULÓNAK NEVEZTE ORBÁNT, AKI ELADTA AZ OROSZOKNAK AZ ORSZÁGOT

AMERIKAI NÉPSZAVA
Szerző: AMERIKAI NÉPSZAVA
2024.09.30.



Nagy beszéd lett volna Gyurcsány Ferenc felszólalása a parlamentben, ha Kövér László belé nem fojtja a szót. A DK elnöke azt idézte fel, hogyan lett a leginkább oroszellenes politikus, Orbán Viktor, Szentpéterváron 15 perc alatt a legoroszbarátabb politikus. Magyarul: áruló.

Történelmi beszéd lehetett volna, maga az esemény így is történelmi szituáció. Gyurcsány akkor tenné helyesen, ha ezt a felszólalását, történelmi beszédét, amit nem mondhatott el, befejezné, megírná, és nyilvánosságra hozná. A hazaárulást hazaárulásnak nevezve.

Gyurcsány emlékeztetett: 2009 novemberében Orbán 15 percre négyszemközt találkozott Putyinnal, és azt követően oroszpárti politikusként ment haza. Gyurcsány Ferenc szerint ez azt bizonyítja, hogy Putyin valamivel markában tartja Orbánt.

A jelenleg még mindig a legnagyobb parlamenti ellenzéki párt vezetője ezután sorolni kezdte, hogy Orbán eladta magát, eladta saját becsületét, a hazája becsületét, a hazája függetlenségét és önállóságát. Míg eljutott a hazaárulásig, noha csak „árulásnak” nevezte.

„Magyarországnak áruló kormánya és áruló miniszterelnöke van” – mondta Gyurcsány Ferenc, amikor közbeszólt Kövér László házelnök, aki kimondta a beszéd jelentését, mikor azt állította: Gyurcsánynak nincs joga „lehazaárulózni” a kormányt és miniszterelnököt.

Mert Gyurcsány Ferenc ezt tette, hazaárulónak nevezte Orbánt, aki Oroszországnak adta el az országot és az ország függetlenségét. Ez a kijelentés a magyar parlamentben hangzott el, amelynek történelmi súlya és jelentősége van.

Orbán valóban hazaáruló. A Gyurcsány-beszéd annak kapcsán mondta ki ezt, hogy Orbán politikai igazgatója, Orbán Balázs odáig ment, hogy ha az oroszok megtámadnák Magyarországot, akkor nem lenne szabad ellenállni. Majdnem behívta az oroszokat.

Kövér László kocsmai színvonalú beszólása, az ellenzék vezetőjének megtámadása, egy demokratikus parlamentben világbotrány lenne. 2010 előtt, még inkább a kilencvenes években, amikor még demokrácia volt Magyarországon, Budapesten is az lett volna.

Kövér minősíthetetlen stílusban vonta meg a szót Gyurcsánytól, úgy beszélt vele, ahogy a kutyájával sem beszél az ember. Ez mindent elmondott arról, hogy a magyar parlament minden, csak nem parlament. Magyarországon a demokrácia látszata sem létezik.

A parlamenti ellenzék vezetőjének joga van hazaárulónak („árulónak”) nevezni azt, aki az orosz érdekeket szolgálja ki, Magyarországot az orosz érdekeknek szolgáltatja ki, az orosz propagandát terjeszti, és szembefordítja az országot a szövetségeseivel az oroszok miatt.

Amit Orbán „békepolitika” címén előad, az közönséges hazaárulás. A Büntetőtörvénykönyv által megfogalmazott hazaárulás büntetőjogi tényállása. Ennek kimondása forradalmi tett, hazafias kötelesség, amit a „független” sajtónak kürtölnie és ünnepelni kellett volna.

Ha Magyar Péter tette volna ugyanezt, s vonult volna ki a szólásszabadság megsértése miatt a parlamentből, akkor a magát függetlennek és ellenzékinek nevező sajtó óriási címekben számolt volna be róla, de a demokratikus ellenzéket 14 éve földbe tapossa.

Miközben Magyar semmi kifogást nem talált Orbán Balázs szövegében az oroszokkal kapcsolatban, kizárólag az 1956-os tanulságról szóló részbe kapaszkodott bele. Mert az oroszokról Magyarnak ugyanaz a véleménye, mint a Fidesznek. Magyar is oroszpárti.

Mindebből azt a következtetést lehet levonni, hogy a demokratikus ellenzék bármit tehet, azt csak lesajnálás, cinizmus, érdektelenség és agyonhallgatás kíséri, míg ugyanezek a volt Indexből kivált újságírók elvtelenül támogatnak mindent, ami a fiatal Orbánra hasonlít.

A feneketlen Gyurcsány-gyűlölet mindent elborít, s emiatt képesek új fasiszta diktátort is támogatni. Képesek bárkivel összefogni, Gyurcsányhoz képest valóban az ördöggel is cimborálni, minden emberi normát feladni, újabb diktatúrát létrehozni, a gyűlölet miatt.

A Gyurcsány-gyűlölet elpusztítja a baloldalt, a liberalizmust és a pluralizmust is, mert a baloldalt, a liberalizmust és a pluralizmust a Gyurcsány-gyűlölők nem védik, nem hoztak létre semmit, ami ezt védené, ezért Gyurcsánnyal együtt ezeket is elpusztítják...

MEGHALT GERŐCS LÁSZLÓ MATEMATIKATANÁR, AKI EGY EGÉSZ ORSZÁGNAK SEGÍTETT LEÉRETTSÉGIZNI

QUBIT
Szerző: KUBIT.HU
2024.09.30.


Hétfő délután, életének 73. évében elhunyt Gerőcs László, az ország egyik legismertebb matematikatanára. Gerőcs László 1952-ben született Budapesten. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem matematika-fizika szakán végzett 1975-ben, pályáját a pilisvörösvári gimnáziumban kezdte, majd 1977-1982-ig a Kilián György (ma Németh László) Gimnáziumban tanított. 1981-ben szerzett doktori címet, majd 1983-tól nyugdíjba vonulásáig, 2016-ig az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnáziumában (korábban Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium) tanított, ahol a matematikaoktatás mellett osztályfőnök is volt
.

A Magyar Televízió Repeta című oktatási műsorának egyik kitalálója és megalapítója, a hétköznaponként élő adásokkal jelentkező program 1995 és 2000 között létezett. Célja az egyes érettségi tantárgyak tételeinek feldolgozása volt, így egyfajta távoktatással nyújtani segítséget az érettségiző és felvételiző diákoknak.

A 444.hu vele készített interjújában így beszélt a Repeta elindításáról:

„A kilencvenes években nagyot változott a világ. Egyre nagyobb lett a különbség a családok lehetőségei között: ki engedheti meg magának, hogy különórákra járassa a gyerekét, ki nem. Egy sima, egyszerű jeles matematikaérettségi kevés volt az egyetemi felvételihez, kellett a külső segítség. Arra gondoltam, hogy sokat segíthetne a tévé. Akkor még egyetlen televízió volt, írtam a művelődési osztály vezetőjének, aki fölkapta ezt az ötletet, behívott, beszélgettünk szerkesztőkkel, rendezőkkel, és akkor azt mondták, hogy próbáljuk ki egy évre. Aztán annyira sikeres lett, hogy öt évig ment."

Gerőcs László a matematikaadások kidolgozója és szereplője is volt – ezzel egy ország ismerhette meg élményszámba menő óráit. Online tanítási, illetve érettségifelkészítő projektje is volt Korrepeta néven, amelyet a covidjárvány idején indított el.

Gerőcs László több tankönyvet és feladatgyűjteményt jelentetett meg, nevéhez számos tudományos publikáció is fűződik idehaza és külföldön. 2000-ben a Magyar Tudományos Akadémia Tudós Tanár díjjal jutalmazta, 2004-ben Ericsson-díjat kapott, 2011-ben A Nemzeti Tankönyvkiadó Érdemes tankönyvírói díjjal ismerte el munkásságát.


ORBÁN BALÁZS ELLOPTA A SHOW-T ROGÁN EVELINTŐL | IRÁNY A SEREG?

L1
Szerző: Vidékhy Pesti | Nemzethy Lipsi
2024.09.30.



Orbán Balázs szerint pont '56 miatt kell hagyni mindent az oroszoknak. Vagy szerinted inkább ki foglalja el az országot? A sereg jó buli?

2024. szeptember 29., vasárnap

UNGVÁRY RUDOLF: ORBÁNNAK TÖKÉLETESEN MEGFELEL, HA BIZTOSAN HELYTARTÓ MARAD

KLUBRÁDIÓ / MEGBESZÉLJÜK...
Műsorvezető: BOLGÁR GYÖRGY
2024.09.26.


Orbán Balázs '56-tal kapcsolatos mondatairól kérdeztük Ungváry Rudolf írót, aki részt vett a forradalomban. Közölte: ez a rettenetes szöveg kimondja, hogy kikerültünk az euroatlanti demokráciák világából. Szerinte Orbán Viktor biztos nem fog ellenállni annak, hogy újra orosz csatlós legyen az ország: "mindig is kiváló utolsó csatlósok voltunk, Orbán ennek prototipikus képviselője".


A miniszterelnök politikai igazgatója szerdán egy mandineres beszélgetésben azt mondta, hogy „pont 56-ból kiindulva mi valószínűleg nem csináltuk volna azt, amit Zelenszkij elnök csinált 2,5 évvel ezelőtt, mert felelőtlenség, mert látszik, hogy belevitte egy háborús védekezésbe az országát, ennyi ember halt meg, ennyi területet vesztett, mondom még egyszer, az ő joguk, szuverén döntésük, megtehették, de ha minket megkérdeztek volna, akkor mi nem tanácsoltuk volna, azért, mert 56-ban az lett, ami lett.”

Ungváry Rudolf író, aki ’56-ban részt vett a forradalomban, műsorvezetőnknek arra a kérdésére, hogy van-e erre épeszű magyarázat, úgy fogalmazott: „én ettől, ezeknek nem megyek a falhoz”. Jó, ha tudjuk, hogy lesz még ennél is lejjebb – tette hozzá. Úgy fogalmazott: ’56-ra azért volt szüksége a nemzetnek, hogy legyen vállalható múlt, a levert forradalom emléke szentesítette, hogy 1989-ben egy időre visszatalálhattunk az euroatlanti demokráciák világába. És maga az alaptörvény is szentesítette ezt – fűzte hozzá.

Kijelentette: ez a rettenetes nyilatkozat kimondja, hogy kikerültünk ebből a világból. Ez a szöveg szükségszerűen következik a „mérgező vezér és fasisztoid rendszere” természetéből. Ugyanis ennek a rendszernek mindenképpen kell, hogy idővel „a szovjet putyini nagyhatalom” szavatolja majd a fennmaradását, ahogy Kádár bolsevista rendszerének is kellett a Szovjetunió, tehát Orbán biztos nem fog ellenállni annak, hogy újra orosz csatlós legyen az ország. Ez az ember mindenáron hatalmat akar, és neki tökéletesen megfelel, ha biztosan helytartó marad. „Mindig is kiváló utolsó csatlósok voltunk, Orbán ennek prototipikus képviselője”.

Ironizálva azt mondta, tényleg nem lett volna szabad ellenállni, a lengyeleknek se lett volna szabad ’39-ben, az angoloknak se kellett volna provokálniuk a németeket, és akkor nem bombázták meg rakétázták volna Coventryt és Londont. Sőt – folytatta – Horthy Miklós is „milyen jól csinálta”, hogy engedett a német megszállásnak, hiszen ennek az eredménye félmillió magyar halott a koncentrációs táborokban és például a romvárossá lőtt Budapest. „Én még láttam az eredményt”.

Arra a kérdésre, hogy milyen magabiztosságot tükröz egy ilyen vélemény kimondása, úgy válaszolt: a hazugság, amit az ember kitalál magának, a lelkében előbb-utóbb igazsággá válik, hogy „el bírja viselni, hogy milyen ocsmány alak”, ezt nevezik a kognitív disszonancia elkerülésének. „Ez a banda semmi mást nem akart az indulásakor, ’88-89-ben sem, mint kizárólagos hatalmat”, és mivel tudják, hogy erkölcstelenek, ezt el kell tüntetniük, úgy kell gondolkodniuk, hogy nagyon helyes, ha például Putyin támogatásával hatalmon maradnak, mert elsajátították azt a meggyőződést, hogy ők képviselik a nemzet érdekét.

Kitért arra is, hogy szerinte Magyar Péter megjelenése Orbán rendszerén belüli palotaforradalmat jelez előre. Orbán viszont mindennel szemben be akarja biztosítani a hatalmat, Magyar Péterrel szemben is, ezért jól jön neki egy külpolitikai támasz ahhoz, hogy teljesen független legyen az Európai Uniótól. Úgy véli, bár talán nem vesszük észre, „folyik a NATO-ból és az EU-ból kilépés”. Ez realitássá válhat egy idő múlva, mert a magyar lakosság egy része mindennek ellenére, amit történt, olyan rendíthetetlen híve Orbánnak, mint amilyenek Trump szavazói is. Azt mondta, ami elgondolható, az lehetségessé válik, és amit egy politikus elgondol, az még inkább. Amilyen a magyar lakosság politikai állapota, ebben a helyzetben számítani lehet arra, hogy Orbán támogatottsága még ettől se fog csökkeni – vélekedett.

Hozzáfűzte, nagyon érdekes lesz látni, hogy a még élő ötvenhatos „hivatásosak” és utódszervezeteik, amelyek „mind Orbán-barát szervezetekké váltak”, mit reagálnak erre a szövegre, hogy sajátítják el ezt az újbeszélt. Ők korábban mindig nagy felháborodásban törtek ki, ha valamilyen liberális „cselt” orrontottak ez ügyben. Schmidt Mária néhány éve foggal-körömmel védett egy hazug ’56-os plakátot, most meg már a Pesti Srácok nevű oldalon kezdik mosdatni Orbán Balázs szavait.

JÖTT EGY EMBER, AKI ELÉNK ÁLLT, ÉS AZT MONDTA: EZ ÍGY NINCS RENDBEN – KARSAI DÁNIEL HALÁLÁRA – A MI FELELŐSSÉGÜNK FOLYTATNI A KÜZDELMÉT. MINDANNYIUNKÉRT

NÉPSZAVA
Szerző: KUKLAI KATALIN
2024.09.29.


Meghalt Karsai Dániel

Az aktív eutanázia jogáért küzdő alkotmányjogász 47 éves volt. Testvére szerint nyugodtan, békés, kisimult arccal ment el.

„Karsai Dániel András vagyok, 46 éves, ügyvéd, alkotmányjogász. Valamint halálos beteg. (…) Személyes és szakmai véleményem szerint az életvégi döntések meghozatalának teljes magyarországi tilalma alapvető emberi jogaimat sérti, így különösen az emberi méltóságból fakadó önrendelkezési jogot, az embertelen, megalázó bánásmód tilalmát és a világnézeti meggyőződés szabad megválasztásához való jogot. Minthogy Magyarországon ezen jogsérelem orvoslására jogi út nem áll rendelkezésre, a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordultam. A konkrét, személyes ügyemet arra szeretném használni, hogy az életvégi döntések rendkívül nehéz és érthetően megosztó témájában értelmes, a különböző álláspontokat maximálisan tiszteletben tartó párbeszédet indítsak. Ezen párbeszéd lefolytatásához mindenkinek nagyon szívesen állok rendelkezésére.”

2023. szeptember 27-én ezekkel a szavakkal robbant be az életembe, az életünkbe, a köztudatba Karsai Dániel és az eutanázia ügye. Korábban is hallottunk persze a kegyes halálról, felmerült olykor-olykor, főleg ha kiderült, hogy a világon valahol egy „fekete angyal” önhatalmúlag segített megszabadulni a végső szenvedéstől a gyógyíthatatlan betegeknek, azonban ez olyan tabutéma volt, amit igazából senki nem mert feszegetni. És akkor jött egy ember, aki elénk állt, és azt mondta: ez így nincs rendben. Erről a témáról márpedig beszélni kell. Higgadtan, objektív érvekkel alátámasztva, törvényesen megteremteni annak a lehetőségét, hogy ha már arról nem hozhattunk döntést, hogy a világra jöjjünk, legalább a távozásunk méltó módjáról szabadon rendelkezhessünk.

Pár nap múlva, szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt találkoztam vele először. Már a sokadik újságíró voltam, akit fogadott a lakásán, gondolom, mindenki nagyjából ugyanazokat a kérdéseket tette fel, én is megkaptam ugyanazokat a válaszokat (ekkor még elég jól tudott beszélni, bár már megkezdődött a fizikai leromlása). Kissé feszélyezett is voltam, fogalmam sem volt, hogyan viselkedjek vele, mi a helyes ebben a helyzetben. Aztán egy válaszára visszakérdezve kiderült, hogy hisz a reinkarnációban, utazott már vissza előző életébe, és mosolyogva el is mesélte, hogyan élt pár évszázaddal ezelőtt. Talán akkor tört meg picit a jég közöttünk…

Az igazi változást azonban november végén hozta meg az a sajtótájékoztató, ahol a sorstársaival közösen jelent meg. Skripeg Béla és az azóta elhunyt Dunavölgyi Erzsébet ALS-beteg, valamint a szklerózis multiplexben szenvedő Giovanni Moni és férje, Haubert Péter is benyújtotta a kérelmét az EJEB-hez, hogy engedélyezzék számukra az életvégi döntés meghozatalát. Korábban Karsai azt mondta: szándékosan igyekszik kerülni a kapcsolatot a sorstársaival, nem akarja előre látni, mi vár rá. Ott, a Katona József Színház előcsarnokában viszont átszakadt a gát. Ahogy az érintettek sorra elmesélték a történetüket, egy emberként zokogott beteg és újságíró, és ez az elképesztő katarzis összekovácsolta ezt a kis csapatot.

Néztem őket, ahogy a hivatalos program után egymás mellé gurultak a kerekesszékükkel, és elkezdtek beszélgetni. Olyan intim pillanat volt, amit nem lehetett ostoba újságírói kérdésekkel megzavarni. Ők – és csakis ők – értették egymást, hiszen ugyanazon mentek keresztül. Talán Dani is ott és akkor értette meg igazán, hogy ez az ügy jócskán túlmutat az ő személyes sorsán, itt valami sokkal többről van szó.

Szinte minden hónapban találkoztam vele, és láttam, hogyan sorvad el a teste, miközben az elméje megmaradt ugyanolyan briliánsnak. Megdöbbentő méltósággal, humorral és intelligenciával kezelte az állapotával járó változásokat, és bár a Facebookon gyakran fogalmazott meg éles kritikákat a kormánnyal szemben, ezt mindig elegánsan tette, sosem süllyedt le azok szintjére, akik semmibe vették őt, átnéztek rajta, és ellehetetlenítették az ügyet, amiért harcolt. Billie Eilish The End of the World című számának sorai jutottak eszembe:

„If the end of the world was near
Where would you choose to be?
If there was five more minutes of air
Would you panic and hide
Or run for your life.”


Dani harcolt. Az utolsó leheletéig. Az ő harca 2024. szeptember 28-án, szombaton este véget ért – ezen a fizikai síkon. A szellemet azonban, amit kiszabadított a palackból, már nem lehet, nem szabad visszagyömöszölni a szűk, sötét, zárt börtönébe. Ez viszont már a mi felelősségünk: folytatni a küzdelmét. Mindannyiunkért.

BOD PÉTER ÁKOS: HITELTELENEK ORBÁN VIKTOR GAZDASÁGI TERVEI

HÍRKLIKK
Szerző: HÍRKLIKK
2024.09.28.



A miniszterelnök beszédei a gazdasági semlegességről alaptalanok, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen elhangzott beszédben a számokkal is óriási probléma van. Kötcsén még 3-5 százalékos gazdasági növekedésről beszélt, most már 3-6 százalékról, miközben a Magyar Nemzeti Bank és elemzők már 2 százaléknak is örülnének – hívta fel a figyelmet Bod Péter Ákos közgazdász, egyetemi tanár a KlikkTV Mélyvíz című műsorában.


A jegybank egykori elnöke nem biztos abban, hogy hétfőn a Parlamentben is elismétli ezt a beszédet a miniszterelnök, mert az első reakciók nagyon kemények. Kötcse után még lehetett azt mondani, hogy az zárt körben, a barátai előtt hangzott el, de ezt már nem lehet kimagyarázni. Mondandójából ugyanis kiderül, hogy közgazdasági terve nincs. A kérdés persze az – tette hozzá a professzor –, hogy vajon van-e akkor világterve, vajon semlegessé válhat-e Magyarország? Emlékeztetett azonban rá, hogy nem lehetünk semlegesek, hiszen a NATO-csatlakozásról, illetve az uniós tagságról is népszavazás döntött.

Bod Péter Ákos kitért arra is, hogy a kormány nem onnan vesz fel hitelt, ahonnan akar, hanem muszáj felvenniük, amit tudnak. Azok a szokásos helyek, ahonnan eddig pénz érkezett, bezárultak, így most drágább hiteleket kell felvenni, például Kínától. Orbánék kiszolgáltatottak Kínának a hitelek miatt, és Oroszországnak, mert nem tudtak leválni a drága gázról, miközben a legtöbb ország már le tudott. Ezt a kényszerhelyzetet próbálja a miniszterelnök megideologizálni, és racionalizálni...

AUSZTRIA VÁLASZT | ÉLŐ EREDMÉNYVÁRÓ

PARTIZÁN
Szerző: PARTIZÁN 
2024.09.29.



Ausztria történetében először futhat be első helyre a választásokon a szélsőjobboldali Szabadságpárt (FPÖ), de ez sem garancia arra, hogy ők adhatják a kancellárt. A Partizánnál élőben követjük végig az urnazárást és az eredményeket, elemezzük a kampányt és a választás tétjeit.

Műsorvezető: Feledy Botond, a Partizán külpolitikai szakértője

Az adás vendégei: 

Kováts Eszter, politológus, a Bécsi Egyetem kutatója 
Győri Gábor, politológus 
Techet Péter, a Gemist újságírója 
Bukovics Martin, a Gemist főszerkesztője 
Bucsky Péter, a G7 újságírója 
Szegő Iván Miklós, történész, a 24.hu munkatársa 
Paul Lendvai, író, publicista

KORMÁNYPROPAGANDÁT ÖNT RÁNK KÖZPÉNZBŐL A HÍRADÓ.HU A FACEBOOKON

TELEX
Szerző: NAGY NIKOLETTA
2024.09.29.


Az önkormányzati választás idején sokaknak feltűnhetett, mennyire elözönlötték a Facebookot a magyar közmédia legfőbb hírműsorának online kiadása, a Híradó.hu hirdetései. Szinte mindegyik a kormánypropagandát népszerűsítő tartalommal érkezett, holott az évi 142 milliárd forintnyi közpénzből működő közszolgálati médiának nem ez lenne a feladata. De ez vajon csak egy szubjektív benyomás, elfogultság fűtötte érzés?

Hogy ez kiderüljön, végignéztük, hogy a papíron független és pártatlan Híradó milyen cikkeket és témákat tart elég fontosnak ahhoz, hogy meghirdesse a Facebookon. És ezen belül: mik azok a témák, amiknek a népszerűsítésére a Híradó.hu a legtöbb pénzt áldozta a közösségi felületen? Hamar kiderült, hogy az adófizetői forintokból nagyobb összegeket szinte kizárólag a kormánypropaganda népszerűsítésére költ a Híradó.hu, ezek az anyagok ráadásul gyakran félrevezetők, manipulatívak, és konkrét álhíreket tartalmaznak.

Az elemzéshez a Political Capital szakértőjét, Molnár Csabát hívtuk segítségül, aki a Meta Hirdetéstár API rendszerén keresztül letöltötte a Híradó.hu hirdetéseinek adatait, évekre visszamenőleg. Ebben azok a hirdetések szerepelnek, amelyeket maga a hirdető, vagy a Meta úgy jelölt meg, hogy társadalmi kérdésekről, választásokról, vagy politikáról szólnak. (A gyakorlatban híroldalak esetében nem mindig csak tisztán politikai-közéleti témájú hirdetéseket sorol ide a Facebook, de mint majd látni fogjuk, esetünkben ez nem torzította észrevehetően az elemzést, mert a nagy összeggel megfuttatott Híradó.hu-s hirdetések kivétel nélkül ilyenek voltak.)

A Meta 2019-ben indította el a Hirdetéstárat, azóta kell megjelölniük a hirdetőknek a politikai hirdetéseket. A hazai híroldalak jellemzően 2020-ban kezdtek el érdemben ilyen hirdetéseket futtatni. Elemzésében a Political Capital a 2020. január 1. és 2024. július 31. között aktív hirdetéseket vizsgálta. Ebben az időszakban a legnagyobb (vagyis a legtöbbet költő) hirdető címet a híroldalak között az Origo nyerte, aminek a Facebook-oldalán 343,1 millió forintért futott hirdetés, a Híradó.hu oldal ugyanebben az időszakban 175,7 millió forintért hirdetett.

A kutatásból kiderült, hogy a kormánybarát médiumok, függetlenül azok tematikájától, nagyságrendekkel többet költöttek hirdetésekre a két választásikampány-időszakban, mint azokon kívül. Mindegyiknél ugyanaz a mintázat jelenik meg: a 2022-es választási kampányt egy csúcs jellemzi, amely a választás napjára kulminálódik. A 2024-es kampányban áprilisban megfigyelhető egy kisebb csúcs, amit a választás napjáig egy nagyobb csúcs követ. A két vizsgált független médium lényegesen kevesebbért hirdetett, ezeknél a hirdetési stratégiában nem látszik kampányüzemmód...

A SZAKSZERVEZETEK ÉS A CIVILEK TOVÁBB KÜZDENEK AZ OKTATÁS JOBBÍTÁSÁÉRT

HÍRKLIKK
Szerző: VERESS KATKA
2024.09.29.


Bár az árvíz és a napi politikai történések elvitték a fókuszt az oktatásról, azért a szakszervezetek és a civil szervezetek továbbra is tiltakoznak az értelmetlen kormányrendeletek, lépések ellen. Már csak azért is, mert a kormány jóvoltából – a meglehetősen zűrös tanévkezdés után – „bajhegyek” tornyosulnak az oktatás világa fölött.


Nagy Erzsébet, a PDSZ országos választmányának ügyvivője – aki nem mellesleg épp egy dunaföldvári fórumra igyekezett, amikor felhívtuk – elmondta, a tiltakozás nem szűnt meg, oktatási ellenállás továbbra is szerveződik. Sokan aláírták azt a petíciót, amelyet az aHanggal közösen indítottak a teljesítményértékelés visszavonásáról. 
A petíció itt elérhető.

A PDSZ követeli a pedagógusok teljesítményértékeléséről szóló 18/2024. (IV. 4.) BM rendelet visszavonását, és amellett tör lándzsát, hogy a kormány az EFOP PLUSZ (Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program Pluszprogramban) foglalt vállalásainak megfelelően, a szakszervezetekkel együtt alakítsa ki a teljesítményértékelés módját. A kihirdetett rendeletről viszont a kormány előzetesen még csak nem is egyeztetett a szakszervezetekkel. Az értékelési szempontok meghatározásának, teljesülésük nyomon követésének és mérésének részletes módszertana és szakmai szabályai a rendelet kihirdetésekor nem voltak ismertek. Az azonban már a rendeletből is kiderül, hogy a hatalom alárendelt, gondolkodás nélküli végrehajtó szerepet szán a pedagógusoknak.

Felülről elrendelt utasítások végrehajtóiként tekint rájuk, nem pedig a tájékozódásra, kritikai gondolkodásra és együttműködésre képes jövő generációt nevelő, szabadon gondolkodó értelmiségiek testületeként. A fő elvárás velük szemben a lojalitás. Célja a tantestületek megosztása, az érintettek egymás elleni versengésre késztetése. Ezért a rendeletben előírt teljesítményértékelés nemcsak alkalmatlan a pedagógusmunka értékelésére, hanem kifejezetten ártalmas is.

A petíció egyik aláírója megfogalmazta, miért is látta fontosnak, hogy aláírásával jelezze elégedetlenségét: „mert a pedagógusi munka ismeretének teljes hiánya mutatkozik meg benne, csak mérgezi a légkört, növeli az adminisztrációs terheket, pont a lényegi munkától vonja el az energiát, könnyen válik a megosztás eszközévé. Holott elemi feltétel volna, hogy a tantestületek kizárólag a munkájukra koncentráljanak. Éppen elég feszültség csapódik le rajtuk, ezt még fokozni felelőtlenség. Nem a feltételeken javít, hanem kizsigerelt embereket állít rajtvonalhoz, ki tud nagyobb habot verni maga körül. Szörnyű.” Nagy Erzsébet úgy véli, abból is látható a nagyon nagy elégedetlenség, hogy pár nap alatt sokan írták alá a petíciót.

Mindennek a tetejében még ott van a pedagógusok nyakán a nevetséges NAT-os továbbképzés is. A PDSZ szerint a rendelettervezet által előírt képzés elvégzésével a pedagógusok teljesítményének sem minőségi, sem mennyiségi növekedése nem várható, ugyanis az nem ennek a képzésnek a függvénye, e mutatók növelését ezzel a képzéssel nem lehet elérni. Aggályosnak tartják azt is, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, amelynek még nincs akkreditált tanárképzési programja, bármilyen tartalmi szabályozásra vonatkozó pedagógusképzésben közreműködjön. Amit viszont a PDSZ fontosnak tart, hogy az oktatási kormányzat a tanévben a szakszervezetek, szakmai szervezetek és a pedagógusok bevonásával vizsgálja felül, és dolgozza át a Nemzeti Alaptantervet...

HETI EGYENLEG: A KORMÁNY ÉVEK ÓTA EGYETLEN SZÁMOT SEM TALÁLT EL A MAGYAR GAZDASÁGBAN

HETI EGYENLEG / KLIKKTV
Műsorvezető: BÁNÓ ANDRÁS
2024.09.29.



Orbán Viktor gazdasági semlegessége arról szól, hogy ha eddig az volt a probléma, hogy a magyar gazdaság a nyugati gazdaság félperifériája, akkor most már a keletié is lesz, hatványaira emeljük, ahelyett, hogy olyan politikát csinálna a kormány, ami legalább megkísérli innen arrébb vinni hazánkat. Ez számos országnak már sikerült – mondta Lakner Zoltán, a Jelen című hetilap főszerkesztője, a KlikkTV Heti egyenleg című műsorában. Horváth Gábor, a Népszava főszerkesztő-helyettese szerint Orbán gazdasági tervének a világon semmi értelme sincs.

Lakner Zoltán arról beszélt, a kormány egy kényszerhelyzetet próbál magyarázni ezekkel az elméletekkel. Ma már kijelenthető, hogy a 2010-es évek nem Orbán és Matolcsy politikája miatt voltak sikeresek, hanem az országba beömlő uniós források miatt. Mióta ez megszűnt, ennyit tud kihozni a kormány ebből. Kínai hitelekkel „szteroidozzák” a gazdaságot, hogy legyen miből osztogatni majd a 2026-os választások előtt. Horváth Gábor szerint a kínai hitelek nem a kínaiak, hanem a magyar kormány miatt titkosak, ami nagyon zavarja és elbizonytalanítja a nyugati hitelintézeteket.

BESZÉLGETÉS GULYÁS BALÁZZSAL A KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI TISZA SZIGET TALÁLKOZÓN

MAGYAR PÉTER HIVATALOS
Szerző: MAGYAR PÉTER, GULYÁS BALÁZS
2024.09.29.



Beszélgetés Gulyás Balázzsal a Komárom-Esztergom megyei Tisza Sziget találkozón.

MEDDIG CIPELJÜK A PATRÓNUS-KLIENS VISZONYRENDSZERT?

NÉPSZAVA
Szerző: FORGÁCS IVÁN
2024.09.29.


„Kérem, ha maguk között maradhatok, én később, odaát, viszonozni tudom” – ajánlkozik Szíjjártó, a naiv kommunista A tizedes meg a többiekben. „Kit ismersz te odaát?” – csillan fel Molnár szeme. „Személy szerint senkit.” „Hát akkor meg mit jár a szád?! Azt hittem, valamelyik fejes a barátod.” Az új patrónusok még meg sem érkeztek rendszerükkel, de a mi élelmes tizedesünk máris klientelista viszonyokban gondolkozik. De mi is a klientelizmus? Egyszerű feudális csökevény, amely mai társadalmunkat is áthatja? A jelenség jóval bonyolultabb, de ezen keresztül jól meg lehet ragadni egy társadalom hierarchikus szintjeit, érzékeltette a Visszhangnak Pulay Gergely szociológus, antropológus.


– A társadalmi viszonyrendszert, amelyről beszélgetünk, a köznyelv urambátyámvilágnak nevezi. Mit ad hozzá a jelentéséhez a klientelizmus fogalma?

– Szeretünk normatív megjelöléseket használni, amelyek azt sejtetik, hogy egy viszonyt vagy jelenséget negatívan értékelünk, valamilyen eszmény szempontjából nemkívánatosnak tartunk. A mindennapi életben azonban rengeteg szürkezónát látunk velük kapcsolatban, ahol a szabályok nem egyértelműek. Az urambátyám jelző vagy a maffiához kapcsolódó megjelölések ugyan sokat elárulnak a tárgyalt viszonyrendszerről, de egy elemző fogalomnak a működés magyarázatához kell közelebb engednie. A klientelizmus elnevezésben benne rejlik, hogy a kapcsolatok, amelyekben valaki patrónus, úr vagy kliens szolga, tágabb viszonyrendszerekbe ágyazódnak.

A felek között egyenlőtlen csereviszony áll fenn, a domináns helyzetben lévő biztonságot, jólétet, információt, munkalehetőséget kínál, amit a kliens a lojalitásával, munkával viszonoz.

Az ellenszolgáltatás megtagadása a kapcsolat végét jelentheti, ami állandó félelemet szülő fenyegetés. Ebbe a viszonyba több közvetítő is beléphet, akiket brókereknek vagy „kijárós embereknek” nevezhetünk. Sok szint kötődhet össze egymással. Ha a klientelizmus szempontjából vizsgálunk egy társadalmat, a kapcsolatok révén jól meg tudjuk ragadni a hierarchikus szinteket.

– Fontos mozzanat lehet, hogy a szereplők elfogadják a helyzetet.

– Igen, bár a hatalomgyakorlás egyik formájáról van szó, lényeges, hogy itt a résztvevők körében nem nagyon létezik az igazságtalanságnak egy olyan képzete, amelyet az esélyegyenlőtlenségek fogalmához szoktunk kapcsolni. Egy Argentínáról író szerző, Javier Auyero munkájából szoktam idézni, hogy a klientelizmus azért tud könnyen beágyazódni a hétköznapi életbe, mert nagyon gyakorlatias megoldást, kijárós embereket kínál a problémák kezelésére...

SENKI NEM AKAR VÁJÁRTANULÓ LENNI KOMLÓN; ÚJRABURKOLTÁK A SZITA-HÁZAKHOZ VEZETŐ UTAT - AZ ÁTLÁTSZÓ VIDÉKI LAPSZEMLÉJE

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: KATUS ESZTER
2024.09.29.


7300.hu: Az ország függetlenségét várta tőlük Hoppál Péter, mégsem akar senki vájártanuló lenni

Nem jelentkeztek vájárnak, ipari gépésznek, női szabónak és asztalosnak sem az utóbbi években a komlói technikumba, ezért megszüntetik az ösztöndíjakat – számolt be a döntésről a 7300.hu. A helyi vájárképzés indulásakor tíz évvel ezelőtt Hoppál Péter úgy nyilatkozott, hogy „a leendő vájárok azzal, hogy szenet termelnek majd, a magyar állam függetlenségét is védik.” A nagy remények ellenére első évben 12-en kezdték meg tanulmányaikat, de a felük egy év után lemorzsolódott. A következő évben pedig mindössze négyen jelentkeztek, így a képzés már el sem indult.

Szegeder.hu: Lemondott Újszentiván polgármestere és alpolgármestere is

Lemondott a posztjáról Bodó Imre újszentiváni polgármester és Talpai János alpolgármester is – írja a Szegeder.hu. Bodó azt nyilatkozta, azért tette, mert október 1-től új munkahelye van, és akkortól már nem érne rá az átadás-átvétellel foglalkozni. Bodó Imre két éve lett polgármester Újszentivánon, ahol időközi választást kellett tartani, miután Putnik Lázár korábbi polgármestert gazdasági bűncselekmények miatt letartóztatták, a képviselő-testület pedig feloszlatta magát. Idén Putnik újra indult a polgármesteri székért és el is nyerte azt.

Kapos-t.hu: Na, mi volt az első dolga Szita Károlynak a választások után? Újraburkoltatta a saját házához vezető utat!

A Kapos-t.hu vette észre, hogy pótigényként vették be a kaposvári költségvetés 2024-es útfelújítási tervébe a „Nagyvárhy (sic!) köz útburkolat felújítását” hétmillió-négyszázhetvenegyezer forintért. A Cser városrész félreeső, egy nyomsávos (zsák)utcácskája kétszáz méter hosszú, s mindössze négy lakóingatlant köt be a város úthálózatába – ebből kettő a Kapos-t szerint a Szita családé. Az út teljesen jó állapotban volt, miközben sok más kaposvári útszakaszra ez nem mondható el. Valamiért mégis a polgármester családjának házaihoz vezető út lett felújítva – olvasható a cikkben.

Borsod24.hu: Pert nyert Hegedűs Andrea miskolci képviselő a Fidesszel szemben

Hegedűs Andrea, Miskolc országgyűlési képviselője pert nyert a Fidesszel szemben, a bíróság jogerős döntésében felmentette őt a rágalmazás vétsége alól – értesült a Borsod24.hu. Hegedűs 4 éve önkormányzati képviselőként sajtótájékoztatót tartott, ahol egy olyan visszaélés gyanújáról számolt be, ami a Fidesz 2019-es önkormányzati kampányához kapcsolódott. Emiatt jelentették fel rágalmazásért. Az ítélet indoklása szerint, még ha a feljelentő sértőnek is találta a képviselő által közölteket, a sértő kifejezés önmagában információs értékkel bír. Mivel mindez a közügyek megvitatásával függ össze, a közlést a szólásszabadság legmagasabb szintű védelme illeti meg.

Nyugat.hu: Több mint százmillióért adott el egy műemléképületet az állam Szombathelyen

A Kőszegi utcában üresen álló házat árverésen értékesítette a Magyar Nemzeti Vagyonügynökség (MNV) – szúrta ki a Nyugat.hu. Először 145 millió 695 ezer forintért hirdették meg az épületet, majd 109 millió 271 ezer forintra csökkentették a kikiáltási árat. Az új árverés csak két napig tartott, és már eredményt is hirdettek. Azt, hogy ki veszi meg a műemléképületet, az MNV gyakorlata szerint csak akkor tudható meg, ha aláírták az adásvételi szerződést. Az ingatlan 525 négyzetméteres, azonnal költözhető, jó állapotú, közművekkel ellátott.

AMERIKAI NÉPSZAVA: FIDESZ-OLIGARCHÁK LEHETNEK A TISZA PÁRT TAGJAI, A 35 ÉVE MEGSZŰNT MSZMP TAGJAI NEM

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: AMERIKAI NÉPSZAVA
2024.09.28.


Magyar Péter nyilvánosságra hozta a feltételeket, kik jelentkezhetnek a Tisza Pártba, és kik azok, akik nem lehetnek a Tisza Párt tagjai. Eszerint a jelenlegi állampárt, a Fidesz tagjai, az országot kirabló oligarchái lehetnek a Tisza Párt tagjai, de a 35 évvel ezelőtt megszűnt MSZMP egykori tagjai nem. Mészáros Lőrinc is lehetne a Tisza Párt tagja, egy vidéki orvos, aki köztiszteletben álló, kiváló ember, de 1989 előtt formálisan párttag volt, az nem.

Magyar másokat is kirekeszt a Tisza Pártból, amellyel éppen saját pálfordulását kérdőjelezi meg: a Tisza párttagság kritériumai nem ismernek személyiségfejlődést és változást. Aki az elmúlt húsz évben bármilyen pártban korábban felelős tisztségeket töltött be, kormánytag, államtitkár, országgyűlési képviselő vagy csak képviselőjelölt volt, nem lehet a Tisza Párt tagja. Húsz évvel ezelőtt még demokrácia volt, Magyar demokratikus politikusokat utasít el.

Mégpedig azok közül, akik a támogatói. Magyar mögött tömegesen állnak százezrek, akik valamikor ezeket az embereket megválasztották, akikben megbíztak, akiket tisztelnek. A Magyar-imádók egy része ezeknek az embereknek a bátorítására és példájára hitték el a hazugságait, és álltak be mögé. Most nemcsak azokat bélyegzi meg, akiket kirekeszt, de velük együtt azokat is, akik tisztelik őket, megbíztak bennük. Magukat is meg kell tagadni.

Csepeli György és társai mit szólnak ahhoz, hogy a Tisza Pártban ők szennyfoltok lennének, míg Magyar Péter a megtestesült tisztaság. Hogyan fogadják, hogy Magyar gazembernek minősíti őket ezzel, akiktől megtisztítja a Tisza Pártot és a mozgalmát. Ezek után is lelkes lájkolói és támogatói lesznek, egyszerre két táblát is akasztva saját nyakukba, miszerint „Gazember vagyok” és még „Hülye is vagyok”? Volt SZDSZ-es és szoci korifeusok?

A „se nem jobb, se nem bal, csak magyar” álságos szélsőjobboldali szöveg, mindig azt jelenti, hogy a baloldalt el akarják törölni. Ezek a követelmények egyértelműen arról szólnak, hogy a baloldalnak az emlékét is fel akarják számolni, baloldaliságát is fel kell adnia mindenkinek. Meg kell tagadnia mindenkinek a múltját. Tudnia kell, hogy a baloldal a szenny és a gazemberség szinonimája. Magyar ezt üzeni, ezt követeli.

Magyar feltételei azt sugallják, hogy aki bármilyen felelős pozíciót betöltött az elmúlt húsz évben, a nép megválasztotta parlamenti képviselőnek, vagy csak elindult egy demokratikus választáson jelöltként, mind gazember, akitől meg kell védeni a Tisza Párt „tisztaságát”. De a tisztaságot nem veszélyezteti ő maga, aki 14 éven át aktív résztvevője volt a diktatúra kiépítésének, a rendszer élősködő oligarchája volt, aki bevallottan lopta a közpénzt.

Ha valaki 14 éven át támogatott és épített egy olyan rendszert, amiről most azt mondja, hogy ellopta a közvagyont, lezüllesztette az egészségügyet, az oktatást, propagandával vezeti félre a népet, s amelynek ő maga aktív résztvevője volt, aki saját bevallása szerint az elmúlt három év alatt 250 millió forintot zsebelt be kamu állásokban, aki túlárazott és fiktív munkákra kötött csaló szerződéseket, kijátszva a törvényt, az tiszta ember.

Ha valaki szakemberként kormányzati pozíciót töltött be, mert ért a szakmájához, az nem tiszta ember. De ugyanezen logika szerint ezt a gondolkodásmódot ki lehet terjeszteni az élet minden területére, nemcsak kormánytagokra. Aki az elmúlt húsz évben az élet bármely területén felelős beosztásban dolgozhatott, az gazember. Ha a Fideszben csinálta ugyanezt, akkor nem. Miközben nem a megszűnt MSZMP és más pártok, hanem a Fidesz az ellenfél.

Reméljük, ezek az ellentmondások, finoman szólva, feltűnnek másoknak is, mint ahogy az is, hogy egy alakulóban levő párt máris paranoiásan a belső ellenséget, az „ügynököket” keresi, gyanakvó, máris beindította a tízmillió besúgó országában a reflexeket. A Facebook poszt alatt sok lelkes „tiszás” már tudni véli, hogy Dombóvár volt DK-s polgármestere egy Tisza Szigetet alapított, amivel betette az ellenség a lábát a vegytiszta Tisza Pártba.

Elindultak a besúgások, a feljelentések, pedig a párt még nem is létezik, csak papíron. Jó úton jár Magyar Péter, a mindenkori diktátorok és diktatúrák útján, Bástya elvtársat meg is akarják ölni. Az különösen vicces, hogy Magyar ugyanezeket a feltételeket kiterjeszi a Tisza Szigetekre is, amelyek a polgárok önkéntes civil társulásai, amelyekhez neki semmi köze. De a legszebb az, hogy Magyar ezzel máris leszeletel a támogatói közül sokakat.

Akik felteszik a kérdést, hogy aki 35 éve volt az MSZMP tagja (abba ne is menjünk bele, hogy nagyon sokan egyfajta kényszerből, nem meggyőződésből, vagy a jobbítás őszinte szándékával), az nem lehet a Fidesz rendszerét megdönteni akaró Tisza Párt tagja, de aki még egy éve is a Fidesz tagja, egy fideszes miniszter férje, Mészáros Lőrinc igazgatósági tagja volt, egy tolvaj, akinek ezek után a lelkiismerete tiszta, az a párt elnöke is lehet...

ORBÁN BALÁZS BEENGEDNÉ AZ OROSZOKAT – KELETI NYITÁS FIDESZ MÓDRA

DAVE VILÁGA
Szerző: DAVE
2024.09.28.



Orbán Balázs beengedné az oroszokat Magyarországra, ő nem harcolna, mint az ukránok. Azért, mert 56-ból is az lett, ami lett. Miután ezt elmondta a Mandiner csatornáján, beindult a magyarázkodás.

OROSZORSZÁGBAN MA EGY ALTERNATÍVÁK NÉLKÜLI VILÁG VAN | SZ. BÍRÓ ZOLTÁN | QUBIT.LIVE #9

QUBIT LIVGE #9 / PODCAST
Szerző: SZ. BÍRÓ ZOLTÁN
2024.09.29.



Hogy milyen állapotban van az orosz gazdaság, politika és társadalom, az nagyon nem mindegy a háború lehetséges kimenetele szempontjából. És nem lehet mellékes nekünk, magyaroknak sem. Sz.Bíró Zoltán többek között erről is beszélt a 9. Qubit Live-on. https://qubit.hu/2024/09/25/sz-biro-z...


Lásd még:

LENGYEL LÁSZLÓ: SZABADOK SZÖVETSÉGE – A VÉG KEZDETE 4.

NÉPSZAVA
Szerző: LENGYEL LÁSZLÓ
2024.09.29.


Az Orbán-rendszer, a populista nacionalista jobboldal bűne és felelőssége, hogy a személyes önkényuralom kiépítésével, az uralkodó és klikkje érdekeit szolgálva az alávetettek és a nemzet érdekeivel szemben földig rombolta a hazát, s a legsúlyosabb politikai megosztottságot alakította ki a nemzetben. Nemzetegyesítést ígért, nemzet- és országvesztést követett el. A szociálliberális oldal felelőssége, hogy nem teremtett társadalmi integrációt és szolidaritást. Magyarország két politikai elitjének évtizedes mérlege az ország elbuktatása. Ám a törvényesség, az autonómia, a társadalmi gondoskodás mellett kitartó, a társadalmi közepet és a polgárosodást képviselő szociálliberális önkormányzatok a szabadság szigeteivé váltak. Ide vonulhattak vissza az Ellenállás kicsiny csapatai, a civil szervezetek, a szakmai körök, a független média.

Az orbáni központosított nemzetállam valamennyi ellensúlyát igyekezett megsemmisíteni, így az önkormányzatokat is. Mindent megtett és megtesz, hogy felszámolja az önkormányzatok gazdasági, jogi és politikai autonómiáját, a hatalom hajtószíjává tegye őket. A korlátlan hatalom közel jár a sikerhez, de a könyörtelen állóháborúban az önkormányzatok még utolsó túlélőként működnek. Az Orbán-rendszer elkezdte megszülni saját új középosztályát, mint a hatalommal összefonódott érdekszövetkezetet, és annak ideológiáját: a privilegizált keveseknek mindent szabad és a rendszeren belül minden lehetséges. A szociálliberális önkormányzatok a fővárosban és néhány nagyvárosban akarva-akaratlan elvállalták a polgár hivatásának védelmét, polgárságot teremtettek, miközben létrehozták az Orbán-rendszer fertőzésével szemben az immunitás tájhazáit. Lehet, hogy nem vagy otthon Magyarországon, de hazád az Angyalföld és Újlipótváros Köztársaság, a Szeged Respublika. Családod egyik fele már Ausztriában és Hollandiában, de a másik még itt az Ördögárok partján. Amennyire nem tart össze egy népet a rogáni hazugság „magyarságban”, „kereszténységben”, tűzijátékos ünnepeiben, mérgezett, álmagyar nyelvében, annyira összetart egy-egy kisebb közösséget a város, a városrész, ahol otthon van, nyelvét beszélik, gondját értik, reményeit osztják.

Ha az országban a láthatatlan uralkodó és köre azért van, hogy uralkodjon és lopjon, a látható kormány pedig azért, hogy ezt fedezze, az egyetlen erő, amely szerint kormány azért van, hogy kormányozzon – ez a Németh Miklós-, Bajnai Gordon-elv, vagy „európaiul” az Ódor Lajos-, Mario Draghi-dictum –, illetve (ön)kormányozzon – ez a Tóth József-, Botka László-elv, vagy a londoni Sadiq Khan-, a varsói Rafał Trzaskowski-, az isztambuli Ekrem Imamoglu-dictum -, amelynek érdeke és értékrendje, hogy megvalósítható és hatékony programot kérjen önmagán és másokon számon: a szociálliberális önkormányzatok. Ezekben az önkormányzatokban halmozódott fel kellő kormányzási és ellenállási tapasztalat, szakmai tudás és immunitás mind a nacionalista, mind a szociális populista ideológiákkal szemben. Ami Magyarországot megkülönbözteti, hogy miközben a lengyel, a török, a cseh stb. ellenálló önkormányzatok összefogtak és szolidárisak voltak egymással, a magyarok nem. Miközben másutt vállalták, hogy a városukért érzett felelősséget párosítják az országért viselt felelősséggel, nálunk nem. Miközben Varsó és Isztambul, London és Prága vállalták, hogy az egész ország ellenállásának élére állnak, Budapest nem. Ezért nem tudott helyi ellenállásból, országos ellenzékké válni. Ezért nem tudtak az ellenzéki szavazatok összeérni.

Nem a mi feladatunk! – hallom a választ. Az önkormányzatok feladata nem fér össze a politizálással. A választóink helyi ügyek intézésére és nem országos politikai célokra választottak. Az a dolgom, hogy a városomban és a kerületemben menjenek a dolgok. Az ország ügye a pártok ügye! Ha összefogok a többiekkel, többé nem áll szóba velem a kormány, nincs esélyem semmilyen külön alkura. Ha szolidaritást mutatok a másikkal, én, mi következünk. Ha kilépek a politikai pártból, a hatalom békén hagy. A hatalom intézményei működnek, ez nem működik. Nem kockáztathatom egy bizonytalan ügyért a városomat...

BALOG ÉS NOVÁK KÉSZTETÉSEI

REZEDA VILÁGA
Szerző: Rezeda
2024.09.29.


Az az alapkérdés, hogyha a bukott köztársasági elnök kap havonta közel ötmillió közforintot élete tengetésére (plusz titkárság és házvezető asszony), akkor mennyire számít közszereplőnek. Mert, hogyha lezárta volna élete hatalmas kudarcba torkolló fejezetét, és mostanság vécésnéniként keresné a hatvannégy fogára valót, akkor egyértelmű volna, hogy valóban visszavonult, egy közülünk megint, aki a budiban szagolja az ammóniát, akkor megtagadhatná (talán) a nyilatkozatot.

Mondhatná az őt kérdésekkel zaklató újságírónak, hogy pisál aranyom vagy nem, ez a lényeg, a többi engemet már nem érdekel. Ellenben így, hogy mi tartjuk el, fölvetül az a dilemma, köteles-e elmesélni azt, hogy karrierjének ormain miért árult el bennünket, megjegyezve azt, hogy a gyakorlat szerint már akkor sem állt szóba érdemi kérdéseket firtató firkászokkal. Ezek ilyen morális dolgok, de ez a mezsgye, hiszen a bukását okozó kegyelem ügye is erkölcsi töltetű leginkább, de szembenézés ezzel azóta sem történt.

Vélhetnénk azt is, ez lerágott csont, de nem az, főleg azért, mert máig nem tisztázottak a viszonyok, s most, hogy a bukott elnökasszony kezd éledezni, és visszatérni az úgynevezett közéletbe, nagy valószínűséggel kérdezni is lehet őt, maximum, mint most, nem felel. Mert amikor összefutottak vele a tollnokok, érdeklődésükre az volt a válasza: „most úgy bevallom, hogy úgy a magyar médiának nem érzek nagy késztetést, hogy interjút adjak”. A fönti dilemmából fakadóan ezt a késztetést inkább kötelességnek látjuk. Ezért a mai morfondír.

Egyébiránt bukott elnökasszony indoklásul és védelmére előadta, hogy a tajtékos napok alatt – szerinte – a magyar média inkorrektül viselkedett vele, de az az érdekes, azóta sem állt elő az igazsággal, hogy a történet kerek és korrekt legyen. Mindemellett az a különös: most sem látja, vagy nem akarja látni, nem a média volt „inkorrekt” vele, hanem a főnöke (vö.: Orbán), aki úgy rúgta ki, mint a népnyelv szerint a macskát szokták szarni, viszont így az azóta is tartó hallgatása cinkosságnak bizonyul. Jogunk lenne tudni az igazat tehát.

Így lenne korrekt velünk szemben, főleg, mint föntebb utaltunk rá, mert mi tartjuk el a nacsasszonyt, ám, ha ez így nem tetszik, le lehet mondani az apanázsról, elmenni valami tisztességes állásba, tisztességes vécésnéninek, lehet aksigyárba is, s így sóhajtozni a kegyetlen világon munkástársainknak műszak után. Novák nagy hibája az, hogy szerinte a bukását okozó sztori már lezárult, felejtsük el, de rá kell mutatnunk, igazából el sem kezdődött, mert úgy kussolnak, mintha omertát fogadtak volna. Bár lehet, ez így is van.

Az az érdekes helyzet állott elő, hogy egy időben szólaltak meg ezek ketten (a főkolomposok, s akik annak idején oly nagy harmóniában utazgattak szintén a mi pénzünkön) Balog Zoltán, aki szintén elnyugvást javasol, ugyanis szinte párhuzamosan fakadt dalra hajdani kedvenc útitársával (Novákkal). Balog szerint meg „már nem érdemes beszélni a kegyelmi botrányról”. A szép ebben az, hogy jogot formál arra, ő döntse el, miről érdemes és nem érdemes beszélni, elfelejtve azt, ezt nem ő dönti el, hanem az igazság keresése.

Bővebben és érdekesebben is idézhetjük Balog indoklását, miszerint: „Ha nem akarja, hogy nehezebb legyen az életem meg a szolgálatom, mint ahogy eddig volt, akkor szerintem erről már nem érdemes beszélni, ez egy lezárt történet bennem, a közösségünkben és szeretném, ha így is maradna”. – Abban nem vagyunk teljesen biztosak, hogy a közösség annyira elnyugodott volna, másrészt pedig Balog is a mi (az egyház, jó esetben) pénzünkből él, amit Orbán folyósít neki, így a közpénz jelleg még fennáll. Jó lenne ezt nem elfeledni...

MÉG AZ EURÓPAI SZÉLSŐJOBB ELŐTT IS TARTHATATLAN ORBÁN BALÁZS CINIKUS KIJELENTÉSE | HETES STÚDIÓ

KLUBRÁDIÓ / HETES STÚDIÓ
Műsorvezető: SZÉNÁSI SÁNDOR
2024.09.28.



A Hetes Stúdió 2024. szeptember 28-i adásában Szénási Sándor Bolgár Györggyel, Bethlen Tamással, a borsod24.hu munkatársával, valamint Selmeci Jánossal beszélte meg a hét legfontosabb hazai és nemzetközi eseményeit.

ITT NÉZHETŐ, HALLGATHATÓ MEG

HETI EGYENLEG: ORBÁN BALÁZS LESRE FUTOTT, MÁR NEM LESZ BELŐLE KÜLÜGYMINISZTER

HETI EGYENLEG / KLIKKTV
Szerző: BÁNÓ ANDRÁS
2024.09.28.



Eddig a kormány igyekezett minden párhuzamot elutasítani 1956 és az orosz-ukrán háború között. Az eddig szőnyeg alá söpört problémát hozta most a felszínre Orbán Balázs. Ráadásul ahogy a kegyelmi botrány, úgy ez az ügy is a Fidesz egyik alapvető politikáját zúzza össze. Így kommentálta Orbán Balázs szavait Lakner Zoltán, a Jelen című hetilap főszerkesztője, a KlikkTV Heti egyenleg című műsorában. Horváth Gábor, a Népszava főszerkesztő-helyettese szerint Orbán Balázs ezzel a kijelentéssel lesre futott, már nem lesz belőle külügyminiszter, ráadásul olyan szelet kavart, amiből nagy vihar lesz. Lakner Zoltán arról is beszélt, hogy Orbán Balázs szavai védhetetlenek, nagy hibát követett el, amiből az idén azért van néhány a Fidesz háza táján, a rezsim alapjait érinti ez a botrány, ezért lépett Orbán ilyen gyorsan közbe.

Lakner Zoltán felhívta a figyelmet arra, hogy Orbán Balázs beszéde nem kiszivárgott, hanem egy műsorban hangzott el, ha úgy érezték volna, hogy ez problémás, kivághatták volna. Úgy gondolja az is érdekes, hogy a műsort vezető Kohán Mátyás először szóba hozza 1956-ot, de aztán témát akar váltani, amit Orbán Balázs nem hagy és ő maga kéri, hogy beszéljenek erről.

Horváth Gábor szerint ezek a fiúk régóta beszélgetnek erről egymás között, az a kérdés, hogy Orbán Balázs miért érezte úgy, hogy ezzel most kell a nyilvánosság elé állnia. Orbán Viktor pedig úgy próbál ebből kitolatni, hogy nem beszél a lényegről, nem mondja azt, hogy az ukránok jól tették, hogy megvédték magukat. A miniszterelnök szómágiái senkit nem győznek meg, 
maximum a saját tábornak szólnak.

DR. KARSAI DÁNIEL UTOLSÓ FACEBOOK BEJEGYZÉSE - POSZT PRO PATRIA ET LIBERTATE XV. - SZOLGALÉLEK

POSZT PRO PATRIA ET LIBERTATE XV.
Szerző: DR. KARSAI DÁNIEL
2024.09.27.


Orbán Balázs nertárs a miniszteNERelnök politikai főtanácsadója. Orbán nertárs vérbeli reálpolitikus. Ebben a minőségében a minap kifejtette, hogy ha Oroszország megtámadna minket, ő bizony egyből megadná magát. Mert az 56-os forradalomból is mi lett, ugyebár. Meg a magyar életeket mindenáron meg kell védeni.

Orbán nertárs véleménye elsőre megalapozottnak is tűnhet. A Vörös Hadsereg kicsit erősebbnek tűnik annál a pár huszárszázadnál, amit a magyar film- és Hadik-ipar fel tud mutatni. 

De…nem vagyunk véletlenül tagjai a NATO-nak? Ami, ha nem tévedek, egy katonai szövetség. Melynek tagjai kötelesek egymást megvédeni. Szóval, ha fülig ér a córesz, a feltétel nélküli megadás előtt hívjuk már fel a NATO főtitkárát, hogy nem tud-e küldeni pár ezer drónt. Nagyon aggasztó, hogy Orbán nertárs figyelmét ez a lehetőség elkerülte. Remélem, hogy akinek tanácsot ad, nem hallgat vakon rá.

Felhívnám Orbán nertárs figyelmét arra is, hogy gyáva népnek nincs hazája. Lehet, hogy elbuktuk a forradalmainkat, de ezek azok a pillanatok, amikre büszkék lehetünk - mert kiáltunk egy nemes eszméért, a szabadságért. És jobb szabadon meghalni, mint szolgaként élni.

Ez akár az életvégi döntésekhez való jog mottója is lehetne. Én nem szeretnék sem Putyin, sem a szenvedés szolgája lenni. Ha már a fájdalom ural mindent, méltósággal, emelt fővel, a sors szemébe nézve akarok eltávozni. De a NER nem engedi. Mert ehhez is gyávák.

Az egész NER-nek és főként Orbán nertársnak jó bátrulást kívánok.

Mindenkinek szép hétvégét!


Lásd még:

MEGHALT KARSAI DÁNIEL ALS-BETEG, AKI ÉLETE VÉGÉIG KÜZDÖTT AZ EUTANÁZIA ENGEDÉLYEZÉSÉÉRT

TELEX
Szerző: HALÁSZ NIKOLETT
2024.09.28.


47 éves korában meghalt Karsai Dániel ALS-betegséggel diagnosztizált alkotmányjogász, aki a strasbourgi bírósághoz fordult azért, hogy méltósággal fejezhesse be az életét – osztotta meg a hírt testvére, Karsai Péter a Facebook-oldalán szombaton. Ezekkel a szavakkal búcsúzott:

„Dani ma este elment. Több mint 3 éven át hősiesen, méltósággal küzdött a legyőzhetetlen ellenséggel az ALSsel. Mindig velem, velünk leszel, Bro’.”

Karsai Dániel Facebook-oldalán két nappal ezelőtt jelent meg az utolsó bejegyzés. Ezen az alkotmányjogász az Orbán Balázs-ügyről fejti ki véleményét. A posztban egyebek mellett ezt írta:

„És jobb szabadon meghalni, mint szolgaként élni. Ez akár az életvégi döntésekhez való jog mottója is lehetne. Én nem szeretnék sem Putyin, sem a szenvedés szolgája lenni. Ha már a fájdalom ural mindent, méltósággal, emelt fővel, a sors szemébe nézve akarok eltávozni.”

Karsai Dánielnél 2022 augusztusában diagnosztizálták az ALS-betegséget. Állapota az elmúlt hónapokban rohamosan romlott, idén március végén tüdőgyulladás miatt került kórházba, ahonnan később kiengedték, de utolsó időszakában már lényegében semmit sem tudott egyedül csinálni, mindenhez segítségre volt szüksége. Május közepén adott interjút a Telexnek, akkor már alig lehetett érteni, amit mond.

Karsai Dániel kiállásával egy eddig tabunak számító témát, az eutanáziát emelte be a közbeszédbe, ezzel olyanoknak is erőt adva, akik hozzá hasonlóan gyógyíthatatlan betegségben szenvednek. Karsai Dániel készült arra, mi lesz, ha már nem éri meg, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága ítéletet hozzon az ügyében. „Lehet, hogy ennek az ügynek mi nem haszonélvezői, hanem mártírjai leszünk” – mondta tavaly egy sajtótájékoztatón. Még életében kérvényezte, hogy halála esetén testvére vihesse tovább az ügyét, amiben végül számára nem kedvező döntést hozott a strasbourgi bíróság.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) szeptember 3-án elutasította Karsai fellebbezését is, így jogerősen kimondták, hogy a magyar állam nem sérti az alkotmányjogász emberi jogait azzal, hogy nem teszi számára lehetővé az aktív eutanáziát. Az ítélet után Karsai azt mondta az RTL-nek: „Nagyon csalódott vagyok. Azt gondolom, a bíróság gyáva döntést hozott.”.

Politikai színtérre helyeződött az eutanázia kérdése

Karsai Dániel tavaly szeptemberben állt nyilvánosság elé, amikor Facebook-oldalán közzétett egy bejegyzést állapotáról. A Telexen nem sokkal később jelent meg vele egy hosszabb interjú, amiben azt mondta: betegsége előtt egy 90 kilós, makkegészséges ember volt, rendszeresen 40-50 kilométereket biciklizett. Lényegében egy év alatt romlott le annyira az állapota, hogy 2023 októberében már nem tudott egyedül enni, fürdeni, és a járás is nehezére esett.

Az ALS, azaz amiotrófiás laterálszklerózis betegség lényege, hogy az izmokat mozgató idegsejtek elsorvadnak, ami idővel teljes bénuláshoz vezet. A betegség gyógyíthatatlan. A betegség a mentális képességeket nem érinti.

Magyarországon a gyógyíthatatlan betegségben szenvedők nem dönthetnek az életükről, csak az életfenntartó vagy életmentő kezeléseket utasíthatják vissza. Ha Karsai elment volna egy olyan országba, ahol legális az eutanázia, akkor a neki segítséget nyújtók öngyilkosságban közreműködés bűncselekményét követték volna el. Ezt a magyar jog egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel bünteti.

Az alkotmányjogász azért fordult a nyilvánossághoz, mert azt szerette volna elérni, ha a hozzá hasonló helyzetben lévőknek nem kell méltatlan és kiszolgáltatott helyzetbe kerülniük.

Karsai ügyéhez egyre többen csatlakoztak támogatóként, néhány betegtársa pedig hozzá hasonlóan életvégi döntésről szóló kérelmet nyújtott be Strasbourgban. A Telexnek ők azt mondták: Karsai kiállása reményt adott nekik.