2015. október 19., hétfő

SZERETI-E ISTEN A CIGÁNYT?


Sokszor úgy gondolom, hogy Isten a cigányt nem szereti, hiszen Magyarországon és sok más helyen kirekesztett, megvetett, dehumanizált lényként kezelt alanyként tudatosul. A magyarok istene Szűz Mária országában egyértelműen nem szereti a cigányt. Istent s hitet kreáltak maguknak, saját érdekük képére, amit „nemzetinek” neveznek. Eme nemzeti mélymagyar isten kirekeszt és elhatárolja magát más nemzetektől. Ellenséget gyárt, mert gyáva félelme önvédelmet kiált beteges vízióival szemben. Ebből következik az is, hogy ez az isten nem féltőn, óvón befogadó, szerető Isten, hanem lekicsinyített, kisajátított, partikuláris eszme. Egy olyan eszme,  elv amely keresztény köntösbe bugyolálva próbálja magát hihetővé és népszerűvé tenni. Elemei a népet elveszni látó, féltő trauma, s az annak eredményeként kialakuló – hamis nacionalizmuson alapuló – identitás, bűnbakkeresés…

Folytatás itt és most:
http://gepnarancs.hu/2015/10/szereti-e-isten-a-ciganyt/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.