FACEBOOKSzerző: SCHILLING ÁRPÁD2025.10.25.
Nemes Jeles László Veiszer Alindának adott interjújában pár napja azt mondta, hogy a magyarországi antiszemitizmus kiskutya a franciaországihoz képest, ahol szerinte polgárháborús a hangulat és nem lehet a Holokausztot tanítani az iskolákban a muszlim diákok miatt, akiknek a szülei levágják a tanárok fejét. A politikai iszlám előretöréséről beszélt, ami majd elhozza a nyugati világ alkonyát.
Hét éve élek Franciaországban, és ezalatt valamennyire megismertem a francia vidéket és a fővárost, az egészségügyi és iskolarendszert, az adminisztrációt és a politikai klímát. Párizs külvárosában bevándorlóként a világ legkülönbözőbb bevándorlói közösségei között töltjük mindennapjainkat. Miután egy volt gyarmatosító nagyhatalomról van szó, amely évszázadokon keresztül zsákmányolta ki a világ körülbelül egynegyedét, kötelezővé téve a francia nyelvet az átláthatatlan adminisztráción keresztül, nem meglepő az "anyaország" etnikai sokszínűsége. Ez csak azt lepheti meg, aki egy burokban élte le az életét és semmiféle érdeklődést vagy empátiát nem tanúsított azon népek felé, amelyeket többnyire rabszolgaként kezeltek a „felvilágosult” gazdáik.
Franciaország csak a királyától szabadult meg a fennhéjázó, arisztokratikus arroganciájától soha. Ez az arrogancia és felsőbbrendűség tölti el azt a szélsőjobboldalt, amely Putyin bőkezű támogatásával fűti a polgárháborús indulatokat elsősorban a bevándorlók ellen. Ez az arrogancia nyilvánul meg azonnal, ha valaki nem beszéli tökéletesen a nyelvet: helyreigazítják, beleszólnak a mondandójába, figyelmeztetik, hogy azt bizony nem úgy mondják. Bárki, aki kevés franciatudással megpróbál egy francia hivatalban eligazodni, testközelből ismerheti meg Franciaország gyarmatosító kultúráját. Ez történt több száz millió emberrel az elmúlt ötszáz évben. Saját nyelvén nem szólalhatott meg, ha meg franciául próbálkozott, azonnal helyretették, megalázták, alacsonyabb rendűnek tekintették.
Akárcsak Orbán, Marine Le Pen is abból építi politikai karrierjét, hogy a bevándorlókkal riogat. Csak hogy míg Magyarországon legfeljebb a kormány által bevásárolt ázsiai munkások jelentik a bevándorlást, addig Franciaországban az évszázados gyarmatosítás adja az alapot.
A bevándorlók többségében olyan országokból érkeztek az évszázadok során, amelyeket a francia állam elfoglalt, leuralt, kizsákmányolt, akiknek a lakóit francia nyelven kényszerítette bele a saját adminisztrációs rendszerébe, és akiknek a gyerekei jobban beszélték a francia nyelvet, mint a sajátjukat. Nem létezett számukra saját etnikai identitás, franciákká kellett válniuk. A később függetlenségüket kivívott államok, vagy amelyekről gazdasági okokból Franciaország lemondott, nemzeti gazdaság híján továbbra is függőségben maradtak az „anyaországgal”, amely korábbi kizsákmányoló politikáját az új körülmények között úgy tudta érvényesíteni, ha diktátorokat segített hatalomra a térségben. Korábbi szabadságharcosok, sejkek, királyok és ki tudja még mennyiféle hataloméhes gazember lett ezeknek az országoknak a vezetője, akik aztán a magyarhoz hasonló áldemokráciákat létrehoztak, hogy úgy tűnjön, hatalmukat a nép választásokon erősíti meg, nem a megfélemlítés, a terror a stabilitás oka, hanem a népek vezetőik iránt érzett töretlen hűsége. Akiknek ez az élet elviselhetetlen volt, mert reménytelenül szegények voltak, vagy mert nem tűrték meg őket azért, amit gondoltak, miután beszélték a francia nyelvet, kivándoroltak az „anyaországba”. Munkások és értelmiségiek, ők mentek Franciaországba. Hogy muszlimok is voltak köztük szép számmal? Igen. Ez volt a vallásuk. (Btw én nem szeretem a vallásokat, de mit tehetek, el kell fogadnom, hogy még mindig léteznek.)
Mindezzel együtt Franciaországban Magyarországgal ellentétben elképzelhetetlen, hogy a kormánypárt egy zsidó nagytőkés arcát és nevét használja politikai kampánycélra azzal, hogy terroristákat akar szabadítani a franciák nyakába. Az is elképzelhetetlen, hogy egy kormánypárti politikus ugyanennek a zsidó embernek a nevét egy levágott disznó hátára nyírja, majd barátaival röhögve pózol fölötte, mondván, hogy most ő volt a soros. Értik ugye? Ha ez mégis megtörténne, akkor annak a politikusnak azonnal le kellene mondania, talán még el is ítélnék, ellentétben Magyarországgal. Franciaországban elképzelhetetlen az, hogy egy kormánypárt színesbőrű emberek fotóit használja elrettentés céljára egy választási kampány során. Elképzelhetetlen továbbá, hogy tanárokat polgári engedetlenség miatt kirúgjanak az állásukból, és ne mozduljon meg a társadalom, hogy a kormányt meghátrálásra kényszerítse. Nem fordulhat elő, hogy a társadalom nagy része ne támogassa a sztrájkoló közszolgákat, egészségügyi dolgozókat vagy vasutasokat. Mindez azért lehetséges, mert Franciaországban még létezik baloldal. Nem egységes, de szövetségre hajlamos. Ez a baloldal akkor is utcára megy, ha terroristák öldökölnek a Charlie Hebdo szerkesztőségében, de akkor is, ha emberek millióit terrorizálják Gázában.
Franciaország nagy ország, sokszínű ország, és ennek megfelelően sokkal szélsőségesebb is, mint egy „hermetikusan lezárt”, etnikailag egynemű közösség. Igen, történt olyan, hogy egy szélsőséges elmebeteg – nem a gyerekek szülei – levágta egy tanár fejét fényes nappal a nyílt utcán. Borzalmas tragédia ez, az egész országot megrázta. Tüntetések, szolidaritási akciók tömegei zajlottak, amelyben részt vettek a muszlim közösségben többségben lévő mérsékelt imámok és követőik is. Franciaország lakosságának kb. 13 százalékát adják a muszlim hívők. Ennek a kb. 13%-nak a 10%-a tekinthető szélsőségesnek. A muszlim arab közösség tagjai nem egységesek, és túlnyomó többségben a francia gazdaságban dolgoznak, abból élnek, legfontosabb érdekük, hogy pénzt keressenek, eltartsák a családjukat és így tovább. A szállító, a gázszerelő, a bolttulajdonos, a jegykezelő, a biztonsági őr lehet muszlim. De a sztárfocista és a milliárdos befektető is. Ők együtt alkotják ezt a 13%-ot.
A 12 éves fiunk osztálytársainak többsége muszlim arab. Szüleik, nagyszüleik, dédszüleik hajdanán Marokkóban, Algériában vagy Tunéziában születtek, a hajdani gyarmatok területén. Közülük kerülnek ki a gyermekünk barátai. Van köztük olyan, aki semmiféle együttérzést nem tanúsít a palesztin arabok iránt, de általában elég jól tanulnak és nincsenek különösebb magatartásbeli problémáik, leszámítva mindazt, amit mi is elkövettünk negyven évvel ezelőtt egy magyar kisvárosban a helyi katolikus közösség tagjaiként. Akkoriban mi irtóztunk a homoszexuálisoktól, megvetettük a zsidókat és gyűlöltük a cigányokat. Mindezt úgy, hogy egyetlen homoszexuális, zsidó és cigány osztálytársunk sem volt, vagy legalábbis nem tudtunk róla. Később ez többünk esetében változott, ahogy kapcsolatba kerültünk nem katolikus, nem heteró és nem fehér emberekkel.
Természetesen nem tudom, hogyan mekkora veszélyt él meg egy zsidó ember ugyanebben a közegben, de kötelességem az empátia. A gázai konfliktus bizonyára nem erősíti Izrael pozitív megítélését a világban és ez a negatív megítélés sajnos azokra a zsidókra is rávetül, akiknek semmiféle kapcsolata nincsen Izrael állammal. De ha még lenne is, fenyegyetettségük akkor is elfogadhatatlan. Ahogy a több száz milliós arab populációt sújtja a terrorista merényletek kiváltotta megbélyegzés, úgy az Izraeli hadsereg és a telepesek által elkövetett kegyetlenségek is sújtják a zsidó közösséget szerte a világban. Ahogy a világ közössége joggal várja el a békés muszlimok kiállását a radikálisok ellen, úgy várható el a nem szélsőséges Izrael támogató zsidók kiállása is az ártatlan áldozatok mellett. Ennek a naiv elvárásnak teljesülését nehezíti, hogy a szélsőséges cionisták számára nincsenek ártatlan muszlim arabok, ahogy a szélsőséges muszlimok számára sincsenek ártatlan zsidó vagy amerikai vagy francia civilek, csak gyarmatosítók, elnyomók és hitetlenek vannak.
A politikai iszlám létezik, és léteznek szélsőséges terrorista sejtek, és vannak merényletek is, és ártatlan áldozatok. A zsidóság számtalan helyen nem érzi magát biztonságban, és ez nem csak a muszlimok, de minden nem zsidó felelőssége is. De bizony muszlim arabok is élnek rettegésben szerte a világban, gondoljunk csak a rohingjákra, akiknek száműzött arabok voltak az ősei, és akik 1982 óta üldözöttek Burmában, mai nevén Myanmarban, és akiknek ma már Bangladesben, a világ legnagyobb gettójában kell szenvedniük, embertelen körülmények között. Körülbelül egymillió emberről van szó, akiket azért üldöztek és gyilkoltak, mert muszlimnak születtek.
De beszélhetnénk arról is, ami Franciaországban, egy nyugati, civilizált országban történik. Egy kedves barátunk kérte a francia állampolgárságot, és ezért kiszállt hozzá a rendőrség. Francia férjével és három gyerekével élnek egy nyugat franciaországi településen, amely hagyományosan szélsőségesen jobboldali. A rendőrök kijöttek és körülnéztek a lakásban, majd a magyar barátnőnk megkérdezte tőlük, hogy mégis mit keresnek, amire ők azt felelték, hogy bármiféle jelét annak, hogy nem muszlimok-e véletlenül. Tehát valaki, aki egyébiránt teljesíti a francia állampolgárság megszerzéséhez szükséges egyéb kötelezettségeket, még mindig lehet gyanús, ha a lakásán van egy félholdat ábrázoló faliszőnyeg, vagy egy hidzsáb. A francia rendőrség tehát egy kendő alapján akarja eldönteni, hogy valaki nem jelent-e veszélyt a társadalomra. Ezt jobb helyeken előítéletnek, diszkriminációnak, megbélyegzésnek, hisztériának nevezik. Ez a mai Francaiország. Ha valami fenyegeti a biztonságát, akkor az rasszizmus és az iszlamofóbia. Magam tapasztaltam, hogy állítják félre a rendőrök a közúti ellenőrzés során azokat az autókat, amelyekben arabok ülnek. Egy ilyen közúti ellenőrzés során lőtték agyon Nahel Merzoukot, egy 17 éves fiút, aki a felfegyverzett rendőrök elől próbált elmenekülni. A rendőri erőszak és a politikai elit (beleértve az értelmiség egy részét – lásd Michel Houellebecq Behódolás című regényét) által fűtött muszlim ellenesség épp úgy fokozza a polgárháborús hangulatot, mint az a kilátástalanság, amellyel a külvárosokban élő fiataloknak kell szembenézniük. Szociológiai tény, hogy a korábbi bevándorlók integrációs hajlandóságának sikertelensége - vagyis az, hogy hiába tagadták meg korábbi szokásaikat, semmivel nem lettek jobban elfogadottak a többség számára – okozta a fiatalok radikalizálódását. Egy fajta visszacsapás ez, amely a korábbi felelőtlen politikák következménye.
A nyolcvanas években Jack Lang kezdeményezésére kezdtek el kulturális központokat építeni a külvárosokban azért, hogy az ottani lakosokat jobban bevonják a francia kulturális életbe. De ez a kultúrpolitikai döntés nem vált valódi, átgondolt mozgalommá. A kulturális központok igazgatói sorra kezdték megvalósítani egyéni ambíciójukat, saját művészeti elképzeléseiket, amely csak részben illeszkedett a külvárosok kulturális elvárásaihoz. Az az MC93 Bobigny, amely jelentős szerepet játszott a Krétakör Színház sikersztorijában az egyik ilyen intézmény. Amikor 2007-ben egy olyan projektet hoztunk létre, amely során igyekeztünk bevonni a környék lakóit (arab, indiai, fekete-afrikai bevándorlókat), akkor derült ki számunkra, hogy a kerület lakóinak többsége azt sem tudta, hogy ez az intézmény létezik. Naponta jártak el mellette, és miután ez egy hatalmas beton épület, azt hitték, hogy egy bank. Az intézmény, amit a külváros sokszínű közösségének építettek a belváros elitjének szórakozóhelyévé vált. A polgárháború oka a politikai elit felelőtlensége, a politikai iszlám pedig a következménye. Ha a fiatalok nem éreznék, hogy a rendszeren kívül kell élniük, nem lázadnának és nem válnának a radikális csoportok áldozataivá.
Gondoljunk csak bele, Magyarországon miért nem látunk roma embereket a színházak nézőterein, a múzeumok lépcsői, a parlament széksoraiban, az egyetemi katedrákon? Hogyan lehetséges ez, ha majdhogynem 10 %-a a magyar társadalomnak roma? Hiszen évszázadok óta élnek együtt a magyarokkal. Ez a cigányság felelőssége? Nem akartak eléggé magyarok lenni?
A nyugati világ, amit sokan féltenek a világ lakosságának körülbelül egy tizedét teszi ki. Ők, vagyis mi, vagyunk azok a szerencsések, akik oda születtünk, ahol a csapból folyik a melegvíz, reggel elviszik a házunk elől szemetet, és ha nem, akkor van kinek elpanaszolni az igazságtalanságot, szavazhatunk kedvenc politikusunkra, vagy orrunkat befogva arra, akit kevésbé utálunk, gyerekeink iskolába járnak, és akár egyetemet is végezhetnek, lehet munkánk, és nyugdíjunk is (még egy ideig), büszkék lehetünk kultúránkra, színházba, moziba, múzeumba játhatunk, folytonosan reflektálhatunk történelmünkre, a dicsőséges és a szégyenteljes epizódokra egyaránt, vannak hatalmas sporteseményeink, óriási bevásárlóközpontjaink, ahol a Földön gyártott termékek összességéből válogathatunk, elmondhatjuk magunkra, hogy nyitottak vagyunk a tőlünk eltérő kultúrákra, amelyeket évszázadokkal ezelőtt felfedeztünk, megkereszteltünk, kiraboltunk és kiírtottunk, mert ellenálltak nekünk, de ez nem terror volt, hanem civilizációs munka, amelynek következményeként a mai napig mi uraljuk a Földet, bár gazdagságunkból még saját fajtánkat sem vagyunk képesek maradéktalanul táplálni, keresztény-zsidó civilizációnkban embertársaink egynegyede tartósan szenved, éhezik, az utcán él vagy hamarosan oda kerül, amiért lenézzük őket, de képmutatóan értük imádkozunk. Létrehoztuk a permanens verseny és spektákulum társadalmát, amelyben a vesztesek - a társadalomnak úgy a kilencven százaléka – állandó teljesítménykényszerben élnek, de már tudják, hogy ez az ő hibájuk, közben feléltük a természetet, különösen ott, ahol nem mi éltünk, de mi használtuk a javait, ami szennyet meg kitermeltünk, azt a harmadik világban ástuk el legmodernebb technológiánkkal, amit korábban még magunk voltunk képesek előállítani, ma már Kínából vagyunk kénytelenek beszerezeni, bár a kínaiakat továbbra is megvetjük, mert nem olyanok mint mi, nem olyan felvilágosultak és előrelátóak. Mi látjuk a jövőt, mi tudjuk, hogy fenntarthatatlan a világ, amit létrehoztunk, és már tüntetünk ellene, meg szélgépeket rendelünk a Kínaiaktól, mi büszke, erős, nagyvonalú és felvilágosult nyugatiak, akik képesek vagyunk megállítani a keleti hordákat, a civilizálatlanokat, hogy megvédjük világunkat, amely minden más világnál magasabb rendű, amely bátran lehet más világok bírája és csendőre, amely ítélkezhet, bombázhat és befektethet, lelkiismeretfurdalás és szégyenérzet nélkül, erkölcsi felsőbbrendűségével és hamis jóindulatával eltelve.
