2026. február 25., szerda

ORBÁN ÖNMAGÁT LEPLEZI LE, HISZEN NEM A SZAVAIT, HANEM A TETTEIT KELL FIGYELNI

HÍRKLIKK
Szerző: NVZS
2026.02.25.


Készségesen elhisszük, sőt tudjuk, hogy valóban nem Orbán Viktor rendelte el az Iványi Gábor életművét lenullázni hivatott, hosszú évek óta egymásra rakodó lépéssorozatot. Ám azt is tudjuk, hogy neki akarnak megfelelni az általa kinevezett és tőle egzisztenciálisan – és még ki tudja, milyen más módon – függő emberek, kezdve a legfőbb ügyésztől a NAV vezetőin és a budapesti főispánon át a kormány által felügyelt MVM vezérkarának tagjaiig. Akik már bizonyára eljutottak a szervilizmusnak arra a pontjára, hogy maguktól is tudják, mit vár el tőlük a nagyfőnök. Mindennek fényében csak mérhetetlen cinizmusnak lehet minősíteni, amikor Orbán azt mondja, hogy ő sokkal tartozik Iványi Gábornak, éppen ezért, soha semmit nem tenne ellene.


„Ne figyeljenek oda arra, amit mondok, egyetlen dologra figyeljenek, amit csinálok" – kommentálta Orbán Viktor (Lovasberényben), hogy (az akkor még szép reményű, független újságban) az Origón, a Wikileaksről kiszivárgott állítólagos amerikai diplomáciai táviratok egyike szerint 2008-ban arról beszélt diplomatáknak: a kampányban „hagyják figyelmen kívül”, amit mond.

Hogy miért éppen most jutott az ezünkbe Orbán Viktornak ez az önmaga ellen szóló, kvázi beismerő vallomása? Nos, a megoldás egyszerű: egy mérhetetlenül átlátszó kijelentésre süllyesztette magát a héten, ami korábbi mondata fényében szépen helyre tehető.

„Iványi Gábornak egyébként én személyesen sok mindennel tartozom, soha nem tennék semmit ellene” – ezt közölte ugyanis Orbán a lelkész elleni hadjáratának legújabb aljas húzását rajta számon kérő Szabó Tímea kérdésére. Az országgyűlési képviselő a Parlament folyosóján próbálta szóra bírni a miniszterelnököt, azt tudakolva, hogyan tehette meg, hogy kikapcsoltatja az áramot a hosszas kórházi kezelés után éppen hazatérő 74 éves lelkész plébániáján és templomában. Orbán egyre idegesebben csak azt ismételgette, hogy Szabó hazudik, s közben ejtette el a fenti mondatot.

Amikor valaki az igazságot belekeveri az amúgy hazug mondandójába, arra szokták mondani, hogy vannak igazságmorzsák benne. Nos, ha valamire, akkor Orbán Viktor fent idézett álságos kijelentésére maximálisan áll ez a magyar mondás. Hogy miért? Ehhez egy kis időutazásra van szükség.

Egyszer, valamikor régen, még a maitól gyökeresen eltérő politikai és (egyre nehezebben hihetően, de talán-talán kicsit) erkölcsi úton járó politikus-ivadékot, Orbánt a rendszerváltás előtti ellenzék öreg motorosa, Iványi Gábor is felkarolta. Az utóbb pocsék, áruló tanítványnak bizonyult Orbánnak volt kitől tanulnia: a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség, egyben az Oltalom Karitatív Egyesület alapító-vezetője ugyanis már a hetvenes évek közepétől a demokratikus ellenzék részeként küzdött a kádári rendszer ellen, alapítója volt a SZETA-nak (Szegényeket Támogató Alappal), valamint az SZDSZ elődjének, majd a pártnak is. Így patronálta Orbánt, akivel olyan viszonyt alakított ki, hogy Orbán őt kérte fel 1986-ban, hogy adja össze Lévai Anikóval, majd 1989-ben, hogy keresztelje meg a pár első gyermekét, a ma már saját lábán álló Ráhelt.

Azaz Orbán végtelenül cinikus hétfői kijelentésének az első fele tényleg igaz, személyesen sok mindennel tartozik Iványinak. A második fele azonban – miszerint soha nem tenne semmit ellene – szemen szedett hazugság. Ezt az immár több mint 35 éves politikusi pályafutása alapján megrajzolható politikusi-emberi-erkölcsi (helyesen erkölcstelenségi) portréja bizonyítja: semmi, de semmi nem történhet Magyarországon az ő kezdeményezése/jóváhagyása nélkül.

S hogy miért vált a célpontjává az egykor félig-meddig még a számára mentori szerepet is betöltő Iványi Gábor? Erről maga a lelkész beszélt nem is olyan régen a Friderikusz Podcast adásában. Arra a kérdésre, hogy miért gyűlöli őt ennyire a hatalom, annyit mondott, hogy „csak találgatni tudok”. Szerinte Orbán számára az is kényelmetlen lehet, hogy időről-időre emlékezteti őt a hajdani demokrata önmagára, ám akár egy konkrét történet is lehet a kulcs. Az ezredfordulón kezdett megromlani kettejük viszonya, miután még az első Orbán-kormány idején Balog Zoltán megkereste őt a miniszterelnök üzenetével: ha kiállna egy közös fotóra Orbán Viktorral, akkor kiemelt támogatást adna a munkájukhoz. Iványi azonban nemet mondott. Egyrészt azért, mert – mint fejtegette – már akkor érezni lehetett az előszelét Orbán politikai pálfordulásának. „A Liberális Internacionálénak volt az alelnöke, és ebből kezdett ilyen ókonzervatívvá, majd szélsőségessé lenni. És ezt én ijesztőnek találtam, és nem akartam ezzel közösséget vállalni” – magyarázta Friderikusznak Iványi, majd úgy folytatta, amikor Balog megkereste, ő leszögezte, nincs szüksége kiemelt támogatásra, csak annyit adjanak nekik, amennyi jár. És állítólag Orbán ezen halálosan megsértődött – mondta a lelkész a miniszterelnökre utalva.

Ma már azt is tudjuk, hogy Orbán esetében egy, a végletekig bosszúálló személyről van szó, olyanról, aki nem átall visszaélni a rá ruházott hatalom bármely eszközével (érdemes erről elolvasni a Kontroll összeállítását). S Iványi az egyik legegyértelműbb szereplője az orbáni bosszúnak: „érdekes egybeesésként” ugyanis, amint Orbán ismét kormányra került, ráadásul kétharmados teljhatalomhoz jutott, beindult Iványi és az egyháza, egyesülete kanossza-járása, szisztematikus lenullázási kísérlete.

2011–2012, az egyházi státuszuk elvétele
: az új egyházügyi törvényre hivatkozva, a kormány kivetette a „bevett egyház” kategóriából a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösséget. Ezzel elvesztette az automatikus állami támogatások jelentős részét, a stabil intézményi finanszírozást.

2013–2017, bírósági döntések a MET javára: a magyar Alkotmánybíróság jogsértést állapított meg, majd 2017-ben a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága kimondta, hogy jogellenes volt a státuszmegvonás, s hogy jár a MET-nek az elmaradt támogatás, majd kártérítést is megítélt az egyház számára. Ezután az állam részben fizetett, de a teljes finanszírozás nem állt vissza.

2019–2021 részleges kifizetések, de nem teljes rendezés: az állam késve, csak részben fizette ki a megítélt összegeket, azt is csak 2016-ig. Ám a MET továbbra sem kapott teljes egyházi finanszírozást vagy szerződéseket.

2021–2022, pénzügyi és hatósági lépések:
beindultak a NAV-ellenőrzések, a -bírságok, -tartozások megállapítása. És az inkasszók, szinte teljesen bevétel nélkül hagyva a MET-et és az OKE-t – máig a civilek, támogatók adományaiból tudnak csak fennmaradni, fenntartani a hajléktalan-ellátást és -étkeztetést. 2022 februárjában razzia volt az Oltalom Karitatív Egyesület budapesti központjában járulék- és adóügyek miatt. Ott a hirtelen megjelent támogatók és a hatósági emberek között dulakodás alakult ki, Iványit nem engedték be a saját irodájába, hogy prezentálja a kért dokumentumokat, a tömeg őt nyomta – ebből lett bűnügy, amelynek a vádlottja Iványi Gábor és több ellenzéki politikus – ennek február elején volt az első tárgyalása. Közben egyes támogatások megszűntek vagy csökkentek (pl. oktatási többletfinanszírozás).

BELSŐ LÁZADÁS ORBÁN KÖRÜL: A SAJÁT EMBEREI FORDULTAK ELLENE

KLIKKTV / MÉLYVÍZ
Műsorvezető: NÉMETH PÉTER
2026.02.25.



Fidesz bukása, Orbán-rendszer válsága, önkormányzati összeomlás, megélhetési krízis, választási bizonytalanság 2026 előtt – ezekről beszélünk részletesen ebben az interjúban. Ágh Attila szerint a Fidesz már megbukott – kérdés, hogy ez jogilag is megmutatkozik-e a következő választáson. Szó esik az önkormányzatok kivéreztetéséről, a 70%-kal emelkedő élelmiszerárakról, a kampánypénzekről és az egyre nyíltabb társadalmi elégedetlenségről.

Ágh Attilával arról beszélgetünk, hogyan jutott válságba az Orbán-rendszer belül és nemzetközi szinten is. Miért fordulnak szembe egyre többen a kormánnyal helyi szinten? Mit jelent az, hogy a „tökéletes autokrácia” gazdasági összeomláshoz vezet? Valóban meginogtak a hatalmi piramis alapjai?

Részletesen elemezzük a választási szabályok körüli jogi bizonytalanságot, a halasztás lehetőségét, valamint azt, mi történhet, ha a Fidesz elveszíti a választást, de nem fogadja el az eredményt. Szóba kerül a háborús riogatás, a vidék–város törésvonal, és az is, hogy érzékelhető-e bizonytalanság Orbán Viktor viselkedésében.

👉 Ha Ön is érzi a megélhetési válság súlyát, az önkormányzati szolgáltatások romlását, és kíváncsi, merre tart Magyarország, ez a beszélgetés Önnek szól. Nézze meg, és írja meg a véleményét kommentben!

FIZETÉSKÉPTELENSÉG FENYEGETI BUDAPESTET – FŐVÁROSI KÖZGYŰLÉS | ATV ÉLŐ

KONTROLL
Szerző: KONTROLL
2026.02.25.



Mostanra gyakorlatilag teljesen kimerítette a folyószámlahitel-keretét Budapest. A mai ülésen dől el, hogy Karácsony Gergelyék biztosítani tudják-e a főváros dolgozóinak márciusi bérét. Ehhez az kell, hogy a Fővárosi Közgyűlés támogassa azt a javaslatot, hogy Budapest folyószámlahitel-keretét 40 milliárdról 50 milliárdra emeljék.


vagy


vagy

BIRKÁS GYÖRGY: MATEKLECKE 6686. – HOGYAN VÁLTSD LE A NER-T? 55. RÉSZ

FACEBOOK
Szerző: BIRKÁS GYÖRGY
2026.02.25.


A szeretettel születsz. Gyűlölni meg kell tanulnod.

Az ellenfélből ellenség lett, a háborúból propaganda, a menekültből veszély, a tanárból ellenség, az újságból fegyver. A vitákat megnyerni kell, nem tanulni belőle, az igazságot ismételni kell, nem pedig érvekkel alátámasztani, vagy a valósággal egyeztetni.

Mikor lett a nemzeti egységből kirekesztés, a feldolgozatlan fájdalomból plakátkampány? Mikor lett gyanús az együttérzés, nevetséges a szolidaritás, fölösleges a tudás?

A történelem nem tanít, hanem ismétlődik, ha nem dolgozzuk fel. A nacionalizmus, a vörös- és fehérterror, a holokauszt alatti hivatalnoki precizitás, a kommunizmus gyanakváskultúrája, az ÁVH-s mentalitás, mind-mind ugyanarra a logikára épül. Ki az, aki nem tartozik közénk? Akitől meg kell védeni magunkat?

Más volt az egyenruha, más a jelszó, más a kijelölt ellenség. De a mechanizmus ugyanaz. Mindig van valaki, akit ki kell zárni ahhoz, hogy a belső kör összetartson. A zsidó, a kulák, a kozmopolita, a migráns, a meleg, a Soros-bérenc, a liberális. A névsor változik, a szerkezet nem.

Már azt sem tudjuk, mit kell megvédeni. Csak azt, hogy védekezni kell. Nem tudjuk, mitől félünk, csak azt, hogy félni kell. Mindig attól, akit éppen kijelölnek.

Ez nem véletlen. A kijelölt ellenség a leghasznosabb politikai eszköz, amit valaha kitaláltak, mert egyszerre old meg két problémát: összetartja a csoportot, és elveszi a figyelmet arról, hogy a vezér mit csinál a kincstárral. Amíg a migránstól félsz, nem a közbeszerzésen gondolkodsz. Amíg a gendert magyarázod, nem az egészségügyet nézed. Amíg Brüsszel ellen védekezünk, valaki csendben kirabolja a Nemzeti Bankot.

A gyűlölet nem mellékhatás. A gyűlölet a termék.

Nem tudjuk, hogyan lehet együtt élni egy országban, ha másként gondolkodunk. És ez nem megy majd egyik napról a másikra, még ha leáll is a gyűlöletkampány. Azt tudjuk, hogy az első lépés a felismerés kell legyen. Ez nem a valóság, hanem egy kép, amit valakinek érdeke, hogy valóságnak lássunk.

Tudjuk, hogy a másik ember, aki másra szavaz, általában nem gazember és nem hülye. Téved, vagy mást lát, mást félt, másként éli meg ugyanezt a valóságot. De akkor is, az ő emberségéből kiindulva kell megszólítani, nem a megvetésből.

55. Tegyél különbséget a rendszer és az ember között.

A ner-t le kell váltani. Azok az emberek, akik most rá szavaznak, utána is itt lesznek, itt lesznek a szomszédaink, a családtagjaink, a kollégáink. Ha úgy nyerünk, hogy közben gyűlöljük őket, nem a ner-t váltottuk le, csak a gyűlölet irányát változtattuk meg.

A szeretettel születsz. Gyűlölni meg kell tanulnod. Meg kell?

Még 46 nap.

ITT AZ ÚJ VÁLASZ OFFLINE: NER-AKTÁK – AZ ORBÁN-KORSZAK 50 LEGPISZKOSABB ÜGYLETE

VÁLASZ ONLINE
Szerző: A szerk.
2026.02.25.


Minden fel van jegyezve! A végtelen internet mellett ebben a véges, polcról levehető formában is összefoglaltuk az Orbán-korszakot, hogy értsük, miféle intézményesített, országcsonkítással felérő, a következő kormányok mozgásterét alapjaiban szűkítő gazdasági visszaéléseknek estünk áldozatul. Az új Válasz Offline bizonyítékgyűjtemény: 11 ezer milliárd forintnyi elterelt pénz története. Sorvezető a tisztánlátáshoz – és tükör a NER-elitnek. A Bódis András által szerkesztett bookazine már előrendelhető, megjelenés március 9-én.


A miniszterelnök 2026. februári évértékelő beszédében volt egy szám: 14 956 milliárd. Orbán Viktor azt mondta, 2010 és 2025 között összesen 14 956 milliárd forintot vettek el különböző módszerekkel a bankoktól, az energiavállalatoktól és a kereskedelmi láncoktól, hogy – úgymond – bevonják őket a közteherviselésbe.

Nekünk is van egy számunk, nagyságrendileg ráadásul ugyanennyi. A NER-akták ötven pontjában körülbelül 11 ezer milliárd forintnyi elterelt pénzről van szó. Ha ehhez hozzáadjuk még azt az összeget, amely az ötvenes listából kiszorult tételek mellett állhat, nyilvánvalóan ott járnánk a 14 956 milliárd környékén, amit a kormányfő állítólag odaadott a népnek. A NER-akták azt hivatott bizonyítani, hogy az odaadás célcsoportja egy csöppet szűkebbre sikerült. Nem állítjuk, hogy ez a 11 ezer milliárd mind el van lopva. Csak azt, hogy a pénz – kihelyezett tőke, állami hitel, támogatás, monopolhaszon, váromány és egyéb formákban – a NER elitjénél dolgozik. Hogy érzékeltethessük az érzékelhetetlent: ez a 11 ezer milliárd nagyjából 18 metróvonal ára, és hozzávetőlegesen 410-szer fel lehetett volna újítani belőle a Lánchidat.

Nyilván lehetne könyvet írni a jogállam leépülésének ötven állomásáról, vagy például az akkugyáras környezetkárosítás stációiról is. Meg annyi mindenről. Mi most mégis maradtunk a korrupciós tematikánál, a perverz elmértéktelenedés dokumentálásánál. Egyszerűen azért, mert ez a legjobban adatolható, legtényszerűbb történet. És a tényeknél, ugye, semmi sem radikálisabb.

A hatodik Válasz Offline ide kattintva előrendelhető! Akár korábbi kiadványainkkal együtt, kedvezményes csomagokban is.

Ahogy a webshopban láthatják, van tízdarabos, jócskán túlárazott Búcsúcédula-csomagunk is; ezt kifejezetten a NER-elit tagjainak ajánljuk! Könyvbemutató rendezvényünk ugyanakkor minden olvasónk számára nyitott, viszont regisztrációhoz kötött.

A könyvbemutató résztvevői: Bódis András, a NER-akták szerkesztője, Pethő András, A Dinasztia és A csapda producere, a Direkt36 vezető szerkesztője, Jandó Zoltán, a G7 újságírója

Időpont: 2026. március 16. (hétfő), 18:00

Helyszín: Fonó Budai Zeneház (1116 Budapest, Sztregova utca 3.)

Kérjük, ezen a linken regisztráljanak az eseményre!

A webshopunkban előrendelt példányokat, csomagokat március 9-től a Deák Ferenc téri Insula kávézó és könyvesboltban vehetik át, illetve ettől a naptól indulnak a GLS-futárok is a kötetekkel. Természetesen a március 16-i könyvbemutatón, továbbá a Válasz Online március 30-i támogatói klubestjén is át lehet venni a megrendelt kiadványokat. Arra biztatjuk olvasóinkat, hogy közvetlenül tőlünk, a webshopunkból vásároljanak! A kiadvány ugyanakkor (korábbi lapszámainkhoz hasonlóan) elérhető lesz a nagyobb könyvesboltokban és újságosoknál is.

ÓRIÁSI A TISZA ELŐNYE A MEDIÁN SZERINT – ELEMZÉS ÉLŐBEN

TELEX
Műsorvezető: FÁBIÁN TAMÁS
2026.02.25.



20%-os előnyt mért a Medián a Tisza javára, Magyar Péter szerint sosem volt még ekkora különbség, Török Gábor pedig azt mondja, ha nem téved a kutatóintézet, akkor eldőlt a választás. Orbán pedig arról beszélt a napokban, hogyan lehet meg a kétharmaduk. 2026 élőben a Telex újságíróival, Cseke Balázzsal és Mizsur Andrással.

0:00 Visszaszámlálás 
5:00 Fidesz & Tisza: Mi nyertük a kampány első napját! 
12:22 A kispártok nehezen indultak, de ez még nem jelent semmit 
18:11 Hogyan lett Orbán Viktor 80 biztos körzetéből 65? 
27:28 Rekordmagas részvételre számíthatunk 
32:07 Kampányköltések, a Tisza anyagi helyzete 
39:53 Nincs új elem, nincs új téma, visszatérnek a háborús pszichózishoz 
44:38 Ha a Kutyapárt mégsem indulna el a választáson, van nekik visszaút? 
50:15 A DK kampánya a határon túli magyarok szavazati joga ellen 
53:57 A levélszavazás visszaélési lehetőségei 
56:48 A határon túli magyarok és a Tisza

2026. február 24., kedd

SOSE LESZ VÉGE? 4 ÉV HÁBORÚ TANULSÁGAI ÉS KILÁTÁSAI

PARTIZÁN
Műsorvezető: FELEDY BOTOND
2026.02.24.



Ma van négy éve, hogy kitört az orosz-ukrán háború, az évforduló alkalmából Feledy Botond műsorvezetésével egy élő elemző adással készülünk. Hogyan forradalmasította a modern hadviselést a konfliktus? Mennyire stabil Zelenszkij hatalma? Lesz-e valaha béke?

Meghívott vendégeink:

- Takács Márk biztonságpolitikai szakértő 
- Jarábik Balázs nemzetközi fejlesztési szakember, politikai kockázatelemző 
- Bendarzsevszkij Anton külpolitikai szakértő 
- Takács Lili újságíró

A LEGFONTOSABB ORSZÁGJÁRÁS - BAJA

MAGYAR PÉTER HIVATALOS
Szerző: MAGYAR PÉTER HIVATALOS
2026.02.24.



A legfontosabb országjárás - Baja.

LÁZÁR EGY NAP ALATT NYUGDÍJAZTA PINTÉR SÁNDORT

VISSZASZÁMLÁLÁS
Műsorvezető: BALOGH JUDIT
2026.02.24.



Választási kampány, Fidesz, Magyar Péter, politikai botrányok, propaganda és kampánystratégia – erről szól a mai beszélgetés. Elindult a hivatalos kampány Magyarországon, de sokak szerint már évek óta kampányüzemmódban működik a politika. Mi változott most? Miért tűnik úgy, hogy a Fidesz kommunikációja hibázik, és valóban kiegyenlítettebb lett a politikai verseny?

Beszélünk Lázár János botrányáról, a karaktergyilkossági kísérletekről, a Magyar Péter körüli ügyekről, és arról is, hogyan működik a „kiszervezett kampány”, a kormányzati kommunikáció és a propaganda. Szóba kerül az is, miért telítődhetett a társadalom a folyamatos riogatással, és miért reagálnak ma másképp a választók, mint néhány éve.

Balogh Judit a vendégeivel azt próbálja megfejteni: tényleg repedezik a politikai dominancia, vagy csak a kampány kezd izgalmassá válni? Mi vár ránk a következő hónapokban?

Ha érdekel a háttér, a stratégia és az, ami a plakátok mögött történik, tarts velünk – mert a kampány minden fontos fordulatát elemezni fogjuk.


SÁRA BOTOND HIVATALA ELKEZDI A KIZÁRÓ OKOKAT VIZSGÁLNI TÜTTŐ KATA FŐPOLGÁRMESTER-HELYETTESI KINEVEZÉSE ELLEN

TELEX
Szerző: MOLNÁR ZOLTÁN
2026.02.24.


„Tehát Tüttő Kata megbízása a bíróság döntése, ebben a kormányhivatalnak nincs mérlegelési lehetősége” – reagált Sára Botond budapesti főispán arra a keddi bírósági döntésre, ami szerint Tüttő Katát ki kell nevezni főpolgármester-helyettesnek. Sára felidézte közleményében, a kormányhivatal pont azért fordult a Fővárosi Törvényszékhez, hogy legyen végre helyettes, a bíróság döntése szerint ez kizárólag Tüttő lehet. Egy nagy „de” is jutott a közlemény végére:


„Ettől csak abban az esetben térhet el a kormányhivatal, ha Tüttő Katával szemben törvényi kizáró ok áll fenn. A bíróság döntésének kiértékelését és a kizáró okok megvizsgálására irányuló eljárást a kormányhivatal megkezdi.”

A bíróság jogerős ítéletéből származó kötelezettségnek „tegyen eleget akként, hogy a főpolgármester által a fővárosi közgyűlés 2025. november 26. napi ülésére benyújtott előterjesztésében foglaltak szerint a főpolgármester-helyettesnek javasolt fővárosi közgyűlési tagot megválasztó közgyűlési határozatot pótolja” – állt a Fővárosi Törvényszék végzésében, ami ellen fellebbezésnek már nincs helye...


Lásd még:

- Tüttő Kata: nem adjuk fel Budapestet (2023.06.03.)

AZ UTOLSÓ VERGŐDÉS A PARLAMENTBEN / MIKET BESZÉL?!

JUHÁSZ PÉTER / JUHI
Szerző: JUHÁSZ PÉTER
2026.02.24.



Megkezdődött a parlamenti munka utolsó fejezete, a tavaszi ülésszak.Összefoglalom neked az egészet, mármint azt, ami lényeges volt belőle. Ugyanis a nagy része nem volt az. Így is tanulságos megnézni, mert Orbán saját magát buktatja le. A valós kérdésekre ma már semmi mást nem tud mondani, mint hogy lehazugozza azokat a képviselőket, akik szembesítik a valósággal. Lehet, hogy ő már tényleg elhiszi a mesterséges intelligencia által generált Fidesz-álvalóságot. Még egy indok, hogy váltsuk le. Volt persze egy rendkívüli ülés is a gödi mérgezés kapcsán, de erre a fideszesek nem mertek elmenni. 
----------- 
00:00:00 A miniszerelnök utolsó vergődése 
00:19:03 A kormány válaszlépései 
00:24:14 Az ukrán nemzetiségi szószóló szavai 
00:31:47 Bedő Dávid Orbánra reagál 
00:38:17 Szabó Tímea Iványiról kérdezi Orbánt a folyosón 
00:41:19 Arató Gergely Orbánra reagál 
00:43:47 Orbán válaszol 
00:47:40 Arató Gergely a választási rendszerről 
00:53:37 Áder és Mikola a határontúli szavazatokról

A LEGFONTOSABB ORSZÁGJÁRÁS - JÁSZSZENTLÁSZLÓ

MAGYAR PÉTER HIVATALOS
Szerző: MAGYAR PÉTER HIVATALOS
2026.02.24.



A legfontosabb országjárás - Jászszentlászló.

„NEM ENGEDHETNÉNK MEG MAGUNKNAK, HOGY GYŰLÖLJÜK EGYMÁST” – BABARCZY ESZTER KÜLÖNLEGES KAMPÁNYA

VÁLASZ ONLINE / INTERJÚ
Szerző: STUMPF ANDRÁS
2026.02.23.


A hétvégén elstartolt a hivatalos kampány, közben azonban van egy nagyon másmilyen is: Babarczy Eszter kedvességkampánya, amelybe már egyetemi hallgatóit is százszámra vonja be. A februárban Baumgarten-emlékdíjjal jutalmazott író élete az elmúlt években hatalmas fordulatot vett. Túlélte a rákot, brutálisan erős könyvben (Apám meghal) dolgozta fel színházi legenda apjával való kapcsolatát, rájött, hogy a filozófusok semmit sem tudnak és még meg is tért. Persze nem úgy, ahogy gondolnánk – Babarczy történetében semmi sem szokványos. Az sem, ahogy a cigányságról beszél, nem kérve elnézést, amiért szerinte kulturális minták is vannak az önsorsrontás háttérében, nem csupán a kirekesztettség és a szegénység. Nagyinterjú.


– Tavaly indított egy elég különleges kedvességprojektet, de mintha a kampány nem hagyná, hogy teljesen benne maradjon a cukiságban.

– Amikor közéleti témában, mondjuk Lázár János vécétakarítós szövegéről vagy beharangozott szexvideókról nyilvánulok meg, akkor is a valóság bizonyos darabjait keretezem úgy, hogy az összefüggésbe hozható a legyen a kedvességprojektemmel. Ami egyébként nem arról szól, hogy mindenki legyen nagyon cuki.

– Hát?

– Arról szól, hogy adjuk meg egymásnak a tiszteletet, figyelmet, amit egy másik emberi lény pusztán azért megérdemel, mert emberi lény. Amikor politikával kapcsolatban szólalok meg, akkor is próbálok elemelkedni a drukkercsapatoktól. A drukkerség ugyanis halálos. Amikor engedjük, hogy az identitásunkat olyan mélységig megmérgezze a politika, hogy nem tudunk már leülni valakivel, aki máshova szavaz, az legalábbis nagyon beteg állapot.

– Amint tavalyi könyvéből – Apám meghal – kiderül, a színházi legenda Babarczy László kérlelhetetlenül legazemberezte a másik oldalon lévőket. Még mindig, halála után is az apja ellen lázad?

– Lehet, hogy az apám elleni lázadásom is benne van ebben, igen. Annak idején a gyerekemnek sem engedtem, hogy az apámmal nézze a híradót. Nem akartam, hogy ezt a szélsőséges drukkermentalitást elsajátítsa. Én úgy gondolok a politikusokra, hogy vannak itt ezek a kivitelező alvállalkozók, kicsit gyanúsak, de úgy működik a demokrácia, hogy rájuk bízzuk az ügyeink intézését. Jobb, ha rajtuk tartjuk a szemünket, hiszen eleve gyanús, amikor valaki hatalmat akar. Ahogy azonban az alvállalkozóinkhoz sem érzelmi alapon viszonyulunk, hozzájuk sem úgy érdemes. Már a ’90-es rendszerváltást is ezen a szemüvegen át néztem egyébként, tehát ez nálam nem új, nem a kedvességprojekt hozta ki belőlem hirtelen.

– Amikor a miniszterelnök megígéri, hogy ha nyer, kipaterolja a civileket és a független médiát is, meg amúgy zsebre tette az országot, nem megalkuvás és gyávaság ez az elegáns, érzelemmentes felülnézet?

– Rosszul esik, hogy gyávaságnak vagy megalkuvásnak látják. Amikor megfigyelnek és levideóznak embereket a magánéletük gyakorlása közben, az például egyértelmű határátlépés. Az a totalitárius diktatúra felé indít el minket. Ezt nyíltan meg is fogalmazom. Nem hiányzik tehát belőlem a bátorság, csak éppen

hagytuk, hogy nagyon mélyen behatoljon a politika a mindennapi életünkbe. Ami nem a politikai elitnek rossz, hanem nekünk. Nekünk kell tehát változtatnunk rajta.

– Mi olyan rossz ebben?

– Egyrészt: az ember ilyen helyzetben kiszolgáltatottá válik. Például nem mondhatja el a véleményét a munkahelyén, mert kirúgják. Az átpolitizáltságból fakadó hisztéria, amely abban nyilvánul meg, hogy a másik oldal szavazóit nem tekintjük embernek, pusztán praktikusan nézve is rossz mindenkinek. Akármi történik április 12-én, azokkal az emberekkel fogunk egy hazában élni a következő 25 évben is. Egy ország, ahol a bizalom szintje annyira alacsony, mint itthon, ráadásul versenyhátrányban van a régióban is. Nem engedhetnénk meg magunknak, hogy gyűlöljük egymást. A politikai elit, na, az más tészta. Arról, különösen a most kormányzókról nekem is lesújtó a véleményem. De nem lesújtó mindenkiről, aki rájuk szavaz, vagy akár feladatot vállal a rendszerben.

– Ön is a NER-esített MOME-n tanít…

– Ebben az értelemben mindenki feladatot vállal, aki nem költözött el az országból, a hatalom ugyanis mindenhova benyomta a csápjait.

– Aztán nehogy emiatt az interjú miatt a végén vécét kelljen pucolnia a MÁV-on!

– Eddig sem rúgtak ki, amiért elmondtam a véleményem. Amely viszont nem azért árnyalt, hogy ne rúgjanak ki.

– Árnyalt volt a Lázár-féle cigányügyi megszólalással kapcsolatban is. Azért kértük ezt a beszélgetést, mert az nagyon kilógott a szekértáborokból.

– Ha így látják, annak nagyon örülök.

– A bejegyzéséből úgy tűnt, hogy a liberális értelmiségi nő elképzeli valahogy a világot, jó ember akar lenni, az elveinek megfelelően élni – aztán koppan, amikor a valóság szembejön.

– Pontosan ez történt...

BELVÁROSI SZABADEGYETEM - AKTUÁLIS KÜLPOLITIKAI HELYZETKÉP

BELVÁROSI SZABADEGYETEM
Moderátor: KARDOS PÉTER
2026.02.17.



Aktuális külpolitikai helyzetkép
A legfontosabb külpolitikai kérdések, a fő feszültségpontok és azok magyarországi hatásai

Előadóink: 
Jeszenszky Géza történész, volt külügyminiszter és 
Gyarmati István közgazdász, volt nagykövet, biztonságpolitikai szakértő

PUTYIN HADEREJE NÉGY ÉVE TÁMADTA MEG UKRAJNÁT – BENDARZSEVSZKIJ ANTON AZ ÁTLÁTSZÓ PODCASTBAN

ÁTLÁTSZÓ
Műsorvezető: ZUBOR ZALÁN
2026.02.24.



Az elmúlt hónapokban a háború talán legnehezebb időszakát élték meg az ukránok: Oroszország a tél beálltával elkezdte az energetikai infrastruktúra pusztítását. A kijivi és moszkvai küldöttségek – amerikai közvetítéssel – akár napokon belül ismét tárgyalhatnak a békemegállapodásról. Az évforduló alkalmából Bendarzsevszkij Antonnal beszélgettünk az Átlátszó podcastban.

Bendarzsevszkij Anton külpolitikai- és biztonságpolitikai szakértő, újságíró, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója. Szakterülete a poszt-szovjet térség – kiemelten Oroszország, Belarusz és Ukrajna – geopolitikája és biztonságpolitikája, gazdasági kapcsolatai és a térség integrációs folyamatai.

KÉRDEZZ-FELELEK „A CSAPDA” ALKOTÓIVAL

DIREKT36
Szerző: DIREKT36
2026.02.24.



Már 1,2 milliós megtekintésnél jár a Direkt36 legújabb dokumentumfilmje, „A csapda”. A film készítői közül Fuchs Máté rendező, Marton Kamilla és Galavits Patrik szerkesztők pedig leültek, hogy megválaszolják a támogatók kérdéseit.


A Direkt36 többi dokumentumfilmje: 


VISSZAJÁTSZÁS: 10 ÉVES A TANÍTANÉK MOZGALOM - SZÜLETÉSNAPI BULI, PANELBESZÉLGETÉS ÉS KÖZÖS ÜNNEPLÉS - 2026.01.30.

TANÍTANÉK MOZGALOM
Szerző: TANÍTANÉK MOZGALOM
2026.02.08.



Ez a videó a Tanítanék Mozgalom 10. születésnapi eseményének teljes felvétele. Egy este, amely egyszerre volt visszatekintés és jelenidejű találkozás. Beszélgetések, megszólalások, nevetések, gondolatok és pillanatok egy olyan közösségtől, amely tíz éve figyel, kérdez, vitatkozik, és következetesen kiáll az oktatás ügye mellett. A felvételeken azok hangjai hallhatók, akik fontosnak tartják, hogy létezzen egy civil kezdeményezés, amely nem engedi el az iskola, a gyerekek és a pedagógusok kérdéseit. Ez az este róluk is szól – és mindazokról, akik az elmúlt tíz évben figyelemmel kísérték ezt az utat.

Ez a videó emlék. És egyben megerősítés is: hogy van értelme folytatni.

A videó tartalmából: KÖSZÖNTŐTörley Katalin és Pilz Olivér, a Tanítanék Mozgalom alapítói

LÁTÓSZÖGEK: KI, MIÉRT GONDOLJA FONTOSNAK AZ OKTATÁST? (panelbeszélgetés)

🗣️Résztvevők: 
Pelsőczy Réka, színművész, rendező
Bojár Gábor, a Graphisoft és az Aquincumi Technológiai Intézet alapítója
Pogátsa Zoltán, közgazdász, szociológus, habilitált egyetemi docens 🎤 

Moderátor: Sulyok Blanka, magyar–német szakos tanár

Helyszín: Tütü Tangó kert café 📹KOMKOM / Kincse Szabolcs, Balogh Dénes, Győző Ákos


Lásd még:



RADÓ PÉTER: MILYEN A JÓ OKTATÁS?

MINDENSÉGIT! PODCAST
Szerző: MINDENSÉGIT! PODCAST
2026.02.15.



Tegnap még mindenki programozó akart lenni (tisztességesen lehetett vele keresni), ma meg mindegyikük átképzésekre jár, mert jött az AI 🤖, és elvette a munkájukat. A világ – nem kell túlragozni – fölfoghatatlan gyorsasággal változik 🌍⚡. Így eléggé meg van lőve az oktatási rendszer: milyen tudással vértezzük fel a gyerekeinket, aminek majd hasznát veszik felnőttként is?

Miközben más országok igyekeznek ezekre a kihívásokra választ találni, a magyar oktatáspolitika még mindig ott tart, mint egy évszázada: biflázás, tárgyi tudás erőltetése, irreleváns, unalmas tananyagok, egyre gyatrább teljesítmények a kompetencia-teszteken 📉. Márpedig egy nemzet felemelkedésének fontos kritériuma, hogy milyen készségekkel kerülnek ki az iskolákból a fiatalok a való világba 🎒🧠.

Ezekről a kérdésekről beszélgettünk Radó Péterrel, az ország tán legkiválóbb oktatáskutatójával 🎙️. Megtudtuk tőle, mitől jó manapság egy iskola, mi lenne a feladata az AI korszakában 🤖, de az az igazság, hogy nagyon lelombozó képet festett a hazai kilátásokról az elmúlt másfél évtized rombolása nyomán. Megnevezte azt is, ha az álmai megvalósulnának, a magyar oktatási rendszer mely ország szintjére jutna. 

Hát, amilyen nehéz volt, oly fontos szembenézni a valósággal…

AZ EGÉSZ KEGYETLEN RENDSZER OMLIK ÖSSZE

KLIKKTV / MÉLYVÍZ
Műsorvezető: NÉMETH PÉTER
2026.02.24.



Orbán Viktor fenyegetései, a választások tétje, a jogállam jövője, a NER lebontása – erről beszélget Németh Péter Fleck Zoltán jogtudóssal a Klikk TV Mélyvíz című műsorában. Valóban félni kell egy újabb Orbán Viktor-korszaktól? Mit jelenthet mindez a kritikus gondolkodókra, civilekre, a sajtóra és a hétköznapi emberekre? Szóba kerül a Fidesz hatalmi rendszere, a választások tisztasága, és az is, lehet-e alkotmányos fordulat Magyarországon.

A beszélgetésben arról is szó van, hogyan működik a hatalom megfélemlítése, miért kulcsfontosságú a nyilvánosság, és mi történhet egy politikai fordulat után. Fleck szerint a szabadság nem személyes ügy, hanem közös: ha a félelem győz, a szólásszabadság veszít.

Részletesen kitérnek a „felforgatókönyv” vitájára, a kétharmados csapdára, valamint arra is, hogy egy esetleges kormányváltásnál milyen szerepe lehet az ellenzéknek, a szakértőknek és akár a Tisza Párt elképzeléseinek. Felmerül Magyar Péter és az ellenzéki esélyek kérdése is.

👉 Ha érdekel, mi várhat Magyarországra a következő választások előtt és után, ez a beszélgetés neked szól. Nézd végig, és írd meg a véleményed kommentben.

RÁCZ ANDRÁS: „PUTYIN NEM BIZTOS, HOGY TISZTÁBAN VAN A VALÓS HELYZETTEL”

VTVSZEGED / TÉMA
Szerző: SZEGEDI VÁROSI TELEVÍZIÓ
2026.02.23.



Csaknem napra pontosan tizenkét éve foglalta el a Krím félszigetet Oroszország, kedden pedig négy éve lesz annak, hogy Vlagyimir Putyin fegyveres erőkkel megtámadta Ukrajnát. Az évforduló alkalmából Rácz András Oroszország-szakértővel beszélgetünk arról, meddig húzódhat el a háború, a lokális harcok eszkalálódhatnak-e és hogyan lehet elérni a tartós békét.

A HÁBORÚTÓL FÉLŐK TARTALÉKOT JELENTENEK ORBÁNNAK?

PARTIZÁN / KAMPÁNYNAPLÓ
Műsorvezető: VIDA KAMILLA
2026.02.23.



Ruff Bálint, Lakner Zoltán és Vida Kamilla elemzi a múlt hét kampányeseményeit Orbán ukránozásától az ajánlásgyűjtés forgatagán át Rubio látogatásáig.

00:00 Visszaszámláló 
04:14: Putyin lebombázza a Barátság kőolajvezetéket, Orbán beleáll… Ukrajnába és Horvátországba 
14:00: Nyíltan leadott az elvárásokból Orbán 
16:57: Ajánlásgyűjtés 
24:31 Vida Kamilla megsajnálta Nagy Dávidot 
35:11 Határontúlizik a DK

LEVÉL EGYHÁZI VEZETŐKNEK A FIDESZ HÁBORÚS KAMPÁNYVIDEÓJÁRÓL – ÉS A VÁLASZOK

SZEMLÉLEK
Szerző: DUDÁS RÓBERT GYULA
2026.02.24.


Személyesen szólított meg több magyar püspököt a nagyobbik kormánypárt múlt heti háborús kampányvideójának ügyében Dudás Róbert Gyula katolikus teológiát is végzett történész. A Szemléleknek elküldött levelében arról kérte állásfoglalásukat, hogy hol húzódik az a határ, amelyet keresztény ember nem léphet át. Eddig Beer Miklóstól és Várszegi Asztriktól kaptunk jóváhagyást válaszuk közléséhez.


„Főtisztelendő Püspök Atya!

Katolikus hívőként olyan lelkiismereti kérdéssel fordulok Önhöz, amely az utóbbi napokban mélyen megrendített, és amelyben nem találok megnyugtató eligazítást.

Magyarországon nagyjából két hónap múlva választások lesznek, és úgy tűnik, ez a helyzet sokakból a legrosszabbat hozza ki. Meggyőződésem, hogy itt most nem az a kérdés, hogy az egyik fél jobb-e, vagy a másik rosszabb, hanem az, hogy szabad-e olyan eszközöket támogatni vagy elfogadni, amelyek a legalapvetőbb erkölcsi normákkal is ellentétesek.

Pap ismerőseimtől több alkalommal azt a választ kaptam: ez politika. Olyan válasz is érkezett, hogy az „ördögnek” (értsd, egyes pártok és azok vezetői) oda kell csapni, s minden eszköz megengedett. Én azonban úgy látom, hogy a jelen helyzet túlmutat a napi pártpolitika világán, és

a kérdés egyértelműen a keresztény erkölcstan és etika körébe tartozik.

Teológiát is végzett történészként elvből nem szoktam aktuálpolitikai kérdésekben megnyilvánulni, mert hivatásomnak a múlt értelmezését tekintem. Most sem politikai állásfoglalásról van szó, hanem egy olyan erkölcsi határról, amelyet keresztény emberként nem tudok figyelmen kívül hagyni.

A napokban megjelent egy kampányvideó, amely dramatizált jelenetben azt sugallja, hogy egy esetleges választási eredmény magyar emberek kivégzéséhez vezetne a háborús fronton. A videó erőteljes, megrázó képekkel dolgozik, és a politikai döntést közvetlen élet-halál kérdéseként ábrázolja. Az ilyen kommunikáció – megítélésem szerint – tudatosan a félelemre épít.

A Katolikus Egyház Katekizmusa tanítja, hogy az emberi méltóság sérthetetlen, mert az ember Isten képmása (KEK 1700). A közéletben is kötelez bennünket az igazmondás, amely „az igazságosság és a szeretet erényében gyökerezik” (vö. KEK 2468). A félelemkeltésre, dehumanizálásra vagy a másik ember jelképes megsemmisítésére épülő kommunikáció – még ha politikai kontextusban történik is –

nehezen egyeztethető össze ezzel a mércével...

ORBÁNBÓL ELFOGYOTT AZ ERŐ - A FIDESZ NEM TUD MEGÚJULNI

KLIKKTV / MÉLYVÍZ
Műsorvezető: NÉMETH PÉTER
2026.02.24.



Szexbotrány vagy politikai eszköz? A kampány hajrájában egy rejtélyes videó körüli történet uralja a közbeszédet, és a kérdés nem is az, hogy igaz-e, hanem az: mire jó? A műsorban Bruck Gáborral elemezzük, mekkora nyomást jelenthet ez Magyar Péter számára, és valóban alkalmas-e arra, hogy elbizonytalanítsa a választókat.

A beszélgetés középpontjában nem a bulvár áll, hanem a politikai pszichológia. Elég-e annyi, hogy „maradjon egy halvány gyanú” a fejekben? Működhet-e a relativizálás stratégiája, amely nem bizonyítani akar, csak kétséget kelteni? És hogyan lehet védekezni egy olyan médiatérben, ahol egyetlen félmondat is ezerszeres nagyításban jelenik meg?

Szó esik a kampányfegyelemről, az önkorrekció fontosságáról és arról, hogy miért válik egyre visszafogottabbá a kommunikáció, amikor valódi esély mutatkozik a győzelemre. Vajon őrizhető-e az előny a célegyenesben? Bele lehet-e kényszeríteni egy hibába azt, aki már megtanulta: a politikában a legnagyobb erő a fegyelem?


HA OROSZORSZÁG GYŐZ: MI TÖRTÉNIK AZ UKRÁN NÉPPEL?

ELVIRA BARY VIDEÓ 
(ANGOLUL - MAGYAR FELIRATTAL IS)
Szerző: ELVIRA BARY
2026.02.22.



👉 Amit a világ vezetőinek tudniuk kell Oroszországról: 
• What World Leaders NEED to Know about Russia

Mi történik a hétköznapi emberekkel, amikor egy megszállás „győzelemmé” válik? Ebben az epizódban Elvira Bary író és narrátor elemzi, hogy néz ki az orosz uralom azokon a helyeken, amelyeket már ellenőriz – és mit árul el ez a jövőről, ha Oroszország győz Ukrajnában. Végigsétálunk a Krím-félszigeten, mint bemutatón, a „régi” Donbász-modellen, a 2022 utáni brutális megszállásokon és az azokat követő komor mechanikán: szűrésen, kényszerútleveleken, vagyonlefoglalásokon, kényszeriskolázáson és egy olyan biztonsági államon, amely a félelemből táplálkozik. Ez nem szlogenekről szól. Arról szól, hogyan működik a megszállás – napról napra –, és hogy miért a valódi csatatér gyakran a papírmunka, a megfelelés és a hallgatás.

Videófejezetek: 

00:00 Ha Oroszország győz: Mi történik az ukrán néppel? 
01:49 Krím bemutatója 
12:42 Orosz kincsek hirdetés 
14:31 A régi Donbász 
22:03 Az új megszállások 
28:59 Komor jövő

BIRKÁS GYÖRGY: MATEKLECKE 6683. – HOGYAN VÁLTSD LE A NER-T? 54. RÉSZ

FACEBOOK
Szerző: BIRKÁS GYÖRGY
2026.02.24.


Magyar Péter megcsinált valamit, amit előtte senki. Félmillió embert vitt az utcára, európai parlamenti választáson 30 százalékot szerzett a semmiből, és jelenleg az egyetlen, aki reális eséllyel versenyez a fidesszel, sőt jobban is áll. Ez tény, és nem kis teljesítmény.

De. Megtapasztaltuk, hogy a személyi kultusz veszélyes. A Tisza nagyrészt Magyar Péter. 
Nem párt, hanem mozgalom egy ember körül. Ez rövid távon erő, hosszú távon gyengeség. Ha ő megbotlik, megbetegedszik, bármilyen botrányba keveredik, a párt vele együtt bukhat. Egy egészséges politikai erőnek intézménynek kell lennie.

A stílus nem lehet több a tartalomnál. Magyar Péter jó kommunikátor, és tudja, hogyan kell érzelmileg mozgósítani. De néha az a benyomás, hogy a performansz fontosabb az érvnél. A drámai pillanatok, a személyes sértések megválaszolása, ezek működnek a bázisnak, de elidegenítik azokat, akiket meg kellene győzni. A bizonytalan fideszesek nem azt akarják látni, hogy valaki jobban tud kiabálni Orbánnál. Az profi volt, hogy évértékelőjében nem is említette a kormányfőt. De a programját sem részletezte.

A Tisza gazdasági, egészségügyi, oktatási programja jelenleg nem elég konkrét. Nyilván a fidesz szavazóit érvekkel nem lehet meggyőzni, de a bizonytalanokat igen, és nekik konkrétumok kellenek.

Előny és hátrány is egyszerre, hogy Magyar Péter a ner-ből jött. Ez önmagában nem bűn, sokan jönnek onnan, ki előbb, mint Hadházy, ki később, mint Magyar Péter. De a teljes elszámolás még várat magára. Nem elég annyit mondani, hogy én is tévedtem. Konkrétan mit tudott, mikor tudta, és mit csinált akkor. Ezt a kérdést a fidesz folyamatosan felveti, és amíg nincs rá kielégítő válasz, addig fegyver marad ellenük.

Mindez nem azt jelenti, hogy ne a Tiszára szavazz. Ha ígéreteinek egyszázadát beváltja, már magasan jobb lesz, mint a fidesz. Nem kérdés, hogyha marad a ner, az gazdasági, szociális, társadalmi katasztrófa lesz, egy további lépés Belarusz irányába, a nyugati értékektől távolodva. De ha a Tiszára szavazol, akkor se add fel a kritikai gondolkodást. A demokrácia nem azt jelenti, hogy egyszer négy évente leadod a voksod, és utána vakon bízol. A demokrácia nem a tökéletes vezérről szól. Arról szól, hogy ha nem teljesítenek, számon kéred, nyomást gyakorolsz.

54. Kérd számon az ígéreteket.

Még 47 nap.

TEMU EXPRESSZ NYOLCSZÁZ MILLIÁRD FORINTBÓL – A BUDAPEST-BELGRÁD VASÚTVONAL MÉG MINDIG NEM SZÁZAS

ÁTLÁTSZÓ / VIDEÓ
Szerző: ÁTLÁTSZÓ
206.02.23.



Hasznosabban is el lehetett volna költeni 800 milliárd forintot a magyar vasútra a kelebiai vonal kicserélésénél tokkal-vonóval. Lázár János építési és közlekedési miniszter az átadási határidők betartásáról, 160 km/órás sebességről és éjjel-nappal járó tehervonatokról beszél, de egy hiányzó rendszer miatt még az se biztos, hogy tényleg elindul a forgalom az új vonalon úgy, ahogy ígérték.

Tevan Imre és Feld Márton szakértőkkel jártunk utána a #máv és a gigantikus #budapestbelgrad vasútvonal körüli káosznak. Kameránk előtt megkérdeztük #lázárjános minisztert is a beruházásról, miközben bemutatjuk, hogy a #kína által hitelezett és 800 milliárdnyi #közpénz elköltéséből épülő #infrastruktúra – amit többek között #mészároslőrinc érdekeltségei kiviteleznek – miért küzd még mindig komoly technikai problémákkal.

Vajon tényleg ez lesz a nagy #temu expressz, ami miatt egyetlen teherszállító #vonat sem fog sokat állni a határon? Megnéztük a helyszínen, hogy hol tart a #vasútfelújítás, mi a helyzet a biztosítóberendezésekkel, miért fenyeget a vonalon a #késés, és persze bejártuk a #keletipályaudvar nemrég lezárt, mégis omladozó és akadálymentesítés nélküli részeit is, hogy kiderüljön a hazai #közlekedés szomorú valósága.

A LEGFONTOSABB ORSZÁGJÁRÁS - SZEGED

MAGYAR PÉTER HIVATALOS
Szerző: MAGYAR PÉTER HIVATALOS
2026.02.23.



A legfontosabb országjárás - Szeged.

ORBÁN RENDSZERE EGY LABORKÍSÉRLET

MIÉRT? PODCAST / KLIKKTV
Műsorvezető: BOLGÁR GYÖRGY
2026.02.23.



A világ mintha kibillent volna a sarkaiból: Trumpok és Orbánok jönnek-mennek, a régi szabályok meg porladnak. De tényleg „megőrült” a politika – vagy csak mi ragaszkodunk egy olyan normalitáshoz, ami már nem uralkodik? Bolgár György vendége Lengyel László politológus, a Pénzügykutató Zrt. vezérigazgatója, és együtt próbálnak választ találni arra, mikor és miért tört meg a békés európai polgári rend lendülete.

A beszélgetés végigveszi a fordulópontokat: a 2008–2009-es nagy válságot, a globalizáció veszteseinek lázadását, az orosz agresszió félrenézett előjeleit, a Covid okozta félelmet és bizalomvesztést – és azt, hogyan lesz mindebből politikai üzemanyag az erő, az indulat, az „én majd megmondom” logikája. Szó esik arról is, miért lett Orbán Viktor egy nemzetközi „modell”: nem az ország sikerei miatt, hanem mert megmutatta, hogyan lehet lebontani egy liberális demokrácia intézményeit és helyére parancsuralmi rendszert építeni.

KORRUPCIÓ VAGY LOPÁS? MI LEHET MÉG A PAKLIBAN? | HADHÁZY ÁKOS | A BŐRÜNKRE MEGY

A BŐRÜNKRE MEGY PODCAST
Műsorvezető: PANKOTAI LILI
2026.02.23.



Hadházy Ákossal beszélgetünk többek között arról, miért indul el a választásokon, mi a feltétele szerinte a rendszerváltásnak és mi lehet még a pakliban? Ha nagyon nagy huncutságot lát, akkor kormánypárttal és ellenzékkel szemben is tud kritikus lenni, bárki is győz majd - mondja Hadházy. De a demokrácia akkor is minden nap demokrácia kellene, hogy legyen, érvel Bencsik Bálint egyetemista. Pankotai Lili, a műsorvezető pedig attól tart: ha korrupciónak hívjuk a lopást, az mintha enyhítené a megítélését. Pedig…


Fejezetek: 

0:00 - Főcím 
0:13 - Pankotai Lili vendégei Hadházy Ákos politikus és Bencsik Bálint egyetemista 
0:37 - Hadházy Ákos biztos elindul a választásokon? Va-e olyan forgatókönyv, hogy mégsem? 
3:01 - Azokról a kis pártokról akik országos listát állítanak és nem lépnek vissza mi a véleménye? 
5:06 - A Kutyapárt indulásáról 
7:45 - Ha nem jut be a parlamentbe Hadházy Ákos eltűnne a politika színteréről? 
10:17 - Együttműködés a Tiszával ha mégis bejut a parlamentbe 
13:44 - Elmaradhat a változás? 
16:32 - A 2010-es győzelem utáni Fidesz 
19:51 - Elfogadható a párthűség a magasabb cél rédekében? 
23:52 - A társadalmat valóban megmozgató korrupciós ügyek 
16:17 - Egy korrupciós ügy feltárásának folyamata 
30:22 - Elfogadható az Út a börtönbe program? 
31:10 - Hogy reagálnának a fiatalok, ha mégsem lenne elszámoltatás? 
36:47 - Mikor lett ennyire urrá a társadalmon a politikai apátia? 
45:29 - Közösségi média, mint kampányeszköz 
50:11 - Szebb napokat látott közmédia 
52:45 - Köszönjük, hogy megtekintették műsorunkat! Ne felejtsenek el feliratkozni!

POTTYONDY EDINA: OLAJ, VÉR ÉS CELEBINVÁZIÓ A FIDESZ-KAMPÁNYBAN: GÁSPÁR FAMILY, THE SCHOBERTS, JABER ÉS A TÖBBIEK

POTTYONDY EDINA VIDEÓ
Szerző: POTTYONDY EDINA
2026.02.24.



Olaj, vér és celebinvázió a Fidesz-kampányban: Gáspár family, The Schoberts, Jaber és a többiek.

VÁNCSA ISTVÁN: AZ ELVARÁZSOLT KASTÉLY ROMJAI

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: VÁNCSA ISTVÁN
2026.02.20.


Nyájas olvasónk putyinozni vajon szokott-e, ez most a legfőbb kérdés, ha ugyanis szokott, akkor sajnálkozva bár, de le kell szögeznünk, hogy nyájas olvasónk nem komoly személy. Kormányzó urunk az ő huszonhatodik évértékelőjében egyértelműen és világosan leszögezte, hogy „a putyinozás komolytalan és primitív, a szabadságot szeretőknek Brüsszeltől kell tartaniuk”. Ha tehát nyájas olvasónk felelősen gondolkodó hazafi, akkor semmiképp se putyinozik, vagy ha mégis, nem úgy, ahogy az ember normális esetben putyinozni szokott, hanem orcáján valamiféle réveteg, álmodó, lebegő kifejezéssel, felidézvén Putyin újévi beszédét, amely a mai napig ott remeg, melegszik, piheg mint apró, pehelyszárnyú madárka az ő kebelén, hogy tudniillik az újév a szeretet, a barátság, a könyörületesség, az érzékenység és a nagylelkűség ünnepe, amikor azok mellett kell állnunk, akiknek támogatásra van szükségük. Az ember tekintete ilyenkor bepárásodik, szívét melegség árasztja el, ez a putyinozás egyetlen értelmes, elfogadott, előremutató módja, minden más típusú putyinozás elkoptatott remake, már eleve a kifejezés is idejétmúlt, ásatag és anakronisztikus, amely a beszélő reménytelenül avíttas világképét tükrözi, és mint ilyen, óhatatlanul tévútra visz.


Már csak azért is, mert tudvalévő, hogy a közvetlen veszélyforrás maga Brüsszel. „Ezt ha nem érted, Szánts és vess, s hagyjad másnak az áldozatot” – ez pedig Kazinczy Ferenc A nagy titok című epigrammájából származó idézet volt, amely kvázi légvédelmi fényszóróként hasít a múlt homályából a jelen törhetetlen üvegpadlóján át a jövő légritka egeibe, melyekben kormánypártunk részéről elszántság, a Tisza részéről viszont rosszkedv, harag, düh, gyűlölet és az összes többi negatív érzelem kavarog, miközben a színfalak mögött Lázár János gyűri fel ing­ujját avval a céllal, hogy a multi-élelmiszerláncokat tulajdon dolgos kezeivel aprítsa fel, és Mária országából mielőbb ebrudalja ki, lehetőleg úgy, hogy írmagjuk se maradjon.

Értsd ezen a boltokat, amelyekben a magyar lakosság vásárolni szokott, már ha a bugyellárisa mélyén még mindig kuncognak ama bizonyos krajcárok, amelyeket József Attila egykor megénekelt. Hogy miért akarja Lázár kiebrudalni a multikat, az nem kérdés, csak. Azért, hogy ne legyenek, vagy legalábbis ne nálunk. Igyekezete sok eredményt eddig még nem hozott, sőt totálisan kontraproduktívnak bizonyult, de hát a harcos, az harcos, ha kidobják a ringből, akkor visszamászik, hogy megint kihajíthassák, és ez így megy mindaddig, amíg a küzdő felek egyike végképp meg nem unja. Harcra termett nép a magyar. Egyébiránt gyanítható, hogy a Lázár által kiseprűzni vágyott multik egy ideje már önszorgalomból csomagolnak a színfalak mögött, mi keresnivalójuk is lehetne itt, abban az országban, ahol az egykori elvarázsolt kastély se bírta tovább, hanem szép lassan jobblétre szenderült.

Vége, befellegzett, ennyi volt.

Vidámkodni? Ebben az országban? Mostanság?

Ne má’...

ORBÁN A LELKÜNKET AKARTA ÁTFORMÁLNI

444.HU / HELYZET VAN PODCAST
Műsorvezető. ÁCS DÁNIEL
2026.02.23.



A miniszterelnök az elmúlt másfél évtizedben számos alaklommal fejtette ki, legutóbb a Mohácson tartott kampánygyűlésén, hogy fő célja nem a jó kormányzás. A titkos ambíciója a magyarok kishitű, pesszimista, cinikus lelki karakterének átalakítása. Ezt szokta a „merjünk nagyok lenni!” szlogennel leírni. Ennek az optimista motivációs kísérletnek a szolgálatába állította a sportot, a kultúrát, az emlékezetpolitikát és így tovább, de közben a hatalom megtartása érdekében elárasztotta az országot félelemre építő háborús, migrációs, átoperálós fekete kampányokkal, amik egészen más irányba igyekeztek formálni a magyarok világszemléletét és lelki attitűdjét. A nemzet lelki, mentális állapotát nehéz pontosan felmérni, de vannak jelek, amikből kiolvasható, hogy nagyon nem vagyunk a topon. 

Hol tart fejben a magyar? 

Erről agyalunk Krekó Péterrel, politikai pszichológussal, politológussal, a Political Capital Institute Igazgatójával. 

*Krekó Péter utólagos pontosítása: „Bár a műsorban csak néhány ezerről esett szó, valójában az Ukrajnából elhurcolt gyermekek száma ennél jóval magasabb. A Yale Humanitarian Research Lab számításai szerint körülbelül 35 000 ukrán gyermeket deportálhattak erőszakkal vagy telepíthettek át Oroszországba.”

AZ ORBÁN-KORMÁNY MOST NAGYON FELIDEGESÍTETTE EURÓPA VEZETŐIT

VÁLASZ ONLINE
Szerző: MAGYARI PÉTER
2026.02.23.


Éppen az ukrajnai invázió évfordulójára időzítve lehetetlenítette el az Orbán-kormány Ukrajna támogatását és a legújabb szankciót Oroszországgal szemben. Éppen akkor, amikor az EU próbál erőt mutatni a világpolitikai térben, az USA szorongatása nyomán. Ráadásul a legtöbb tagállam szerint egy egészen pimf ügyre, a Barátság vezeték problémájára hivatkozva. Az elmúlt órákban többet romlott Magyarország európai megítélése, mint az elmúlt két évben összesen. Lehet, hogy pont ez volt a cél, és a kampány kedvéért az ország maradék hitelének roncsolása sem drága.


„Ez nagyon durva volt” – ezzel a mondattal kezdte Szijjártó Péter brüsszeli sajtótájékoztatóját hétfőn, az EU-s külügyminiszterek tanácskozása után. Később hozzátette: „kérték, hogy én szóljak hozzá először, és ezzel elvittem a party killer szerepét”.

Valóban elvitte. Azzal, hogy az ülésen hivatalosan is megvétózta az újabb szankciós csomagot Oroszország ellen, illetve ellehetetlenítette az Ukrajnának már decemberben megszavazott hitel folyósítását, tényleg elrontotta a többi tagállam tervét, amivel a háború kitörésének negyedik évfordulójára, azaz keddre készültek.

A Bizottság és a Tanács elnöke is Kijevben tölti az évfordulót, feltehetően már úton voltak, amikor egyértelműen kiderült, hogy a magyar kormány vétói nyomán semmilyen konkrét intézkedést nem tudnak vendéglátóiknak bejelenteni. Miután tavaly az USA kiszállt Ukrajna támogatásából, azóta jórészt az EU-s tagállamok és európai szövetségeseik (utóbbiak közül Nagy-Britannia és Norvégia elsősorban) finanszírozzák Ukrajna honvédő háborúját. A magyar kormány mostani lépései általánosságban is fenyegetik ezt az európai politikát...

VANNAK MONDATOK, AMELYEK ÖNMAGUKAT MINŐSÍTIK

FACEBOOK
Szerző: GÁBOR GYÖRGY
2026.02.23.


Lázár János makói fórumán – a köznyelvben „Lázárinfón” – ezt találta mondani: „Hogy horthystának bélyegeznek, kitüntetésnek veszem. Hál’ istennek, 2026-ban tart már ott az ország, hogy elismerésnek veszem.”

A történész ilyenkor nem indulatos lesz, hanem hálás: ritkán kap ennyire világos önmeghatározást.

Nézzük tehát, mit jelent ez a „kitüntetés”. Miután fogalmam sincs, milyen illegális úton juthatott az érettségi bizonyítványához ez az ember, általános iskolai szinten, dióhéjban foglalom össze azt, amit Lázár elismerésnek tekint.

A Horthy-korszak alapító aktusa a fehérterror. Ennek egyik emblematikus alakja Prónay Pál, aki naplójában nem kertel: „a zsidókat irtani kell”, illetve „Akasszátok fel őket! Egy zsidóval kevesebb.” Részletesen beszámol kivégzésekről, verésekről, zsidók és baloldaliak elleni akciókról. Mindez nem utólagos legendárium, hanem saját kézírás. És nem kívülálló: 1919. november 16-án Horthy Miklós oldalán vonul be Budapestre. A rendszer tehát terrorral alapítja meg önmagát.

A korszakban az antiszemitizmus nem társadalmi indulat marad, hanem állami programmá válik. Horthy 1940. október 14-én levelet ír Teleki Pál miniszterelnöknek: „Egész életemben antiszemita voltam, nem érintkeztem zsidókkal…” – írja büszke öntudattal. Ez nem politikai kényszer alatt született mondat, hanem önazonos kijelentés. A kormányzó identitásának központi eleme az antiszemitizmus.

1920-ban – német nyomás nélkül – törvénybe iktatják az antiszemita diszkriminációt: az 1920. évi XXV. törvénycikk, a numerus clausus. Szövege szerint „Az egyetemekre… a népfajok és nemzetiségek arányszámának megfelelően vehetők fel hallgatók.” A „népfaj” kódolt szó, de a gyakorlat egyértelmű: a zsidó hallgatók arányának visszaszorítása. Európa első, 20. századi antiszemita törvénye.

1938-ban megszületik az első zsidótörvény, 1939-ben a második, amely már faji definíciót alkalmaz: „Zsidó az, akinek legalább két nagyszülője az izraelita vallásfelekezet tagja volt.” A vallásváltás irreleváns. A kategória biológiai. A jogrend faji alapra kerül.

1941-ben a harmadik zsidótörvény megtiltja a zsidók és nem zsidók közötti házasságot; nyíltan a nürnbergi törvények mintáját követi. 1942-ben a negyedik zsidótörvény a zsidó mező- és erdőgazdasági ingatlanok felszámolását rendeli el: rendszerszintű vagyonfosztás. A folyamat logikája világos: jogi diszkrimináció, faji meghatározás, társadalmi elkülönítés, gazdasági kifosztás.

A rendszer identitása a „keresztény-nemzeti” állam – ahol a „keresztény” politikai kategória, s jelentése: nem zsidó.

Ehhez társul a történelmi revizionizmus, az autoriter parlamentarizmus (korlátozott választójog, nyílt szavazás vidéken), a politikai pluralizmus szűkítése, a társadalom „nemzettestként” való felfogása.

A külpolitikai irány: szövetség Adolf Hitler Németországával. Magyarország belép a Szovjetunió elleni háborúba; a 2. magyar hadsereg elvérzik a Don-kanyarban. A revízió ára: morális és katonai katasztrófa.

1944 tavaszán, a német megszállás után a magyar közigazgatás néhány hét alatt deportálja a vidéki zsidóságot. Mintegy 437–450 ezer embert hurcolnak el május és július között. A gettósítást és a deportálást a magyar állam apparátusa szervezi; a gyorsaságot még a német jelentések is elismerik. Horthy személyes felelősségének mértéke akár lehet vita tárgya, de a rendszer, amelyet vezetett, adminisztratív fegyelemmel működött közre a megsemmisítésben.

Ez tehát a „kitüntetés” történeti tartalma.

Antiszemita állami törvénykezés. Intézményesített kirekesztés. Autoriter hatalomgyakorlás. Náci szövetség revíziós célokért. Állami részvétel több százezer magyar állampolgár deportálásában.

A horthyzmus nem pusztán korszak, hanem politikai logika: a jog alárendelése a „nemzettestnek”, az egyéni méltóság feloldása kollektív kategóriákban, a kizárás morális normává emelése.

Ha valaki ezt kitüntetésnek nevezi, akkor legalább egy dologban következetes: nyíltan vállalja, hogy ezzel az örökséggel azonosul. A történelem nem plecsni, amelyet az ember jókedvében feltűz a zakójára. De ha valaki mégis így tesz, a díszítés pontosan azt jelzi, amit jelent: milyen eszmei közösséghez kíván tartozni.

2026. február 23., hétfő

OLIGARCHÁK, ZSAROLÁS, ÚT A BÖRTÖNBE – A LEGFONTOSABB RÉSZEK A MAGYAR PÉTER-INTERJÚBÓL

TELEX
Műsorvezető: FÁBIÁN TAMÁS
2026.02.23.



Szombaton hivatalosan is elindult a kampány, hétfőn pedig Magyar Péter egy több mint egyórás interjút adott a Telexnek. Az interjú legerősebb részeit a fenti videóban foglaltuk össze, lesz szó benne a kampány finanszírozásáról, kétharmados célokról, Orbánról szóló álmáról, és arról is, hogy miért ment el bulizni Vogel Evelinnel, aki már hónapok óta zsarolta a párt több munkatársát Magyar szerint. Szövegesen az alábbi cikkben foglaltuk össze a Tisza Párt elnökének legfontosabb állításait.